Magyar autóskönyvek fűzve, kötve, vörös farokkal

2017.05.23.
A legendás Liener Éveken át vadásztam rá, de nem sikerült megszereznem, így be kellett érnem azzal a példánnyal, melyet több mint fél évszázadon át lapozgattam rendszeresen, ami persze megviselte a fűzött könyvet, melynek borítója ráadásul elporladt, hiába vigyáztam rá, megszűnt létezni. Szomorú ez egy könyvimádónak, aki már gyerekként Liener György Autótípusok sorozatán nevelkedett. Ma is büszkén mutogatom egyre kisebb létszámú szakíró barátaimnak a hat hibátlan példányt, meg persze Ternai Zoltán sorozatát, mely a gépjárművekről és motorkerékpárokról szól. Ezt többször is nagy példányszámban nyomták, így sok hibátlan darab maradt meg, ezért még antikváriumokban és bookline portálokon is egy-kétezer forintért meg lehet szerezni valamennyi darabját, ami napjainkban egy magazin ára. Már aki költ ilyenre a digitálisan behálózott világban... Mennyi az annyi? Az ezredfordulóig a legtöbb könyv impresszumában szerepelt a nyomtatott példányszám, ami csak napjaink olvasóinak meglepő, ahogy az is, hogy a szakkönyvek több tízezresével keltek el. Dr. Ternai Zoltán 1956 kiadású, puha kötésű és a Műszaki Könyvkiadó által készített A gépkocsi című műve 29 forintba került, és több mint 25 ezer példányban nyomták. Ternai 1957-es kiadású és kemény kötésű Korszerű gépkocsiszerkezetek című könyvének ára 40 forint volt, ami akkoriban száz kifli árának felelt meg. A sorozat első tagja, az 1953-as puha fedelű A gépkocsi a gépjárművezetőképző iskolák műszaki tankönyve volt és a Közlekedési Kiadó gondozta. Kópia Sajnos csak másolatban sikerült megszereznem a 103 oldalas Autótípuskönyv 1939-es kiadását, melyet Déván István állított össze, a kor gépjárműveit katalógusszerűen bemutató kötet akkoriban 2,5 pengőbe került. Az 24x17 centiméteres félvászon kötésű könyvecske tulajdonképpen harmadik évfolyama az 1937-ben először megjelent Auto- és Motoralmanach-nak. Az Autó-, motorkerékpár-, teherautó-típuskönyv sorozatot a Magyar Királyi Magyar Automobil Club gondozta, a kiadványokat fekete-fehér képekkel és korabeli hirdetésekkel illusztrálták. Új sorozat Ha nem is Ternai Zoltán sorozatának közvetlen folytatása volt, de igen csak népszerű lett a kevésbé akadémikusan megírt Autótípusok, melynek első darabját 7100 példányban nyomták, és darabonként 48 forintért árulták. Liener György művét először 1958-ban a Műszaki Könyvkiadó nyomatta A5-ös méretben, 7100 példányban és 494 ábrával, ami azért fontos, mert gazdag képanyagával egyedülálló volt a hazai könyvek között. Örök érvényű prológus Az első kiadás előszava szinte ma is aktuális, mert így kezdődik: „Ha feltesszük a kérdést, mi érdekli az embereket, a válaszok között biztosan ott lesz az automobilizmus, az autó” Így ajánlotta az első kötetet az akkor piacvezető és majdnem egyedülálló Autó-Motor felelős szerkesztője, B. Pór Ibolya. A kéthetenként megjelenő újságot akkoriban egy liter benzin áráért, egészen pontosan kettő forint ötven fillérért vásároltam, több példányát ma is őrzöm, ahogy minden magyarul megjelent autós és motoros könyvet, de több ezres a külföldi szakirodalom darabszáma is. Utódaim nagyon fognak emlegetni, amikor könyveimet pakolják majd utánam... Hat kötetnyi Liener Az első Autótípusok után még ötöt írt Liener György, aki az Autó-Motor állandó szerzője volt. Talán kicsit száraz, de azért érdekes adatsor: az Autótípusok második -1961-es - kiadásának példányszáma 15,1 ezer, ára 62 forint, az 1964-esé 32,6 ezer, ára 63 forint, az 1969-esé 17,5 ezer, ára 65 forint, az 1971-esé 64,2 ezer volt és darabonként 72 forintért árulták. A Liener György által írt utolsó – 1977-es – Autótípusok példányszáma 72,6 ezer, az ára 89 forint volt. Az 1971-es kiadás befejező részét, szám szerint 16 oldalt már reklámok foglalták el: volt ott Lehet hűtőszekrény, Röltex kötöttárú, férfi fehérnemű, ÁFOR benzin és olaj, házi szódavíz készítésére alkalmas autószifon, aerosolos jégmentestíő, csaco biztosítás, IBUSz utazás, autonet sampon és a gépkocsiértékesítő Merkur, valamint a BRG által gyártott kazettás táskamagnetofon hirdetés. Az utolsó oldalpáron a Műszaki Könyvkiadó ajánlatai szerepeltek, többek között Almássy Tibor: Tanuljunk könnyen, gyorsan autót vezetni ( 28 forint 50 fillér), Szűcs József Ezermester ABC-je (62 Ft) és az évtizedek óta sikeres szerző, Dr. Ternai Zoltán Gépjárműszerkezetek méretezése (102 Ft) című műve. Akkoriban már színes volt a borító, ahogy a havonta kétszer megjelenő Autó-Motor, mely 1977-ben 11 forintba került. Mérnök zseni-lektor Az Autó-Motornál írt anno Almássy Tibor, Rózsa György és a polihisztor Surányi Endre, aki autókat is épített. Az 1994-es Autótípusokat már Hack Emil, Dr. Lovász Károly és Tamás György írta, szakmailag nem kisebb egyéniség lektorálta, mint Dr. Körmendi Ágoston. Ezt is a Műszaki Könyvkiadó fémjelezte, de az impresszumban már nem szerepelt a példányszám, ellenben az 1190 forintos ár mellett zárójelben megjelent az ÁFA. A könyvek elfogadható árát az állami támogatási rendszer és az alacsony előállítási költségek, a minőségi tartalmat a korszak műszaki géniuszai, többször egyetemi tanárok garantálták. A szerzők sorában volt Dr. Ternai Zoltán mellett Dr. Jurek Aurél, aki 1930-ban került a Weiss Manfréd gyár tervező irodájába, ahol a konstrukciós részlegvezetőként tervezett többek között hegyi vontatót, olajszállítót és több könnyű harckocsit, a Csaba páncélosért Polgári érdemrendet kapott. Tanári működése alatt jelent meg 1955-ben a Belsőégésű motorok, 1963-ban az Automobilok c. tankönyve, 1965-ig vezette a BME gépjármű tanszékét. Automobilok példányszáma 6750, ára 84 forint volt. Horváth Árpád A gépkocsi regénye című könyvét a Zrinyi Katonai Kiadó 1968-ba adta ki ötezer példányban 37 forintos áron, miközben a kötet érdekes autókrónika, egyben részletesen ismerteti a katonai járművek világát is. Lektora a Kossuth díjas Winkler Dezső, aki legendás győri terepjárót, a Botondot tervezte. Horváth Árpád másik kötete, A tüzesgép, melyet a Táncsics Könyvkiadó 1963-ban 4900 példányban, borítóját Kass János, a kor elismert és sikeres grafikusa tervezte. Az a bizonyos vörös farok Ami elismerésre méltó, hogy a szűkös források és lehetőségek ellenére is viszonylag átfogó és pontos képet adtak a szerzők az autóvilágról, pedig ritkán jutottak el külföldi autógyárakba, nemzetközi tesztvezetésekre és kiállításokra. Azt pedig minden újságíró és könyvszerző tudta, hogy „vörös farok” nélkül csökken az esély a megjelenésre: ez azt jelentette, hogy a könyv végére kellett egy olyan fejezet, melyben a „a rohamtempóban fejlődő szocialista autóipart” hozsannázták. A profik ezt is ügyesen megoldották, még akkor is, amikor évtizedeken át csak a Trabant, Wartburg, Zsiguli és Pannónia szolgáltatott témát.  

Turán szerint a győzelem is benne volt a hétvégében

2017.05.23.
A pénteki kvalifikációs szakaszon holtversenyben megszerzett győzelemmel a 8. rajtpozíciót választották Friciék, abban bízva, hogy az előttük rajtoló hét páros már kellően letakarítja a murvás utak felületéről a gömbölyűre kopott kavicsokat, amik csapágygolyóként viselkednek a kerekek alatt, lecsökkentve ezzel a tapadást. Az első gyorsasági szakaszon  az 5. legjobb időt érték el, a különbség mindössze 1,1 tized másodperc volt az éllovashoz lépest, így a stratégia helyessége beigazolódott. A második szakasz után már holtversenyben az élen álltak Friciék, így a verseny végső győzelme is realitás volt. Ahogy az első, úgy az ugyanazon pályán rendezett harmadik gyorsaságit követően is 1,1 másodperces volt az élen állók mögött a hátrányuk, mivel ugyanazokat a gumikat kellett használják a reggeli indulás óta. A negyedik gyorsaságin elért eredményükkel a második helyen zárták a szombati versenynap 2/3-át, majd a szervizt követően következett újra Acsád-Szeleste. „A gyorsasági szakasz felénél egy pillanat alatt elment a turbónyomás, és onnantól a motor teljesítményének csak töredéke állt a rendelkezésünkre.” – mondta Frici. A szakasz időeredménye  1 perccel volt rosszabb, mint a realitás. „A gyorsasági után félreálltam, hogy megnézzem, mi a probléma. Kiderült, hogy eltört a kipufogócsonk, ez okozta a teljesítményvesztést. Mivel nem javíthatatlan hiba történt, ekkor még úgy gondoltam, a Szuper-rally szabály keretében vasárnap folytatjuk, de mivel abszolút pontokat így nem lehet szerezni, ezért inkább már a következő, Fehérvár Rally-ra koncentrálunk. Láttuk, hogy versenyképesek vagyunk, a győzelemért is képesek vagyunk menni, ezért okozott kis csalódást a technikai hiba, ugyanakkor az első négy szakaszon nyújtott teljesítményünk pedig önbizalmat és örömet is ad.Nincs más dolgunk, mint a következő versenyre készülni, és ott a győzelemért versenyezni ismét.” – zárta gondolatait Turán Frigyes. 
Címkék: 

A Delphi is csatlakozott a BMW, az Intel és a Mobileye együttműködéséhez

2017.05.23.
A BMW Group, az Intel és a Mobileye bejelentette, hogy fejlesztőpartnerként és rendszerintegrátorként a Delphi is csatlakozik a teljesen önálló mobilitásra képes autó létrehozásán dolgozó projekthez. A tervek szerint 2021-re sorozatgyártásba küldött forradalmi technológiát a négy vállalat nem kizárólagos innovációként, hanem az autóipar más képviselői és potenciális leányvállalatai számára is elérhető megoldásokkal kívánja bemutatni, hogy a teljes mértékben automatizált járművezetés korszaka mielőbbi valósággá váljon. A csúcstechnológiás érzékelők és szenzorok megtervezésére, valamint nagyteljesítményű járműautomatizálásra szakosodott Delphi már korábban is közreműködött a BMW Group prototípusainak kifejlesztésében, miközben az Intel és a Mobileye oldalán is dolgozott. Amióta 2016 júliusában a BMW Group, az Intel és a Mobileye bejelentette, hogy úttörő együttműködésük gyümölcseként 2021-re sorozatgyártásba küldik a világ első, teljesen önálló mobilitásra képes autóját és a rendszer stabil működéséhez szükséges összes technológiát, a fejlesztőpartnerek már az autóipar más képviselői számára is hozzáférhető járműplatform alapjait is lefektették. A közel egyetemleges járműtechnológiai megoldások globális alkalmazásához kulcsfontosságú a rendszerintegrálási szakterületen hatalmas tapasztalatot felhalmozó Delphi közreműködése. A projekthez negyedik partnerként csatlakozó vállalat elsőszámú feladata, hogy a BMW Group, az Intel és a Mobileye által közösen megtervezett járműtechnológiai megoldásokat az autóipar más képviselői számára is elérhetővé tegye. Az együttműködés a jövőben a csúcstechnológiás érzékelők és szenzorok közös kifejlesztésére is kiterjedhet. A BMW Group, az Intel, a Mobileye és a Delphi úttörő együttműködése továbbra sem kizárólagos. A világ első, teljesen önálló mobilitásra képes autóját és a rendszer stabil működéséhez szükséges összes technológiát kifejlesztő projekthez a jövőben újabb partnerek csatlakozhatnak.
Címkék: 

A MINI-rajongók idén Írországban találkoznak

2017.05.23.
2017. május 25-28. között megszámlálhatatlanul sok MINI modell veszi birtokba az Írország nyugati partján fekvő Westport House kempinget, miután a hivatalos ír MINI klub ad otthont az idei Nemzetközi Mini Találkozónak. A szervezők a négynapos eseményre mintegy 3000 rajongót és büszke tulajdonost várnak, akik az előzetes számítások szerint közel 1200 darab régi és új autót gurítanak a nagyközönség elé. A találkozóra kilátogató családok szórakozásáról a legendás kisautók és a modern egyéniségek kiállításán túl számos interaktív program gondoskodik, a MINI kincsvadászattól és a MINI-tulajdonosok játékos olimpiájától kezdve, a szlalom-versenyeken és a járműszépségversenyeken keresztül, egészen a helyi sajátosságnak számító „Wild Atlantic Way” kalandtúráig és a „Puc Fada” ügyességi versenyig. A 2017-es Nemzetközi Mini Találkozó díszvendége a legendás ír autóversenyző, Mervyn Johnson és az 1964-es Monte Carlo Rali abszolút győztese, a klasszikus Minivel diadalmaskodó Paddy Hopkirk lesz. Tekintve, hogy a találkozó egyik elsőszámú partnere a brit prémiumgyártó egyik legnagyobb ír márkakereskedésének számító Colm Quinn MINI, a rendezvény idén sem csupán a régmúlt klasszikusainak állít emléket. „Nem minden nap látunk vendégül Írországban ekkora volumenű fesztivált, így hatalmas örömmel tölt el minket, hogy a 2017-es Nemzetközi Mini Találkozó részesei lehetünk. Gratulálunk az írországi MINI klubnak, amiért sikerült ide csábítaniuk ezt a világméretű eseményt” – fogalmazott Colm Quinn, a márkakereskedés tulajdonosa. A szervezők választása a lélegzetelállítóan gyönyörű elhelyezkedés és a kiváló szabadidős lehetőségek okán esett a nyugati parti Westport House kempingre, amely történelmi múltjának és pozitív energiáinak köszönhetően garantáltan minden kilátogatót egy életre szóló élménnyel ajándékoz meg. A festői szépségű tájon a szervezők a rajongók családját is számtalan programmal, bemutatóval, vetélkedővel és játékkal várják, miközben a Colm Quinn MINI a brit prémiumgyártó legújabb egyéniségeit is reflektorfénybe gurítja. A 2017-es Nemzetközi Mini Találkozó a rajongók és a családtagok mellett az érdeklődőket is nagy szeretettel várja, a jegyek már most elérhetők az esemény hivatalos weboldalán (www.imm2017.ie). Az egész hétvégére szóló kempingbelépő fejenként 95 euróba kerül, míg a vasárnapi napi jegy 10 euró, az autóval érkezőknek pedig 20 euró. A szervezők a gyermekeknek díjtalan belépést biztosítanak. A Nemzetközi Mini Találkozó évről évre a MINI-rajongók egyik legfontosabb eseménye, amelyen a legnagyobb MINI klubok mellett a brit prémiumgyártó márkatörténetének összes modellje tiszteletét teszi. A British Motor Corporation által 1961-ben gyártott első Mini Cooper mellett a márka újjászületésének klasszikusai és a legújabb MINI modellek is felvonulnak. Hiszen legyen szó akár idősről, akár újról, múltról vagy jelenről, a MINI mindig is az egyediség négykerekű szimbóluma volt. A Nemzetközi Mini Találkozó 1978 óta minden évben összehozza a brit prémiumgyártó legnagyobb rajongóit, akik néhány napon át a világ minden tájáról érkezve osztoznak a márka iránti szenvedélyben, a legendás történetekben és a közös élményekben. A Németországból induló kezdeményezés híre rövid időn belül mindenhová eljutott, a hagyományőrző találkozót így a szervezők évről évre másik országban hívják életre. A MINI-rajongóknak és a kikapcsolódásra vágyóknak május 25-28. között a Westport House a lehető legkiválóbb választás.
Címkék: 

Közös vállalatot létesített a VW Kínában elektromos autók gyártására

2017.05.23.
A JAC Motors bejelentése szerint a közös vállalat megkapta a szükséges hatósági engedélyeket és megindulhat az 5 milliárd jüan (726 millió dollár) költséggel készülő évi 100 ezres gyártókapacitású üzem kivitelezése.  A kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (National Development and Reform Commission) engedélye értelmében a JAC VW közös vállalatnak saját márkanév alatt és saját logóval ellátva kell majd értékesítenie gyártmányait. A JAC VW elektromos autóit a belföldi kínai piacra és a nemzetközi piacra szánják.

Az Inter Cars a szakképzés elkötelezett támogatója

2017.05.23.
Az Autószerelők Országos Egyesületének fő pártoló tagjaként 28 szakiskolával van kapcsolatban a lengyel tulajdonú cég, előadóik gyakori vendégek az egyesület által szervezett, szakiskolák tantermeiben tartott szakmai napoknak. A diákok felkarolása nem csak a társadalmi szerepvállalásuk fontos része, hanem Q-service hálózatrendszerük elemi érdeke is. Rengeteg szervizhálózattal lehet ma találkozni Magyarországon, meg kell küzdeni a szervizek kegyeiért. Nem elég jó minőségű és kedvező árú alkatrészeket pontosan szállítani, az Inter Cars többet szeretne nyújtani azoknak a cégeknek, akik bizalmat szavaznak egy (Magyarországon) viszonylag fiatal hálózatnak. Igazán különlegesnek számít, ha egy hálózatgazda nem csak az alkatrészekre és a márka imázsépítésére koncentrál, hanem a jövő autószerelőit próbálja a cég által támogatott szervizekbe irányítani.   Ennek egyik iskolapéldája az Inter Cars Hungária Kft. szakmai tanulmányi verseny iránti elkötelezettsége. Az Autószerelők Országos Egyesülete és az X-Meditor Kft. által rendezett Autótechnika Országos Tanulmányi Versenyben (AOTV) idén kiemelt szerepet kapott az Inter Cars Hungária Kft., hiszen nem kisebb feladatot vállalt, mint az online forduló és a középdöntő főtámogatója lett.     47 háromfős csapat nevezett idén az AOTV-re melyből 14 csapat került be a régiós középdöntőkbe. Az első válogató egy online teszt kitöltéséből állt. A kérdések a jármű szinte minden főegységére kiterjedtek, és tartalmaztak elméleti és gyakorlati ismeretekre irányuló részeket is. A szakmai támogatást és lebonyolítást az Autószerelők Országos Egyesülete biztosította. A középdöntők helyszíneit az Inter Cars Q-service hálózatának tagjai biztosították. A diákoknak gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk, általában fék- és lengéscsillapító-szervizt. Teljes átvizsgálást kellett végezni a javításra vitt járműveken, minden hibát fel kellett tárniuk és fel kellett jegyezni.       Az Inter Cars biztosította az árajánlat-készítéshez és a munkalaphoz szükséges adatokat. Szabó András Q-service back-office menedzser minden középdöntőn aktívan segítette a versenybizottság munkáját hasznos észrevételeivel.       A diákok egy igazán izzasztó feladatot is kaptak, hiszen egy alumínium hengerfejből kellett kifúrniuk egy bennszakadt acélcsavart, majd javító betéttel kellett ellátni a menetet. A feladatot a csapatok kevesebb, mint fele tudta teljesíteni.     A szervizekben a diákok otthonosan mozogtak, a szervizvezetők pedig figyelték munkájukat, hiszen minden csapat az adott szerviz régiójából érkezett a megmérettetésre, így a munkahelyhez közeli, legjobban teljesítő tanulókat láthatták munka közben. A szemfüles vezetők a legjobbakat már itt kiválaszthatták, és munkaajánlatot is adhattak az általában végzős versenyzőknek. Minden régióból egy csapat került be az április 7-i győri döntőre, melyen szintén részt vett az Inter Cars Hungária Kft, hiszen a 7 állomás egyikét alkotta az alkatrészfelismerő és működésbemutató állomásuk. A versenyt végül szoros versenyben a bajai csapat nyerte, de a nyíregyházi és az egri csapat is csak pár ponttal maradt le tőlük.     Az Inter Cars Hungária gondoskodott arról is, hogy a diákok jól megpakolt csomagokkal távozzanak a megmérettetésről, hiszen már a középdöntők során is megajándékozták őket, és a döntőben sem hagyott alább az ajándékozási kedv, így minden versenyző maradandó élménnyel térhetett haza.  

Japánban valósulhat meg a hidrogénkutak tömeges kiépítése

2017.05.23.
A hidrogén üzemanyagcellás technológia előszobájának tekintett hibrid hajtást kifejlesztő, és az arra alapuló hidrogén üzemanyagcellás hajtás fejlesztésében is úttörőnek számító Toyota, és olyan további meghatározó piaci szereplők, mint a Nissan, a Honda, a JXTG Nippon Oil & Energy, az Idemitsu Kosan, az Iwatani, a Tokyo Gas, a Toho Gas, az Air Liquide Japan, a Toyota Tsusho és a Japán Fejlesztési Bank megállapodtak arról, hogy a jövőben közösen dolgoznak az üzemanyagcellás járműveket (FCV-k) kiszolgáló hidrogén töltőállomások tömeges kiépítésén. Az együttműködés célja, hogy még az FCV-k forgalmazásának jelenlegi, kezdeti stádiumában felgyorsítsák a töltőállomás-hálózat kiépülését egész Japánban. Az alapötletet a japán kormány 2016. március 22-én aktualizált "A hidrogén és az üzemanyagcellás közlekedés stratégiai térképe" című kiadványa adta, amely összesen 160 hidrogéntöltő állomással és 40.000 FCV-vel számol a 2020-as évre, ami drasztikus előrelépést jelent mindössze néhány év alatt. Az új együttműködés így valódi áttörést jelenthet és megnyithatja az utat leginkább környezetbarát, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogénhajtás, és az arra épülő hidrogén alapú társadalom előtt. Az együttműködési megállapodást aláíró vállalatok tisztában vannak azokkal a nehézségekkel, amelyeket e korai fázisban jelent a hidrogéntöltő hálózat kiépítése, ám meggyőződésük, hogy ha egyesítik erősségeiket, és minden tagvállalat teljesíti a rá eső feladatokat, akkor felélénkülhet az FCV-k iránti érdeklődés, és egyre népszerűbbé válhatnak a hidrogénhajtású autók. A közös cél érdekében a 11 vállalat még idén, 2017-ben egy közös vállalatot alapít. Az új szervezet céljai között szerepel a töltőállomások folyamatos építése és üzemeltetésük támogatása, valamint az FCV-k felhasználói körének kiszélesítése és a hidrogén-kereskedelem nyereséges üzletté formálása a költségek csökkentésével, az ide vonatkozó jogszabályok aktualizálásával és a hidrogén-alapú technológiák hatékonyabbá formálásával, hiszen mindez hozzájárulhat a japán hidrogén-alapú társadalom kialakulásához. A Toyota egyébiránt már most több országban kínál hidrogén üzemanyagcellás személyautót Mirai néven, míg Japánban már üzemelnek a vállalat hidrogén üzemanyagcellás buszai Tokió tömegközlekedésében és hidrogén üzemanyagcellás targoncái az autógyártó Motomachi üzemében, Amerikában pedig gyorsulási teszten utasította maga mögé dízel vetélytársát a Toyota hidrogén üzemanyagcellás kamionja. A 11 vállalat más cégek számára is lehetővé teszi majd az együttműködést, és igyekszik minél több információt megosztani a témáról. Az egyes vállalatok feladatai profiljuk szerint oszlanak meg, az energetikai és infrastruktúrafejlesztő vállalatok a hidrogéntöltő állomások építéséért és üzemeltetéséért, az autógyártók az FCV-k elterjesztése és a töltőállomások működésének támogatásáért, míg a pénzügyi szolgáltatók projekt finanszírozásának támogatásáért felelnek majd. „Kezdetét veheti a leginkább környezetbarát, valóban zéró károsanyag-kibocsátású hidrogén üzemanyagcellás technológia széleskörű elterjedése, először Japánban, majd a világ többi részén.” – véli Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője. „Ma még csupán évi néhány száz darabos piaca van ezeknek a járműveknek, többnyire úttörő, környezettudatos vállalatok választják flottautónak, de amint látjuk alig három év múlva már csak Japánban 40.000 darabbal számolnak, onnan pedig exponenciális növekedés várható, és vélhetően a hibrid technológiánál is kevesebb időre lesz szüksége a világszintű széleskörű elterjedéséhez.” – avat be a szakember. Varga Zsombor arra is rámutat, hogy a hidrogén üzemanyagcellás autókat kiszolgáló infrastruktúra és kúthálózat kialakítása jóval egyszerűbb feladat (a megfelelő átalakításokkal akár a mai kúthálózat is alkalmassá tehető erre) mint az elektromos autók tömeges kiszolgálására alkalmas töltőhálózat kialakítása, nem beszélve arról, hogy míg az elektromos autók töltése gyakran még gyorstöltővel is órákat vesz igénybe, addig a hidrogén üzemanyagcellás autók a hagyományos autókhoz hasonlóan néhány perc alatt feltölthetőek, és szemben az elektromos autókkal hatótávjuk is a hagyományos meghajtású autókhoz fogható. Mindennek fényében valóban áttörést hozhat a mostani megállapodás, különösen, ha a példát Európában és Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Kínában is követik majd.

Munkahelyeket szüntet meg a három nagy amerikai autógyár

2017.05.23.
Hét egymás követő rekordév után a General Motors (GM), a Ford és a Fiat Chrysler először ütközik nehézségbe 2009 óta. Áprilisban a teljes autóipar eladásai éves összevetésben 4,7 százalékkal estek vissza, ezen belül a GM 5,9 százalékos, a Ford 7,1 százalékos, a Fiat Chrysler pedig 6,9 százalékos csökkenést szenvedett el. Az év első négy hónapját összesítő statisztikai adatok még gyászosabb képet festenek. Elemzők szerint tetőztek az eladások tavaly, amikor 17,55 millió új járművet értékesítettek a gyártók. Elemzők az idei évre 17,1 milliós eladásra számítanak, ami ha valóra válik, azt jelenti, hogy a 2008/2009-es válság óta először visszaesik az új járművek értékesítése. "Az alacsony kamatok és a hosszabb futamidejű hitelek táplálták a növekedést az utóbbi években. A kamatok emelkedése viszont azt eredményezi, hogy kevésbé lesznek vonzók az autóhitelek a fogyasztóknak számára" - véli Jessica Caldwell, az Edmunds.com autóipari szakportál elemzője. A piac telítődésével szembesülve a GM, a Ford és a Fiat Chrysler, amelyek új munkahelyek ezreit teremtették meg az utóbbi hét évben a négykerék meghajtású nagy városi terepjárók és a pickupok iránti kereslet kielégítésének érdekében, különböző megszorító intézkedéseket jelentettek be. A GM, amelynek munkavállalói állománya a 2010-ben mért 77 ezerről 105 ezerre nőtt 2016 végére, azt tervezi, hogy több mint négyezer állást szüntet meg az olyan "kis" járművek csökkenő eladására reagálva, mint a Chevrolet Malibu vagy a Cadillac CTS. A Ford 1400 munkahelyet számol fel, miközben a Fiat Chrysler több mint hatezer dolgozója - a michigani Sterling Heights és az ohiói Toledo gyárak munkásai - több hónapja kényszerszabadságon vannak. Ez az általános szigorterápia még törékenyebbé teheti a januárban kötött kompromisszumot Trump elnökkel, aki többször bírálta az autóipart, mondván, arra használja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), hogy kiszervezze termelését Mexikóba az olcsóbb munkaerő miatt. Donald Trump hivatalba lépésének második napján fogadta a legnagyobb amerikai járműgyártók vezetőit, és arra bíztatta őket, hogy építsenek új autógyárakat országszerte. Mary Barra, a General Motors, Mark Fields, a Ford és Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezetője akkor azt ígérte, hogy növelik az amerikai gyárakban foglalkoztatottak számát. A GM a tervezetten felül további egymilliárd dolláros befektetést és 1500 új munkahely létrehozását ajánlotta fel, a Ford pedig az előrehaladott munkálatok ellenére lemondott egy új mexikói gyár megépítéséről. Az amerikai ipar gerincét alkotó detroiti hármak - az amerikai munkavállalók 5 százaléka kötődik az autógyártáshoz - amiatt is aggódhatnak, hogy részvényárfolyamuk csökken. Áprilisban az elektromos járműveket gyártó Tesla átvette a legértékesebb amerikai járműgyártó címét az addigi listavezető General Motorstól és Fordtól. A General Motors részvényei 2013 végén közel 41 dolláros árfolyamon forogtak, 25 százalékkal haladták meg a múlt heti 32,72 dolláros záróárat. A Ford-részvények árfolyama közel 40 százalékkal csökkent azóta, hogy Mark Fields három évvel ezelőtt átvette a vállalat irányítását. A részvény tőzsdei teljesítményével elégedetlen tulajdonosok nyomásának engedve várhatóan még hétfőn bejelentik Mark Fields vezérigazgató távozását.

Lopott Range Rovert fogtak Szegeden

2017.05.23.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi információ alapján 2017. május 21-én foglalták le az osztrák honosságú Range Rovert egy szegedi garázsban. A járművet korábban Bécsben lopták el. A nagy értékű személyautót három szerb állampolgár rejtette el, akik a forgalmi rendszámot eltávolították.   A feltételezett elkövetőkkel szemben orgazdaság és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a 22 éves nőt, valamint a 30 és a 37 éves férfit őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója