Hidrogén üzemanyagcellás kamionok fejlesztésén dolgozik a Toyota

2016.11.27.
A Toyota hosszú ideje vallja, hogy a hidrogén üzemanyag-cellás technológia a járműfajták széles választéka számára kínálhat megoldást a nulla károsanyag-kibocsátáshoz. E technológia méretezhetősége azt is lehetővé teszi, hogy az autógyár egy kaliforniai megvalósíthatósági tanulmány segítségével megvizsgálja, hogyan alkalmazható ez a hajtásmód a nyerges vontatók, vagyis a kamionok esetében. A világ különböző tájain élő vásárlók számára továbbra is a Toyota Mirai kínál emissziómentes autózást – a jövő nulla károsanyag-kibocsátású közúti szállításában pedig egy üzemanyagcellás nyerges vontató jelenthet megoldást. A tanulmány további részleteiről, illetve a hidrogén-alapú társadalom fejlődéséről ígérete szerint a következő hónapokban szolgál majd további részletekkel a Toyota. A társadalom legfontosabb mobilitási problémáinak megoldására egyébiránt a Toyota világszerte számos közösségi, polgári, tudományos és kormányzati szervezettel működik együtt. A vállalat megosztja erőforrásait és kiterjedt ismereteit, hogy non-profit szervezeteket támogasson, így azok még több embernek nyújthatnak segítséget abban, hogy még több helyre eljussanak. Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Kft. PR managere „Ez a kezdeményezés elképesztő lehetőségeket rejt magában, és túlzás nélkül forradalmasíthatja a közúti áruszállítást. A drasztikus károsanyag kibocsátás és üzemanyag-felhasználás csökkentés révén hihetetlen mértékű környezeti lábnyom csökkentést tenne lehetővé, ha a melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás nyerges vontatók és kamionok világszerte leválthatnák jelenleg használt társaikat. Éppen ezért rendkívüli izgalommal várjuk a tanulmány első eredményeit.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.

Szériafelszerelés a viharálló technológia az új Ford Transitokban

2016.11.27.
Éppen ezért a Ford alapfelszereltségként adja a Transit és a Transit Custom modellekhez azt az új technológiát, amelynek segítségével a vezető még akkor is stabilan tarthatja a sávot, ha járműve váratlanul erős oldalszélbe vagy egy kamion légörvényébe kerül. Az Oldalszél Stabilizálás modern rendszerét a Ford mérnökei fejlesztették ki; a berendezés finoman fékezi a kerekeket a jármű egyik oldalán, ellensúlyozva az oldalszél lökését, ami kitérítené az autót a kijelölt nyomvonalról. “Senki sem szereti, amikor autóját hirtelen arrébb tolja egy oldalirányú széllökés, vagy amikor túl közel halad el egy gyorsan száguldó kamion mellett,” magyarázta el Marc Suermann, a Ford Európa karosszériavezérlésért felelős főmunkatársa. “Ezzel az új technológiával a Transit sofőrjei stresszmentesebben vezethetnek az autópályán, különösen a sötét és szeles téli napokon.” Amikor a jármű sebessége meghaladja a 80 km/órát, az Oldalszél Stabilizálás másodpercenként 100-szor ellenőrzi a stabilitásérzékelőkből érkező jeleket. Ha a rendszer váratlan oldalirányú széllökést érzékel, kevesebb mint 200 ezredmásodperc alatt reagál, vagyis ugyanolyan gyorsan, ahogyan egy rövidtávfutó elrugaszkodik a startpisztoly dördülése után. A Ford mérnökei egy speciális pályán tesztelték az új rendszert, ahol hat nagy teljesítményű ventillátor állította elő az akár 80 km/órás oldalszelet, de a technológiát olyan közutakon is próbára tették – például Hollandiában, az Északi-tenger partvidékén –, amelyek hírhedtek arról, hogy erős széllökések nehezítik az autózást. Az Oldalszél Stabilizálás a legújabb Ford Transit és Transit Custom modellekben jelenik meg először, amelyeknek új, legmodernebb technológiájú Ford EcoBlue dízelmotorja a magasabb teljesítmény mellett is jelentős mértékben csökkenti az autók üzemeltetési költségét, hiszen üzemanyag-fogyasztása akár 13 százalékkal alacsonyabb, és 20 százalékkal nagyobb forgatónyomatékot biztosít az alacsony fordulatszám-tartományban. Mindkét modellben új, fejlett vezetősegítő technológiák működnek, például az Ütközésre Figyelmeztető rendszer – a szegmensben elsőként Gyalogosészlelő technológiával párosítva –, amely csökkenti a frontális ütközés és a gyalogosgázolás veszélyét, illetve mérsékli az ebből eredő sérülések súlyosságát.

Börzét tart az ország legnagyobb MINI szalonja

2016.11.27.
A MINI Cube kétszintes épülete a szeptemberi nyitás óta máris zarándokhelyévé vált a márka szerelmeseinek, akik a mostani hétvégén minden eddiginél szívesebben látogatnak majd el a szalonba. A börze három napja alatt ugyanis jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg a készleten lévő új és használt modellek. Egy új Mini Cooper SD All4 Countryman például 1,3 millió forinttal, míg egy 10.000 kilométert futott Countryman 2,2 millió forinttal olcsóbban vihető haza az egész hétvégén, ami alatt a vendégeket finomságokkal, értékes nyereményekkel és gyerekprogramokkal várják a szervezők. Aki nemcsak kapni, hanem adni is szeretne, az a MINI börze hétvégéjén is elhozhatja otthonról a gyerekek megunt játékait, hogy azokat a szalon előtt kiállított karácsonyi dekorációval ellátott Clubman csomagtartójában elhelyezze. A jótékonysági akció során összegyűlt játékokat a Heim Pál Gyermekkórház kisbetegei, valamint a Cseppkő Óvoda és a Cseppkő Gyermekotthon Központ lakói kapják karácsonyra. Miután az autó megtelik, a márka MINI nagykövetei, Király Linda, Tápai Szabina és Dr BRS lemezlovas vezetik majd el a gyerekekhez.

Tóbiás és Balambér adventi kalandjai

2016.11.26.
Tóbiás és Balambér szeret ajándékozni. Ezúttal vajon mit találtak ki? November 27-én reggel Balambér izgatottan ébredt: - Ébredj, Tóbiás! Itt az advent! Tudod mit jelent ez? – keltegette bátyját Balambér. - Jóóó… Igen, tudom… de hagyj még aludni egy kicsit… – morgott halkan Tóbiás. - Jaj, ne mááár! Gyere, segítsünk Édesanyának! És van egy szuper ötletem is, mivel lepjük meg idén! – folytatta lelkesen Balambér. A meglepetés szó hallatán már Tóbiás szeme is kinyílt, és szinte kipattant az ágyból. - Szuper! Induljon hát a nap! – kiáltott vidáman Tóbiás. A két kutyakölyök odasereglett Édesanya köré, aki már kora reggel óta nagy munkában volt. Az ünnepek előtt mindig elvégzi a nagytakarítást, hogy még szebb legyen a lakás és friss illat töltse be a szobákat. - Édesanya, miben tudunk neked segíteni? – kérdezte csillogó szemekkel Balambér. - Jaj, kicsikéim, a takarítást bízzátok csak rám – simogatta meg figyelmes fiacskái fejbúbját Édesanya. – Ám van itt valami, amiben mégiscsak tudtok segíteni nekem. - Juj, de jóó! Mi az? – kérdezték egyszerre a kiskutyusok. - Elkészítitek az adventi koszorút? Ez az egyik legfontosabb dísze az otthonunknak adventi időben. Este pedig már meg is kell gyújtanunk az első gyertyát. - Ez nagyon jó ötlet! De miből készítsük el? – kérdezte Balambér. - Sziasztok! Fiúk, nézzétek mit hoztam! – Éppen ekkor lépett be az ajtón Édesapa, és egy szatornyi tobozt és egy nagyobbacska fenyőágat tartott a kezében. Tóbiás és Balambér nagy boldogan rohant elé, és mosolyogva nézték a sok tobozt. - Ez mind szuper lesz a koszorú alapjához! – javasolta Tóbiás. - Gyertyákat pedig én adok nektek – mondta Édesanya. Azzal a két kutyakölyök neki is fogott az adventi koszorú elkészítéséhez. Közben Balambér megsúgta Tóbiásnak, milyen meglepetést talált ki Édesanyának. Elkészült az adventi koszorú Mivel hamarabb végeztek a koszorúval, mint gondolták, rögtön neki is fogtak a meglepetésnek: adventi naptárat készítenek Édesanyának és Édesapának! Ehhez keresek a fiókjukban 24-féle színes zoknit, és mindegyikbe belerejtettek egy-egy apró ajándékot. Úgy gondolták, hogy a színes zoknikat szüleik szobájában fogják felakasztani egy kötélre. Mivel azonban elég kicsik voltak még, Édesapa segítségét kérték, hogy fel tudják tenni a zoknikat az ágy melletti szekrényre. Édesapa megdicsérte fiacskáit, milyen remek ötlettel álltak elő. Édesanya biztosan boldog lesz, ha meglátja! Tóbiás és Balambér meglepetés adventi naptárat készített Édesanyának Ahogy elkészültek a meglepetés naptár elhelyezésével, valami finom illat ütötte meg az orruk hegyét. - Mi lehet ez? – kérdezte izgatottan Balambér. - Én úgy érzem, hogy Édesanya mézeskalácsot süt. - Éljen!! Menjünk és segítsünk neki! – javasolta Tóbiás. Édesanya örömmel fogadta a segítséget. Ő gyúrta a tésztát, majd kinyújtotta. Fiacskái karácsonyi formákat szaggattak belőle, majd együtt feldíszítették és Édesanya betette a sütőbe. Illatoznak a friss mézeskalácsok - Kicsinyeim! – fordult Édesanya Tóbiáshoz és Balambérhoz. – Mit szólnátok ahhoz, hogy amíg megsülnek a mézeskalácsok, addig festenétek valami szépet üvegfestékből az ablakra? - Jó ötlet! – tapsikolt Tóbiás. - Én hóembert meg angyalkát szeretnék festeni! – mondta lelkesen Balambér. Azzal beszaladtak a szobájukba, és nekiláttak a festésnek. A hóember is hamar elkészült, így nekiláttak az angyalkáknak is, majd csengőket is festettek. Tóbiás és Balambér ablakát hóember díszíti Már legalább egy órán át ültek az asztalnál, amikor Édesapa lépett a szobába, kezében egy hatalmas naranccsal és egy doboz szegfűszeggel. - Tudjátok, mit lehet ebből készíteni? – kérdezte gyermekeit. - Én elképzelni sem tudom, de az biztos, hogy a narancs finom. – mondta Balambér. Édesapa megsimogatta a buksiját, majd mosolyogva folytatta: - Ha a narancsba beleszúrjuk a szegfűszegeket, és rátesszük a radiátorra, az illata megtölti az egész házat. Kipróbáljuk? - Igen! – kiáltották egyszerre a kutyusok. Hamarosan elkészült az illatozó narancs is. Készítettek egyet a saját szobájukba, egyet a szüleinek és egyet a nappaliba is. Miután elkészültek a mézeskalácsok is, Édesanya dobozokba tette őket, hogy puhák maradjanak karácsonyig. Tóbiás és Balambér pedig megmutatta neki a számára készített ajándékot. Édesanyának kicsordult a könnye örömében és magához ölelte fiacskáit. A két kiskutya egész nap szorgoskodott, hogy még szebbé tegyék az ünnepeket. Este, mielőtt elaludtak volna, Édesanya homlokon puszilta kicsinyeit és még egyszer megdicsérte őket a sok segítségért és megköszönte az ajándékot. Tóbiás és Balambér fáradtan dőlt le párnájára és hamar mély álomba merült. Neked is tetszett Tóbiás és Balambér kalandja? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Okostelefonon is ismerkedhet az IONIQ modellekkel

2016.11.26.
„Most először fordul elő, hogy a Hyundai Motor elsősorban digitális csatornákon, videotartalmak segítségével vezeti be új modelljét Európában." - mondta Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingért felelős alelnöke. „Az IONIQ bevezetése paradigmaváltást testesít meg az autóiparban. Korábban egyetlen autógyártó sem összpontosított ilyen intenzíven a digitális csatornákra. Ezzel a megközelítéssel egy vadonatúj ügyfélkört szólítunk meg, akiket közös gondolkodásuk és beállítottságuk köt össze - őket nevezzük IONIQ generációnak." Az IONIQ generáció nem korcsoportokról, bevételről vagy iskolázottságról szól Az IONIQ generáció tagjai önálló, környezettudatos városi fogyasztók, nemtől, életkortól és társadalmi státusztól függetlenül. A koncepció felborít minden hagyományos ügyfél csoportosítást: semmi köze a korcsoportokhoz, a bevételi szintekhez vagy az iskolázottsághoz. Az IONIQ generáció tagjait közös értékrendjük, tapasztalataik és véleményük - egy szóval attitűdjük köti össze. A márka mesélő és ügyfélkommunikációs központja – az IONIQ digitális központ A Hyundai IONIQ kampányának központi eleme egy teljes mértékben integrált platform, amelyet a Razorfish vezető digitális ügynökséggel, valamint a Facebookkal és a Google-lal szoros együttműködésben fejlesztettek és folyamatosan harmonizálnak. Az IONIQ digitális központ tartalmazza a járműre vonatkozó összes releváns tartalmat, amelyet az ügyfelek érdeklődési körén alapuló szegmentáció és adat alapú mesélés segítségével szabtak teljes mértékben a célközönsége. Ennek a stratégiának köszönhetően derült ki például, hogy a hibrid járművek iránt érdeklődést mutató emberek között csaknem háromszor nagyobb eséllyel fordulnak elő lelkes, aktív kerékpárosok. A központ az IONIQ generációra vonatkozó vallomásokat is tartalmaz, amelyekből megérthetjük a potenciális ügyfelek értékrendjét, véleményét és szükségleteit. A különböző hajtási rendszerekhez köthető egyéni történetek érzelmi kapocsként szólítják meg a közönséget, egyben megnyugtató választ igyekeznek adni az elektromos közlekedéssel kapcsolatos olyan aggályokra és fenntartásokra, mint a hatótávolság vagy a töltés. A személyes vallomásokat az ügyfelek lehetséges attitűdjei szerint csoportosították. Az emocionális videók egyszerű, átlátható összehasonlító eszköz segítségével teszik lehetővé, hogy az IONIQ-ot összevessék legfontosabb vetélytársaival. Mindezen jellemzőkön felül a digitális központ egy egyszerű modellválasztó eszközt is kínál, amelynek segítségével az ügyfelek áttekinthetik az egyes hajtáslánc opciók előnyeit, és így pontosan meghatározhatják, melyik modell illik legjobban igényeikhez. Az IONIQ digitális központot különböző eszközökre (okostelefonra, táblaszámítógépre és asztali számítógépre) optimalizálták, tartalma jelenleg angol, német, francia, spanyol, holland, olasz és norvég nyelven érhető el: www.hyundai-ioniq.com. A magyar változat a hazai piacon fontos információkkal bővítve év végéig elkészül. Az új Hyundai IONIQ kiterjesztett valóság applikáció A digitális központ funkcionalitását az iOS és Android rendszereken egyaránt elérhető IONIQ 3D App teljesíti ki. A technológia és a funkciók alapos megismerése érdekében az ügyfelek digitális formában, kiterjesztett valóság technológia segítségével térképezhetik fel kívül-belül a három elektromos modellt. Ha például okostelefonukkal beolvassák egy brosúra címlapját, megjelenik a kijelzőn a Hyundai IONIQ háromdimenziós modellje. Ezt a legkülönfélébb módokon manipulálhatják: elforgathatják, kinagyíthatják, hogy alaposabban megnézzék egyes elemeit, de akár be is szállhatnak, és 360 fokban szétnézhetnek az utastérben. Az alkalmazás emellett alkalmas a színválasztásra, az IONIQ egyes funkcióinak az alapos megismerésére, az egyes hajtásláncok működésének módját pedig animációk segítségével magyarázza el az ügyfeleknek.  Frankfurt, Oslo, Amszterdam és Milánó – Az IONIQ generáció road show A fentieken túl a digitális alapú koncepció a valós világhoz is szoros szálakkal kapcsolódik. A 2016. augusztus végétől november elejéig tartó IONIQ generáció road show négy városba: Frankfurtba, Oslóba, Amszterdamba és Milánóba látogat el. A potenciális ügyfelek az összes városban tesztvezetésen ismerkedhetnek meg az IONIQ Hybrid és IONIQ Electric modellekkel. A Q alakú pavilonban a látogatók a számítógépes tartalmakat a valósággal ötvöző, kiterjesztett valóság funkción keresztül ismerhetik meg az autót. Az autó részleteiről egy applikáció szolgál további tájékoztatással. Virtuális valóság (VR) szemüvegen keresztül szemlélve az IONIQ 360 fokos panoráma videóban jelenik meg a szemük előtt. A prezentáció másik látványossága a digitális kívánságfal, amelyen a látogatók kifejthetik a jövőre vonatkozó kívánságaikat, majd a videolinket a közösségi hálózatokon keresztül oszthatják meg barátaikkal
Címkék: 

Mesél a szakértő – Első teendők a használt autó vásárlás után

2016.11.26.
A Mesél a szakértő rovatban általában arról van szó, hogyan járjunk el mielőtt megvennénk a kocsit. Sokszor leírtuk már, hogy mielőtt pénzt adnánk egy autóért, alaposan vizsgáltassuk át, mert a használt kocsik ezer és egy kockázati tényezőt hordozhatnak, a rossz kettőstömegű lendítőkeréktől egészen a korábban csúnyán összetört és akár két külön járműből összetákolt verdákig. Ha tudjuk, mi a helyzet Aki eső előtt szerzi be a köpönyeget, annak kicsit könnyebb dolga van, mert az előzetes teljes körű járművizsgálatok ma már a legtöbb hibát felfedezik, és ezt tudatják is ügyfeleikkel. Így nagyjából előre tudható, hogy mennyi pénzbe fog kerülni a hibák javítása. Később észrevenni nem lesz kellemes Ilyenkor nincs más dolgunk, mint egy jól bevált, vagy jó referenciákkal rendelkező szervizbe elmenni és elvégezteti az előzetes a vizsgáló szakértő által javasolt javításokat. Ha nincs ismerős, megbízható szervizünk, akkor javasoljuk, hogy az autó gyártmánynak megfelelő márkaszervizt keressünk fel, mert ezek a javítók magas színvonalon látják majd el autónkat. Lehet, hogy drágább, mint a Jóska bácsi szereldéje, de legalább biztosan értenek ahhoz, amit csinálnak. Ha nem tudjuk, mit vettünk Bármennyire is szajkózzák a szakértők, illetve a média, hogy mindenképpen vizsgáltassuk át a kocsit, vagy legalább kérdezzük le a központi adatokat, még mindig nagyon sokan gondolják, hogy erre semmi szükség, illetve felesleges pénzkidobás, mert ők úgyis értenek a kocsikhoz. Sajnos a hazai használt autó kínálatot ismerve kijelenthető, hogy ők rendre pórul járnak, mert hagyják magukat rábeszélni bármire. Szinte kötelező azonnal olajcserére menni Mindenképpen szükséges Ha nincs ezer 100%-os bizonyítékunk arra, hogy a motorban mikor cseréltek olajat utoljára, akkor elsőként ezzel, mármint az olajcserével kell kalkulálni. Érdemes tudni, hogy autóink motorolaj cseréje együtt jár a motorolaj szűrőjének és a levegőszűrőnek a cseréjével. Benzines autóknál érdemes megvizsgálni a gyújtógyertyákat is, és ha elöregedtek, akkor azokat is újra cserélni. Dízel kocsiknál erősen ajánlott a gázolajszűrő cseréje, mert a korszerű dízel motorok az üzemanyagban lévő szennyeződésekre nagyon érzékenyek. Fékrendszer A fék a járművek legfontosabb része! Ezt sokan elfelejtik, mint ahogyan elfelejtik megnézni autóvásárláskor a féktárcsák és –betétek állapotát. Az általunk vizsgálat autók 60%-nak van erősen megkopva a féktárcsája. Általánosan igaz az, hogy ha egyszer egy tárcsacsere miatt úgyis szét kell szedni a féket, akkor már érdemes a fékbetéteket is kicserélni, hiszen ez a kisebb tétel. Nem jó, ha elkerüli a figyelmünket a kopott féktárcsa Sokan nem is tudják, hogy a hidraulikus fékrendszerek folyadékát kétévente cserélni kell. Nagyon egyszerűen fogalmazva megöregedik a folyadék és légbuborékok képződnek benne. A levegő meg – mint az közismert – összenyomható. Így aztán időben egyre mélyebbre kell nyomnunk a fékpedált, hogy ugyanolyan fékhatást érjünk el. Ez persze mindaddig nem fog feltűnni, amíg nincs baj és nem kell igazán vehemenst fékeznünk, de akkor már lehet, hogy késő. A fék nem játék! Folyadékszintek és minőségek A motorolajról már volt szó, de az autókban rengetek más folyékony halmazállapotú anyag is van. Korábban már volt egy kétrészes (1. rész; 2. rész) írásunk ezekről, de azért fussunk át rajtuk még egyszer! A hűtőfolyadék szerepe az, hogy a motortömbben és a hengerfejben felvett hőt a kocsi elejében lévő radiátor leadja. Ha nincs elég vizünk, könnyen felforrhat a motor, ami hamar tönkreteszi az erőforrást. Ellenőrizzük a szintjét rendszeresen, így megtudhatjuk azt is, hogy esetleg van-e szivárgás, vagy egyéb okból fogy-e a hűtővíz. Nyakunkon a tél, úgyhogy aki most vesz autót, annak kötelező megmérni, vagy méretni a hűtővíz fagyáspontját, mert ha a nagy mínuszok közepette a motorban fagy meg a cucc, akkor már késő lesz... Szemle közben felforrt hűtővíz egy Rover 75-ösben Kicsit öregebb autókban megszokott még a hidraulikus szervokormány. A nevében is benne van, hogy folyadékkal működik. Általában nincs vele baj, de a szintjét ennek is érdemes ellenőrizni. Olaj még máshol is van a kocsikban. A váltók közül különösen az automata váltók és a duplakuplungos váltók érzékenyek az olajcserére. Aki ilyet vett, az számoljon a váltóolaj cseréjének költségével is. Hiába mondják, hogy a gyári olaj kitart a kocsi élettartama alatt, ez egészen egyszerűen nem igaz. Ha már az erőátviteli rendszereknél tartunk, terepjáróknál, vagy más összkerék meghajtású kocsiknál a hajtáslánc osztóműveinek ellenőrzése is indokolt, hiszen ezek is olajban végzik a munkájukat. Futómű Alapvetően, ha menet közben nem érezzük, hogy a kocsi oldalirányban elhúz, vagyis nem jó az egyenes futása, vagy ha nincs zúgás-búgás, akkor a futómű beállításaival nincs dolgunk. Érdemes vetni még egy pillantást a gumiabroncsokra. Nem csak azért mert ezek is a futómű részei, hanem mert a kopottságából sok mindenre következtethetünk. Legfontosabb, hogy ne legyen a kopása aszimmetrikus, a többi dolgot itt kell elolvasni. Költséges lehet a futómű javítása is A nyári gumiabroncsok 1,6; a téliek 4 mm mintaárok mélységig használhatóak. A 6 évesnél idősebb gumiabroncsok öregnek számítanak, ezekkel már ne nagyon közlekedjünk, ha nem muszáj. Kb. ennyi Sok-sok ellenőrizendő dolgot lehetne még írni az ablaktörlő lapátok állapotától, az akkumulátor állapotáig, de aki a fentieket elvégezteti frissen vásárolt autóján, azt túl nagy meglepetések már nem érhetik. Mégis azt mondom: ezeket az ellenőrzéseket inkább a vásárlás előtt végeztessük el, hiszen az utólag felszínre kerülő hiányosságok és felmerülő költségek komoly kihívások elő állíthatják az autóvásárlás miatt amúgy is erősen kongó családi kasszát. Aki kíváncsi, hogyan zajlik egy előzetes járművizsgálat, látogasson el ide.

Két diák több mint harminc autót karcolt össze

2016.11.26.
Az ausztriai Welsben egy lakó hívta a rendőrséget, hogy két gyerek késsel autókat karcol. A rendőrök elfogták a két elkövetőt, akik aznap éjjel 18 járművet karcoltak össze késsel. A korábbi napokban a környéken ugyancsak összekarcoltak ismeretlenek autókat, számuk 30 és 40 között van - írja az orf.at A rendőrség nem csak a károkat méri fel, hanem azt is próbálják kideríteni, hogy a 12 és 13 éves diák számlájára írható-e valamennyi károkozás. Az első feltevések szerint a két fiú követte el valamennyit. Mivel kiskorúakról van szó, őrizetbe vétel nem történt, mindkét gyereket az anyja vette át a hajnali órán a rendőrségen - írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja. 

Abu-Dzabi Nagydíj - Hamiltoné a pole, Rosberg második

2016.11.26.
A 31 éves Hamiltonnak ez pályafutása 61., s idei 12. pole pozíciója, ahhoz azonban, hogy megnyerje sorozatban harmadik, karrierje negyedik vb-címét, győznie kell vasárnap a futamon, Rosberg pedig nem állhat dobogóra. Ha a német versenyző második, vagy harmadik, akkor első világbajnoki diadalát aratja Hamilton sikere esetén is. Az időmérőn Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a harmadik helyen. Az 55 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik. MTI
Címkék: 

Szerdán mutatják be Boros Jenő új kötetét

2016.11.26.
A kiadványban szerepelnek azok is, akik itthon tettek sokat a hazai és globális járműgyártásért, szakoktatásért. Nem mindig érdemeiknek, tehetségüknek és szándékainknak megfelelő terjedelemben, mert a fellelhető dokumentumok behatárolták, hogy kiről mekkora szöveges és milyen képi anyag került e könyvbe. A kortársak többségével sikerült interjút is készíteni, így azok hosszabb fejezetekkel szerepelnek a kötetben, azzal a szándékkal, hogy ne csak a személyről, hanem a korszakról és a magyar autóiparról is a lehető legtöbb hiteles információ maradjon meg az utókornak. A történet XV. századi kocsival indul, ismerteti a múlt századi és a újkori autóipari beruházásokat, a személyautók, buszok, tehergépkocsik és harci-járművek gyártását, a Made in Hungary prototípusokat, valamint alkotóikat, miközben felsorolja napjaink mérnökhallgatóinak gépeit és nemzetközi sikereit. A gazdag múltú magyar járműipart olyan márkák fémjeleznek mint a MÁG, MÁVAG, MAGOMOBIL, MAGOSIX, Csepel, az Ikarus és elődje, az Uhry cég, valamint a Rába, Kravtex, NABI, MABI vagy az újkori magyarországi járműgyártók, a győri Audi, a kecskeméti Mercedes, a szentgotthárdi Opel és az esztergomi Suzuki. A járműgyártás történetének elismert magyarjainak sora is hosszú: Bánki Donát, Csonka János, Fejes Jenő, Jedlik Ányos, Galamb József, Járay Pál, Barényi Béla, Bíró László, Winkler Dezső, Bejczy Antal, Pavlics Ferenc, Anisits Ferenc, Finta László és László Anna. Vannak, akik itthon, és vannak, akik külföldön szereztek elismerést a legkülönbözőbb járműipari ágazatokban, sok magyar napjainkban is sikeres a nemzetközi autóvilágban. Nem véletlenül, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is olyan műhely, ahol a magas színvonalú képzésnek köszönhetően globálisan is sikeres mérnököket és formatervezőket képeznek. A járműipari szakemberek és a szakújságírók mellett a premieren ott lesz a könyv néhány szereplője, interjúalanya, többek között a világ legnagyobb darabszámban gyártott buszcsaládjának, az Ikarus 200-asnak formatervezője, Finta László és az amerikai csuklós változat gépészeti mérnöke, László Anna, az autócross bajnok Hanula Barna motorfejlesztő mérnök, aki jelenleg a győri Széchényi Egyetem motorfejlesztő tanszékének dékánja, a MOME formatervező-tanára, Lenkei Balázs, valamint a kisszámú és már nehezen fellelhető magyar személyautó prototípusok alkotói: Borlóy Mátyás (Mathias kisautó), Csathó József (Sigma mini)  és Peredy Zoltán (Frog, Silver Sting, Vanessa), valamint Tárnok Zsolt a Vulca GT és Evantra sportkocsi formatervezője.         

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója