Telefonjával videózta a haldokló motorost, eljárás indult

2017.09.18.
A bild.de beszámolója szerint a megdöbbentő eset vasárnap a németországi Heidenheim település közelében történt. A 29 éves motoros előzés közben megcsúszott, egy útszéli lámpának ütközött, majd felborult. Az érintett szakaszon előzni tilos táblák voltak. A súlyos sérült mellé érve a kerékpáros elővette telefonját, filmezni kezdett, amit akkor sem hagyott abba, amikor a mentők megérkeztek.  Nem csak a segítségnyújtást mulasztotta el, hanem még az időközben megérkező mentőszemélyzet munkáját is zavarta. Eljárás indult ellene. A motoros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt - írja a bild.de

Gondolatjel – Marketingrizsát eszünk

2017.09.18.
Az emberi gyengéket kihasználni nagyon jó jövedelemforrás. Régebben nemesi címet hazudó vizitkártyával és hangzatosra magyarosított névvel lehetett tekintélyt, elismerést szerezni, persze csak azok körében, akikre hat az ilyesmi. Ma az autó az átverés egyik legjobb eszköze. Elmúltak az idők, amikor egy gépkocsi puszta birtoklása adott presztízst valakinek, mára úgy számít, hogy az autó az ember névjegye, nyilvános bemutatkozása. Ahogy anno a névjegy sarkába nyomtatott korona ágainak száma mutatta, hogy hol áll a társadalmi renglétrán az illető, ma a kocsi márkája számít. De nemcsak az! Van egy láthatatlan választóvonal, mint valaha a pór és a nemes között. A varázsszó a prémium. Van prémiumkategória, vannak prémiumgyártók, prémiumautók. Soha senki nem definiálta, hogy mit is jelent e szó, de mindenki tudni véli, és büszke magabiztossággal használja. Eredetileg díjat, díjazást értettek rajta, például olaszul Gran Premio egy nagydíj-kategóriájú verseny. Bizonyos munkakörökben évente egyszer vagy többször prémium jár jó teljesítésért. Nos, annyit kimondhatunk, hogy egy prémiumautóra simán rá lehet költeni egy rangos állásban kapott prémium többszörösét. Ez a tuti, de hogy mit kapunk ellenértékként, az már egyáltalán nem, mert a prémiumgyártók néha nagyobb garanciális és minőségi bakikat engednek meg maguknak, mint volumengyártóként lesajnált márkák. A golfpálya parkolójába azonban okosabb prémiumautóval beállni, különben kigolyózhatják a gazdáját. Ki venne meg egy járművet, ha tanyakocsi vagy parasztautó lenne a besorolása? Még a tanyán lakó vagy mezőgazdálkodásból élő ember sem szívesen, a szavakhoz tapadó negatív jelentéstartalom miatt. De mennyire más, ha SUV a jellegnév! Amerikában találták ki, kínjukban, mert nem jutott eszükbe semmi jobb. Sport Utility Vehicle, azaz sport-használati jármű. A használati jármű rendben van, de mitől „sport”? Semmitől, de az emberek mindenre buknak, amit e címkével akarnak rájuk tukmálni. Szóval SUV… Kiejtése eszjuvi, de erre nem áll rá a magyar száj, „szuv” lesz belőle, eszerint ragozva. Az amerikamajmolás, az igazi nyelvtudás nélküli anglománia példája – elszomorodni éppúgy lehet rajta, mint mosolyogni. Mint ilyen, a Forma 1 rokona: még az ötvenes években így magyarította egy műveletlen zsurnaliszta a Formula 1-et, mit sem tudva arról, hogy a forma valaminek az alakja, a formula pedig egy műleírás. És abban is hasonlít a kettő, hogy kiirthatatlan. Fejlődnek az autók, többek között aerodinamikailag is. Ennek vadhajtásaként olyan formát kapnak a szélcsatornában, hogy csak meggörnyedve lehet beszállni, odabenn pedig úgy érezzük magunkat, mintha vákuummal szívták volna ránk a karosszériát, annyira szűk. Na, erre jött a nagy találmány: keresztezzük a limuzint a terepes SUV-val! És ha már kereszteztük, hát legyen a neve crossover, mondták a Nagy Víz túloldalán. Igazából ezzel sem mondtak semmit, de valamire ráragadt egy név, és ha megkérdeznek egy autóst, miért ilyen kissé suta a kocsija, büszkén rávághatja: ez egy crossover! Szóval divatos, trendi. Igaza is van, ha meg lehet nevezni valamit, akkor az már létező fogalomnak számít.   Egyébként is nagy a szavak hatalma. Mindegyik márka öntömjénező sajtókommünikékben áradozik gyártmányai nagyszerűségéről, hátha megragad valakit, ha elég sokat ismételgetik. Nem elég, ha látjuk a járművet, vagy a fényképeit, a szánkba kell rágni, hogy mit is kell látni, vagy belelátni. Külön nyelvezet alakult ki erre. Minap olvasom, hogyan fújja a reklámharsonát egy prémiummárka az új típusáról: „progresszív designjával áthidalja a szakadékot a keménység és a stílus között, érzéki letisztultsággal testesítve meg a márka kikristályosodott formanyelvét. A purista, felülethangsúlyos design redukált és rendkívül precíz grafikái emócionálisan és szinte határtalan funkcionalitással érvényesítik alaperényeit”. Mi ez? Hallatanul magas szférákba tökéletesített, a szöveg tárgyához illően kifinomult szaknyelv, vagy közönséges halandzsa, Karinthy Frigyes „kiszera méra bávatag”-jának stílusában, amellyel egy kávéházi svihák énekelt ki öt koronát a rászedett balektól? Öt korona nem volt nagy pénz, de mennyit fizet, aki nagykanállal megeszi a reklámrizsát? Ne dőljünk be az olyan megfogalmazásoknak sem, hogy „döntsd le a határokat”, persze az adott autóval. Milyen határokat is lehet valójában ledönteni? Talán a telekszomszéd kerítését. A többit hagyjuk az akciófilmekre. A vásári kikiáltók ricsaját nem zárhatjuk ki a fülünkből. Egyet azonban meg lehet tenni. Amikor komolyabb beruházást igénylő vásárláson gondolkozik valaki, fordítsa le egyszerű magyar nyelvre, amit az illető termékről állítottak. Valahogy úgy, hogy a nagymamája vagy a kisgyereke is megértse. Saját magáról nem is beszélve. És amit ekkor eredményül kapott, azt állítsa szembe vágyai tárgyának árával, és mindennel, amibe a puszta pénzen felül kerülhet. Cikornyás, vagy épp ellenkezőleg, túlzottan leegyeszerűsítő halandzsáért pedig ne adjon semmit.  
Címkék: 

A Ryanair hamarosan közli a tervezett járattörlések teljes listáját

2017.09.18.
Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az írországi székhelyű Ryanair hétfő délután a Twitteren közzétett üzenetében jelezte, hogy keddig teljes egészében nyilvánosságra hozza, mely járatokat tervezi törölni október végéig. A Ryanair pénteken a honlapján teljesen váratlanul jelentette be, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölték a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést. A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiirányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása következményeként. A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként idén december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat a pilótáknak és a kísérő személyzetnek. A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.

Emeli a gázolaj árát a Mol, a benziné nem változik

2017.09.18.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 353 forintra nő, a benzin átlagára 353 forint marad. Az üzemanyag ára legutóbb pénteken változott, a 95-ös benziné akkor bruttó 3 forinttal 353 forintra csökkent, a gázolaj ára átlagára 351 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Világszínvonalú Lexus élményközpont nyílt Moszkvában

2017.09.18.
Európa második legmagasabb épületében, a 85 emeletes, 354 méteres OKO felhőkarcolóban kapott helyet a kontinens első Lexus élményközpontja. A Lexus Dome olyan multifunkciós tér, amelyben az érdeklődők a japán luxusmárka minden értékével megismerkedhetnek, a nyilvánvalótól a részletekben megbúvókig. „Itt, a város felett, távol az utca zajától a Lexus oroszországi bevezetésekor ültetett, 15 éves fák között sétálhatunk, kényelmes fotelekben nyújtózva gyönyörködhetünk a kilátásban vagy a japán és európai belsőépítészeti elvek érdekfeszítő fúziója nyomán létrehozott terekben.” - olvasható a cég közleményében. Ezeket a tereket, ahogy a Lexus gépkocsik fedélzetén is, zónákra osztották, és ezek a zónák a márka más és más aspektusával ismertetik meg az embert. Illatok, árnyalatok, egzotikus anyagok teremtenek markáns, mégsem tolakodó hangulatot, miközben maradéktalanul érvényesül az Omotenashi elve, azaz az ügyfelek igényeit és kívánságait kimondatlanul is igyekeznek teljesíteni a vendéglátók. A Lexus technológiai vívmányai, forradalmi dizájnelemei egy átfogó tárlat részeiként összegzik a márka értékeit; az ultramodern motorok működését részletesen bemutató, interaktív tárlatokat végtelen békét árasztó bambuszliget ellenpontozza, a Mark Levinson audiorendszerek képességeivel pedig egy hamisítatlan high-end zenehallgató szobában ismerkedhetünk. A Lexus Dome azok számára is izgalmas, akiknek nem kell bemutatni a márkát: a Lexus kiemelkedő képességekkel rendelkező kézműves mestereiről elnevezett Takumi Café baráti és üzleti találkozókra egyaránt ideális helyszín, de arra alkalmas termekben színvonalas koncerteket és egyéb kulturális programokat is szerveznek. A lényeg azonban mégis a Lexus és annak termékei: jelenleg az LC 500 egy példánya, a jelenlegi paletta csúcsmodellje képviseli a kínálatot.  
Címkék: 

Nissan NV 200 elektric

2017.09.18.
Galéria képek: 

Kezdődik a biztonság hete

2017.09.18.
Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) a Magyar Biztosítók Szövetségével együttműködésben (MABISZ) még áprilisban döntött a baleset-megelőzési témájú projekt megszervezéséről, amelyet Budapest több kerületében és Pest megye számos városában megrendeznek. A témahéthez szorosan kapcsolódik az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által 2017. szeptember 21-re meghirdetett ún. EDWARD Day (European Day Without a Road Death), amely projekt célkitűzése, hogy a közlekedési balesetek ne követeljenek halálos áldozatokat. Nulla - senki ne veszítse életét az utakon A program főként az általános iskolák felső tagozatos diákjait szólítja meg prevenciós célú foglalkozásokkal, bemutatókkal, majd a szervezők vetélkedőkön keresztül ismertetik a fiatalokkal a legfontosabb baleset-megelőzési tanácsokat. A programsorozat a jövő héten számos helyszínen és változatos programokkal indul: a szervezők célja, hogy a megelőzéssel kapcsolatos ajánlások beépüljenek a fiatalok mindennapi gondolkodásába, rutinjába, mint például: a legtöbb baleset megelőzhető; a balesetek leggyakoribb oka a sebességtúllépés; igen gyakran a figyelmetlenség okozza a bajt; az ittas vezetés mellett új veszélyforrás a vezetés közbeni mobiltelefon-használat A biztonság hete keretében szervezett programok során az ORFK-OBB és a MABISZ többek között együttműködik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, a Fővárosi és a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetével, valamint öt budapesti és hat Pest megyei önkormányzattal, számos iskola diákjával, pedagógusával.

Nissan Leaf 2018

2017.09.18.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója