Audi Hungaria: elkészült a 2 milliomodik győri Audi

2023.07.21.
„Vállalatunk idén a 30 éves jubileuma mellett a járműgyártás 25 éves évfordulóját is ünnepli, így külön öröm számunkra, hogy ebben az évben sikerült elérnünk ezt a fontos mérföldkövet. Az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalatunkra építve készülünk a járműgyártásunk új fejezetére, amelyben az Audi mellett új márkánk, a CUPRA, valamint az elektromobilitás játssza a főszerepet”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Az Audi Hungariánál 1998-ban indult a járműgyártás, az Audi TT Coupé modellek sorozatgyártásával, majd egy évvel később megkezdődött az Audi TT Roadster modellek gyártása is. Kezdetben a lakkozott karosszériák Ingolstadtból érkeztek Győrbe, majd a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. 2013-ban az új járműgyár megnyitásával egy új korszak kezdődött a járműgyártásban, hiszen az Audi Hungaria ekkor a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá vált – présüzemmel, karosszériagyárral, lakkozóval és szereldével, valamint a hozzá kapcsolódó minőségbiztosítási tevékenységekkel. „Az Audi Q3 modellek sorozatgyártása 2018-ban indult vállalatunknál, amely nagy ugrást jelentett számunkra, hiszen ez volt az első győri SUV modell, amely darabszámban is jóval felülmúlta az addigi TT-gyártást. Az elmúlt évben több mint 171 ezer autót gyártottunk, soha ennyi autó nem készült korábban vállalatunknál egy év alatt. Rugalmasságunk és felkészültségünk újabb bizonyítéka, hogy új modellünk, a CUPRA Terramar gyártására már befejeződtek az előkészületek. A jövőben ez a modell biztosítja számunkra a magas termelési színvonalat és új szintre emeli járműgyártásunkat”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Q3 modellsorozat 2019-ben egészült ki az Audi Q3 Sportback, később az Audi RS Q3 és az Audi RS Q3 Sportback modellekkel. Az e-transzformáció fontos mérföldköveként 2019-ben Magyországon elsőként készült elektromos hajtásláncú autó, az MHEV-technológiájú Q3 és Q3 Sportback az Audi Hungariánál, amelyet 2020-ban a Q3 és Q3 Sportback plug-in hibrid hajtásláncú változatának sorozatgyártása követett. A vállalatnál 2024-ben indul a CUPRA Terramar sorozatgyártása, amellyel az Audi Hungaria lesz az Audi Konszern első gyártótelephelye, ahol az Audi mellett más márka modellje is készül.
Címkék: 

Gyerekek szorultak a tűzforró autóba

2023.07.21.
Az anya azonnal értesítette a mentőket. A nő 12 óra 45 perc körül a Hauptstrassen lévő autóban felejtette a kocsikulcsot – két kicsije még a hátsó ülésen ült. Az autó hirtelen bezárta magát. A rendőrök még a hivatásos mentőszolgálat kiérkezése előtt kimentették a gyerekeket az autóból. Szerencsére a bécsi rendőrök gyorsan a helyszínen voltak. "Az ablakot betörték, a két gyereket pedig kiszabadították" - mondta Markus Dittrich rendőrségi szóvivő a Krone-nak. Az akció a mentők kiérkezése előtt véget ért – 15 perc elteltével az utódok ismét biztonságban voltak anyjuk karjában. "A gyerekek jól vannak. Nem kellett őket kórházba vinni” – mondta Daniel Melcher, a bécsi hivatásos mentőszolgálat szóvivője. Amikor fokozódik a hőség, ingerlékenyek leszünk, és nem koncentrálunk – nem megfelelőek a körülmények, például autóvezetéshez. Veszélyes hőcsapda: 62 fok mindössze 20 perc alatt! Ne hagyjon gyermekeket és állatokat a járműben Extrém melegben a zárt jármű perceken belül halálcsapdává válhat. 36 fok körüli hőmérsékleten a jármű belseje fél óra alatt 50 fokra melegszik fel – ez olykor halálos csapda a kisgyermekek számára, akik még nem tudják kiszabadítani magukat írja az osztrák napilap.

Bokszutca-látogatás: ezrek voltak kíváncsiak az autókra és versenyzőkre

2023.07.20.
A kapuzárást követően a parkolók kiürítése megkezdődött, a versenypálya környékén lévő utakon a forgalom folyamatosan haladt, rendkívüli esemény nem történt. Az ideiglenes rendőrőrsön kaptak eligazítást azok a rendőrök, akik az éjszaka folyamán látnak el szolgálatot a ring környékén. A kempingekben és az utakon ezidáig kiemelt esemény nem történt. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy akik a következő napokon a verseny helyszínére indulnak, tájékozódjanak az aktuális közlekedési helyzetről! A pálya környékén lévő utakon vegyék figyelembe a rendőrök jelzéseit és a kihelyezett táblák útmutatásait! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

HangZóna - Motorosok, Visegrád, balesetek

2023.07.20.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@hangzona.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.        

Magyar Nagydíj – Itt a meteorológiai szolgálat előrejelzése, milyen idő lesz a futamon

2023.07.20.
Érdeklődők a boxutcában a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 20-án. Az előtérben a Ferrari egyik versenyautója. MTI/Kovács Tamás   Kuntár Roland meteorológus előrejelzésében azt írta: a kilátások alapján a Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján felhős idő valószínű, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Hozzátette: változó - gyenge, illetve mérsékelt - intenzitású eső, záporeső kisebb-nagyobb megszakításokkal már reggeltől előfordulhat, kora estétől pedig növekszik a zivatar kialakulásának esélye is. Szombat reggelre csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, ez követően napos idő várható, de a nap második felében egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és délutántól növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának esélye, tehát a Forma-1-es időmérő edzésen van némi esély csapadékra, de ennek valószínűsége elég kicsi. Vasárnap napos, száraz idő várható, felhő is alig lesz az égen, így időjárási szempontból zavartalan futamra számíthatunk - írta. Az előrejelzés szerint a légmozgás alapvetően mindhárom napon gyenge, mérsékelt lesz, mindössze zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős vagy viharos széllökések. A hőmérséklet napról napra emelkedik: a csúcsérték pénteken 26, szombaton 28, vasárnap 30 Celsius-fok körül alakul. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az oroszok a hajóik festésével akarják összezavarni az ukránokat

2023.07.20.
A tengeri drónokról tavaly ősszel még úgy írt a sajtó, hogy ezek lehetnek az ukránok titkos fegyverei. A személyzet nélküli vízi eszközök, az USV-k, melyek alapvetően védelmi célokat szolgálnak, valójában képesek az ellenség jelenlétét fogni és az orosz hadsereg elleni támadó feladatokra is felszerelhetők. Most pedig már egyáltalán nem titok a jelenlétük és komoly fejfájást is okoznak a Kremlnek. A drónhajók állítólagos támadásaitól számos hír jelent meg az elmúlt hetekben. Már nem titkos hadműveleti eszköz (news.usni.org) Ezért Oroszországnak lépnie kellett. De nem találták fel a spanyolviaszt, hanem azt a trükköt alkalmazzák, amit a haditengerészet már bevetett az első és a második világháborúban.   1917, a USS Minneapolis rendhagyó festésének célja az volt, hogy megtévesszék az ellenséget a hajó sebességét és irányát illetően Később e helyett megtévesztő álcázást alkalmaztak - a leghíresebb a Bismarck német csatahajó, amelynek orrát és tatját sötétebbre festették, hogy a szemet összezavarják Nem világos pontosan, hogy ezek a taktikák mennyire voltak sikeresek és a radar, a szonár, majd később az infravörös felderítő rendszerek megjelenésével nagyrészt el is tűntek. Az oroszok valamiért mégis hisznek benne és most sötét csíkokat festenek a hadihajóikra, hogy azok kisebbnek tűnjenek és összezavarják az ukrán tengeri drónokat. Ez a fotó június 22-én Szevasztopol kikötőjében készült az Admiral Essen fregattról Állítólag három másik hadihajón is felfedezték ezt a festést. Sidharth Kaushal, a londoni Royal United Services Institute tengeri hatalommal foglalkozó kutatója az Insidernek elmondta, hogyan működhet a megtévesztés. "A drónhajók nagy sebességgel haladnak, így az azokat távolról irányító kezelőnek csak rövid ideje van arra, hogy kiszúrja a célpontot. Úgy tűnik, ebben az esetben az álcázás elsősorban arra irányul, hogy egy rossz minőségű elektro-optikai érzékelő nagyon nagy távolságban ne tudja megkülönböztetni a hajót a háttérben lévő zavaró tényezőktől" - mondta. A hajó ugyanis a sötét festéknek köszönhetően a vízhez képest kisebbnek is tűnhet. A taktika még hatékonyabb lehet a légi drónok ellen és a kereskedelmi műholdképek esetében - tette hozzá. Saját elemzésében Kaushal megjegyezte, hogy a víz gyakran milyen sötétnek tűnik az ilyen felvételeken, ami hatékony álcázási lehetőséget biztosít a sötétre festett hajóknak. Az orosz védelmi minisztérium nem válaszolt az Insider megkeresésére, hogy kommentálja ezt a legutóbbi nyilvánvaló lépését. Forrás: businessinsider.com  

Közeleg a hétvége, el is esett rögtön a balatoni sztráda

2023.07.20.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2023. július 20-án 15 óra 30 perc körüli időben az M7-es autópálya 80-as kilométerszelvényében, a Balaton irányába vezető oldalon, amelyben egy személyautó érintett. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt Szabadbattyán térségében ideiglenes forgalomkorlátozásra és torlódásra számítsanak a gépjárművezetők! Az Útinform szerint 5 km-es torlódásra kell készülni. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb különleges kiadású Porsche 911 érkezik – ezúttal a 100 éves Le Mans futamokat ünnepli

2023.07.20.
Ezt a megoldást a prémium márkák talán még inkább szeretik előhívni, ha éppen nem rukkolnak elő új modellváltozatokkal és a Porsche pedig kiemelten ezt az utat járja és kifejezetten a híres 911 modelljére vonatkozóan ad ki limitált modellváltozatokat. Legutóbbi ilyen a tavaly bemutatott 911 Dakar, amely a modell, nos, igen, mint a neve mutatja, sivatagi terepre tervezett változata. A Dakar formai változtatásokat kapott, a nem mindennapi terep legyőzése érdekében, a motorja viszont ugyanaz a 3,0 literes, amely a 911 GTS-ben is megtalálható. A modellváltozatból 2500 darabot gyártottak csupán. A 2023-as év már javában tart, a felét már magunk mögött is tudhatjuk, így a Porsche elérkezettnek látta az időt, hogy egy újabb limitált 911 jelenjen meg a nagyközönség előtt. Mivel az idei év jegyzi a 24 órás Le Mans századik évfordulóját, az alkalom adta magát, így a Porsche legújabb 911-es modellje a beszédes 911 Carrera GTS Le Mans Centenaire Edition nevet kapta. A Le Mans 100. futama hatalmas, rekordszámú tömegeket vonzott május végén és az emberek meg is kapták, amiért érkeztek, ugyanis a verseny izgalmasra sikeredett az új Hyperautó versenyosztály és a Le Mans-ért is felelős GTE csoport autóinak köszönhetően. A Porsche nem is várt sokat a bemutatóval, nemrég leleplezte az új modellt, amely a Le Mans győztes Porschéitől, a 356 SL-től és a 911 GT1-től merített ihletet. Bár a dizájn megnyerő, a cég úgy gondolta, hogy ha már Le Mans-specifikus kiadás, akkor maradjon is családon belül, így a modellváltozat csak Franciaországban lesz elérhető. A 911 Carrera GTS Le Mans Centenaire Edition. (Forrás: Porsche) A Centenaire Edition a már fenn említett bevált receptet követi. Nincs új motor, bár talán ki lehet egyezni a 473 lóerős, 3,0 literes, hathengeres, ikerturbós szörnyeteggel, amely az autó hátuljában kapott helyet, és amely motor a 911 GTS változatában is dübörög. Két lehetőség közül lehet választani: hétsebességes manuális, vagy nyolcas PDK automata váltó kapható az autóhoz. Mivel 4-es szám nem szerepel a 100. évfordulós névben, ezért a Centenaire Edition valószínűleg nem lesz elérhető négykerék-meghajtással, így az 570 Nm-nyi nyomaték mind a hátsó kereket fogja pörgetni. A kinézet Na, és akkor: a legfontosabb. A kinézet, a dizájn, a külcsíny. Miért limitált ez a modellváltozat és mivel bizonyítja, hogy érdemes a kitüntetett figyelemre? A Centenaire Edition színvilága az 1951-es Le Mans győztes Porsche 356 SL Le Mans Silver Metallic fantázianevű festését idézi, amelyet egyszerűen csak fémszürkének is lehet nevezni, persze ez túlzás, mivel a szín valóban nem a ma megszokott csillogó, fényes szürke, hanem valamivel világosabb, a fehér és a szürke között helyezkedik el. Ennyivel természetesen nem lehet letudni a külsőt, egy limitált kiadás valamiféle emblémát is megkövetel, amely itt az ajtókon jelenik meg, egy kis plakett formájában, amelyen a 356 SL 46-os versenyszáma szerepel. A legendás Le Mans győztes száma. (Forrás: Porsche) A belső A belső szokott ezeknél a járgányoknál lenni az a rész, ahol a tervezők elengedhetik a fantáziájukat és a legprémiumabb, legkirívóbb anyagokat használhatják. A Centenaire Edition természetesen kagylóüléseket kapott, amelyek Graphite Blue színű bőr és kordbársony borításban díszelegnek. Ez a dizájn szintén a 356 SL-t idézi, amelynek hasonló belső tere volt. A kormánykerék is ugyanezt a kékes bőrbevonatot kapta és ez a szín köszön vissza a műszerfalon is, valamint a SportChrono beépített órán és a varrásokon is. A különlegességek azonban nem érnek véget ennyivel, a könyöktámasz a Circuit de la Sarthe versenypálya sziluettjét viseli magán dombornyomással, az ülések fejtámaszaiba pedig a 24h feliratot hímezték. A Le Mans pálya sziluettje. (Forrás: Porsche) A 356 SL színvilága mellett a 911 GT1-es is visszaköszön, amely 1998-ban nyerte meg a Le Mans-t. A vörös biztonsági övek ezt az autót idézik, de a külsőben is vannak jegyei, mégpedig a felniken, amelyek egy Aurum nevű aranyszínű festést kaptak, míg a külső gyűrűje a Le Mans Silver Metallic színnel nyújt kontrasztot. És ha már a 356 SL megjelent az ajtón, a GT1 sem maradhat el: az oldalsó, kisebb ablakokon egy matrica imitálja a ’98-as modell oldalsó szellőző rácsait. Az emblémák, plakettek és egyéb jelzések sora ezzel nem ér véget, a különleges 911-es, az autó hátsó szellőzőrácsán a 24h Le Mans felirat díszeleg egy koszorúban. Alatta egy felirat azt is közli, hogy a modell „Born in Le Mans, Manufactured in Zuffenhausen”, azaz Le Mans-ban született és Zuffenhausenben készült. Ha valakinek nem lenne elég ennyi jelzés, a B-oszlopon is megjelenik a versenypálya sziluettje, a francia zászló színeiben. 100. évforduló, vagy százféle plakett, matrica és embléma. (Forrás: Porsche) Bár a modell áráról egyelőre még nem tudni semmit, az már kiderült, hogy a Porsche minden Centenaire Edition tulajdonosnak egy Graphite Blue színű kulcstartót és autótakarót is ajándékoz a modell mellé. Mivel az alap GTS modell jelenleg 62 millió forint környékén kapható itthon, ezért a Centenaire Edition ennél valószínűleg valamivel drágább lesz, de mivel sajnos ez csak a franciáknál lesz elérhető, aki egy ilyen autót szeretne magának, sok importköltséggel számolhat.

Tanulmányautót mutatott be a BMW a debreceni Campus Fesztiválon

2023.07.20.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Közleményük szerint a négyüléses, teljes egészében elektromos meghajtással szerelt jármű kiválóan szemlélteti a BMW Group felfogását, amelynek középpontjában a hosszú távon fenntartható személyes mobilitás áll. A koncepcióautó a szintén teljesen elektromos, sorozatgyártású BMW iX modellel együtt a fesztivál teljes ideje alatt megtekinthető lesz a BMW Group Gyár Debrecen standjánál - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Toyota bemutatta az Alphard és a Vellfire új nemzedékét

2023.07.20.
A Toyota 2002-ben, a kisbuszok népszerűségének csúcsán dobta piacra az Alphardot, amellyel a luxust kedvelő ügyfeleket célozta meg. Amikor 2008-ban megjelent a második generáció, megérkezett mellé sportos változatként a Vellfire is. 2015-ben érkezett a harmadik generáció, melynek fő újdonsága a kettős keresztlengőkaros hátsó felfüggesztés és az Executive Lounge csúcsfelszereltség volt. A vadonatúj Alphard és Vellfire hossza 5 híján 5000 mm, szélessége 1850 mm, magassága 1945 mm, tengelytávja 3000 mm, amiből már sejthető, hogy tágas lehet a belső tér. A formatervező csapat arra törekedett, hogy a járművek a masszivitás érzetét keltsék, és arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket egymástól. Ezért az Alphard több LED-es nappali fényt kapott a fényszórói alá, míg a Vellfire-ön nagyobbak a légbeömlők az első lökhárítóban és a hűtőmaszk vízszintes lécekből épül fel. Hátul a különbségek a LED-es hátsó lámpák grafikájára és a lökhárító alsó részére korlátozódnak. Az egyforma profilnézetet mindkettőnél az ablakok alatti Z-alakú vonal, és a domborodó sárvédők határozzák meg. Közös az utastér a két modellben. Sikerült a fejlesztőcsapatnak 5 mm-rel megnövelnie az első és a második üléssor közötti, valamint 10 mm-rel a második és a harmadik üléssor közötti teret. Mind a hat ülést átdolgozták, a második sorba már opciósan választhatóak „kapitányi székek” is, amelyek motorosan felhajtható lábtartókkal, lehajtható asztalokkal, érintőképernyős tabletvezérléssel, fűtéssel/szellőzéssel, valamint masszírozó funkciókkal rendelkeznek az extra kényelem érdekében. A műszerfalon egy 12,3 colos digitális műszeregység, egy színes head-up kijelző, és egy 14 colos érintőképernyő található, utóbbi a Lexusokból lehet ismerős az európai vásárlóknak. A korábbi generációkban a lámpák, a különféle kapcsolók, kijelzők és légbeömlők a tető két oldalán helyezkedtek el, most viszont a Toyota ezeket a mennyezet közepére koncentrálta egy hosszú konzolba integrálva, ami lehetővé teszi, hogy az utasok bármelyik ülésen ülve kinyithassák a túloldalon lévő ablakokat, és szabályozhassák a hangulatvilágítást. A második és harmadik sorban ülők számára egymástól függetlenül működtethető jobb és bal oldali motoros árnyékolók állnak rendelkezésre az üvegtetőhöz, de az oldalablakokra is kerültek gombnyomásra leereszkedő árnyékolók – először a Toyota történetében. Abban is az elsők a Toyoták között az új kisbuszok, hogy mindkét oldalon a motoros tolóajtóknál lépcsők találhatók (a talajszint fölött 220 mm-rel) bennük, megkönnyítve a gyerekek és idősek számára a be- és kiszállást, de ezt a célt szolgálják a C-oszlopokon és a mennyezeten elhelyezett kapaszkodók is. Természetesen a fejlesztéskor a hátsó üléseken ülők kényelme élvezett prioritást, így ezek a Toyoták akár mobil irodaként és kényelmes luxuslakosztályként is használhatók. A globális TNGA-K platformot kisbuszos használatra optimalizálták; az olyan módosításokkal, mint a hátsó-alsó részén található V alakú merevítők beépítése, valamint a több ragasztó használata, az elődhöz képest 50%-kal javult a karosszéria torziós merevsége, ami a manőverezhetőségre, stabilitásra jó hatással volt. A Vellfire ezen felül még egy első merevítőt és feszesebb futóműhangolást is kap a sportosabb karakter érdekében. Elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztések dolgoznak, a lengéscsillapítók mechanikusan, az útfelületről átvitt rezgések frekvenciája alapján állítják be a húzó- és nyomófokozati csillapítási erőt, amivel kettős előnyt nyújtanak: a kerekek elpattogási hajlamának csökkentésével javítják az útfekvést és a tapadást, valamint elnyelik a kisebb útegyenetlenségek nemkívánatos rezgéseit. A második üléssor utasai által tapasztalt rezgéseket a párnakeretek rögzítő részein gumibetétek alkalmazásával, valamint a háttámlákban és kartámaszokban memóriahab alkalmazásával is csökkentették. Ezek a fejlesztések a harmadik generációs modellekhez képest mintegy 30%-os rezgéscsökkenést eredményeztek. De a zajszigetelésre is gondosan ügyelt a Toyota, a bőségesen adagolt hangelnyelő anyagok és az új fejlesztésű, csendes gumiabroncsok mellett ebben a témában az utastér aktív zajkioltó rendszere is említést érdemel. Állítólag a belső tér olyan csendes, mintha egy erdő közepén lennénk. Mindkét modellhez elérhető öntöltő hibrid hajtás, a 2,5 literes, soros négyhengeres motoron alapuló rendszer (A25A-FXS) a 250 lóerős teljesítményének köszönhetően dinamikus vezetési élményt nyújt, ráadásul az üzemanyaggal is takarékosan bánik: az E-Four összkerékhajtással szerelt változatok átlagfogyasztása 6,06, a fronthajtásúaké pedig 5,71 liter/100 km. Emellett az Alphard elérhető 2,5 literes, 182 lóerős négyhengeres szívómotorral (2AR-FE) és fokozatmentes automatikus váltóval, a Vellfire pedig 2,4 literes, szintén négyhengeres, 279 lóerős turbómotorral (T24A-FTS) és nyolcfokozatú automatikus váltóval is, mechanikus összkerékmeghajtás ezekhez is kérhető. A korábbi 3,5 literes szívó V6-os kikerült a választékból, mert az új turbómotor nem csak nyomatékosabb, de takarékosabb is. Nem titok, hogy az Alphard/Vellfire páros az új Lexus LM testvérmodelljei, műszakilag minimális a különbség köztük. A Lexus Európában is forgalmazza az LM-et hibrid hajtással (nálunk 46,9 millió forintos alapáron), és iparági pletykák szerint a Toyota is fontolgatja, hogy az öreg kontinensen is elérhetővé teszi új luxuskisbuszait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója