Zöld sztorik helyett tények a villanyautózásról

2023.05.26.
Gyorsulásban verhetetlenek, csendesek és tiszták, legalábbis lokálisan. Akkor miért nem terjednek rohamtempóban? Mert előbbi tulajdonságaiknak kemény ára van, és aki meg is tudja fizetni a drágaságokat, az még jó néhány nehézséggel szembesül. A valós hatótávolság messze elmarad a gyári ígérettől, ráadásul a „teletankolási” idő még mindig hosszabb, mint a belsőégésűeké, miközben a töltőhálózat, pláne a gyors-töltőké messze elmarad az igényektől. És akkor még ott van az energiaár kérdése. Továbbra is várni kell a csodacsomagokra, mert a Qunatum Space egyelőre inkább a szórakoztató elektronikai és számítástechnikai iparnak szállít megváltónak tartott - könnyű és nagy hatótávolságú - szilárdtest akkumulátorokat, melyekből a résztulajdonos VW konszernnek sem jut elég. Van amire van, vagy lesz megoldás: a kínaik által kínált módszerrel percek alatt cserélhető, sőt, akár percek alatt tölthető az akkucsomag, mellyel akár ezer kilométer is megtehető. A hatótávolság fontos szempont, de van még bőven kritérium, amit elvárnak a vevők. például az kényelmes töltést, ami azt jelenti, hogy akár ki is lehet dobni a helyfoglaló kábelt ami nélkül parkoláskor, sőt, menet közben is tölteni lehet az akkut. Erre már több évtizede született megoldás, ám az indukciós, vagyis kábel nélküli tankolás egyelőre nem terjedt el, a menetközbeni pedig még csak kísérleti stádiumban van, de már működik. A Stellantis indukciós töltésű Béta kísérleti útszakasza egy 1,05 kilométeres kör alakú tankolóring az olaszországi Milán-Brescia A35-ös autópálya Chiari Ovest melletti lehajtójánál. Az Arena del Futuro (A jövő arénája) aszfaltjába épített hálózat töltőkapacitása 1 megawatt, melyből megállás és kábel nélkül tankolhatnak a kísérleti autók, majd a megfelelő energiaszint elérése után visszahajtanak a közútra. A flotta még csak néhány 500-as e-Fiatból és Iveco E-Way buszból áll, de a globális e-Mobility projektvezető Anna-Lise Richard szerint ígéretesek a kísérletek a DWPT (Dynamic Wireless Power Transfer) rendszerrel. Egyre több helyen épülnek villanyautók menet közbeni töltésére alkalmas rendszerek. Ahogy a felső vezetékes troliteherautó-hálózat kiépítésében, úgy az utakba épített elektromos töltőhálózatok fejlesztésében is úttörők a svédek: Trafikverket megbízásából 2019. tavaszán 1,6 kilométeres indukciós aszfaltszakaszt készített az Electreon AB. A cél, hogy nulla károsanyag-kibocsátással közlekedjenek a teherautók, melyek így autonóm üzemmódban is biztonságosan használhatók a kb. félméteres töltősáv fölött. Ez az ötlet sem új: a Peugeot már 1995-ben bemutatta a Tulip villanyautót, mellyel elég volt a kijelölt helyre parkolni, aztán kábel nélkül feltöltötte akkumulátorát. A Mitsubishi 2013-ban mutatta be vezeték nélkül is töltető CA-MiEV-et, mely nagyobb lett az úttörőnek számító i-MiEV mininél és lítium-ion akkumulátorának egyetlen töltésével 300 kilométernyi útra volt képes. 2019-ben a BMW Kalifornia államban 200 önkéntes 530e tulajdonossal kezdete meg az indukciós töltés tesztprogramját, mely Németországban már 2018-tól működik. Az indukciós töltőket csak zárt garázsokba építik be, a szakemberek először felmérik a helyszínt és elektromos hálózatot, majd három éves bérleti szerződés kötnek a jelentkezővel. A talajra szerelik a GroundPad töltőt, az autó aljára pedig a CarPad egységet. Az indukciós töltőberendezés kiépítésével és majdani leszerelésével kapcsolatos összes költséget a BMW fedezi. A tulajdonos dolga csak annyi, hogy a töltő fölé parkoljon, aztán megnyomja a Start gombot. A talajra szerelt egység által generált mágneses tér hatására az autóra szerelt egységben elektromos áram jön létre, ami feltölti az autó akkumulátorát. A rendszer maximális teljesítménye 3,2 kW, amivel a BMW 530e iPerformance akkumulátora 3,5 óra alatt tölthető fel. A rendszer hatásfoka 85 százalékos. Az indukciós töltés hatásfoka alacsonyabb a vezetékes megoldáshoz képest, ráadásul pontos parkolást is igényel. A BMW rendszere Wifi kapcsolattal segíti a vezetőt: a jármű központi kijelzőjén megjelenik az autó és a környezet felülnézeti képe, az optimális parkolási helyzetet ikon jelzi, a működőképességhez hosszanti irányban 7 cm, oldalirányban 14 cm a megengedett eltérés. A talajra helyezett rendszer kibírja a rajta áthajtó autót, védett a nedvességtől és elektromágneses sugárzása töltés közben is csak a jármű aljára hat. Majdnem száz százalékos hatékonyságú indukciós töltőt fejleszt a VW AG Knoxville-i innovációs intézete, az Oak Ridge-i Nemzeti Laboratórium és a Tennessee-i Egyetem. Az első projekt keretében átépített Porsche Taycan modellen vizsgálják, hogy csökkenthető az interferencia, mely két különböző forrású hullám találkozásakor jön létre, miközben erősítik/gyengítik egymást. A prototípus rendszerrel 98 százalékos hatékonyságot értek el, miközben a teljesítményt 6,6-ról 120 kW-ra növelték, a cél a 300 kW-os szint, amivel lehetővé válna, hogy a Taycan akkupakkjának energiaszintje 10 perc alatt érje el a 80 százalékot. Ráaádsul az indukciós töltéssel némileg „nő” csomagtér, melyben már nem foglal helyet a terjedelmes kábel. A műszakiakon túl maradtak még kérdések az EV autóknál. Tapasztalat híján egyelőre nem igazán pontosak a lízingcégek számításai, így a belsőégésűeknél jóval nagyobb értékkel és olykor 50-60 százalékkal magasabb bérleti díjakkal számolnak, amit már többen kifogásoltak. A Transport & Environment (T&E), közlekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó európai nonprofit szervezet szakértői szerint amennyiben a lízingcégek nem változtatnak képletükön, akkor kevesebb tisztán elektromos autó kerül a használtautó-piacokra. A túlárazás következménye, hogy a kevésbé tehetősek nehezebben tudnak majd átállni az elektromos autózásra. A magasabb lízingdíjak és maradványértékek magyarázata a magas induló árak, amik miatt még messze vagyunk a villanyautózás demokratizálódásától, bár a gyártók versenyének köszönhetően némileg csökkent néhány modell ára, de leginkább a belsőégésű motorosok drágulásának köszönhetően közeledtek az árak. Ráadásul sorra szűnnek meg, vagy jelentősen csökkennek az államilag ösztönzött vásárlási támogatások, az ingyen tankolás és parkolás, miközben továbbra sem bővül rohamtempóban a közterületi töltőhálózat és a villamos energia is jelentősen drágult, különösen az időspórolós villámtöltésé. A drága autók és a késedelmes szállítások mellett a gazdasági válság és háború is sokakat visszatart új autó vásárlásától. Az is visszatartó erő, hogy az elektromosok sem teljesítik a hatótávígéreteket, mert ebben a műfajban még nagyobb az eltérés a gyári fogyasztási adatok és a hétköznapi tapasztalatok között: a vezetési stílus mellett az akku teljesítőképességét jelentősen befolyásolja a külső hőmérséklet, a téli fűtés vagy a nyári klímahasználat. Az eltérés olykor eléri a harminc-negyven százalékot. Egyre erősebb a félelem az elektromosautó-tüzektől, melyeknél nehéz a meggyulladt akkumulátorok teljes lefeketítése, több zalaegerszegi lakás kiégett egyetlen villanyroller töltése közben, de ennél is veszélyesebb volt a prágai mélygarázsban kigyulladt elektromos autó. Az alacsony építésű teremgarázsokba csak speciálisan felszerelt és kisméretű (1,9 méternél alacsonyabb) tűzoltójárművek férnek be, ráadásul a roncs elszállítása sem egyszerű, márpedig a magas energiasűrűségű akkumulátor-pakk többszöri visszagyulladás miatt olykor napokig kell hűteni, ami legalább vízigényes. Ahogy az elektromos autó ágazatban, úgy az akkugyártásban is ázsiaiak uralják a piacot: a CATL részesedése 34 százalék, az LG Energy Solution-é 14 százalék, a BYD-é 12 százalék, vagyis két kínai és egy koreai konszerné a torta majd kétharmada. A CATL partnere többek között az Audi, a Bentley, a BMW, a Porsche, a Seat, a Škoda és VW, az LG beszállít a General Motors márkáinak, a Buicknek, a Cadillacnek és a Chevroletnek. Az előrejelzések szerint a globális akkugyártás a 2019-es 17 milliárd dollárról 2028-ra 95 milliárdra nő, ennek persze feltétele az elektromos autók piacának és a töltök számának növekedése. Magyarországon jelenleg 3600 nyilvános töltőoszlop működik, ezeknek kell ellátnia az útközben tankoló 71 ezer zöld rendszámos autót, melyek közül minden második tisztán elektromos, a többi pluginhibrid. A háztartási konnektorok száma több millió, de azokkal inkább csak családi házaknál lehet számolni, ráadásul a felújításra és bővítésre váró elektromos hálózatok már az elmúlt évek megnövekedett légkondicionálóterhelését is nehezen bírják. Az akku egyre nagyobb hatótótávolságon képes ellátni az elektromos autó villanymotorját, egyre hosszabb az élettartama, ám a használattól és töltésciklustól függően kapacitása csökken, cserére szorul. Ez újabb feldolgozandó egységet jelent, igaz még hasznosítható az energiaellátásban. A napenergiára és szélre kiépített áramtermelés nagy gondja a Dunkelflaute, vagyis sötét-szélcsend, ami nem igazodik az áramigényekhez, a megtermelt, de fel nem használt energiát tárolni kell, erre autóakkumulátorokat is használnak, ami jó hír, hiszen mindig felmerül a kérdés, hogy mi lesz a használtakkal. A rossz hír az, hogy az ilyen konténerekbe többnyire nem a kiszuperáltakat építenek, mert azok ellenőrzése, javítása, átszerelése drágább mint az újaké. Már csak azért is, mert az elektromos autókban az akkupakk már főtartó elem, ami előnyös stabilitás és anyagtakarékosság szempontjából, de nem éppen optimális a beépíthetőségre. És még néháyn tény 2012-ben százezer, 2017-ben egymillió, 2022–ben már tízmillió elektromos autó kelt el, világszerte, de ez még hatoda sem a globális 66,2 milliós új gépkocsi piacnak. Az EV autók eladásokban vezető kínaiaknál tavaly 5,9 millió kelt el, ez 55 százalékos növekedést jelent, Európában 2,6 millió, az USA-ban 920 ezer elektromos autót regisztráltak. Az 1,6 milliárdos globális autóállományból 14 millió az elektromos autó, 2023 első negyedévében 2,3 millióval bővült az EV állomány. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szlovákiai buszbaleset: hazaérkezett az utolsó sérült is

2023.05.26.
Menczer Tamás közölte: az Országos Mentőszolgálat szervezésében 16 sérült érkezett Magyarországra, négy beteget légi, tizenkettőt földi egységek szállítottak. Fotó: Szlovák Tűzoltóság Az államtitkár köszönetet mondott a szlovák orvosok, ápolók, és a kiutazó magyar ápolók munkájáért, és megköszönte "az Országos Mentőszolgálat profi munkáját", a sérülteknek pedig gyógyulást kívánt. Május 15-én egy budapesti és miskolci utasokat szállító magyar busz kamionnal ütközött a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, tizenhárman súlyosan megsérültek. MTI

DPF szilíciumkarbiddal vagy kordierittel - mikor melyik a jobb választás?

2023.05.26.
Az új dízel részecskeszűrők belsejében egyesek sötétebb monolitjukkal tűnnek ki a világos színű, közös fali áramlású, kordieritből készült szűrőegységekhez képest. Ez a szilíciumkarbid használatának köszönhető, ami bizonyos alkalmazásoknál előnyös. Ez egy bevonatos kerámia monolit, amely méhsejtes szerkezetének köszönhetően a részecskéket a felületéhez tapadva tartja vissza a (későbbi) oxidációhoz. Az utópiacon a szilíciumkarbiddal (SIC) és a kordierittel ellátott részecskeszűrők között lehet választani. A szilíciumkarbid magasabb üzemi hőmérséklettűrése és magas olvadáspontja (kb. 2700 °C) miatt a SIC-változatokat különösen olyan járművekhez ajánlják, amelyeket elsősorban rövid utakon és városi forgalomban (stop and go) vezetnek. Ennek oka, hogy a vezérlőegységnek a DPF-ben lévő nagyobb koromlerakódások miatt gyakrabban kell utóbefecskendezéssel regenerálást kezdeményeznie, így a monolit nagyobb hőterhelésnek van kitéve, mint például a hosszútávú járműveknél, amelyeknél a kordierites változat ideális a kíméletesebb regenerációhoz. Ennek háttere: A teszter vagy a vezérlőegység által kiváltott regenerációs folyamatok mellett a koromrészecskék egy része is folyamatosan elég. Ennek alapja a monolit (pl. platina, palládium) bevonata (Washcoat), amely a szén-monoxid (CO) és a szénhidrogének oxidációjához vezet. Ez viszont megemeli a DPF hőmérsékletét, és a koromrészecskék részleges elégését eredményezi. A DPF kerámiabetétjét tönkre tudja tenni a regeneráció közbeni motorleállítás, amikor a hűtés megszűnése után a DPF túlhevül és megolvadhat. Ilyen esetekben is nagyobb a SiC-szűrők ellenálló képessége.   Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta  

Évi negyvenezer liter megspórolt üzemanyag a hatékony abroncsok segítségével

2023.05.26.
A felmérés segít képet alkotni arról, hogy hogyan gondolkoznak a fenntarthatóságról a tágabb értelemben vett fuvarozási ágazat szereplői, akik pedig megoszthatják tapasztalataikat arról, hogy milyen sikereket értek el és milyen nehézségekkel küzdenek a fenntartható működés felé vezető útjukon. Ahogy a felmérés korábbi éveiben, a Goodyear minden kitöltött kérdőív után elültet egy fát a TreeNation kezdeményezéssel partnerségben, így is ösztönözve a kitöltésre a flottakezelőket. A tavalyi, 2022-es felmérés rávilágított, hogy a fuvarozó vállaltok számára egyre fontosabb a fenntarthatóság, és évről évre nőnek az ehhez kapcsolódó beruházásaik. Kiderült továbbá az is, hogy a ma már nem csak társadalmi ügyként tekintenek a fenntarthatóságra, hanem üzleti szempontból is jövedelmezőnek tartják azt. Az immár harmadszor kiadott felmérés mára iparági referenciává nőtte ki magát, amely megbízható és részletes információkkal szolgál a logisztika és a fuvarozás jövőjéről, trendjeiről. Az abroncsok és a mobilitási megoldások kiemelt szerepe A felmérés számos különböző területen megvizsgálta a szállítmányozási cégek fenntarthatósághoz való hozzáállását: a legújabb környezetvédelmi szabályozások követésétől a fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzések és intézkedések kidolgozásán át az új megoldások és technológiák használatáig – beleértve a gumiabroncsokat és a mobilitási szolgáltatásokat is. A Goodyear Total Mobility kínálatát igénybe vevő számos európai flotta már megtapasztalhatta, hogy a szolgáltatás nemcsak a teljesítménymutatók területén hoz javulást, hanem a fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseikhez is hozzájárul. A Goodyear FUELMAX ENDURANCE abroncsainak használatával például akár 2%-os csökkenés is elérhető a CO2-kibocsátás terén, ami egy 100 járműből álló flotta esetén évi 40 000 liter üzemanyag megtakarítását1 jelenti. A mobilitási megoldások – például a Goodyear TPMS, a Goodyear CheckPoint vagy a Goodyear DrivePoint – továbbá gyorsabb és egyszerűbb flottakezelést tesznek lehetővé, ami jobb teljesítményt és hatékonyságot eredményez, valamint elősegíti a flották fenntarthatósággal kapcsolatos céljainak megvalósítását. Az elmúlt évben a megkérdezett logisztikai vállalatok 54%-a arról számolt be, hogy a hatékonyabb járművek használata után az üzemanyag-hatékony abroncsok választása a fenntarthatósággal kapcsolatos stratégiájuk második legfontosabb eleme. A flottakezelők korábban választani kényszerültek a tartósság, a tapadás, az üzemanyag-hatékonyság és a futásteljesítmény között, azonban a legújabb Goodyear termékek és a Goodyear Total Mobility keretében kínált mobilitási megoldások lehetővé teszik a megfelelő egyensúly megteremtését, amivel a flották jobb eredményeket érhetnek el. Irány az 55%: a fuvarozók alkalmazkodnak az új elvárásokhoz Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk arra, hogy Európa-szerte sikerült a felmérésben való aktív részvételre ösztönöznünk a vállalatokat, így betekintést nyerhettünk napi döntéshozatali folyamataikba. Nagy hangsúlyt fektetünk az átfogó ágazati felmérés során kapott ügyfélvisszajelzésekre. A felmérés 2021-es első szakasza óta levont következtetéseknek köszönhetően felkészültebben reagálhatunk a flottákat érintő kihívásokra, és támogathatjuk a vállalkozásokat a jobb eredmények elérésében.” A szakember hozzátette: „A fuvarozási ágazatot érintő szabályozási keretrendszer folyamatosan változik. Az olyan kezdeményezések, mint például az „Irány az 55%!” intézkedéscsomag, az Euro 7 előírások, a járművek energiafogyasztását kiszámító eszköz (VECTO) vagy a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) mind arra ösztönzik a fuvarozási vállalatokat, hogy komolyan elgondolkodjanak, hogyan tudnak alkalmazkodni az új, és milyen intézkedéseket kell hozniuk, milyen belső vállalati stratégiákat kell alkotniuk, illetve hogy milyen termékek és megoldások járulhatnak hozzájuk a flottájuk fenntartható működéséhez.” „A fenntarthatóság megvalósítását azon ügyfelek is szorgalmazzák, akik készek a felelősebb tevékenységet folytató vállalatokat választani, valamint azon befektetők, akik számára az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) törekvések kezdenek éppolyan fontosak lenni, mint a pénzügyi eredmények. 2021 óta a Goodyear Fenntartható valóság felmérése jól tükrözi, hogy Európában a fuvarozás hogyan közelíti meg ezeket az új kihívásokat, és mit tesznek a flottakezelők a fenntartható működés érdekében” – fogalmazott Szymanski.

Zisz 115, a páncélozott csataló

2023.05.26.
Szerző: Bánffi Tibor A Zisz 110 története azzal kezdődött, hogy az amerikai kocsikért rajongó Joszif Visszarionovics Sztálinnak 1936-ban Roosevelt amerikai elnök egy Packard Twelve gépkocsit ajándékozott. Később a típus modernizál változatának két példánya a PACKARD 180 SUPER is bejutott az országba. A háború még javában dúlt amikor a pártvezér Sztálin – a békés időkre gondolva – 1942-ben kiadta a parancsot: meg kell oldani a típushoz hasonló elnöki autó tervezését és gyártását, melyhez mintaként szolgált a Packard 180. 1. Ábra A ZISZ 110-es típusú autó fejlesztése évekig tartott, mire a felmerült valamennyi műszaki problémát elhárították. Az új kocsinál elhagyták a fellépő küszöböt és az oldalsó irányjelzőket. A gyártás 1946-ban megindult a Sztálinra keresztel teherautógyárban. (2. Ábra) A tágas utastér ülései valódi bőr borítást kaptak. Az első rádióval ellátott szovjet autó volt. A kocsi a Packard műszerfalát örökölte. (3. Ábra) A sebességmérő háttérvilágítása a sebességtől függően változott: 40 km/óra sebességig zöld, 40 és 80 km/óra között sárga, 80 km/óra felett piros színben virított. Érdekes módon a skála számain nem szerepeltek az utolsó nullák, vagyis a "80", "100", "120" stb. helyett "8", "10", "12" stb. értéket láthattunk. A motor csendes járású volt, ezért a műszerfalon levő lámpa utalt a működésére. A 6 hengeres 5.969 cm3-es soros 140 lóerős motorral a 100/km/órás sebesség eléréséhez 28 mp kellett, miközben nem szaggatta a betont. A sebességváltó szinkronizált, három fokozatú volt, de kettesben is elindult. Bár az autó megjelenésében konzervatív stílusú volt, de szovjet mércével innovatívnak számított. Ezeket az autókat gyakran ajándékozták magas rangú vezetőknek, például I. Alekszij pátriárka, Wilhelm Pieck (NDK)  Mao Ce-tung (Kína) vezetőnek és Kim Ir Szem (Észak-Korea). A gyártás 1956-ban fejeződött be, összesen 2089 autó készült. Készültek ZISZ 110-es taxik is, amelyek kétszínű festést kaptak. 4. Ábra A taxira nem volt nagy kereslet az utasok körében. Moszkvában 55 taxi üzemelt. A luxus ZISZ 110-esek dupla tarifával iránytaxiként üzemeltek Moszkva-Szimferopol, Moszkva-Vlagyimir és Moszkva-Rjazan városrészek között. A viteldíj kilométerenként 4 rubelbe került, a várakozás 75 rubel volt óránként. Egy út során könnyen eltapsolhattak néhány kiló hús árát (1 kilogramm hús 20 rubel volt). A ZISZ 110 V típusú kabrió valószínűleg sokan nézegették ha megjelent a  városban. Elektromosan működő tetővel és ablakokkal rendelkezett. A nyitott „president” modell fel-fel tűnt a Vörös téren a katonai felvonulásokon az integető Sztálinnal. 5. Ábra, 6. Ábra, 7. Ábra A ZISZ 110 A jelű mentőautó selymes siklással szállította a kiváltságos betegeit. Legtöbben azonban a fapados mentőkön jutottak el a kórházba. 8. Ábra ZISZ-115, a páncélozott parádés autó volt a legvédettebb a világon a maga idejében (állítólag). 9. Ábra Sztálin magánéletében aszkéta volt. Ezzel szemben az autók iránti rajongása miatt a páncélautó tervezésénél maximális luxust, minőséget és a biztonságot követelt meg. A páncélautó külsőleg semmiben sem különbözött a polgári 110-es testvérétől. Az eltérés a részletekben rejlett. A 6 méteres autó vázszerkezetet megerősítették. A 40 milliméteres szegecselt-hegesztett acéllemezeket a lemezborítás mögé rejtették el. Így jött létre a monolit, golyóálló kapszula. 10. Ábra Minden alkatrészen volt egy sorozatszám a munkás teljes nevével. Ha valami történt, akkor a felelősség teljes terhe egy konkrét személyre hárult. Az autók összeszerelése a ZISZ autógyár egy külön beléptető rendszerrel ellátott, speciális műhelyében történt. A gondosan megválogatott munkásoknak titoktartási fogadalmat kellett tenni. A lemezeken golyók nyomait lehetett látni, mert annak szilárdságát tesztelték a gyártás közben. A páncélzat még a kézigránátnak is ellenállt. A sík felületű ablakok és a szélvédő 8 rétegű ragasztott, edzett üvegből állt és egy réteg plexit is kapott. Ez utóbbi a szilánkos törést akadályozta meg és korlátozottan ugyan, de biztosította a kilátást. A üveg össztömege elérte a 300 kilogrammot, vastagsága 75 mm volt. Az ablakokat csak hidraulikus emelővel lehetett mozgatni. A leengedéshez elég volt egy szelepet kinyitni és az üveg saját súlyától (40 kg), magától lecsúszott. Az így létrejött monstrum mintegy 5 tonnát nyomott. A motor teljesítményét 160 lóerőre növelték. Még így is több mint fél perc kellett a százas tempó eléréséhez. Az autó fogyasztása bőven meghaladta a 35 litert. Első ránézésre a páncélos változat csak a hűtő elé helyezett reflektorral mutatott eltérést. A futóművet tehergépkocsi alkatrészekkel erősítették meg és nagyobb, speciális kétkamrás gumiabroncsokkal látták el. A defektes kerékkel több kilométert lehetett megtenni. A nagy terhelésnek kitett gumik csak 3-6.000 kilométert futottak. A jármű leggyengébb pontja a gumiabroncs volt a gyakori minőségi kifogások miatt. A hidraulikus fékrendszerben nem volt fékrásegítő, így lassításnál szinte két lábbal kellett taposni a pedált. Elöl hátul dobfékek lassították a gépkocsit. A 6-7 személyes utasfülkét minden létező luxussal ellátták. Volt klímaberendezés, két rádió. (Egyik a vezető előtt, a másik a csomagtartóban, amit a hátsó traktusból kapcsolhattak.) Az első üléseket előretolták, hogy minél tágasabb hátsó tér jöjjön létre. A vezetőülést valódi bőrrel borították. A hátsó, puha gyapottal bélelt kanapé középen kartámaszt és minőségi bársony huzatot kapott. A műszerfalat és a ablakkeretet nyírfa burkolattal díszítették. Az autó átadásakor beültették a főmérnököt és a vezető tervezőket, felhúzták az ablakokat és becsukták az ajtókat. Ezt követően géppisztoly sorozatot adtak le a járműre. A tesztelők ép bőrrel megúszták a golyózáport, majd a pártvezérrel nagylelkűen egy bankettel ünnepelték meg a sikert. Ha a nagyvezér autóban utazott, mindig más helyre ült a merénylőtől való félelme miatt. Leggyakrabban a sofőr mellett foglalt helyet, vagy a lehajtható pótülésen csücsült és a vendéget hátra a kanapéra ültette, mert ha az „elnököt” megcélozzák a vendéget találják el. A gyanakvó Sztálin soha nem használta ugyanazt az autót. Folyamatosan változtak a rendszámok is, amelyeket csak hátulra szereltek fel. Még a Kreml Különleges Rendeltetésű Garázsának bizalmasai sem tudhatták, hogy Josif Vissarionovich melyik autót vezeti ma. Gyakran közvetlenül a Kreml elhagyása előtt Sztálin megváltoztatta az útvonaltervet, azt is váltogatta, hogy melyik kapun menjen ki a garázsból – ezt ő maga döntötte el, szó szerint az utolsó pillanatban, mielőtt elindult. Sztálin 1953-as halála után Hruscsov le akart számolni mindennel, ami Joszif Visszarionovics önkényuralmához volt köthető. 1956-ban a ZISZ nevét (az "SZ" Sztálin nevét jelölte) ZIL-re, a gyár korábbi igazgatójának monogramjára (Zavod Imenyi Lihacsova) cserélte. Az utolsó példányok egészen a 70-es évekig vártak jobb sorsukra és a rossz tárolási körülmények miatt teljesen amortizálódtak, mire eldőlt, hogy nincs rájuk szükség. A ZISZ 115-ös típusból 32 darab készült (más források szerint 56 darab). A Magyar Népköztársaság 1952-ben öt ZISZ-115-öst rendelt egyenként 80.000 rubel áron. (Egy ipari munkásnak a Szovjetunióban 50 évet kellett dolgozni ekkora összegért). Összehasonlításképpen ekkor egy Moszkvics 9.000 rubelbe került. Más források alapján 2-3 példány lehetett az országban. Ennek egyikét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tekinthetjük meg Hídvégi János minden részletre kiterjedő előadása kíséretében. A rajzok a szerző munkái A fotók forrása: auto.ru, GARF  

Programozható robotokkal a jövő mérnökeiért

2023.05.26.
A Robotika Szakkör lényege, hogy az általános iskolások a robotok programozásán keresztül olyan gondolkodásmódot, kulcskompetenciákat, problémamegoldó készségeket sajátíthatnak el, amelyet kamatoztatni tudnak a digitalizált világban és a jövőben a munkaerőpiacon is. Emellett fontos célja a programnak az is, hogy a gyerekek már korán megismerhessék az algoritmikus gondolkodásmód és a mérnöki szemlélet alapjait. A programban részt vevők fele-fele arányban lányok és fiúk, így a Robotika Szakkör – a vállalat szándékai és a tapasztalatok szerint – hatékony eszköz az esélyegyenlőség támogatására, illetve a tudományos pályákkal kapcsolatos sztereotípiák oldására is. A Knorr-Bremse Budapest nagy figyelmet fordít arra, hogy Local Care elnevezésű vállalati felelősségvállalási programjával tevőlegesen is hozzájáruljon a helyi közösségek segítéséhez. A Local Care szerves része a Robotika Szakkör is, amelynek alapjait a piacvezető vasúti fékrendszereket fejlesztő és -gyártó vállalat elektronikai fejlesztési csoportvezetője, Tarnai György dolgozta ki. A pályázatra az iskolákat a Knorr-Bremse Budapest munkatársai nevezik, és ők a vállalat nagykövetei is az oktatási intézményeknél. A program a kezdetektől rendkívüli népszerűségnek örvend: egyre többen felismerik a szakkör fontosságát, amit jól bizonyít, hogy idén az elmúlt évekhez képest is jóval több, összesen 53 pályázat érkezett be. Közülük azok az iskolák kerültek a nyertesek közé, amelyek a legtöbb jelölést kapták. Az elmúlt négy évben összesen kilenc iskola több, mint 250 diákja vehetett részt Robotika programban, szeptemberben pedig újabb, közel száz tanuló ismerkedhet meg a robotok világával. Az eddigi visszajelzések alapján a szülők úgy látják, hogy a szakkörrel a gyermekük versenyképes tudásra tehet szert, a diákok pedig azért szeretik, mert elbűvöli őket a robotok világa és a megszerzett képesség, amellyel a szerkezeteket irányíthatják. Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezetője hangsúlyozta: „Piacvezető vasúti fékrendszerfejlesztő és -gyártó vállalatként a lehető legjobb döntést hozzuk akkor, amikor a Robotika Szakkörrel a jövőbe, az informatikába fektetünk. A kulcs a közös fejlődés: akkor lehetünk sikeresek, ha jól képzett szakemberek gyarapítják munkájukkal, tudásukkal a vállalatot. A fiatalok és a Knorr-Bremse fejlődése pedig a tantermekben kezdődik el, ebben a folyamatban is az élen akarunk járni, ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy innovatív jövőt építsünk.” Weinber Róbertné, Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója azt emelte ki: Fogékony, egymásra figyelő fiatalokat nevelésére törekszenek, akik alkalmazkodni tudnak a társadalmi, gazdasági változásokhoz, sikeres, boldog felnőttekké válva. Mindehhez olyan kulcsképességeket kell elsajátítaniuk, amelyek alkalmassá teszik őket a folyamatos önfejlesztésre. Ebben is nagy segítség számukra a Robotika Szakkör, mert a digitális világ ismerete ma már nélkülözhetetlen a személyes fejlődéshez.
Címkék: 

Különleges karórákat ihletett a Toyota motorsportrészlege

2023.05.26.
A világ számos pontján a Toyota Gazoo Racing váltja valóra az autógyártó motorsport-ambícióit. A Dakaron, a rali világbajnokságon és a Le Mans-i 24 órás futamon egyaránt TGR képviseli a márkát; nem utolsósorban az ő nevük és emblémájuk fémjelzi a Toyota legsportosabb utcai járműveit, a GR Yaristól a GR Supráig. Van azonban a Toyotának egy másik, hasonló profilú részlege is: a Toyota Racing Development, amely a cég észak-amerikai motorsport-tevékenységeit koordinálja csaknem fél évszázada, miközben speciális tudású modelleket fejleszt közúti és terephasználatra. Egy-egy új Toyota pickup vagy szabadidőjármű bemutatásakor törvényszerűen állnak elő annak különleges kivitelű módozataival. A vadonatúj Toyota Tacomához például nem kevesebb mint három opciót dolgoztak ki azon ügyfelek számára, akik az átlagosnál nagyobb tudású és erőteljesebb megjelenésű pickupra vágynak. A TRD Sport aszfaltorientált hangolást, a TRD Off-road fölényes terepalkalmasságot jelent, míg a TRD Pro egy kompromisszumokat nem ismerő majdnem-versenyautó, amelyet a világ egyik legkíméletlenebb terepraliján: a Baja 1000 futamon szerzett tapasztalatok alapján fejlesztettek, és speciális futóműalkatrészekkel készítették fel az erdőn-mezőn történő száguldásra. Ugyanez a hármas irányultság érvényesül a TRD új projektjében, amelynek keretében egy különleges fókuszú észak-amerikai manufaktúrával: a fenntartható anyagokkal és technológiákkal dolgozó Original Grain óragyártó vállalkozással lépett együttműködésre. A tízéves múltra visszatekintő, családi cég specialitása, hogy óráik egy részében faanyagot is használnak. A felelős erdőgazdálkodásból származó nyersanyag mellett előszeretettel kísérleteznek faipari termékekből visszaforgatott anyagokkal: készítenek óralapot whiskey-s hordó dongájából, katonai lőszeres láda deszkáiból, vintázs gitárok testéből vagy stadionlelátók öreg padjaiból. Óraműveik automata vagy napelemes szerkezetűek, így elemcsere nélkül, környezetbarát módon használhatók. A Toyota Racing Development kollaboráció keretében létrehozott Solar Octane kollekció mindhárom TRD-kategóriához társít egy-egy órát. A TRD Sport és a TRD Off-road órákon a Toyota Tundra TRD Pro felsőkategóriás pickup stíluselemei köszönnek vissza – különös tekintettel az óralap digitális rejtőmintázatára –, míg ezeknek az óráknak a szolárcellás szerkezete az új generációs Toyota pickupok és terepjárókba beépített, innovatív i-FORCE Max hibrid hajtáslánc szellemiségét idézi. Ahogy az autóknál, az óracsaládban is különleges helyet foglal el a TRD Pro modell: ennek alumínium vázába automata szerkezet került, amely szemből és a hátlap felől egyaránt megcsodálható, köszönhetően a szkeleton felépítésnek. A TRD Pro, akárcsak a TRD Off-road, limitált szériában kerül forgalomba, mindössze 250-250 sorszámozott darabot gyárt belőlük az Original Grain. Mindhárom modellt elegáns acélszíjjal szerelik, ám azokhoz egy (vászonból vagy szilikonból készült) sportszíjat is mellékelnek, csomagolásként pedig stílusosan egy rezgésektől és ütésektől védő, vízzáró táskát alkalmaznak. A TRD Solar Octane órák nemzetközi szállítással is megvásárolhatók, gyártójuk pedig minden eladott óra után egy-egy facsemetét ültet el a Trees for the Future non-profit szervezet közreműködésével. Fotó: Toyota, Original Grain
Címkék: 

Fecó Chrysler múzeumot alapít

2023.05.26.
Galéria képek: 

Októberben visszatér a Rally Hungary, indul a jegyértékesítés

2023.05.26.
Negyedik alkalommal látogat Magyarországra az FIA Rally Európa-bajnokság (ERC) mezőnye: a 2023. október 6-8. között zajló verseny remek lehetőséget nyújt az eb-n vitézkedő magyar párosoknak, például a László Martin-Berendi Dávid, a Junior ERC értékelésben is érdekelt Herczig Patrik-Varga Kristóf vagy az ERC4-es Hangodi Bendegúz-Bunkoczi László duónak, hogy hazai pályán bizonyítsák rátermettségüket a Zempléni-hegység legendás szakaszain. A versenyre várhatóan visszatér a Csomós Miklós-Nagy Attila páros is, és a Rally Hungary európa-bajnoki értékelésébe a HUMDA Országos Rally Bajnokság élmezőnye is benevezhet, így a hazai mezőny legjobbjai is összemérhetik a tudásukat például a korábbi győztes Mads Østberggel vagy WRC-futamgyőztes Hayden Paddonnal.  A 2023-as verseny központja Nyíregyházán lesz, ahol egy belvárosi gyorsasági szakaszt is megrendeznek, de a mezőny ellátogat a máriapócsi Rabócsiringre is a kuriózumnak számító szuperspeciál szakasz keretében. Az októberi verseny zárja majd a 2023-as idényt, amely a versenysorozat 70. évfordulója.   A három nap során különböző helyszíneken zajló rendezvény iránt a korábbi évek során is nagy érdeklődés mutatkozott, még úgy is, hogy az előző éveket jelentősen befolyásolták a koronavírus miatti korlátozások, amelyek idén már nem nehezítik a verseny lebonyolítását. A 2023-as Rally Hungary versenyre szóló belépők a RallyHungary.com címen és az Eventim hálózatában vásárolhatók meg. Az All in jegytípushoz különleges Rally Pass kártyát, az All in Plus jegyhez Rally Pass kártyát és különleges, Rally Hungary sapkát is kapnak a vásárlók. A karszalagra beváltható jegyek terjesztése elektronikus, Print at Home formában történik, a kártyát és a sapkát futárszolgálattal kézbesítik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója