Leszállni kényszerült egy török gép Ferihegyen

2017.08.14.
Hardy Mihály elmondta: az idős nő már orvosi kísérettel szállt fel a Turkish Airlines Isztambulból Frankfurtba tartó járatára, a Ferihegyen a géphez érkező orvosok pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani nála.

"Kiss Norbert kamionja darabokban"

2017.08.14.
A Tankpool24-Mercedes istálló főhadiszállásán a csapat tagjai már lázasan dolgoznak a versenykamionok felkészítésén, két hét múlva ugyanis Magyarországon folytatódik az Eb-sorozat. "Nyilván mindannyian tudják, hogy számomra az év versenye következik, és bár a csapat számára a nürburgringi hétvége volt a hazai futam, a mogyoródi viadalra is hasonló lelkesedéssel készülünk" - mondta az MTI-nek a 32 éves szombathelyi versenyző, aki a 2014-es és 2015-ös Eb-diadalai után szerződött a német istállóhoz, s tavaly ötödikként zárt. "Négyéves projektbe vágtunk bele, és már az előző évben is volt olyan eredményünk, amelyre előzetesen nem számítottunk, az idén pedig újra sokkal előrébb járunk, mint azt gondoltuk a szezon elején" - jelentette ki a versenyző, aki négy forduló, vagyis 16 futam után az összetett második helyén áll a cseh Adam Lackótól 43 ponttal elmaradva. "A kamionomból most hiányzik a motor, van ugyanis itt a központban egy titkos helyiség, ott végzik el a szükséges felújítást és fejlesztéseket, amikor van erre idő a versenyhétvége előtt" - mondta Kiss, s hozzátette: a Hungaroringen szombaton és vasárnap is meg akarja nyerni az időmérőt, így az aznapi első futamokon az első rajtkockából indulhatna, s mivel az első versenyeken aratott győzelemért jár a legtöbb pont, ezeknek a megnyerése a célja. A csapat nürtingeni központja a Mercedes-Benz stuttgarti székhelyétől 32 kilométerre található, s leginkább egy kisebb repülőhangárhoz hasonlatos, a fedett részen ugyanis el kell férnie a versenykamionoknak, sőt, egy harmadik is áll bent, ezzel azonban már nem indulnak futamokon. "Ez az a kamion, amellyel 2015-ben versenyeztek, valamint a 2016-os idény első hétvégéjén még én is ezzel indultam, utána készültek el az új gépek" - magyarázta Kiss Norbert. "Ez a régi kamion is úgy néz ki kívülről, mint a mostaniak, ezért a későbbiekben kiállításokon és bemutatókon fogjuk majd hasznát venni." Az istálló főhadiszállásának szabadtéri részén a versenygépeket szállító kamion állomásozik. "Sokan kérdezték tőlem korábban, hogy hogyan utaztatjuk a versenykamionokat, ezért erről a szállítókamionról már többször is készítettem és töltöttem fel fotót a közösségi médiában. A mi versenygépeink építettek, ezért kisebbek is, mint az utcai kamionok, és nincs szükség semmilyen különleges szállítási módszerre" - mondta a magyar pilóta. A kamion Eb mogyoródi versenyhétvégéjére augusztus 26-27-én kerül sor, és a szervezők az elmúlt két évben megszokottakhoz hasonlóan fesztiválhangulatot ígérnek a Hungaroringre, számos kísérőprogrammal, valamint a luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Series versenyeivel.(mti)

Dupla turbós motort kaphat az új Lexus GS-F

2017.08.14.
A lap által közölt információk szerint a GS F következő generációjába egy új, négyliteres V8-as duplaturbós motor kerül, amely a közeljövőben a Lexus LC F változatában fog bemutatkozni. A 90 fokos hengerszögű erőforrást két darab kétliteres, soros négyhengeres 8AR-FTS motor összeillesztésével készítették, legnagyobb teljesítménye eléri a 600 lóerőt. Valószínű, hogy ezzel a motorral együtt az új GS F-be is bekerül majd az LC számára készült 10-fokozatú automata sebességváltó. Az aktuális Lexus GS F elnyerte a Top Gear korábbi arcának, Jeremy Clarksonnak az elismerését is, aki a modellt minden idők egyik legjobb Lexus modelljének nevezte. Clarkson a következőket mondta a GS F-ről: „Nehéz elhinni, hogy ez egy hatalmas és kényelmes ötszemélyes limuzin, használható csomagtartóval, mert a vezetése és dinamikája olyan, mint egy komoly sportautóé; a Lexus GS F a vérbeli autóvezetőknek készült modell.” Kíváncsian várjuk, mit mond majd Clarkson az új GS F tesztje után, amely körülbelül húsz százalékkal erősebb lesz a jelenlegi modellnél. A jelenlegi Lexus GS F-et a modellcsalád legerősebb, sorozatban gyártott változatát egy ötliteres, 477 LE teljesítményű, 530 Nm maximális forgatónyomatékú V8-as motor hajtja, amely egy nyolcfokozatú, szekvenciális, automata Sport Direct Shift sebességváltóval dolgozik együtt. A kocsi 0-100-as gyorsulása mindössze 4,5 másodpercet vesz igénybe. Maximális sebességét pedig 270 km/h-ban elektronikusan korlátozták.

HunGarian Baja - Az autósoknál al-Attijah, a motorosoknál Svitko nyert

2017.08.13.
- Nehéz verseny volt, végig koncentrálni kellett, nem lehetett hibázni - nyilatkozta a kétszeres Dakar-győztes pilóta. Vasárnap kétszer 98 kilométert kellett megtenniük a mezőny tagjainak, a délelőtti kör után a katari már több mint 3 perces előnnyel vezetett, így az utolsó szakaszon már egy második hely is elég volt neki a biztos sikerhez. Az autósoknál a legjobb magyar páros, Lónyai Pál és Horn Albert összetettben a kilencedik helyen végzett 41 perces hátránnyal. A motorosoknál a szlovák Stefan Svitko először indult a HunGarian Baján, és egyből megnyerte a viadalt. A szlovák versenyző az összes szakaszon az élen végzett még úgy is, hogy vasárnap délelőtt ötven kilométerrel a rajt után kicsúszott alóla a motor, harminc kilométerrel a cél előtt pedig elment a hátsó féke. Az idei, péntektől vasárnapig tartó HunGarian Baja versenyen a résztvevők pénteken egy 11 kilométeres etapot teljesítettek, majd szombaton kétszer 140 kilométer, vasárnap pedig kétszer 98 kilométer várt rájuk. Az első HunGarian Baja futamot 2004-ben tartották Veszprém környékén, majd 2010 után, öt év kihagyást követően 2015-ben tért vissza a verseny a városba. Azóta sorozatban három éve Veszprém és környéke ad otthont a világkupa-futamnak. HunGarian Baja vk-futam, végeredmény: autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 5:24:54 óra 2. Mikko Hirvonen, Andreas Schulz (finn, német, Mini John Cooper) 3:38 perc hátrány 3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini John Cooper) 8:02 p h. ...9. Lónyai Pál, Horn Albert (magyar, Porsche Macan) 41:21 p h motorosok: 1. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 5:37:54 óra 2. Alessandro Ruoso (olasz, KTM) 16:53 perc hátrány 3. Jan Brabec (lengyel, Husqvarna) 22:20 p h.

Kétéltűek 2. rész

2017.08.13.
Ahogy azt korábban is írtuk a „vízen járás” vágya több gyártót és kisebb céget is megérintett. Jó lehet a kétéltűek a hadiiparból gyökereztek, és számos inspirációt adtak, azonban az igazi tovább lépést az jelentené, ha ez valóban hétköznapi történetté válhatna. Azonban illúzió lenne azt hinni, hogy ez valaha is bambasiker lesz. Mindenesetre arra jó, hogy néhány vállalkozó kedvű feszegesse a technika határait. Croco Rendkívül egyszerű megoldást választották a svájci TAG által gyártott Croco modell esetében. Tulajdonképpen két fürdőkádszerű úszótestet kötöttek össze egymással, mégpedig úgy, hogy mint egy csuklós busz, a szerkezet eleje és hátulja el tud fordulni egymástól. A karosszériaként funkcionáló dobozra szimplán rápakoltak négy kereket, ettől gurul a Croco, hasonlóan, mint amikor kereket kap a karosszék. Ennek megfelelően rugózás nincs, csak a vastag gumik tompítanak valamit az útegyenlőtlenségekből. A vízben ugyan szinte csak evickél az autó, végsebessége 4 km/h, szárazon azért figyelemre méltó a 80 km/h-s sebességplafon, amelynek elérésében egy 440 köbcentiméteres, 30 lóerős Wankel motor segíti a Crocót. Igazán a névadóhoz, a krokodilhoz illő mocsaras talajon van elemében, ilyenkor a kerekek által mint autó is halad, és mint csónak is siklik a vízen. Sebességváltója fokozatmentes, de felezővel ellátott, így elvileg akár 100%-os emelkedők megmászására is képes. Érdekes műszaki megoldás, hogy a tárcsaféket a váltó tengelyére szerelték fel. A különleges masinát csupán két évig gyártották, elsősorban a svájci és a szaúdi hadsereg kísérletezett vele. Jelenleg az Alligo cég birtokolja a gyártási jogokat, dízelmotorral és kabinos fülkével jelenleg is gyártják a járművet. Rinspeed Splash A Suzuki kisautója előtt csobbantott már a svájci Rinspeed cég, amely minden évben valami különleges újítással rukkol elő. Tervezői sokat nézhették a James Bond-filmeket, így született meg a sportautó és motorcsónak kombináció. A mindössze 825 kilós szénszálas, műanyag karosszériás tanulmány szárazföldön 200 km/h-s tempóval repeszthet és mindössze 5,9 másodperc kell a százas sprint leküzdéséhez. Ez persze önmagában még nem tenné egyedivé az autót. A 80 km/h-s sebesség a víz felszínén viszont már igen. A sportkocsiból egy transzformációs művelettel válhat szárnyashajó. Ehhez a korábban lökhárítóként szolgáló műanyag elemek elfordítására van szükség, valamint a csomagtartó alól ki kell hajtani a motorcsónakokhoz hasonló Z-hajtóművet. A hajtómű teljes merülése 1,1 méter. Miután vízre ért a jármű, a kormánykerék már a hajtómű mozgatására szolgál. Így hagyományos kétéltűként akár 50 km/órás sebességgel is haladhat a Splash, ami már alkalmas vízisí vontatására is. Az igazi tudomány viszont akkor kezdődik, amikor szintén gombnyomásra, lenyílnak az első és hátsó szárnyak. Az első, V alakú szárnyak összehajtogatva a kocsi oldalán pihentek eddig, míg a hátsó hordszárny a spoiler 180 fokos lehajtásával keletkezik. A sebesség növelésével folyamatosan csökken a merülés, míg 30 km/h-s sebességnél a Splash már 60 centiméteres magasságban a szárnyain „ül”. Szárnyashajóként funkcionálva maximum 80 km/h-s sebesség elérésére képes a Rinspeed Splash. A hajtásról a Polaris motoros szánokban is alkalmazott kéthengeres, négyütemű motor gondoskodik. A turbóval szerelt, 750 köbcentis motor − a szánoktól eltérően − gázzal működik, a környezetvédelem jegyében. Maximális teljesítménye 140 lóerő 7000-es fordulatnál, 150 newtonméteres forgatónyomatékát pedig 3500-nál adja le. A szinte kénmentes üzemanyagként szolgáló gáz legnagyobbrészt metánból áll. Hogy hitelt érdemlően is megmutassák a Splash tudását, 2006-ban átszelték vele a La Manche csatornát, rekordot jelentő 193 perc és 47 másodpercnyi idő alatt. És még néhány őrületes megoldás: WaterCar Phyton Egy Corvette mutáció, amiben valóban egy Corvett motor dolgozik. Aszfalton 4,5 másodperc kell ahhoz, hogy elérje a 92 km/órát. Vízen körülbelűl ennyi a végsebessége. WaterCar Gator A Gator a Phyton testvére. A habbal töltött karosszéria elemek alatt egy Volkswagen hajtáslán dolgozik, de még a futóművei is azok. nyugdíjas poroszkálársra jó vízen 8 körúton 85 mérföld/óra a sebesssége. CAMI Hydra Spyder A CAMI egy kétéltűekre szakosodott gyártó. ők is Corvette alapokra építkeztek. A Hydra Spyderben egy 6.0 literes motor dolgozik, 400 lóerő a teljesítménye.         

Az audis Lucas di Grassi lett a Formula E idei bajnoka

2017.08.13.
Lucas di Grassi a szezon utolsó, montreali versenyhétvégéjén szombaton rajt-cél győzelmet aratott a Team ABT Schäffler Audi Sport versenyautójával, vasárnap pedig már egy hetedik hely is elég volt neki a bajnoki cím bebiztosításához, mivel legnagyobb vetélytársa, Sébastien Buemi pocsék hétvégén van túl balesetekkel, kizárással és be nem tervezett bokszkiállásokkal. A hétvége előtt még a svájci Renault pilótája vezette 10 ponttal a bajnokságot, de a két montreali futam után megcserélődött az élen a sorrend, és a 32 éves di Grassi lett a három éve indult sorozat idei bajnoka 24 ponttal megelőzve Buemit. A csapatok versenyében a Renault e.dams nyert 268 ponttal, 20 ponttal megelőzve a remek hajrát produkáló Team ABT Schäffler Audi Sport istállót. „A mai a legjobb nap a karrierem során. Hittem ebben a sorozatban a kezdetektől fogva, mert a világ, beleértve a motorsportot, változik. Három éve nyertük az első Formula E versenyt Pekingben, és most végre a bajnoki cím is összejött. Az ABT, a Schäffler és az Audi Sport remek munkát végzett, különösen azok után, hogy az előző hétvégén, New York-ban nem ment nekünk olyan jól. Azonban itt Montrealban, a Formula E sorozat legjobb pályáján gyorsak voltunk a kezdetektől fogva” – nyilatkozta Lucas di Grassi. A brazil pilóta két éve harmadik, tavaly második lett, így igencsak megérdemelte már a bajnoki címet. 33 versenyén eddig 6 győzelmet és 20 dobogós helyezést szerzett, ezzel a szakág egyik legeredményesebb versenyzője. Az idei szezonban 2 győzelmet, 3 pole pozíciót, 7 dobogós helyezést szerzett 12 versenyen. Di Grassi vezetett a Forma-1-ben is, aztán Le Mans-ban háromszor állhatott dobogóra az Audival, de a legnagyobb sikereit a Formula E-ben érte el. A Formula E következő szezonja decemberben, Hong Kongban indul, amelyen az Audi már teljesen gyári istállóval vesz majd részt. A BMW, a Mercedes-Benz és a Porsche is már hivatalosan bejelentette, hogy indulni fognak gyári csapattal a szériában.

Csökkent a dél-koreai autógyárak jövedelmezősége

2017.08.13.
A Hyundai Motor Co. bevételarányos jövedelmezősége 5,4 százalék lett az első hat hónapban, 1,2 százalékponttal alacsonyabb a 2016 első félévinél. A Kia Motors Inc. pedig 3 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget ért el, 2,2 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál. A Hana Financial Investment befektetési tanácsadó által végzett felmérés eredménye szerint a Hyundai Motor 12 nagy autógyártó bevételarányos jövedelmezőségi rangsorában négy helyezéssel a kilencedikre esett vissza. A Kia Motor pedig a nyolcadik helyről a lista aljára bukott le. Autóipari szakértők szerint a dél-koreai autógyártók jövedelmezőségének romlása egyrészt megnövekedett marketing költségeik, másrészt pedig a Kínával kialakult politikai feszültség miatt következett be, ami nagymértékben visszavetette eladásaikat a világ legnagyobb autópiacán. Az idei első hat hónapban a legnagyobb bevételarányos jövedelmezőséggel, 11,2 százalékkal a BMW dolgozott. A második helyen a Daimler áll 9,6 százalékkal, a harmadikon pedig az amerikai General Motors 8,0 százalékkal. A Volkswagen bevételarányos jövedelmezősége 7,7 százalék.
Címkék: 

Többször is buszokkal pótolják az esztergomi vonatokat

2017.08.13.
A vonalon augusztus 14-étől 20-a hajnalig, 21-étől 26-a hajnalig, 28-ától szeptember 9-e hajnalig a késő esti és éjszakai vonatok helyett közlekednek vonatpótlók a vonal teljes hosszán. Emellett augusztus 26-ától 28-áig, Budapest és Esztergom között minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója