A Groupama Biztosító kifizette a meghatározható kárösszegeket

2017.05.24.
 közlemény szerint a már benyújtott poggyászkárok, illetve a felmerült költségek, dologi károk megtérítését folyamatosan rendezte a biztosító. A jogszabályoknak megfelelően az elhunytak valamennyi közeli hozzátartozója - szülők, testvérek és nagyszülők - részére úgynevezett sérelemdíjat is fizetett a biztosítótársaság. A súlyosan sérülteknél egészségi állapotuk alakulásától függően határozzák majd meg a sérelemdíj végleges nagyságát, de az előlegeket már számukra is kifizették. A sérelemdíjak, tekintettel a baleset különösen tragikus körülményeire, a magyar gyakorlatban meghatározott kártérítési összegek felső határán mozognak - áll a közleményben. A kifizetett kárösszegek nagyságát ugyanakkor a biztosító nem közölte az MTI kérdésére.  Tájékoztattak arról is, hogy a társaság már megtérítette, illetve folyamatosan téríti a tartós gyógykezelésre szoruló sérültek egészségi állapotával összefüggő többletkiadásokat. Mindezeken felül a biztosító sérelemdíjat fizetett, illetve fizet majd ki azok számára is akik könnyebb sérülést szenvedtek és akiknek egyáltalán nem volt fizikai sérülése. A közleményben megjegyezték, hogy a  biztosítótársaság a károsultakkal, az áldozatok hozzátartozóival továbbra is aktív párbeszédre törekszik, így az átutalt sérelemdíjaknál is biztosítja a lehetőséget a további egyeztetésre. A közlemény szerint a baleset körülményeinek vizsgálata, és ezzel összefüggésben a jogi felelősség megállapítása még jelenleg is folyamatban van. A 24.hu hírportál szerdán arról írt, hogy a buszbaleset áldozatainak hozzátartozói szerint a Groupama olyan méltatlan összeget ajánlott fel számukra, amelyet nem fogadtak el.          Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Mesél a szerviz – Soknak találod az óradíjat?

2017.05.24.
Sokszor beszéltünk már a hivatalos keretek között működő szervizek kötelezettségeiről. Nemrég egy márkafüggetlen szervizben jártam és hosszasan diskuráltunk a cégvezetővel ezekről a kötelezettségekről és az ezekkel járó költségekről. Sokallják A szervizekre vonatkozó törvények és rendeletek 250-nél is több szabályt írnak elő, amelyeknek – ha legális keretek között szeretne működni a műhely – meg kell felelniük. A cégvezető arról számolt be, hogy új ügyfeleik elsőre sokallják a szerviz nettó óradíját, ezért náluk ki van függesztve egy A4-es papír, ami tele van írva a költséghelyekkel. Az igényes környezet kialakítása is sokba kerül Lessünk most bele ebbe az anyagba, persze csak a teljesség igénye nélkül, hiszen a cikk terjedelmi korlátait csaknem kimerítené, ha egy az egyben idemásolnám a felsorolást. Bér és bérköltség Mindenek előtt említik a dolgozók járulékköltségeit. Kis kerekítéssel egy cégnek a dolgozó nettó (átutalt) bérének duplájába kerül a fizetés. Tehát, ha egy autószerelőnek szeretnénk adni egy már tisztességesnek mondható 250.000,- Ft-os bért (azt hiszem nem mondok sokat egy jó szakembert feltételezve), akkor az félmillióba kerül a vállalkozásnak. Ha egy alkalmazott 160 órát dolgozik egy hónapban, akkor az ő bére azonnal kitesz 3.100,- Ft-ot a nettó órabérből. Közmű számlák Egy autószervizben ugyanúgy van rezsi, mint minden háztartásban. A műhelyt, az irodákat és a mosdókat télen fűteni kell. A léptéket is el lehet képzelni, hiszen egy szerelőállás 20 négyzetméter, ezt szorozzuk be az állások számával, adjuk hozzá az egyéb helyiségek alapterületét és persze vegyük figyelembe azt is, hogy a szervizajtó le-fel jár, tehát a meleg állandóan kiszökik. A szervizállások 3-4 méteres belmagasságáról már nem is beszélek, pedig a meleg felfele száll… Jó időben a nap is segít fűteni, télen viszont fogy a gáz rendesen Aztán ott van a villanyszámla. Egy szervizben mindenhez áram kell. Folyamatosan lifteznek az emelőgépek, az ajtók, mennek a számítógépek, dolgozik a légkompresszor, hogy mindig legyen sűrített levegő. A műhelyben világítani kell, és természetesen áram kell egy csomó egyéb gép működéséhez is, például a hegesztéshez, nem is kevés… A víz. Azok a szervizek ahol mosó is üzemel – és egy normális szervizben bizony üzemel – rengeteg víz is fogy. Ehhez járul a csatornaköltség, de ha ez nem lenne elég, az autómosókból megmaradó vizet előbb ülepíteni és tisztítani kell, mielőtt visszaengednénk a csatornába. Költség, költség, költség. Hulladék Elképzelni is nehéz, mennyi hulladék keletkezik egy autószervizben. Ezeknek csak egy része a kommunális szemét, amelyek nagyrészt csomagolóanyagból származnak. Bármi, ami olajszármazékkal, vegyszerrel érintkezik, már veszélyes hulladéknak számít, gyűjtésük és kezelésük is külön eszközöket kíván, hát még az elszállíttatásuk. Olajos rongyok, -flakonok, benzinnel, gázolajjal érintkező hulladék alkatrészek mind-mind veszélyesek! A leeresztett olajat gyűjteni kell Az autókból leeresztett, fáradt motorolaj a legproblémásabb. Ezt is külön kell gyűjteni, igaz, hogy az erre szakosodott vállalkozások az ilyen hordókat begyűjtik a szervizektől. Biztosítás Ahogyan sok tevékenységnél, a szervizeknél is kötelező biztosítást kell kötni a tevékenységre. Természetesen ez is pénzbe kerül. Egy felelős vezető külön biztosítja az egész műhelyt, hiszen nem kockáztathatja, hogy például egy tűzvészben megsemmisüljön minden eszköz és tárolt alkatrész, az épületről már nem is beszélve. Egyéb adók Van ebből iparűzési, nyereség, építmény és ki tudja milyen adófajta és említsük meg az iparkamarának kötelezően fizetendő 5000,- Ft-os sarcot is. Nem adó ugyan, de költségként jelentkezik a különböző érdekvédelmi egyesületek tagsági díja is. Mire költenek még? Mivel vállalkozásról van szó, könyvelő is szükséges. Egy 10 főt foglalkoztató kft. könyvelése nem áll meg 50.000 + ÁFA alatt havonta, az éves beszámolók elkészítése pedig évente még egyszer ennyibe kerül. A szerviz is telefonál, nem is keveset. Ők is használnak internetet, az alkatrészek megrendelése manapság így a leghatékonyabb. Ahhoz, hogy rátaláljunk a szervizre, honlapot kell fenntartaniuk, aminek az elkészítése és fenntartása szintén pénzbe kerül. A telefonáláshoz és internetezéshez telefonok és számítógépek szükségesek. Sokan azt mondják, „na, bumm, ezeket egyszer kell megvenni”, de nincs igazuk. Az amortizáció ezekre az eszközökre is vonatkozik, és néha cserélni is kell őket. Banki költségek is felmerülnek. Egy egyszemélyes kft. kb. félmilliós havi forgalommal 5-10 ezer forintot bukik el a különböző banki sarcokon. Tízszer ekkora cég – tízszer ekkora forgalom –  tízszer ekkora költség... Ott van még marketing. Szóróanyagok terveztetése, nyomtatása, szórása, közösségi média megjelenések költsége. Ezek a reklámok azt szolgálják, hogy Te, kedves megbízó rátalálj az igényes szervizre, de sajnos ez sincsen ingyen. Humán erőforrás kell ahhoz is, hogy egy Facebook oldalt tisztességesen fenntartsanak, a megkeresésekre, kérdésekre időben válaszoljanak. Fent kell tartani a műhelyt is: garázskapuk karbantartása, elszívó-szellőztető rendszerek üzemben tartása, napi kis- és heti nagytakarítás, a szerszámok tisztántartása, esetenként pótlása mind olyan költség, amely a szervizlátogatóban esetleg fel sem merül. A kötelező tűzvédelmi előírások szerint a tűzoltókészülékeket is rendszeresen kell vizsgáltatni, esetenként cserélni – reméljük sehol nem lesz rájuk szükség. A fékpadok, futómű állító gépek, emelők, fényszóró beállító gépek, nyomatékkulcsok és minden mérésre, ellenőrzésre használatos gép és berendezés rendszeres kalibrálását, felülivizsgálatát írja elő a rendelet – van, aki szerint ezt ingyen kapják a szervizek? Szoftverhasználat Külön bekezdésbe írom ezt a tételt. Ugyanis Magyarországon kb. hülyének néznek valakit, ha a szoftvereket legális úton szerzi be és használja. Egy autójavító szerviz adminisztrációs idejének jelentős részét teszi ki az árajánlat készítés. Az alkatrész árakat fizetős programokban szedik össze, amelyek kalkulálnak a munkaidővel is. A profi programok adják az információt A járműdiagnosztikai rendszerekre is érvényes ez. Nem csak maga gép méregdrága, de a program tulajdonosa pénzért adja a frissítéseket. Egy profi gép éves licenc alapprogramja 200.000,- Ft körül mozog, és persze egy profi cégnél nem csak egyfajta diagnosztika található meg… Valahol pedig el is kellett kezdeni Egy szerviz épülete, a telek, amin fekszik, a szerszámok, berendezések, eszközök valamikor mind-mind pénzbe kerültek. A gépek kezeléséhez külön vizsgával kell rendelkezni, még a csápos emelőt sem kezelheti akárki, vagy nem nyúlhat mindenki a klímarendszerhez, nem kezelheti a klímagázt tetszőleges személy. A szervizvezető személye is külön vizsgához, végzettséghez van kötve. Ezeknek az iskoláknak, tanfolyamoknak és képzéseknek az ára is meg kell, hogy térüljön, méghozzá legfeljebb középtávon! Akárhová nem adják be a Porsche-t A lista vége a legjobb! Most, hogy láttuk mennyire szerteágazó költséghelyei vannak a tisztességes, színvonalas és nem utolsó sorban legális autójavításnak, könnyeb elhinniük interjúalanyomnak, hogy nettó 9.000,- Ft / óra munkadíj alatt manapság nem lehet komoly szervizt fenntartani. (A felsorolt tételek természetesen a teljesség igénye nélkül szerepelnek, hiszen nem beszéltünk a szerelők munkaruhájáról, tisztítószerekről, védőitalról és megannyi másról sem.) A lista egy érdekes ponttal záródik. A felsorolt költségek mellett mindenkinek meg kell érteni, hogy a szerviz nem „Róbert bácsi népkonyhája”, és mint gazdasági társaság a profitra törekszik, úgyhogy az apróbetűs részben félve a következő mondtat olvasható még: Óradíjunk a fentieken kívül tartalmazza még a méltó életszínvonalhoz szükséges profitot. Záróakkordként említem meg, hogy forrásom számításai szerint minden 100 forint forgalomból rendre 10 Ft alatt marad a haszon. A szervizvezető kerékpáron jár be dolgozni és 25 éves múltra visszatekintő tapasztalattal rendelkezik. A cikk elkészültében köszönöm Fáber Tamás és a Fáber Team Autószerviz segítségét.

Audi vízió 2100-ból

2017.05.24.
Az elgondolás alapja, hogy az új század fordulóján már egyáltalán nem rongálnák a környezetet benzinüzemű járművek, helyette minden autó elektronikus rendszerrel működne, melyhez az elektromos áramot természetesen megújuló energiaforrások – nap, szél és a víz – szolgáltatnák.   Az Audi A-100 is e jövőbeni sorba tartozik és elektronikus meghajtással bírna, valamint mágneses levitációs rendszerrel csökkenti a jelenleg még problematikus súrlódást – így még erősebb és gyorsabb lehetne. Ez az energia-rendszer optimalizálhatná az energiafelhasználást. A koncepció része a nanotechnológia alkalmazása is – mellyel a jövőben akár minden kocsi integrált darab lehetne: így akár az „ablaktalan” megjelenés is elképzelhető lenne, hiszen ezzel a technológiával az autó színét és az átlátszóságát akár egy gombnyomással újravarázsolhatnánk. Még egyszer, úgy 2100-ban. (miferfiak.hu)

AMTS 2017

2017.05.24.

Az Auto Bild tartósteszt-ranglistájának élén az Audi A3 Sportback g-tron

2017.05.24.
Az Audi A3 Sportback g-tron e kiváló minősítését a tartósteszt során szerzett mindennapos tapasztalataik, szerkesztőségi mérési eredményeik, a megbízhatóság és nem utolsósorban a tesztjármű záró szétszereléses vizsgálata és alkatrészei műszaki szakértőkkel végzett részletes elemzése alapján ítélték oda az Auto Bild szakemberei. A prémium alsó-középkategóriájú földgázüzemű modell ezzel a magazin által immár sok éve végzett tartóstesztek ranglistájának élére lépett. A szaklap 1986-os alapítása óta különböző gyártók összesen 246 autóját vetette alá a 100 ezer kilométer futásteljesítményű tartóstesztnek. (üzemanyag-fogyasztás (CNG) (kg/100 km): 3,6 - 3,3*; üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 5,5 - 5,1*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (CNG): 98 - 89*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (benzin): 128 - 117*)  „A tartósteszt eredménye jól mutatja, milyen igényes és megbízható autókat készítünk – egyben az Audi innovatív g-tron hajtásrendszere, illetve annak összes komponense minőségét is egyértelműen bizonyítja” – kommentálta a kiváló eredményt Werner Zimmermann, az AUDI AG minőségbiztosításának vezetője. A 2014 áprilisa óta kapható Audi A3 Sportback g-tron hajtásáról kettős üzemű 1.4 TFSI motor gondoskodik, amelynek teljesítménye 81 kW (110 LE) és a benzin mellett fosszilis eredetű földgázzal (CNG), illetve az Audi e-gas üzemanyaggal is működtethető. A négyhengeres erőforrás hengerfejét, turbófeltöltőjét, befecskendezőrendszerét és katalizátorát a gázüzemnek megfelelően módosították az Audi tervezői. Az ötajtós modell csomagtérpadlózata alatt két kiegészítő tartályt helyeztek el, amelyek egyenként mintegy 7 kilogramm 200 bar nyomású gáz tárolhatnak, csupán kismértékben korlátozzák a csomagtartó méretét és a kombinált anyaghasználatnak köszönhetően igen könnyű konstrukciók. Az Audi e-gas üzemanyag használatával az Audi A3 Sportback g-tron különösen klímakímélő módon üzemelhet. E szintetikus üzemanyagot megújuló energiaforrások felhasználásával vízből és szén-dioxidból, illetve olyan hulladékanyagokból, mint szalma és zöldnyesedék állítják elő. Ennek során az Audi e-gas pontosan ugyanolyan mennyiségben köt meg szén-dioxidot, mint amennyit a jármű kibocsát. Az Audi és partnerei többféle eljárással és berendezéssel, Németországban és számos más európai országában is állítanak elő e-gas üzemanyagot. Ezzel az Audi a járműves mobilitás energiaváltásának jelentős szereplője és mozgatója. Az Audi három éven át az alapkivitel részeként kínálja ezt az üzemanyagot azon ügyfelei számára, akik 2018. május 31-ig rendelnek meg Audi A3 Sportback g-tron gépkocsit, akiknek csupán a normál CNG-árat kell megfizetniük a töltőállomásokon. Az Audi úgy biztosítja a szén-dioxid-kibocsátás megfelelő csökkenését, hogy a regisztrált mennyiséget Audi e-gas formájában táplálja vissza a gázhálózatba. Ezt az eljárást a TÜV Süd minősíti. Az ajánlat a g-tron kínálatot bővítő, 2017. tavasztól megrendelt Audi A4 Avant g-tron (üzemanyag-fogyasztás (CNG) (kg/100 km): 4,4 - 3,8*; üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 6,5 - 5,5*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (CNG): 117 - 102*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (benzin): 147 - 126*) és Audi A5 Sportback g-tron (üzemanyag-fogyasztás (CNG) (kg/100 km): 4,3 - 3,8*; üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 6,4 - 5,6*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (CNG): 115 - 102*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km) (benzin): 144 - 126*), modellekre is érvényes. Az Audi g-tron modellek szén-dioxid-kibocsátása akár 80 százalékkal is a velük összevethető teljesítménykategóriájú benzinmotoros gépkocsiké** alatt alakulhat. * A sebességváltó-/hajtásrendszer-változattól függő értékek ** Tisztán gázüzemben (CNG) Well-to-Wheel adatként (az üzemanyag előállítására és a jármű üzemére egyaránt kiterjedő környezetvédelmi mérleg) az Audi A3 Sportback 1.4 TFSI (110 kW/150 LE) modellel összevetve; g-tron ügyfélként Ön a megszokott módon tetszőleges CNG-töltőállomáson tankolhat. Az AUDI AG biztosítja, hogy az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mérésének az NEFZ/WLTP szerinti törvényi szabályzói, valamint a 2017. március 7. és 2018. május 31. közötti időszakban megrendelt Audi g-tron járművek éves futásteljesítményéről az Audi által rendszeresen készített statisztikai adatok alapján elszámolt gázmennyiség az Audi e-gas üzemanyaggal pótlódjon – az új jármű első forgalomba helyezéséről számított 3 évig. Az Audi e-gas az európai földgáz hálózatba táplálva helyettesíti a fosszilis eredetű földgázt. A szén-dioxid-kibocsátás csökkenésének ugyancsak ezen az alapon meghatározott mértéke a valós üzemi körülmények között kisebbre adódhat. Bővebben: audi.com/g-tron

A Toyota Mayer lett a hazai Ichiban márkakereskedés

2017.05.24.
A Toyota a belgiumi Antwerpenben megrendezett ünnepségen jelentette be a 2017-es ‘Ichiban’ Európai Ügyfél Ajánlási Díj győzteseinek nevét. Az ‘Ügyfél az első’ filozófia a kezdetek óta a Toyota szemléletének legfontosabb eleme. Ez az alapelv vezérelte azt a 45 európai márkakereskedést is, amelyek az ügyfelek ajánlása és üzleti eredményeik alapján elnyerték e kitüntetést, ami az értékesítésben és a vevőszolgálati tevékenységekben mutatott kiválóságukat díjazza. Idén több olyan márkakereskedés is szerepelt a győztesek listáján, amelyek az elmúlt 11 évben már több alkalommal is a legkiválóbbak közé kerültek, köztük a magyarországi Toyota Mayer, amely 2014 után idén másodszor örülhetett a rangos elismerésnek. Dr. Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója is ezt az ügyfélközpontú filozófiát emelte ki üdvözlő beszédében, amikor a díjátadó ünnepségen köszöntötte a legjobb teljesítményt nyújtó márkakereskedések képviselőit: “Önök bebizonyították, hogyan eredményez üzleti sikert ’Ügyfél az első’ szemléletünk. A Toyota arra törekszik, hogy minden európai piacán első legyen az ügyfelek ajánlotta márkák között. Ehhez az a legfontosabb, hogy ügyfeleink szívében és gondolataiban is első helyre kerüljünk.” Pawlak elnök úr felesége, Dr. Jacek Pawlak, a Toyota Motor Poland és Toyota Central Europe elnöke, László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős országigazgatója Dr. Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója, Mayer Imre, a Toyota Mayer tulajdonos-ügyvezető, Kovács Domonkos, a Toyota Mayer tulajdonos-ügyvezető, Hiroaki Nanahara, a Toyota Motor Europe executive alelnöke, Alain Dujardyn, a Toyota Central Europe alelnöke Összesen 2300 európai márkakereskedés vett részt az értékelésen, amelynek során felmérték, mennyire elégedettek ügyfeleik, és hogy milyen üzleti teljesítményt nyújtanak. A legjobbak meghívást kaptak, hogy a Toyota európai csúcsvezetőivel együtt ünnepelhessék meg sikeres szereplésüket. „Az ügyfelek legmagasabb színvonalú kiszolgálása vállalatunk alapfilozófiája, amelyet az olyan nem kis kihívást jelentő időszakokban sem szabad szem előtt tévesztenünk, mint a tavalyi év, amikor a hazai Toyota értékesítések közel 50%-os növekedése komoly terhet rótt márkakereskedői hálózatunkra. Gratulálunk a Toyota Mayer márkakereskedések minden munkatársának, akik a szigorú Ichiban értékelési rendszerünk alapján 2016-ban a legjobb eredményt érték el a hazai Toyota márkakereskedői hálózatban. – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója.         „Az ügyfélelégedettség az a terület ahol sohasem dőlhetünk hátra, ahol mindig nyílik lehetőség a fejlődésre, ügyfeleink még magasabb színvonalú kiszolgálására. Talán élsportolói múltunkra alapul az a szellemiség és versenyszellem, amelynek okán ezen a területen is igyekszünk a legjobbaknak bizonyulni, és hatalmas büszkeség számunkra, hogy a Toyota 2014 után immáron második alkalommal ismeri el európai szinten is az ezen a területen tett következetes erőfeszítéseinket. Külön öröm számunkra, hogy az idei évben az első helyen végző budakeszi telephelyünk mellett székesfehérvári telephelyünk is bekerült az öt legjobb hazai márkakereskedés közé.” – avat be Mayer Imre, a Toyota Mayer tulajdonos ügyvezetője.

Még ebben az évben megnyílik a repülőtéri szálloda

2017.05.24.
Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt hangsúlyozta, hogy a budapesti repülőtér egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. Véleménye szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle. (a kép illusztráció) Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt kezdték meg a repülőtér fejlesztését, azóta összesen 110 milliárd forintot költöttek az infrastruktúra bővítésére, felújítására. A szálloda építése már az újabb, 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program része, amelynek keretében számos más beruházást is végrehajt a repülőtér üzemeltetője. Az 5200 négyzetméteres, 3,2 milliárd forintból felépülő szállodát az Orbis Hotel Grouphoz tartozó ibis üzemelteti majd. A 145 szobás létesítményben a normál méretű szobák 16, az apartmanok 36 négyzetméteresek lesznek, emellett 350 négyzetméternyi konferenciaterem is lesz. Az építkezés kivitelezője a Market Építő Zrt.   (MTI)

Motofest – immár harmadszor a Hungaroringen

2017.05.24.
A program során ezúttal nem csupán a megszokott pályamotorozásra nyílt lehetőség, amely a rendőrség jóvoltából ezen a napon díjmentes volt, hanem a látogatók megismerkedhettek a Suzuki termékeivel és egyéb motorkiegészítő termékekkel, balesetmegelőzési és családi programokkal. Felépítettek egy rendőrmotoros ügyességi pályát, szerveztek programokat a Hungaroring Motoros Akadémia vezetéstechnikai pályáján, bemutatóztak kaszkadőrök, a gyerekek pedig a kerékpáros/kisautós pályán, az alkotóműhelyben, vagy éppen a kerékcsere-szimulátor mellett fejleszthették tudásukat.  Érdekesség, hogy immár negyedik alkalommal tartottak a Hungaroringen csillagtúrát. „A Hungaroring számára azért volt külön öröm, hogy negyedszer is vendégül láthatta a csillagtúrás csapatot, mert bár tipikusan autóversenyzésre specializálódott versenypályának tartanak minket, igyekszünk mindent megtenni a motorosokért is – nyilatkozta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Nyílt napjainkon szeretettel látjuk a motorozás szerelmeseit is, amivel nem titkolt célunk, hogy ők is biztonságos körülmények között felkészülhessenek a közutakon várható veszélyekre. Az újabb csillagtúrával arra is szerettük volna ismét felhívni a figyelmet, hogy a Hungaroring kapui nyitva állnak a motorosok előtt. Akik egyébként mind nagyon türelmesek és toleránsak – remélhetőleg nem csupán a versenypályán, hanem a közutakon is. A kulturált közlekedés napján – amelyet immár tizenegyedik alkalommal tartottak meg néhány hete – legalábbis ez derült ki.”   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója