Jótékonysági vacsora a négyszeres Európa bajnokkal

2022.10.03.
Szinte még a naptár is neki dolgozik, hiszen a Kamion EB hagyományosan a legendás Le Mans-i pályán, majd rá egy héttel a spanyolországi Jaramában ért véget és általában az utolsó versenyét csak egy-két nap választja el az Állatok Világnapjától, október 4-étől. Így alakul ez idén is. Különlegesség az is, hogy Norbi leglelkesebb rajongói azok a magyarok, akik gyakran a legtávolabbi versenyére is elkísérik őt,  hogy lengjen magyar zászló, a spanyolok, németek és csehek uralta Kamion EB futamain, nem csak Norbi sportsikereire, de társadalmi elkötelezettségére, az állat- és természetvédelem támogatására is büszkék. Talán ezért is dönt úgy Norbi minden évben, hogy egy győzelmét ünneplő közösségi rendezvény keretében ad lehetőséget szurkolóinak, hogy kellemes helyen, jó társaságban, jó célokat szolgáljanak.  Képre kattintva galéria nyílik!   Éppen ezért idén nem messze Norbi kápolnai Macskaárvaházától, egy különleges, minőségi, a húsmentes, növényi alapú ételek terén is változatos kínálatot biztosító vendéglátóhelyre, a mr. Sushi étterembe várja az autósport és az állatvédelem rajongóit. Október 5.-én, délután 14.00-től bárki aki szeretne együtt ebédelhet Kiss Norbival az egri mr. Sushi étteremben, ahol a tulajdonos séf Kovács István jóvoltából a fogyasztás számlaértéke teljes egészében a Macskaárvaházat illeti.  Norbi szerint: sokkal szimpatikusabb így segíteni, mint egyszerűen pénzt gyűjteni, hiszen a versenyszezon közben amúgy sincs sok lehetőség a rajongókkal találkozni, és az állatvédelem ügyét segíteni. Így azonban a kettő együtt valósul meg. Ráadásul a már négyszeres Európa bajnok azt is elmondta, az ilyen és ehhez hasonló alkalmakkor rendszeresen megismerkedik olyan új emberekkel, akik mind az autósportot, mind az állatvédelmet fontosnak tartják, ráadásul különleges, minőségi teljesítés is áll mögöttük. Ilyen Kovács István is, akit Egerben is csak mr. Sushiként emlegetnek, de kevesen tudják, hogy egy kivételesen világlátott séfről van szó, aki például az arab országokban dolgozva, elsajátíthatta az eredeti falafelek és az arab/zsidó kultúrában egyaránt rendkívül népszerű növényi alapú minőségi ételek készítésének legféltveőrzöttebb titkait is.  Képre kattintva galéria nyílik!   Norbi ma már hagyományos állatvédelmi jótékonysági ebédjeire és vacsoráira nem csak lelkes rajongói jönnek el rendszeresen, de nem ritkán államtitkárok, polgármesterek, képviselők és az üzleti élet jeles szereplői is szívesen csatlakoznak, hiszen ennél lazább és kötetlenebb módja nem nagyon van annak, hogy kifejezzék értékválasztásukat.    A sportoló bebizonyítja, hogy a sokak által  - joggal vagy ok nélkül - környezetszennyező sportnak tartott autóversenyzést mívelők, részben példát mutatva, más részt pedig csökkentve a saját ökológiai lábnyomukat tudnak helyesen cselekedni.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     

Tragédia a buszmegállóban: főiskolásokat gázolt halálra

2022.10.03.
Alena Krčová mentőszolgálati szóvivő közölte, hárman a helyszínen meghaltak, egy személyt pedig a mentők megpróbáltak újraéleszteni, de sikertelenül. A Nový Čas úgy tudja, két súlyos sérültet kritikus állapotban, mélyaltatásban szállítottak kórházba a mentősök.  Fotó: Facebook/ Szlovák Rendőrség A két súlyos sérült mellett, négy sérült eszméleténél volt, mikor a mentők ellátták őket. A szóvivő leszögezte tehát, hogy a balesetnek 4 halottja és 6 sérültje van. A buszmegállóba a Joj TV információi szerint egy Škoda Superb gépkocsi rohant bele, a televízió információi szerint a sofőr ittas volt. A pozsonyi rendőrség éjszaka közölte, hogy aki szemtanúja volt a történteknek, az jelentkezhet a legközelebbi rendőrőrsön, a 158-as segélyhívón, de a pozsonyi kerületi rendőrség Facebook-oldalán is privát üzenetben.  A rendőrség még a reggeli órákban is dokumentál a baleset helyszínén, a sofőröket óvatosságra és türelemre intették. Jelezték, hogy a Hodža tértől az SzNF híd irányába egy sávra szűkítik a forgalmat, és arra kérik az autósokat, hogy aki Ligetfalu irányába halad, lehetőségeihez mérten válasszon más útvonalat.  Roman Mikulec belügyminiszter arról informált hétfőn reggel, hogy az áldozatok főiskolai diákok voltak, némelyiküknek mai lett volna az első napja.  Megerősítette, hogy a férfi alkoholtesztje pozitív lett, nem is kicsit. A sofőr 1,6 ezreléket fújt az eset után, útitársa pedig egy ezreléket. A Markíza úgy tudja, apáról és fiáról van szó, a fiú megsérült, hátgerincsérüléssel szállították kórházba. A sofőr nemcsak holtrészeg volt, hanem többszörösen túllépte a megengedett sebességet. "Abból, amit a saját szememmel láttam, nem regisztráltam féknyomokat" - szögezte le. A sofőrt és útitársát a  helyszínen őrizetbe vették. Utóbbi könnyebb sérüléseket szenvedett. "Még akkor is agresszívan viselkedett" - mondta. Pontosította a baleset idejét, elmondása szerint az 22.24-kor történt, és emlékeztetett, hogy vélhetően ez a legtragikusabb az ehhez hasonló balesetek közül.
Címkék: 

Bértárgyalások a Volkswagennél: a szakszervezet 8 százalékot akar

2022.10.03.
Gyártás a Volkswagennél Fotó: Volkswagen A válságra való tekintettel az IG Metall nehéz kollektív tárgyalásokra számít mintegy 125 000 Volkswagen alkalmazott számára – mondta a szakszervezet körzeti vezetője, Thorsten Gröger. Elmondása szerint a következő VW-társasági kollektív szerződés tárgyalásai október 25-én kezdődnek Braunschweigben. Néhány hete lehet tudni, hogy a VW házon belüli tarifájára 8 százalékkal több pénzt követel a szakszervezet - ahogy az egész német fém- és villamosiparra. A VW oldaláról viszont inkább az a jelzés, hogy a sikeres mérleg nem ok a béremelésre. „Ha nem egymilliárdos nyereség, mi indokolja jobban a fizetésemelést?” – tette fel a kérdést a szakszervezet tárgyalója. Arno Antlitz, a VW pénzügyi igazgatója közvetve visszavetette a magas béremelésekkel kapcsolatos várakozásokat július végén. „A dolgozók már most profitálnak jó működési eredményeinkből. Ezt figyelembe kell venni” - mondta akkor a menedzser. A VW alkalmazottai éves bónuszt kapnak, amely alapvetően a fő részleg üzemi eredményén alapul. Antlitz szerint a jelenlegi infláció nagyobb része nem állandó, hanem inkább átmeneti jelenség. A csoport jól átvészeli a válságot A cégcsoport eddig robusztusan átvészelte a nemzetközi válságokat, és rekordosztalékkal engedte, hogy a részvényesek részesedjenek a kiváló üzleti helyzetből – mondta Gröger. Szerinte azonban sok alkalmazott masszívan szenved az élelmiszer-, energia- és benzinárak emelkedésétől. Hosszú távon tehát több pénzre van szükség ahhoz, hogy erősítsük a vásárlóerőt a társadalomban, így a VW-s kollégák körében is – követelte Gröger. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A Continental anyagi támogatást nyújt

2022.10.03.
A város legnagyobb munkaadója aktív kapcsolatban áll Makó városvezetésével. A közelmúltbeli egyeztetések során értesült az önkormányzat kihívásokkal teli helyzetéről. Szűrszabó Levente, ügyvezető igazgató, Continental Makó „A jelenlegi körülmények mellett kötelezettségünknek éreztük a város legnagyobb munkáltatójaként, hogy a mostani lehetőségeinknek megfelelően enyhítsük a város terheit. Ezt a döntést hozta vezetőségünk annak ellenére, komoly kihívásokkal küzdünk és a makrogazdasági környezet is nagy költségnyomást gyakorol az üzletmenetünkre” – mondta el Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója. A támogatást a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. a Makó Város Fejlődéséért Alapítványon keresztül juttatja el az önkormányzathoz. Ez a városi alapítvány biztosítja a rászoruló makói családok számára a tűzifaosztást, a nehéz sorsú családok támogatását és tartós élelmiszerek adományozását. Béremelés és új projektek a makói gyárban A Continental makói gyára hamarosan évközi béremelést tervez adni a dolgozóknak a reálbérek védelme érdekében. „Az energiaárak és a nyersanyagok mellett a logisztika is jelentősen drágul, mely hatásokat az elmúlt hónapokban elnyert új projektek és a munkatársak együttműködésének is köszönhető hatékonyságnövekedés sem tudta teljesen kompenzálni. Jó úton járunk, hogy a makói gyárunk stabilizálódjon, de egyre több irányból érkeznek a kihívások, még nem jelenthetjük ki, hogy megoldódtak a problémáink. Ilyen időkben az együttműködés kiemelten fontos, ezért a helyi önkormányzattal is szeretnénk erősíteni a kapcsolatunkat, össze kell fognunk a közös jövőnk érdekében” – összegezte az aktuális helyzetet Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két rendőr beszorult az autóba, a biciklis gúnyosan nevetett

2022.10.03.
A svájci médián végigszaladt a hír. Képernyőfotó a nau.ch cikkéről. A Basler Zeitung és a Prime News online platform szerint a bázeli rendőrség hét Tesla Model X 100D-t használ 2018/2019 óta, most pedig két rendőr és egy Tesla keltett feltűnést. A jármű ajtaja blokkolva, kerékpáros gúnyolódik A küldetésnapló szerint a két rendőr két kerékpárost akart ellenőrizni Bázel belvárosában. Az egyik kötelességtudóan megállt, a másik elmenekült. A rendőrök ezután megpróbáltak kiszállni elektromos autójukból: "Ez azonban nem sikerült, mert a jármű ajtaja blokkolva volt" - áll a műveleti jelentésben. A kerékpáros személy ezt észrevette, majd kinevette a „foglyokat”. A "szökevény" sétatempóban hajtott eléjük. Szerencsétlen helyzetük ellenére egy rendőrnek sikerült  a nyitott ablakon kihajolnia, és tarkójánál fogva megragadta a szökevényt, és végül megállította. Míg a másik rendőrnek be kellett préselődnie a körülbelül 60 centire kinyíló hátsó dupla ajtón, addig a sofőrnek végül az ablakon kellett átmásznia. A rendőrség szóvivője kifejtette, hogy a műszaki probléma potenciálisan életveszélyes volt a tisztviselők számára, de vezetés közben bármikor nyitható az ajtó a vésznyitó kábelhúzással. Egyelőre nem tudni olyan esetet, amikor a járőrautó személyzete ne tudott volna kiszállni járművéből. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gondolná? Ötven éves a Kis-Polski!

2022.10.02.
Fiatalságára mindenki szívesen emlékezik vissza, pláne, ha tele van romantikus emlékekkel, ami nagyjából szerelmeket takar. Volt egy korszak, amikor a csinos és az átlagnál tehetősebb lányok már nem Trabanttal, hanem Polski-Fiat 126-ossal autóztak, méghozzá sofőrként, ezért kortársaiknál jóval nagyobb előnnyel indultak a hódítási versenyben. Hölgyek kedvence volt      Forrás: LSB A pasik bomlottak a szép lányokért és persze az autókért, a kettő együtt pedig már maga mennyország. Így voltam ezzel én is, mindaddig, amíg pöccre indult barátnőm autójának motorja, ami azért olykor megmakacsolta magát. Egyszerű konstrukciós adottsága volt ez a Fiat 126-osnak, melynek dinamója alacsony fordulaton nem töltötte megfelelően az akkumulátort, így azok a szépségek, akik inkább csak a városban furikáztak, sokszor szorultak segítségre. Spártai utastér     Fotó: Boros Jenő Márpedig a lányok, hölgyek többsége így használta a kisautót, aminek elektromos rendszere nem arra volt rendszeresítve, hogy folyamatosan világítsanak a tompított fényszórók (2x55 watt), a hátsó lámpák (2x5 watt), olykor a féklámpák (2x21 watt), na meg járjon az ablaktörlő és a szellőző villanymotorja. Ja, és szólt a kazettás rádió magnó, szóval nem mindig maradt elég delej az önindítónak. Gyakori látvány volt férfiemberek beugrása egy gyors betolásra, bikázásra. Utóbbi esetében a másik autó akkumulátorára történő kábeles csatlakozás értendő. Nem kevés melót igényelt az elromlott, sérült alkatrészek beszerzése, mely akkoriban valóságos kalandtúra volt: az egyik helyen megvettél három első sárvédőt, majd a másik helyen a feleslegesnek látszó harmadikat becserélted egy homlokfalra. Ilyen kalandok után kevésbé vehemensen udvaroltam kis-polskis lányoknak, de a szív mást diktált, feladtam a bölcs óvatosságot. Pedig igazából a kis Fiat szíve volt gyengébb. Kis-Polski: féltonnányi tömeg és mini méret    Fotó: Boros Jenő A 652 köbcentis motor jól bírta, mindaddig, amíg nem hajtották szét, vagyis nem száz feletti tempóban mentek vele Budapesttől Siófogig. Bár műszere 140 km/h-ig volt kalibrálva, de a 24 lóerőnyi teljesítmény nagyjából 80-90-es tempóra volt elég a négyfokozatú váltóhoz. Ha valaki ennél jobban nyomta a kisautónak, az olyan volt mintha 100 méter helyett 120 kilométeren át spirnter tempóban hajtottak maratoni távon egy atlétát… Pláne nyári melegben, amikor a farmotor nem éppen tökéletes léghűtése nem bírt el a feladattal, ilyenkor ajánlatos volt a rögzítő bovden engedéséig - nagyjából tíz centinyire - nyitva hagyni menet közben is a motorháztetőt hátul. Túlkalibrált sebességmérő, kevés kilométerrel  Fotó: Boros Jenő És akkor egy kis történelem: az 1972-ben, Torinóban bemutatott 126-os Lengyelországban gyártott első darabjai 1976-ban érkeztek a magyar piacra. Olaszországban 1,3 millió, Bieleskó Bialában,3,3 millió készült belőle 2000-ig.A magyar Bakony Fém- és Elektromos-készülék Művek, valamint a kecskeméti MMG Automatika Művek is szállított alkatrészeket a 126-os Polski Fiathoz, majd az utódnak számító Cinquecento modellhez. Az első Fiat 126-osokat 1972-től öt éven át 594 köbcentis, 23 lóerős kéthengeres, léghűtéses farmotorral gyártották. Az 1,84 méteres tengelytávú, 3,054 méter hosszú,1,377 métere széles, 1,33 méter magas és mindössze fél tonnás tömegű autó ára megjelenésekor 795 ezer olasz lírába került. 1976-ban mutatták be a Cavaletta prototípust, melyből csak néhány példány készült, ugyanebben az évben indult és 1985-ig gyártották a torinói autószalonon bemutatott és immár 650 köbcentis Personala, ami húsz kilóval lett nehezebb elődjénél. A Fiat régi szereplője a lengyel autóiparnak, hiszen a varsói Zakladow Blacharkich Bielany telephelyen licencszerződés alapján 1935-től havi 85 autó, 1945-ig összesen 9300 darab Balilla és Millecento 508-as modell készült Polski Fiat jelvénnyel a varsói FSO gyárban. 1966-ban éledt újra a lengyel-olasz kapcsolat, ekkor írták alá az újabb licencszerződést, melynek keretében 1967. novemberétől Fiat 1300/1500-as modellek készültek Varsóban, 60, illetve 75 lóerős teljesítményű motorokkal. 1968-ban hétezer, 1970-ben 35 ezer, 1975-ben már 140 ezer Polski Fiat készült. 1970-ben ötvenezer darabra futott fel a termelés. A 125-ös kedvelt volt a magyar piacon: 1979-ben 125 ezer forintért árulták, ezzel a Merkur-lista legdrágább szocialista országban gyártott modellje volt. Használták taxinak a Volánnál, hivatali autónak a minisztériumokban és sok szolgált a vidéki közigazgatásban. 1979-től a 125-sö Polski Fiat alapjaira épített Polonéz típusok készültek Varsóban. Lengyel búcsúdarabok        Forrás: FSM A Fiat 126-os, vagyis a kis Polski a Bielesko Bialában felépített Fabryka Samachodow Malolitrzowych üzemében készült. A Maluchnak becézett kicsike első példánya 1971. októberében gördült le az FSM szalagjáról. 1974-ben elkezdték az eggyel nagyobb kategóriájú négyhengeres, orrmotoros 127-es modellek gyártását, ám háromezer darab után leálltak. 1975-ben 25 ezer, 1978-ban 200 ezer kis-polski készült. Igazi ritkaság magyar rendszámmal: 126P kombi       Fotó: Boros Jenő A felfutás után élénkült az export, és 1986-ban már az 1,6 milliomodik lengyel kisautót ünnepelték a gyáriak. Elkészült a 126p kombi változatának prototípusa, de nem került szalagra. 1987-ben elindult a csendesebb és takarékosabb folyadékhűtéses, kétajtós és a háromajtós 126-os BIS sorozatgyártása. A 700 köbcentiméteres fekvő Lancia motorral a mélyebbre helyezett súlypontnak köszönhetően javult a stabilitás, és nőtt a csomagtér, ám rosszabb lett a hozzáférés, ami a szerelők munkáját nehezítette. A Polski Fiat emblémát az aktuális Fiat jelvényre cserélték és divatosabb lökhárítókat kapott a Maluch. Fiat 126 Cavaletta      Forrás: LSB Az 1995-ös Town változat ismét az egyszerűbb és olcsóbb léghűtéses motort kapta. Életútja alatt gyakorlatilag egyféle karosszériával készült a 126p, pedig a gyáriak próbálkoztak új változatokkal: készült többféle cabrio, kisáruszállító, pickup, terepjáró, kombi prototípus, kísérleteztek orrmotorossal és dízellel is. A 126-os City prototípusa       Forrás: LSB Miközben formájában alig, szerkezetében sokat változott a széria Kis-Polski: az ajtókban teljesen letekerhető, a hátul ülőknél billenthető ablakok javították a légáramlást. Jobb oldalra is jutott visszapillantó-tükör, és mindkét külső belülről is állítható lett. Az első ülések fix támláit dönthetővé alakították, és később a hátsók is fejtámlát kaptak. Schumits Gábor versenyző és autószerelő nyitottá alakított egy 126-ost   Fotó: Boros Jenő 1988-ban a dinamót generátorra cserélték, és az az 1989-90-es gyártásúaknál a bovdenes kar rántása helyett már elég volt indításkor a kulcsot elfordítani, ennek köszönhetően változott a műszerfal, és megjelent a modellben a fűthető hátsó ablak. 1977-ben a motor már 652 köbcentiméteresre.1985-86-ban a 650 E jelzésűek új hengerfejet kaptak, korszerűbb lett a fékrendszer, és a kúpos keréktárcsát is szebbre, a krómozott fémlökhárítókat műanyagra cserélték, a hátsókra egy évvel később ködlámpa és tolatólámpa került. Kisebb és jobb fogású kormány járt a megszépült műszerfal elé. Rotoros helyett elektronikus gyújtást kapott a motor. Igazi puttonyos is készült a P126-osból         Forrás: LSB Az utolsó sorozat, a Happy End 2000. szeptember 22-én gördült le a sorról, az utolsó darab múzeumba került. Lengyelországban 3,3 millió 126-os, az olaszoknál 1,25 milliót gyártottak. 1992-től Cinquecentók készültek Tychyben, aztán következett a Seicento, a Panda és 2008-tól az 500-as. A Forddal közösen fejlesztett testvérmodellt, a Ka minit 2009-től bérmunkában gyártotta lengyelországi üzemében a Fiat. Gyári kabró prototípus      Forrás: LSB 1992-ben megszűnt az autóforgalmazó Merkúr, a továbbiakban a Kis Polskik csak magánúton érkezhettek Magyarországra. A KSH adatai szerint Polski Fiatokból 2022. elején 2634 szerepelt a nyilvántartásban, arról nincs pontos szám, hogy ebből mennyi a P126-os. Bár nem ez volt a legkisebb, mégsem ez volt a legolcsóbb autó a Merkúr listán: 1982-ben 70 ezer forintba, három évvel később már 82 ezerbe került. Akkoriban nulla önrészes casco esetén havi 620 forint, tízezres önrésznél 145 forint volt a Kis-Polski havi biztosítási díja. Utcai generál a múlt századból       Fotó: Boros Jenő A használtautó-portálokon jelenleg csak két P-126-ost kínálnak: az 1990-es évjáratú, ötezer kilométer futott, forgalomból kivont darabért 350 ezer forintot kérnek, az 1982-es évjáratú, 86 ezer kilométeres futásteljesítményű és 2023. februárjáig műszaki vizsgás darab ára 650 ezer forint. A kiváló állapotú és OT-minősítésű darabok ára millió körüli. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kamion Eb: A bajnok Kiss Norbert győzelemmel és hatodik hellyel zárta az idényt

2022.10.02.
A 37 éves szombathelyi pilóta megint legyőzhetetlen volt az időmérő edzésen, így gyakorlatilag az idény összes kvalifikációján a leggyorsabbnak bizonyult. Kiss a pole pozícióból indulva az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, majd a másodikon - a szezon utolsó futamán - a nyolcadik helyről startolva hatodikként ért célba. A magyar Eb-győztes egy hete, a franciaországi Le Mans-ban biztosította be címvédését, miután ott is rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi első viadalon, s onnantól behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben. A versenysorozat hivatalos honlapja szerint Kiss végül 115 pontos előnnyel nyerte az idei Eb-címet, miután ő 410 pontot gyűjtött, a mögötte másodikként záró, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn pedig 295-öt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezt a kütyüt szerezze be a vezetéshez: életet menthet!

2022.10.02.
Nem csak nyáron idegesítőek a szúnyogok. Sőt, én magam azt tapasztalom, hogy az utóbbi napokban ezeknek a fránya vérszívóknak a száma lineárisan nőtt. Az már nem is különösebben érdekes, hogy rovarriasztó spray vagy kence nélkül a kertben vagy kora estétől a parkokban tartózkodni gyakorlatilag egy túlélő túrával ér fel, de az egészen új jelenség, hogy az autóban is támadnak a szúnyogok.   Az ajtó nyitása és pár holmi bedobálása elegendő egy egész hadsereg beengedéséhez. Aztán, már a volánnál, jön a szitkozódás részemről és a hadonászás meg csapkodás a családtagjaim irányából. És a kis repülő vérszívók csak nem akarják elhagyni a fedélzetet, hiába húzzuk le az ablakokat, azok csak jókedvűen köröznek az utastérben és rendre le is csapnak. És ez a hajsza balesetveszélyes, mert ha a sofőr nem is játszik pantomimest, nem csapkod maga körül, mint aki démont lát, azért a szúnyogok jelenléte mégis komoly bajok forrása lehet. Elég egyetlen pillanat, az, amikor a nőstény felkészül a vérünk lecsapolására és szúr. Odakapunk, aztán már csak a jó szerencsénkben bízhatunk, hogy egy félresikerült kormánymozdulatot korrigálni tudjunk. Szóval, a cím nem holmi kattintásvadász túlzás, a kütyü, amivel védekezhetünk az autóban a szúnyogok ellen, akár tényleg életet is menthet. A motori.news azt írja, a citronella a megoldás. Ennek a fűszernövénynek a szagát egyszerűen nem szeretik a szúnyogok. Gyertyaként kerti partikon elterjedt a használata. Hát miért is ne működhetne olyan kicsi, zárt térben, mint az autó? A legegyszerűbb megoldás, ha az illóolajból pár cseppet egy fa ruhaszárító csipeszre csepegtetünk és azt a légkondi lamelláira tesszük: Aztán létezik a lapocskás rendszer USB-csatlakozóval: És vásárolható szivargyújtóba helyezhető változat is: Bármelyik kitűnő választás, a kellemetlenkedő utasok szépen kireppennek az ablakon a számukra irritáló szagú térből. De, ha éppen nincs kéznél semmilyen citronellás szerkentyű, akkor is van megoldás! Abból a tézisből kiindulva, hogy a szúnyogok a meleg, párás környezetet szeretik, felvehetjük ellenük a harcot a légkondi bekapcsolásával. Ez ugyanis megfosztja őket természetes közegüktől. A szúnyogok a hűvös levegő elől szépen kimenekülnek a lehúzott ablakon. Plusz egy tipp: a karosszériára kenődött szúnyogok eltávolítására könnyű és pénztárcakímélő megoldás, ha egy szórófejes flakonba mosogatószert és forró vizet teszünk és ezzel a zsíroldó adalékkal mossuk le az érintett felületet. Ez megtisztítja a karosszériát és még egy vékony réteget is képez, amire nehezebben tapadnak a rovarok. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Szingapúri Nagydíj - Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

2022.10.02.
A 32 éves Péreznek ez az idei második és pályafutása negyedik futamgyőzelme - írja az MTI. A mexikói pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője lett a második, a szintén ferraris Carlos Sainz Jr. pedig a harmadik. Verstappen a nyolcadik pozícióból startolt és hetedik lett, de ahhoz, hogy már Szingapúrban világbajnok legyen, mindenképpen győznie kellett volna. A viadalon a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Alpine 41 éves versenyzője rekordot döntött, ez volt ugyanis a 350. Forma-1-es futam, amelyen elrajtolt, így az örökranglista élére állt. A spanyol pilóta ugyanakkor nem ért célba, műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A futam startja egy órát csúszott, a heves esőzés miatt ugyanis a versenyirányítás a halasztása mellett döntött. A rajtot a még mindig jócskán vizes pályán Pérez kapta el a legjobban, aki az első kanyarban át is vette a vezetést a pole pozícióból induló Leclerc-től. Közben Sainz megelőzte Lewis Hamiltont (Mercedes) a harmadik helyért, így az első kör végén Pérez, Leclerc, Sainz volt az első három sorrendje. A nyolcadik helyről startoló Verstappen nem tudott megfelelően gyorsítani az elindulásnál, így bukott néhány pozíciót, a negyedik körben viszont már kilencedik volt. A nyolcadik körben egy kisebb baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely összerázta a mezőnyt, de két kör elteltével folytatódhatott a küzdelem. Az újraindítás gond nélkül lezajlott, a sorrend a dobogós helyeken Pérez, Leclerc, Sainz volt, Verstappen pedig nyolcadikként száguldott. A nagyon lassan száradó pályán féltávnál még egyetlen versenyző sem cserélt kereket az élmezőnyből, majd a 35. körben Leclerc és a percekkel korábban a falba csúszó Hamilton, egy körrel később pedig Pérez, Sainz, illetve Verstappen is a boxban járt. Közben Cunoda Juki a gumifalba csúszott és kiesett, a japán versenyző Alpha Taurijának mentése idejére pedig újból a pályára hajtott a biztonsági autó. A mezőny néhány kör elteltével folytathatta a versenyzést, Pérez az élen maradt, mögötte Leclerc, Sainz, Lando Norris (McLaren), Verstappen volt a sorrend. A holland vb-címvédő megpróbálkozott egy bátor előzéssel, de nem tudta lefékezni a versenyautóját a kanyar előtt, így kicsúszott, azonban vissza tudott jönni a pályára. Verstappen ezután újra kereket cserélt és a 12. pozícióban folytathatta a viadalt, a hajrára viszont feljött kilencediknek. Mivel a 61 körös versenytáv a szabálykönyvben rögzített időn belül nem volt teljesíthető, ezért 21 körrel a leintés előtt még 40 percben határozta meg a versenybíróság a futam végét. Pérezt Leclerc körökön keresztül szorongatta, ám nem tudta megtámadni, így végül nem változott a sorrend a leintésig. A versenybíróság ugyanakkor vizsgálatot rendelt el Pérezzel szemben a biztonsági autós szakasz alatti vélt szabálysértés miatt, de a futam végéig ebben az ügyben nem született döntés. A vb egy hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sok tucat FLIRT és KISS csábít utazásra

2022.10.02.
A vasúttársaság közleményében azt írták, hogy a legújabb, korszerű emeletes motorvonatok a többihez hasonlóan elsősorban a legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalakon állnak majd szolgálatba - a hatósági vizsgáktól függően - várhatóan a decemberi menetrendváltástól. Közölték: a tervek szerint több emeletes motorvonat jár majd a győri fővonalon, és a járművek a hatvani vonalon is megjelennek, jelenleg pedig már a Budapest-Vác-Szob, Cegléd-Szolnok, Újszász-Szolnok, Esztergom, Győr-Hegyeshalom között, hétvégén a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonalon járnak KISS-szerelvények. Azt írták, a 40 KISS és a 123 FLIRT révén Budapest elővárosában már túlnyomórészt korszerű motorvonatokkal oldja meg a személyszállítást a társaság. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója