Hogy őszinték legyünk már a kérdésfelvetést is szkeptikusnak tűnik miszerint a jobbra tartási kötelezettség be nem tartása bármilyen szinten közlekedés-pszichológia eset lenne. A környezetünkben végzett random közvélemény kutatás is ezt támasztotta alá, mi mégis kötöttük az ebet a karóhoz. Az első kérdésünk tehát nem is lehetett más, mint az, hogy van-e valamilyen közlekedés-pszichológia háttere, hogy az autósok nem tartják be a párhuzamos közlekedés szabályait, ab ovo jobbra tartást? Első hallásra azt mondanám, hogy nincsen semmi köze – mondta Zerkovitz Dávid közlekedés-pszichológus.  Véleményem szerint ez egy rossz szokás. A környezetünkben megkérdezettek jelentős része és a témában korábban megkérdezett gépjármű oktató is ezt mondta. Ennek ellenére Ön szerint érdemes kibontani ebből az aspektusból is a témát? Zerkovitz Dávid (Z.D.): Úgy vélem tényezők lehetnek, amik befolyásolják az egyes közlekedési helyzetekben a döntésünket. Az például, hogy az emberek javarésze a három sávos út középső sávját választják, több oka is lehet. A középérték, választása sok esetben tetten érhető. Ha például megkérünk valakit, hogy egy és öt között értékeljen valamit, a delikvensek zöme a hármas választja, mert így nagy kockázatot nem kell vállalnia. Ezt konvertálhatjuk egy három sávos útra is, miszerint a középen haladás egy „középérték” a legkisebb kockázattal. Persze emögött megbújhat egy mentális kérdés is, miszerint „nem vagyok olyan lassú, hogy a szélső sávban menjek”. De lehet, hogy van egy biztonságot nyújtó megbúvó térérzet hatás is, hiszen meg van az esélyem, hogy akár jobbra, akár balra menekülhetek. Hasonló véleményt fogalmazott meg az Nemzeti Közlekedési Hatóság vezető pszichológusa Gellért Csilla is, aki a következőképpen foglalta össze a válaszát: „A háromsávos úton a középső sávban történő autózásnak a  legfontosabb pszichés oka  valószínűsíthetően az emberek a fokozott biztonságérzete. Ugyanis itt élik meg az emberek azt, hogy veszély esetén mindkét oldalra „menekülhetnek”. Feltehetően összefügg a normaképzéssel is. Az emberek többsége szeret az átlagba tartozni és semmilyen irányban nem kilógni abból. A belső sávban a „gyors autók”, a külső sávban a „lassú autók” haladnak, az emberek fejében a középső sáv az átlagos tempóban közlekedő autók sávja.” A két szakember véleménye összecseng a végeredmény tekintetében, de még nem dőlünk hátra, mert van még egy teóriánk. A kérdést ismét Zerkovitz Dávidnak tettük fel. Autószektor: Elképzelhető, hogy nagyfokú lustaság is szerepet játszik a szabály be nem tartásában? Arra gondolunk, például, hogy a külső sávban egy kilométerre van egy láthatóan lassabb jármű, és „erre a kis távolságra nem húzódok már le” és maradok a sávban alapon lassítom a forgalmat. Ön mit szól ehhez a felvetéshez? Z.D.: A lustaság is lehet egy tényező. A helyzet az, hogy a mai autók korszerűek, és a gyártók is ezt sugallják, tele vannak vezetést könnyítő rendszerekkel, elkényelmesítenek bennünket. Nem kell hozzáértőnek lenni ahhoz, hogy kiszúrjuk, ki megy tempomattal. Az elkényelmesedett vezetés magával hozhatja, hogy az említett szituációban is immunissá válunk a közlekedés ritmusára. Egyébként az elkényelmesedés sok mindenre kihathat elég, ha csak az irányjelző használatot illetve nem használatot említem. De ez egy másik téma szerintem. Összességében leszögezhetjük, hogy a „jobbra tarts” nem klinikai eset még akkor sem, ha a tarkónk végében van egy nyúlvány, ami esetlegesen befolyásolhatja ez irányú közlekedési magatartásunkat. A táblák kitételekor felröppent egy kósza hír, hogy esetleg a későbbiekben szankcionálhatják majd a szabály be nem tartását, bár szerintünk ez igen aggályos felvetés még akkor is, ha csak kacsa. A legegyszerűbb megoldás mégis csak lenne, ha mindenki szépen magától betartaná a párhuzamos közlekedés szabályait.