70 kiállító és több mint száz világ- meg európai premier

2019.03.05.
A szervezők közlése szerint 70 kiállító több mint száz világ és európai premiert tart a világ egyik legfontosabb autókiállításán. Több gyártó is jubileumát ünnepli: a Bentley 100, a Fiat 120 éves fennállása alkalmából különleges szériákat, tanulmányokat mutat be. Az elmúlt években kisebb hangsúlyt kaptak a jövő formai és technológiai megoldásait bemutató koncepció autók, idén azonban számos nagy autógyártó készített tanulmányautót. A Fiat a Centoventi, az Alfa Romeo a Tonale, a Citroen a Citroenist, a Honda az Urban EV-vel, a Seat a Cupra Formentorral, a Skoda a Vision IV-vel mutatja be, hogy milyen elképzelései vannak a jövőről. A Magyarországon gyártókapacitással rendelkező konstruktőrök közül a Mercedes a Kecskeméten gyártott CLA 250 Shooting Brake modellt mutatta be világpremier keretében. A sajtónapokat megelőzően, hétfőn jelentették be, hogy Év autója díjat a Jaguar I-Pace nyerte el. Az Alpine A110 modellje az első szavazáson ugyanannyi pontot kapott mint a végső nyertes, ezért a 60 tagú zsűrinek külön kellett döntenie az első helyről. A kiállítás a nagyközönség előtt március 7-től 17-ig lesz nyitva a genfi Palexpo területén.

BMW M550d xDrive Touring teszt: nincs ennél durvább kombi

2019.03.05.
Hogy néz ki? Brutális autóval kezdtem az évet, egy 400 lóerős és 760 newtonméteres nyomatékkal lesújtó, négyturbós dízel kombinak sosem mondanék nemet, ha be akarna költözni a garázsomba. Mondjuk se garázsom, se pénzem rá, valójában a 4,6 másodperces százra gyorsulás is sok nekem, a 39,5 millió forint, amit a képeken látható autóért újkorában elkértek meg pláne sok. Természetesen minden autónál van erősebb, de az M550d Touringnál csak egy kombi izmosabb: az AMG E63 S T-modell, amelynek benzines V8-asa 612 lóerős, nyomatéka 850 Nm és legalább háromszor annyit fogyaszt, mint ez a BMW. Szép ez a kombi, egyszerűen csak szép. Jól állnak neki az aktív lamellás vesék, izgalmas az M lökhárító, varázslatosak a téli kerekek és álomszerű ahogy morognak a lapos végű kipufogók. Bent fejedelmi a kényelem, a steppelt bőrfotelek masszíroznak, melegítenek és hűtenek, az okos kulcsról indul és távirányítható az autó, a Bower&Wilkins hifi parádés, mondjuk az ára is bajnoki (1,2 millió forint). Az éjjellátó megjeleníti a teljes mátrai faunát, de hasznos kis falusi kocsmák környékén záróra után. Kedves, ahogy a LED-es fénysugár megcirógatja az úttest közelében gyaloglók, vagy csak bámészkodók arcát, figyelmeztetve minket és a gyalogost is találkozásunk elkerülendő veszélyeire. Az, hogy elöl kényelmes az ötös kombi nem lehet téma, de vajon, hogyan utaztak hátul az 1,8 méternél magasabbra nőtt rokonaim? Kiválóan. És még a TV-t sem kapcsolták be, csak figyelték ahogy suhan a táj, ahogy süvítenek a turbók, ahogy zengenek a kidörgők és ahogy száll a szó. Mert ebben az autóban beszélgetni is jó. Egyszer aztán a feleségem megjegyezte, hogy nem hallott semmit a telefonból, mert hangos az autó, hátulról is mondták: bizony egy kicsit hangos. Ránéztem a kilométerórára, épp akkor indult lefelé a mutató 150-ről. Azért ennél a tempónál már meg lehet engedni egy kis menetzajt... Vicces, hogy 146 kilométer/órás sebességnél kétezret forog percenként a főtengely. A csomagtartó csak a számok nyelvén nagy, az 570 literes űrtartalomba beletartoznak a teleszkópos padló alatti, közel 100 literes rekeszek is. Az ülések ledöntésével hatalmas, 1700 literes a puttony, egy ikeás ágyat és pár szekrényt probléma nélkül benyelt úgy, hogy nem kellett a boltban hagynom a feleségem. Jópofa, hogy a csomagtartó tartalmát a hátsó ablak felpattintásával is elérhetjük. Hogy megy? Két nagy- és két kisnyomású, Tatabányán gyártott BorgWarner turbó összehangolt munkája révén száguldozhatunk - szinte határtalanul (a 250 kilométer/órás korlátozást sem kell komolyan venni, holland újságírók 260 kilométer/órás tempóval is hajtották). Menet közben a két kicsi és egy nagy tölt, a negyedik turbó csak percenként 2500 fordulat fölött fölött száll be partiba (az égési nyomás 210 bar, a befecskendezési nyomás 2500 bar). 2500-as percenkénti fordulat fölött már nekem sincs pókerarcom, sokkal inkább úgy nézhetek ki, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. A feltöltőket összehangolni sem kispályás meló, a motorvezérlő egységben többmagos processzor izzik, hogy a literteljesítmény 133 lóerőre, a liternyomnaték pedig 253 Nm-re jöjjön ki. Négy turbót amúgy személyautóban a BMW-n kívül csak a Bugatti használ... Hogy még egy kis technikai leírással is szolgáljak, idézek a sajtóanyagból: speciális nagynyomású sűrítési eljárással gyártották le a hengerfejet és a forgattyúsházat, meleg izosztatikus préselés szavatolja az alumínium öntvények kimagasló erősségét és terhelésbírását. A forgattyús tengely csapágyfedelét és a hengerfejet csatolórudas megoldás szerint szerelték össze, az alkatrész-egység erősségéről pedig egy plusz központi csavar gondoskodik. A különleges erősítések és speciális alkatrészek között az ötrétegű hengerfej-tömítés, a motorblokk hengerfuratainak dupla ívbevonata, az alumínium-szilícium ötvözetből készült dugattyúk, a bronzosított dugattyúcsapszemek és a központilag vezérelt hűtőrendszer is megtalálható. Milyen vezetni? Az adaptív M futómű az örömautózás lelke, 1,215 millió forint az ára, a menyországban drágán mérik a finomságokat. A 10 milliméteres leültetést (13 centis a hasmagassága, a tengelytávja pedig majdnem 3 méter) a vak is látja, szinte féltem áthajtani a legapróbb faágon is, de a Mátrában sajnos előfordultak az úton levelek, faágak, madártetemek. A felkeményített futóművel mindezt érezhettem volna, ha akarom. De nem akartam, ráadásul durván csúszott a frissen esett hó, így inkább komfortban (a menetdinamikai kapcsolót komfort fokozatba állítva) autóztam Magyarország egyik legizgalmasabb útján. Néha kompromisszumokat kell kötni a túléléséért. Cserében autópályán, nem havas országúton és félreeső külvárosi szavannákon odaléptem, hadd pörögjenek a turbók, üvöltsön a dízel, karmoljon a korom és érezzem, hogy mitől olyan nagyszerű az M betű. Az adaptív M futóműhöz aktív, oldható kanyarstabilizátorokat is kapunk, így a szakavatottak (és igen bátrak, mondhatni vakmerők) úgy közlekednek fel és le a Mátrában, mint ahogy én tépek a Soroksári úton. Ez az üresen is valamivel több, mint kéttonnás kocsi olyan stabil, hogy ha elég bátor lennék, talán még a Pikes Peakre is beneveznék, az úthibákat pedig olyan parádésan simítja ki, hogy sok versenytárs jobb ha kidobja a légrugókat, ennél finomabban azok sem rugóznak. Mindez egy (ha akarom) nagyon durva sportko(mbi)csiban. Azt azért hozzá kell tennem, hogy hátul az M550d Touringban is légrugók csillapítanak, de csak azért, hogy terheléskor ne csücsüljön le a feneke. Kanyarban zseniális, nagy tempónál is úgy fordul be, mintha csak bevásárlókocsit tologatnánk. Van benne okosság, persze: négykerék-kormányzásnak hívják. Ha gyorsan megyünk a két tengelyen a kerekek azonos irányba fordulnak el, ha lassan a két tengelyen lévők ellentétesen, hogy kisebb legyen a fordulókör. Ennek ellenére nem könnyű manőverezni a méretes kombival.    Stabilnak már csak azért is stabil, mert erősen kapaszkodik az útba az xDrive összkerék-meghajtás, amely hagyományos, elektronikusan vezérelt megoldás, nem pedig az M5 lekapcsolható fronthajtású spéci változata. A rajtprogramot bírja a nyolcfokozatú egri ZF váltó, csak épp helyet és időt nem találtam arra, hogy kipróbáljam. Mennyibe kerül? A BMW M550d xDrive Touring alapára barátok közt is 27 millió forint, ami sok ahhoz képest, hogy egy 150 lóerős 518d hazatolható 15 millió forintért. A 39,5 milliós ár még egy fapados, hatszáz lovas M5 mellett is sok. Az megvan 36 millió forintból. De nem is ez a csoda, hanem az, hogy ez a böszme milyen takarékos. Ha hiszik, ha nem, a több mint 800 kilométeres teszt során (télen, felcsavart ülés- és kormányfűtéssel, 23 fokra állított klímával, négy személlyel, sokat pályázva, olykor sportosan vezetve) 7,4 literes átlagfogyasztást mértem. Ha nem a csíksomlyói Mária segítette a BMW-t, akkor senki se! Kép és szöveg: Biró Csongor

Önkéntes közlekedésbiztonsági szemléletformálók

2019.03.05.
„Túl sok Marne-i hal meg a megye útjain” – panaszkodott január elején Marne prefektúrája. A közlekedésbiztonsági politika megerősítése érdekében Denis Conus, Marne prefektusa úgy döntött, hogy egy kampányt indít a közlekedésbiztonság helyzetének javítása érdekében. Az elöljáró önkéntesek toborzásában látja a megoldást, akik lehetnek munkavállalók, diákok, nyugdíjasok, tisztviselők vagy egy egyesület tagjai. A kezdeményezés plakátja (forrás: Sécurité Routiére) A programhoz csatlakozó önkéntesek egy egynapos képzést követően baleset-megelőzési aktivitásokat koordinálnak: rendezvényeken, szakmai programokon, illetve workshopokon dolgoznak, illetve iskolákba, képzési központokba, cégekhez, egyesületekhez és helyi csoportosulásokhoz látogatnak el. Nyitókép forrása: seine-et-marne.gouv.fr

A Toyota és a BMW is kilátásba helyezte nagy-britanniai üzemeinek áttelepítését

2019.03.05.
Johan van Zyl, a Toyota európai igazgatója a BBC televíziónak kedden kijelentette: a cég a brit kilépés (Brexit) után is a jelenlegivel azonos szabályozói keretrendszert szeretne látni az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmében. "Kezdettől egyértelművé tettük: akadálytalan kereskedelmet akarunk, vámok nélkül" – hangsúlyozta. Hozzátette: ha Nagy-Britannia és az EU kereskedelmében vámok, egyéb akadályok jelennek meg, akkor "nagyon nehezen lehetne elképzelni a jövőt". Arra a kérdésre, hogy a közép-angliai Derby közelében működő Toyota-gyár ebben az esetben bezárhat-e, van Zyl úgy fogalmazott: ha a Brexit hosszú távú hatásai nagyon negatívak, akkor ez is a lehetőségek között lenne. Johan van Zyl szerint a Toyotának már eddig is sok pénzébe került a Brexittel kapcsolatos kockázatkezelés, mégsem tudott minden eshetőségre felkészülni. Elmondta: a Toyota eddig 250 millió fontot (95 milliárd forintot) költött az angliai üzem versenyképességének javítására, és semmiféle olyan akadályt nem szeretne, amely ezt rontaná. Peter Schwarzenbauer, aki a BMW német autógyár igazgatótanácsában a Mini és a Rolls-Royce típuscsaládok angliai termelését felügyeli, a Sky News brit hírtelevíziónak kedden kijelentette: ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg, a cégnek "legalábbis meg kell fontolnia" a Mini típuscsalád angliai gyártásának áttelepítését. Schwarzenbauer szerint a Rolls-Royce nagy-britanniai gyökerű luxusmárka, tehát ezt a típust valószínűleg nem érintené a Brexit, bármilyen formát öltsön is, de a Mini modellek Oxford közelében működő gyárára a megállapodás nélküli kilépés "reális veszélyt" jelent. A BMW igazgatótanácsi tagja szerint a cég nem bírna el semmiféle olyan pluszköltséget - például a külső országokból érkező uniós autóimportot potenciálisan terhelő 10 százalékos vámot -, amely a megállapodás nélküli Brexitből óhatatlanul eredne. A Nagy-Britanniában működő autógyárak és más globális iparvállalatok hosszú ideje folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt a Brexit, különösen a megállapodás nélküli kilépés termelési és beruházási kockázataira. A Nissan japán autóipari óriáscég nemrégiben bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem az angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg új X-Trail modelljének gyártását. Gianluca de Ficchy, a Nissan európai részlegének elnöke közölte: a döntésnek üzleti okai is vannak, de az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni brit kapcsolatrendszer bizonytalanságai sem segítik a Nissan további angliai tevékenységének tervezését. A brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) minap ismertetett éves beszámolója szerint tavaly 9,1 százalékkal ötévi mélypontra zuhant a Nagy-Britanniában gyártott személyautók száma, a brit autóipari beruházások értéke pedig csaknem a felével esett vissza egyetlen év alatt, egyértelműen a Brexit-folyamat teremtette bizonytalanság miatt. Tom Enders, a legnagyobb európai repülőgépgyártó konzorcium, az Airbus vezérigazgatója minapi videóüzenetében kijelentette: tévedés az a Brexit-pártiak által hangoztatott "őrültség", hogy az Airbus úgysem tud kivonulni a brit gazdaságból, mert hatalmas üzemei vannak ott. Enders szerint sok más olyan ország van, amely "boldogan gyártana" például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez. Az Airbus a walesi Broughtonban, legnagyobb brit üzemében gyártja összes modelljének szárnyait.
Címkék: 

Figyelem! Változik az M0-áson a forgalmi rend

2019.03.05.
Kiss Boglárka elmondta, hogy megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása. A déli szektor az 1-es főút és az M5-ös sztráda között húzódik. A felújítás az 1-es főút felé vezető oldalt érinti majd a 17. és a 23. kilométerszelvényben. A 17. kilométerszelvény a halászteleki lehajtó után kezdődik, a 23. pedig az 51-es főút csatlakozása van. A beruházást a NIF Zrt. finanszírozza, az aszfaltburkolatot betonra cseréli. A munkálatok a tervek szerint novemberben fejeződnek be – jelezte Kiss Boglárka. A szóvivő elmondta, hogy a felújításokat három ütemben végzik majd. Az első szakaszt (22-23. kilométerszelvény) júliusban, a másodikat (17-19. kilométerszelvény) augusztusban, a harmadikat (17-22. kilométerszelvény) pedig novemberben adják át. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt években az M0-s autóút napi átlagos forgalma 67 ezerről 120 ezerre nőtt, ami jelentősen igénybe veszi az útburkolatot, ezért kell kicserélni az aszfaltot betonra. A munkálatok alatt az autóutat kétszer kétsávosra korlátozzák – mondta. MTI

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában februárban

2019.03.05.
A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) honlapján kedden közzétett kimutatás szerint februárban az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal több, 81 ezer 969 új autó kapott rendszámot. Ebből a dízelmotoros kocsik száma 14,3 százalékkal 24 ezer 284-re csökkent, míg a benzinmotorosoké 8,3 százalékkal 53 ezer 164-re, az egyéb alternatív üzemanyaggal működő járműveké pedig 34,0 százalékkal 4521-re emelkedett. A dízelautók piaci részesedése az egy évvel korábbi 35,0 százalékról 29,6 százalékra csökkent, a benzineseké viszont 60,8 százalékról 64,9 százalékra, az alternatív energiahordozóval hajtott járműveké pedig 4,2 százalékról 5,5 százalékra nőtt februárban. Az AFV-k iránti kereslet már a 22. egymást követő hónapban emelkedett februárban, jelezve, hogy a modellválaszték szélesedésének köszönhetően egyre több vevő talál az igényeinek megfelelő autót ebben a csoportban. Az év első két hónapjában közel 243 ezer új gépkocsi került ki az utakra, 0,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A dízelautók száma 18,3 százalékkal csökkent, a benzineseké viszont 7,6 százalékkal nőtt. Európa második legnagyobb autópiacán február előtt öt egymást követő hónapban csökkent az értékesített új autók száma. Az autókereskedés szempontjából azonban február az év egyik legnyugodtabb hónapja szokott lenni. Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója szerint bátorító, hogy februárban, még ha kis mértékben is, de nőtt a forgalomba helyezett új autók száma, különösen az elektromos járműveké. Egyúttal azonban arra figyelmeztetett, hogy ha Nagy-Britannia el akarja érni az elektromos autók számának és arányának emelésére tett céljait, világszínvonalú ösztönző csomagra és infrastruktúrára van szükség.

Genf: tovább bővül a BMW plug-in hibrid kínálata

2019.03.05.
A 89. Genfi Nemzetközi Autószalonon a BMW megannyi plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával felszerelt modellel bővíti portfólióját. A kiállításon tartják az X3 xDrive30e világpremierjét: a modell tisztán elektromos meghajtással több mint 50 kilométer megtételére képes. A BMW X3 xDrive30e plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájának szíve egy TwinPower Turbo technológiával dolgozó, négyhengeres benzinmotor és egy elektromos motor, amelyek a nyolcfokozatú Steptronic automataváltón és az xDrive intelligens összkerékhajtáson keresztül juttatja a teljesítményt az útra. A rendszer maximális teljesítménye 185 kW/252 lóerő. Ezt az elektromos motor ideiglenes teljesítménynövelő funkciója 30 kW/41 lóerő többlettel képes megnövelni. A BMW X3 xDrive30e az előzetes számítások szerint 6,5 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Helytakarékossági okokból a BMW legújabb plug-in hibrid modelljének lítium-ion akkumulátorát a tervezők a hátsó üléssor alá építették be. 450 liter űrtartalmú csomagterével a BMW X3 xDrive30e belsőégésű erőforrással szerelt testvérmodelljei csomagtér-kapacitását örökölte. A BMW a 89. Genfi Nemzetközi Autószalonon tartja a 330e limuzin, az X5 xDrive45e és az új 7-es sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai premierjét is. Az új BMW 330e limuzin elődmodelljéhez képest mintegy 50 százalékkal megnövelt, immár 60 kilométer tisztán elektromos hatótávolságával rendelkezik. A plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt BMW X5 új generációját ugyancsak megnövelt rendszerteljesítmény, nagyobb hatótávolság és alacsonyabb emisszió jellemzi.

Visszatér az Agip márkanév

2019.03.05.
Amikor néhány héttel ezelőtt látogatást tettünk az Eni Austria GmbH Magyarországi Fióktelepénél elmesélték nekünk mi történt velük, amióta nem látunk Agip benzinkutakat Magyarországon, egyúttal betekintést nyertünk a kenőanyagok piaci átalakulásába is. Sokan hiányolják a hatlábú kutyás kutakat hazánkban és általában az Agip márkanevet is. Hagyományokra alapozva Az Eni története hosszú évtizedekre nyúlik vissza hazánkban, az anyacég pedig nemrég ünnepelte a 90. születésnapját. Az Agip márkanév ugyanúgy belénk ivódott, mint a hozzá kapcsolódó ikonikus logó, a hatlábú kutya figurája – ami egyébként azóta minden Eni terméken megtalálható , és amelynek történetéről már írtunk korábban. A járműipar fejlődésével lassan eltűntek a polcokról a jó öreg autókba való motorolajok. Igazi kikívást jelentett akár egy youngtimer-es autósnak is, hogy a járművében lévő motorhoz, hajtóműhöz megfelelő kenőanyaghoz tudjon hozzájutni. Az Eni-nél felismerték ezt, és mivel a csaknem százéves múltra visszatekintő vállalatnál minden tudás rendelkezésre állt, megalkottak egy teljes új, de összetételében és megjelenésében a régi autókhoz való termékcsaládot, az AGIP Novecento-t! A múlt század járműveire fejlesztve A cégcsoport természetesen eddig is kínált a régebbi járművekhez való kenőanyagokat (i-Sint Classic néven), de most menő retrográd dizájnnal, és a világ eddigi járműgyártási történetét befedő széles választékú termékcsaláddal jelentkezett. A Novecento márkanév a pesti szlenget beszélők számára némileg félrevezető lehet, hiszen sokan a vadiúj szinonimájaként használják a szót, pedig eredeti olasz jelentése kilencszáz, amellyel az 1900-as években készült gépjárművekben való felhasználásra utal a gyártó. Teljes választék Nincs a járműgyártásnak olyan időszaka, vagy nem tudunk olyan járműkivitelt mondani, amelyhez az új Agip Novecento termékcsaládban ne találnánk meg a legmagasabb minőségű kenőanyagokat. Van itt klasszikus versenyautókhoz kínált 10W-40-es és 10W-60-as kenőanyag, aztán a XX. század első felében gyártott járművekhez való egyfokozatú SAE40-es és 50-es motorolaj, az 1950-től 1970-ig terjedő időszak autóihoz SAE 20W-50 jelzésű, illetve a 70-estől a 90-es évek járműveihez 15W-50 jelű többfokozatú, tisztán ásványi összetételű olaj. Régi buszok és teherautók Nem feledkeztek meg a korabeli haszongépjárművek rajongóiról sem. A Novecento termékcsalád Truck sorozatában SAE40-es és 50-es jelzéssel megtalálhatók a kifejezetten nehéz teherpkocsikba és autóbuszokba való motorolajok, a modernebb teherautóhoz pedig elérhető többfokozatú, SAE 15W-50-es motorolaj is. Múzeumi darabokba Végül, de nem utolsó sorban vannak járművek, amelyek forgalomban már nem vesznek részt, hanem leginkább kiállításokon, mindent a szemnek elv mentén láthatók. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne szükségük kenőanyagra, ugyanis sok alkatrész állapotát éppen a kenőanyag jelenléte tudja konzerválni. Az ő számukra ajánlják az AGIP Novecento Protective terméket, amely kivételes törődést nyújt. A hosszabb állás során ugyanis a kenőanyagban a nedvesség mikroszkopikus méretű cseppekben csapódik ki a motor több alkatrészén, amely természetesen korrózióhoz vezet. Ennek a káros jelenségnek a kialakulását akadályozza meg a Protective termék. Kenőanyag a régi váltókba is Jól tudjuk, hogy kenőanyag nem csak a motorokba, de a váltókba, hajtóművekbe, osztóművekbe is kell. A régebbi járművek számára itt is különleges anyagokra van szükség. Az AGIP Novecento egy- és  többfokozatú fokozatú, tisztán ásványi hajtóműolajai magasszintű védelmet nyújtanak a kopással szemben. A hajtóműolajok elérhetők SAE 90, 80W-90 kivitelekben és a kitérő tengelyű, csavarvonal vezetésű fogakkal rendelkező (hipoid) fogaskerék párokhoz is alkalmas 85W-140. Így lesz teljes a kép A fékfolyadék sem hiányozhat a kínálatból. A DOT4 szabványú folyadék egyaránt alkalmas a veterán járművek hidraulikus fékrendszerének működtetésére, illetve a kuplung munkahengerekhez is.

A Fiat is nagy kollekcióval utazott a tavaszi szalonra

2019.03.05.
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a 124 Spider S-Design, a Tipo és az 500X S-Design modellek után. A standon külön területet kap a Mirror széria, az 500-as család minden tagját lefedő különkiadás. 124 Spider S-Design. A Lusso felszereltségi szinthez választható pakett egyebek mellett polírozott acél felületű bukókeretet, A-oszlop borítást, külső tükörház borítást és egyedi rajzolatú, 17 colos könnyűfém felniket tartalmaz. A Fiat 124 Spider S-Design a megbízható 1,4 literes, négyhengeres MultiAir turbómotorral kerül forgalomba. A 140 lóerős, 240 Nm nyomatékú motor hatfokozatú kézi és automata sebességváltóval társítható. 500X S-Design. A standon látható S-Design Cross kivitelt nagyteljesítményű 170 lóerős 1.4 MultiAir benzinmotorral, DCT duplakuplungos automata sebességváltóval és összkerékhajtással szerelték fel. Az autó matt fényezésű, a hátsó ablakok sötétítettek. Az utasokat sportos szövettel borított, hímzett rézszínű logóval díszített, egyedi S-Design ülések várják. Tipo S-Design. Az autó azonnal felismerhető jellegzetes, széles hűtőmaszkjáról, amely zongoralakk díszítésekkel uralja a kocsi orrát. Még agresszívabbá teszik az összhatást a maszkhoz hasonló kivitelű bi-xenon fényszórók, amelyek 30 százalékkal nagyobb teljesítményre képesek, mint a hagyományos lámpatestek. A zongoralakk betétek a sportos légbevezető nyílások pereménél, valamint a külső tükörházakon is visszatérnek. Az új, gyémántfényű 18" könnyűfém keréktárcsák sportos karaktert kölcsönöznek. A design-t sötétített hátsó üvegek és az olyan apró részletek teszik teljessé, mint a karosszéria színére fényezett külső ajtókilincsek. A bőr/Airtex ülések dupla varrása a váltógomb és a kormánykerék öltéseiben is visszaköszön. Az S-Design kivitel, amely fekete, szürke, bordó és fehér színekben érhető el, a 120 lóerős 1.6 Multijet dízelmotorral (kézi sebességváltóval), a 110 lóerős 1.6 E-Torq benzinmotorral (automata váltóval) vagy a 120 lóerős 1.4 T-jet benzines erőforrással rendelhető. 500 Mirror modellcsalád. Az 500X Mirror, 500L Mirror és 500 Mirror különkiadások a legújabb technológiai fejlesztéséket felhasználva praktikus és biztonságos módon csatlakoztatják a felhasználó okostelefonját az UconnecTM fedélzeti Infotainment rendszerhez. A Mirror modellcsalád tagjainak 7 colos HD Live UconnectTM rendszer (nagyfelbontású érintőképernyővel) Apple CarPlayTM integrációt és Android AutoTM* kompatibilitást kínál, így a felhasználó okostelefonja tartalmát a fedélzeti kijelzőre tükrözve érheti el, és teljes biztonságban használhatja annak főbb funkcióit. A kormánykeréken keresztül zavartalanul elérhetők a Uconnect rendszer fő funkciói, melyek a Siri segítségével hangutasításokkal is irányíthatóak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója