A "konyhafőnök" új hobbija - Bernáth József két keréken

2016.11.27.
Hogyan jött a motorozás? „Az elmúlt pár évben már két keréken jártam a várost. Hol biciklivel, hol kismotorral. B kategóriás jogosítványommal sajnos csak robogókkal mehettem, de régóta vonzottak a nagyobb motorok. Egy rendezvényen találkoztam Kovács Niki motorversenyzővel, aki többek közt egy új, Yamaha MT-10 motorkerékpárra is ráültetett. Akkor elhatároztam, hogy megcsinálom a motoros jogosítványt.” Egy jogosítvány megszerzése nem öt perc. Hogyan volt rá ideje? „Szerencsére találtam egy motoros iskolát közel a lakhelyemhez. A KRESZ tanfolyamok esténként voltak, ami kimondottan jól jött az egész napos receptírás, főzés és fotózás után, hogy kikapcsoljam az agyam. Jól esett újra diáknak lenni. A rutin pályás oktatási időpontokban is nagyon rugalmasak voltak, esténként és hétvégén is tudtam menni.” Gyorsan sikerült megtanulni nagymotort vezetni és váltani? „Szerintem igen. Az intenzív tanfolyamnak köszönhetően a mélyvízbe ugrottam, mégis fokozatosan sajátítottam el a motorkezelés csínját-bínját. Az oktatók először azt javasolták, hogy kisebb motoron szokjam meg a fékek és a váltó használatát. Aztán jöttek az egymásra épülő feladatok, mint a szlalomozás vagy a kis ívben kanyarodás. Ekkor már igazi nagymotorokon gyakorolhattam. Sokat jelentett az is, hogy folyamatosan figyeltek rám, többször is megmutatták a feladatokat, s csak akkor folytattuk a következő pályával, amikor már magabiztosan vezettem az előzőeken. A 3 pálya közül a másodikon kellett a legtöbbet gyakorolnom, de magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar megtanulok majd mindent.” Akkor mostantól retteghetünk az utakon a száguldó séf láttán? „Száguldozni szigorúan csak a megengedett sebességkorlátokon belül fogok. És bár egyből nagymotorra vágytam, meggyőztek, hogy most ősszel még maradjak a nagyobb robogóknál, mint például az X-MAX vagy a Tricity. Tavasszal biztosan visszatérek az oktatóimhoz, mivel vezetés-technikai tréningeket is tartanak. A cél az, hogy a tavasz végére még jobban érezzem, miről is szól a motorozás. Titkon abban is reménykedek, hogy Niki kivisz magával egy versenypályára. Persze először csak utasként, aztán ki tudja…”

Abu-Dzabi Nagydíj - Hamilton nyert, Rosberg a világbajnok

2016.11.27.
Hamiltonnak ez volt pályafutása 53., az idei 10., s sorozatban negyedik futamgyőzelme, Rosberg pedig karrierje 206. versenyén hódította el a trófeát. A német pilóta édesapja, Keke 1982-es vb-címe után a család második F1-es vb-címét nyerte, ezzel az övéké a második família az F1 történetében, amelyben az édesapa és a fiú is a csúcsra jutott. Korábban ez csak a Hill-családnak, az 1962-ben és 1968-ban vb-győztes Grahamnek és fiának, az 1996-os világbajnok Damonnak sikerült. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a négyszer győztes Sebastian Vettel után a 31 éves Rosberg lett a harmadik német vb-első. Az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a harmadik helyen. Fotó: telegraph.co.uk Rosberg 12 pontos előnnyel érkezett a szezon utolsó versenyére, így Hamilton győzelme esetén is elég volt számára egy második vagy harmadik hely a vb-diadalhoz. A rajtot Hamilton és Rosberg egyformán jól kapta el, mögöttük a negyedik helyről induló Kimi Räikkönen (Ferrari) megelőzte a harmadik pozícióból startoló Daniel Ricciardót (Red Bull), így az első kör végén Hamilton, Rosberg, Räikkönen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamiltont már a hetedik körben kihívta a csapat az első kerékcserére, Räikkönen pedig szintén ekkor "tudta le" az első boxkiállását. Rosberg egy körrel később kapott friss abroncsokat, s harmadiknak hajtott vissza a pályára a futam elején megpördülő és hátrébb csúszó, ugyanakkor más gumitaktikával versenyző Max Verstappen (Red Bull) mögé. Rosbergnek a 20. körben a csapat rádión azt mondta, "kritikusan fontos" megelőznie Verstappent, a német pedig így is tett, egy jól előkészített manőverrel feljött a második helyre, és elkezdte üldözni Hamiltont. Verstappen ezután azonnal a boxba hajtott új gumikért. Fotó: mirror.co.uk A 29. körben Hamilton, egy körrel később pedig Rosberg is végrehajtotta második kerékcseréjét, ekkor az övéktől eltérő stratégiával versenyző Vettel vezetett, a két Mercedes-pilóta a német mögé érkezett vissza a pályára. Vettel kerékcseréje után Hamilton, Rosberg, Verstappen volt az első három sorrendje, s a hajrában az első három helyezett, valamint az addigra a negyedik pozícióba feljövő Vettel három másodpercen belül autózott egymás mögött. Vettel négy körrel a vége előtt megelőzte Verstappent, s üldözőbe vette Rosberget, miközben a Mercedes csapattól a futam során sokadik alkalommal szóltak rádión Hamiltonnak, hogy növeljen a tempóján. A brit erre azt válaszolta, nem tudja, mit kellene még tennie, mert vezeti a versenyt, s miközben elveszíti a vb-címet, mindenképpen meg akarja nyerni a futamot. Az utolsó két körben már nem változott a sorrend, a szoros befutó Rosberg vb-sikerét jelentette. Forrás: MTI  

A magyarországi haszonjármű-piac már visszaállt a válság előtti szintre

2016.11.27.
Az idén várhatóan mintegy 20 ezer új kishaszonjárművet és 5500 darab nagyhasznonjárművet értékesítenek a magyarországi márkakereskedések a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének előrejelzése szerint, amelyet az idei első háromnegyed év eladásai ismeretében adott ki. Az idei első 10 hónapban 17 027 új kishaszonjármű kelt el Magyarországon, 27,5 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában, az október havi értékesítés azonban 1,8 százalékkal visszaesett ebben a szegmensben. A nagyhaszonjármű-piac nem pezsgett az idén, októberig 4153 járművet adtak el, 5,8 százalékkal kevesebbet, mint a bázisidőszakban. Októberben itt is kiugró zsugorodás, 14 százalékos elmaradás volt tapasztalható tavaly októberhez képest. Kovács András, a Porsche Hungaria Volkswagen haszonjármű üzletágának vezetője - Archív fotó: Besenyei Gergely/autoszektor.hu Kovács András szerint a bővülő piacon a korábbi évek után a vevők visszatértek a finanszírozási konstrukciókhoz, azonban a hitelt szinte teljesen a lízing váltotta fel. Ennek oka a márkaigazgató szerint az, hogy javult a vállalkozások helyzete, valamint vonzó az alacsony kamatszint. Megjegyezte: a piac bővülését támogatta a növekedési hitelprogram is, amelynek kifutását ugyanakkor már észlelik a kereskedők, Kovács András ennek tulajdonítja, hogy az értékesítés növekedése megtorpant az év vége felé. Az igazgató kiemelte azt a trendet, hogy már a kisvállalkozások is egyre tudatosabban, hosszú távon gondolkodva választanak járművet. Korábban főként a beszerzési ár alapján döntöttek a vevők, ma már inkább a jármű teljes élettartama alatt jelentkező költségeket veszik számba. Fotó: Horváth Miklós A VW haszonjármű üzletága a Transporter-család, a Caddy furgon, a Crafter teherautók és az Amarok pick-up modelljeivel van jelen a magyarországi teherjármű-piacon. Az idén ezekből mintegy 2400 darabot értékesít a tavalyi 2302 után. A legnagyobb darabszámot Caddyből adják el, az idén eddig 823 darabot. A furgon kategóriájában több mint 16 százalékkal részesedik a magyar piacon, ezt vásárolja a márka fő célcsoportja, a kisvállalkozó, aki maga vezeti az autóját. Az üzletág húzómodellje a 3,5-5,5 tonna össztömegű Crafter is, amelyből az idén várhatóan mintegy 200 darabot adnak el. A következő időszakban ennek lendületet adhat a folyamatban lévő modellváltás, jövőre mintegy 250-re növelnék az eladást, majd ennek a megduplázására is látnak piaci lehetőséget. Kovács András jelezte: tanulmányautóként már elkészült a modell elektromos változata, egy éven belül azonban nem várható, hogy az eCrafter szériaautóként megjelenik. Forrás: MTI

Kipörgésgátlóval és menetstabilizálóval érkeznek a gyerek Mustangok

2016.11.27.
A kék és rózsaszín árnyalatokban kapható kisautót a Fisher-Price a Ford által átadott dizájn-adatok alapján kicsinyített le. Az eredmény egy megszólalásig élethű Mustang lett – persze gyermekméretben – ami ugyanazt a hangulatot, stílust és modern technológiát kínálja, mint a V8-as motorral hajtott Mustang GT, amit a szülők is szívesen vezetnének. “A Mustang az egyik legkelendőbb sportkocsink,” mondta el Gary Collins, a Power Wheels vezető formatervezője. “A Smart Drive Mustang esetében valósághű vezetési élményre törekedtünk, ami minden eddiginél több izgalmat kínál a gyerekek számára.” A Smart Drive Mustang a Los Angelesi Nemzetközi Autókiállításon került bemutatásra A Smart Drive rendszer újdonságnak számít a Power Wheels kisautóiban. Voltaképpen a vállalat első, számítógép-vezérlésű hajtásláncáról van szó, aminek révén sok biztonsági rendszer beépíthető a járműbe, így a Power Wheels Mustang még inkább emlékeztet az életnagyságú változatra: - Kipörgésgátló: a számítógép érzékeli a kerék kipörgését, és szabályozza a villanymotor teljesítményét, hogy az autó egyenletesen haladjon a vizes füvön vagy az egyenetlen talajon is,- Stabilitás ellenőrzés: Egy dőlésérzékelő jelzi, ha az autó már közel jár ahhoz, hogy veszélyes szögben megbillenjen; ilyenkor leállítja a motort, hogy megelőzze a borulást,- Digitális sebességvezérlés és akkumulátor-ellenőrzés: A szülők egy LED háttérvilágítású érintésvezérlésű felületen beállíthatják a jármű legnagyobb sebességét (1,5 és 8 km/óra között), és ellenőrizhetik az akkumulátor töltöttségének szintjét,- Lassú indulás és megállás: Az egyszerű kikapcsolás/bekapcsolás helyett a villanymotor immár fokozatosan gyorsít és lassít. Alighanem a beépített hangrendszer is sok örömöt szerez majd: egy valódi Mustangban vették fel a kisautó motorhangját, ami a gyorsítással és lassítással együtt erősödik vagy halkul, akárcsak egy valódi autóban. Egy jack csatlakozó segítségével a gyerekek menet közben is hallgathatják kedvenc zenéiket – méghozzá a legnagyobb hangszórón, amit eddig Fisher-Price termékbe építettek.

Mark Webber – a lelkes Porsche gyűjtőből márka nagykövet lesz

2016.11.27.
Visszavonulásának apropóján, járjuk körbe kicsit az ausztrál versenyző pályafutását! Utoljára november 19-én Bahreinben láthattuk versenyezni az egykori Formula 1-es versenyzőt, ahol csapattársaival megosztva hat órán keresztül hajtották a Porsche 919 Hybrid versenyautót. A kilencszeres F1 futamgyőztes tavaly kiérdemelte a WEC bajnoki címét, az idei utolsó versenyén pedig sikerült egy dobogós helyezéssel (3.) búcsúznia. Jövőre viszont új fejezet kezdődik az életében. A negyvenéves ausztrál úriember ugyanis a Porsche „nagyköveteként” nemzetközi eseményeken népszerűsíti majd a márkát. Illetve lesz még egy feladata: a motorsport részlegnek segít majd a versenyautók fejlesztésében. Ez utóbbi pozíciót rengeteg tapasztalatának köszönheti. Emellett azért szintén a versenyek világánál maradva segít felkutatni a tehetségeket, akik a közreműködésével akár a Porsche gyári támogatásával is versenyezhetnek a jövőben. A rali legenda Walter Röhl mellett tehát már két olyan nagykövettel is rendelkezik a Porsche, akik profi szemléletmóddal segíthetik a motorsportprogram fejlődését. Valószínű utoljára láttuk világbajnoki sorozatban versenyezni Mark Webbert a múlt hétvégén „Mark Webber megtestesít mindent, amit a Porsche is nyújt. Sportszerűség, állóképesség, őszinteség, és a siker eléréséhez elengedhetetlen professzionális hozzáállás. Áthatja őt az energia és a lelkesedés. Szeretném megköszönni Marknak azt a nagyszerű teljesítményt, amelyet a Hosszútávú Világbajnokságon nyújtott, és örömömre szolgál, hogy továbbra is a Porsche kötelékében marad” – nyilatkozta a Porsche Igazgatótanács elnöke, Oliver Blume. A rajongók imádják az ausztrál versenyzőt, hiszen mindig örömmel áll rendelkezésükre Az LMP1 program alelnöke sem fukarkodott a dicsérő szavakkal: „Mark a versenyprogramunk építésének fontos időszakában rendkívüli módon megerősítette a csapatunkat, többek között az addigi tapasztalataival, és azzal, hogy tökéletesen beilleszkedett hozzánk. A kormánykerék mögött is mindig tisztességesen küzd, soha nem hátrál meg a legkeményebb kerék a kerék elleni csaták kapcsán sem. Ugyanakkor a gondolkodásmódjából nem hiányzik a stratégia és a csapatérdekek szem előtt tartása sem. Ezeknek a tulajdonságoknak az ötvözete teszi őt felbecsülhetetlen értékű versenyzővé.” Magyarországon is rengeteg szurkolót szerzett magának „Úgy érzem oda érkeztem, ahova mindig is tartoztam” – árulta el gondolatait Mark Webber. „A Porsche mindig is a kedvenc márkám volt. A 911 például ikonikus képviselője az autóiparnak. Elegáns, erős, de nem tolakodó. Minden téren megfelelő autó. Hiányozni fog a nyers sebesség, a leszorítóerő és a versengés, ám szeretném a csúcson abbahagyni. Nagyon várom már az új feladataimat.” Mark Webber mellett Patrick Dempsey is a Porsche bűvöletében éli mindennapjait Webber pedig nem a levegőbe beszél. Mindig is nagyon jól tudta mit szeretne csinálni, hiszen a sikeres F1-es szereplését is bátran felcserélte a WEC kihívásaira. „Hatalmas váltás volt a Formula 1-ből megérkezni a WEC világába és egy teljesen új élmény, de akkor úgy éreztem, eljött az ideje” – folytatta Webber gondolatainak kifejtését. „Szerettem megosztani az autót másokkal és úgy vélem nagyon jól működött a kémia Timo, Brendon és köztem. Számomra ez különleges érzés, amelyre mindig emlékezni fogok.” Tökéletes összhangban dolgozott csapattársaival a Porsche kötelékében Mark Webber élete 1991 óta a versenyzés körül forog. Gokart, Formula Ford, Formula 3, Formula 3000 – ezek a sorozatok mind arra készítették fel, hogy egy napon az F1-ben vezethessen, ahol 215 nagydíjon állt rajthoz, kilenc győzelmet aratott és 42 alkalommal állhatott a dobogón. Azonban 2013-ban új otthonra lelt a Porsche kötelékében, hogy 2015-ben a WEC bajnoki címét ünnepelhesse Timo Bernard és Brendon Hartley mellett, akikkel a Porsche 919 Hybrid versenyautót vezették. A 2016-os év nem csak az aktív versenyzéstől való visszavonulása miatt marad emlékezetes számára, hiszen nyáron feleségül vette barátnőjét Annt, és augusztus 27-én betöltötte 40. életévét. A legendás Jackie Stewart is nagy versenyzőnek tartja Mark Webbert Webbert a rajongói is egy egyenes, őszinte embernek ismerik. Ez az őszinteség a tavaly megjelent önéletrajzi könyve, az Aussie Grit: My Formula One Journey bekezdéseiben is tetten érhető. A könyv mélyebb betekintést nyújt a pályafutásába. Ebből ismerhetünk olyan részleteket, mint például azt, hogy 19 évesen elhagyta otthonát az ausztráliai Queanbeyan városkát, miközben egyetlen cél lebegett a szeme előtt: profi versenyzővé válni. Ennek érdekében költözött Angliába. Ezzel a vágyával persze nem volt egyedül és sokakhoz hasonlóan szponzori háttérrel sem rendelkezett, ám igazi őstehetségnek bizonyult. Megnyerte a rangos Formula Ford Festivalt Brands Hatchben és kipróbálta magát a Formula 3, illetve Formula 3000 sorozatokban. Ezek után meghívást kapott a Mercedes-Benz sportautó programjába és 1999-ben addigi pályafutása csúcsára érkezve, benevezett a Le Mans-i 24 órás versenyre. A versenyautó aerodinamikai kialakításában azonban adódott néhány hiba, így Webber a kvalifikáció során a levegőbe emelkedett, és egy szaltó után földet érve rommá tört a gép. Ugyanez megismétlődött a bemelegítő edzésen is, szóval Webber szerencsésnek mondhatja magát, hogy túlélte azokat a baleseteket. Ám ekkor úgy tűnt, zátonyra fut a karrierje. Szerencsére a Benetton csapattól lehetőséget kapott egy F1-es versenyautó tesztelésére, illetve utána kinevezték teszt- és tartalékversenyzőnek a 2001-es szezonra. Az éles F1-es debütálásra azonban egy évet várnia kellett, cserébe viszont igazán emlékezetesre sikerült. Az ötödik, pontszerző helyen látta meg a kockás zászlót hazai futamán Melbourne-ben, az esélytelennek kikiáltott Minardival. 2005-ben megszerezte első dobogóját is a Williams csapatnál, majd 2009-ben az első győzelmét a 131. nagydíján, már a Red Bull Racing kötelékében. 2010-ben és 2012-ben pedig a legendás Monacói Nagydíjon is diadalt aratott. Lelkes Porsche gyüjtővé vált az évek során Tizenöt évvel az első próbálkozása után, az idősebb és jóval érettebb Webber visszatért Le Mans-ba. A balesetekkel tarkított 1999-es kaland emlékei már a múlt ködébe vesztek, nem úgy a győzni akarása. 2014-ben a második helyen haladt, amikor két órával a verseny vége előtt műszaki hiba miatt feladni kényszerült az álmát. 2015-ben egy büntetés hátráltatta a csapatát, amely a verseny első harmadában a mezőny végére száműzte őket, ám végül felküzdötték magukat a második helyre. 2016-ban pedig egy „makacskodó” vízpumpa fosztotta meg őt és csapattársait a győzelmi esélyektől, viszont az év végi bajnoki cím kárpótolta. Szóval összességében azért maradt még némi elintéznivalója Le Mans-ban. Ki tudja? Talán néhányszor mégis visszatér és harcba száll a címért? Addig viszont hűséges képviselője marad a Porsche nagyszerű termékeinek, amelyekhez valójában már tinédzser kora óta kötődik. Már tizenévesen bérelt egy 911-et az egyik barátjától, első saját Porsche sportautójának pedig egyenesen egy Turbo modellt választott. Manapság már impozáns gyűjteményt tart a garázsában. Megtalálható ott a 918 Spyder, a 911 R, a GT3 RS (991), a 911 GT2 RS (997),  egy 1954-es évjáratú 356 Cabriolet, illetve egy 1974-es 2.7 Carrera. Kíváncsian várjuk mi is, hogy mikor és milyen rendezvényeken bukkan majd fel a Porsche képviseletében. Forrás: porscheforever.hu

Igazi szakmává vált a kamionvezetés

2016.11.27.
Felnőttoktatás részeként indult el az első szakmásított tehergépjármű-vezető képzés, amellyel szakmai képesítéssel rendelkező, felkészültebb fiatalok kerülhetnek a volán mögé. Az egyik legjelentősebb kamionos érdekvédelmi szervezet, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) saját tulajdonú képzési intézményével, a Kamionsuli Kft.-vel karöltve régóta küzd azért, hogy a hatósági sofőrképzés az államilag támogatott oktatás részévé váljon, és ezzel növekedjen a magyar fuvarozó vállalkozások versenyképessége. Egy speciális, állami finanszírozású képzési program keretében már tavaly óta elérhető az ingyenes sofőrképzés, amelyben a Kamionsuli Kft. is aktív szerepet vállal. Most azonban már OKJ-s képzésben is folyik olyan jellegű oktatás, amelynek része a kötelező hatósági képzés is. A leendő munkavállalók az új típusú OKJ-s képzés ideje alatt sokkal magasabb óraszámban, az országban egyedülálló tudásanyaghoz jutnak, a klasszikus ismeretek mellett idegen nyelvet tanulhatnak, és megismerhetik az infokommunikációs eszközök használatát, vagy a vészhelyzetek elhárításának módszereit is. A nappalin 504, esti tagozaton 252 órában elvégezhető fél éves tanfolyam előnyei közé tartozik az is, hogy az OKJ-s  tehergépkocsi-vezetői képzés elvégzésének feltételéül korábban előírt „C” típusú jogosítvány helyett most elegendő a „B” típusú vezetői engedély megléte. A képzési kerettanterv kidolgozását a Kamionsuli szakembergárdája végezte. Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára „Régi törekvésünk, hogy szakmai rangra emeljük a tehergépjármű vezetést, ezzel is erősítve a fiatal generációban a hivatás iránti érdeklődést. Az egyszerű, önköltséges hatósági képzés mellett most a felnőttoktatás keretei között mód nyílt erre, hiszen szakmai képzésben is megszerezhetők a tehergépjármű-vezetéshez előírt hatósági képesítések. Ez finanszírozási szempontból rendkívül fontos, de a hivatás társadalmi rangját, elismertségét is erősíti” – mondta el Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára. Az ügyvezető főtitkár elmondása szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy az OKJ-s képzés egyrészt kiegészüljön a legelterjedtebb szállítóeszköz, a nyerges vontató vezetéséhez szükséges „E” kategóriás képzéssel, illetve az, hogy a szintén hiányszakmaként jelentkező autóbuszvezetői képzés – azaz a „D” kategóriás képzés – is elindulhasson a keresztfélévben, az új, államilag finanszírozott rendszerben. „Természetesen annak is nagy jelentőséget tulajdonítunk, hogy a sofőrhiány enyhítésére hosszú távon stabil megoldást nyújtó OKJ-s képzés mellett megfelelő életpálya-modellt is fel tudjunk kínálni a képzésből kikerülő fiatal generáció számára” – tette hozzá. Az országban elsőként, 50 fővel elindult OKJ-s kamionsofőr képzés jelenleg a budapesti Kamionsuli Kft-nél zajlik, de a jövőben várhatóan más oktatási központok is csatlakoznak majd a programhoz. A személyenként több mint egymillió forint piaci értékű ingyenes oktatást a vidéki helyszíneken a keresztfélévben kezdik majd meg, ahol 43 vidéki képzési centrum várja a jövendő sofőröket.

Elindult Magyarország első közösségi autózása

2016.11.27.
Az Uber eltűnésével és a Bubi népszerűségének növekedésével alapjaiban változott meg az elmúlt években a Budapesti közlekedés szerkezete. Mától pedig egy újabb lehetőség áll azok rendelkezésére, akik valamilyen okból nem tudnak vagy akarnak saját gépjárművet fenntartani, ódzkodnak a tömegközlekedéstől vagy csak egyszerűen és gyorsan olyan ügyet kell intézniük (hétvégi bevásárlás, üzleti tárgyalás, gyerekek szállítása) amihez kényelmes, egyszerű, mobiltelefonról kezelhető közlekedési megoldást keresnek. A GreenGo szolgáltatás egy mobilapplikáció / weboldal segítségével működő car-sharing szolgáltatás. A rendszerben mostantól 45 elektromos autó lesz elérhető az applikáció által jelzett területen belül (nagyságrendileg: Árpád-híd – Hősök tere – Baross utca – Rákóczi híd – Bocskai út – Alkotás út – Óbuda által határolt kerületekben), amelyet a felhasználók az okos telefonjaikon keresztül foglalhatnak le, majd használat után fizethetnek ki teljesen automatikus módon (a rendszer a perc alapú használat után egyszerűen megterheli a megadott bankkártyát). A rendszerben elérhető gépjárművek a beépített Vodafone SIM kártyáik és az M2M technológai megoldások segítségével folyamatos kapcsolatban állnak mind a vállalkozás központjával, mind pedig a műholdakkal és a felhasználóik applikációval. Bárki egyszerűen csatlakozhat a szolgáltatáshoz. Ehhez három egyszerű lépést kell csak megtenni: Letölteni és telepíteni az alkalmazást bármelyik webstore-ból (App Store; Android Play) Elvégezni az online regisztrációt Személyesen bemutatni az ellenőrzéshez szükséges okmányokat (jogosítvány, személyi igazolvány) a 1061   Király utca 16. szám található GreenGo irodában A regisztrációs folyamat után falhasználóinknak nincs más dolga, mint a telefonjukon futó applikáció segítségével megkeresni a hozzájuk legközelebb található GreenGo elektromos autót és kedvükre használni azt. Az autókkal egyszerű és könnyű felvétele után azonnal, és minden várakozás nélkül megkezdheti a személyre szabott és azonnali autókölcsönzését, majd a hét bármely napján, a nap 24 órájában használhatja a rendelkezésre álló Volkswagen e-Up!-okat, minden további bürokratikus vagy szerződéses ügyintézés nélkül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója