Tendert írt ki buszos városnézésre Budapest

2016.07.26.
- Kiírta a koncessziós pályázatot a főváros az úgynevezett hop on-hop off autóbuszos városnézésre - írta a Magyar Nemzet kedden. A majdani nyertesnek legalább 25 autóbuszt kell kiállítania a 70 fővárosi helyszínt, 39 buszmegállót érintő útvonalon. A húszéves megbízásból a lap szerint eleve kizárják azokat a társaságokat, amelyeknek az utolsó három évben a városnéző szolgáltatásból származó nettó árbevételük nem éri el az 1,2 milliárd forintot. A hozzáférhető hivatalos magyarországi cégadatok szerint a pályázaton e megkötés miatt várhatóan csak hárman indulhatnak: egy külföldi és egy belföldi cég, valamint egy részben jordániai érdekeltségű konzorcium - írta a Magyar Nemzet. Az MTI lapszemlézte a Magyar Nemzet cikkét, s azt vettük át, amelyre az alábbi reagálást kaptuk: Hogy a konzorcium, amelyet a városnéző buszok részére kiírt koncessziós pályázaton történő indulásunkkal kapcsolatban kívánunk létrehozni jordán érdekeltségű lenne nem más, mint hangulatkeltés!   Az általunk tervezett konzorcium két résztvevő cége minden szempontból magyar: Magyarországon bejegyzett és magyar állampolgársággal rendelkező tulajdonosi kör tulajdona.   A Program Centrum Kft. tulajdonosai eddigi egész életüket az idegenforgalomnak szentelték, és sok mindent tettek a hazai turizmus érdekében. Munkájuk elismerését bizonyítja a szakmai díjakkal többszörösen kitüntetett tulajdonosi közösség.   A Mr. NILSZ Kft. egyik tulajdonosa valóban Jordániában született, azonban 20 éve Magyarországon él és magyar állampolgár. Feltételezzük, amennyiben az egyik cégnek Erdélyben született tulajdonosa lenne, nem titulálnák román érdekeltségűnek a vállalkozást.   Fentiekre való tekintettel, kérem Önöket, hogy haladéktalanul tegyenek közzé helyreigazítást a megjelent cikkükkel kapcsolatosan!   Üdvözlettel,   Temesi Annamária ügyvezető

Lezárták az M1-est Budapest felé a herceghalmi lehajtónál

2016.07.26.
Csámpai Attila elmondta, hogy a 27-es kilométernél egy kamionnak, majd a szalagkorlátnak ütközött egy személyautó, amelyben hárman utaztak. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt a helyszínen ápolják, ahová mentőhelikopter is érkezett. A műszaki mentést az érdi hivatásos tűzoltók végzik - tette hozzá.

Mesél a szerviz – Szakértelem és felelősség (folytatás)

2016.07.26.
Felelősség! Mai elrettentő példánk a fékjavításhoz kapcsolódik. Aki látott már féktárcsa, vagy fékbetét cserét az tudja, hogy kis túlzással olyan, mintha Lego játékot szednénk szét és raknánk össze, de azért ennél többről van szó, pláne akkor, ha nem csak a kopó-forgó alkatrészek cseréje szükséges. Történt ugyanis, hogy egy SIKERES! műszaki vizsga után nem sokkal, megjelent a jármű tulajdonosa a szervizben arra panaszkodva, hogy a fék elég gyengén fog. Márpedig a fék a járművek legfontosabb része. A rendszert érő szakszerűtlen beavatkozások könnyen valaki életébe kerülhetnek, ezért a javításnál a legnagyobb körültekintésre van szükség. A szervizben megemelték a kocsit és amit láttak, az egyszerűen hihetetlen volt még azoknak is, akik azért már láttak egy s mást… A sufniszervizek turpisságai szerencsés esetben csak akkor derülnek ki, amikor egy felkészült műhelybe keveredik valamiért az autó. Egy ilyen esetkor készítették a következő képet, amely önmagáért beszél. A képen egy szorítófogó látható, amelyet gyorskötöző segítségével rögzítettek a fékcsőre! Ha nem látom, nem is hiszem el, de gondoljuk át, mit is jelent ez! A fék nyilvánvalóan szivárgott valahol, ezért ki kellett volna cserélni csövet, vagy esetleg a komplett fékegységet. Ennyit azért még egy „okosba’” működő javító is tud, feltételezem, hogy tájékoztatta is az ügyfelét erről. Akinek nyilvánvalóan nem volt pénze a megfelelő javításra. Ehelyett a szorítással egyszerűen kiiktatták az egyik kerékhez tartozó féket, ami egyértelműen veszélyezteti a közlekedés biztonságát, ezért amelyik javító tudomást szerez egy ilyen hibáról, az bűncselekményt követ el már azzal is, hogy egyáltalán kiengedi a műhelyből javítás nélkül a kocsit. Furcsa, hogy bevállalja, mert ennél kisebb műszaki hiányosságok is szoktak halálos baleseteket okozni. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan, halált okozó veszélyeztetés. Ezért minimum egy év börtön jár egyébként a Btk. szerint. Más kérdés, ha valaki nem hallgat a szerelőjére és esetleg maga nyúl hozzá az autójához, de erről hallani sem akarunk. Eszébe jutott egy történet? Ha a fenti sorok olvasása közben eszébe jutott saját története, ne habozzon, írja meg nekünk. Minden lelkiismeretes autójavító történetét is várjuk a hozzájuk érkezett, hogy is mondjam, furcsán javított autókról. Nem akar pórul járni? Gondoljon csak bele, mit érezne, ha a megvásárolt használt autó első szervizelésekor ilyen sokk érné! Ez könnyen elkerülhető, egy vásárlás előtti, teljes körű, emelést is tartalmazó járművizsgálattal.

Növelte árbevételét és nyereségét a Ryanair

2016.07.26.
- Növelte árbevételét és nyereségét Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair. A légitársaság honlapján hétfőn közölt jelentés szerint utasforgalma az első negyedévben 11 százalékkal 31,2 millióra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest az árbevétel mindössze 2, az adózott eredmény 4 százalékkal emelkedett, előbbi tétel 1,6 milliárd eurót, utóbbi 256 millió eurót tett ki a negyedév végén. Michael OíLeary vezérigazgató kommentárjában hangsúlyozta: a "szolid" 4 százalékos emelkedés megfelel az előzetes számításoknak, ugyanakkor a főleg francia légiforgalmi irányítók sztrájkjai és a terrortámadások miatt mintegy ezer járatot kellett törölni. Az átlagos jegyár 10 százalékkal 39,92 euróra csökkent, a Ryanair egységköltsége (egy utaskilométer előállítási költsége) viszont 9 százalékkal mérséklődött. Az év hátralévő részében a Ryanair további forgalombővülésre számít, miután előzetes foglalásai 12 százalékkal jobbak, mint tavaly
Címkék: 

Megkerülte a Földet a Solar Impulse 2

2016.07.26.
A gép így egyetlen csepp üzemanyag felhasználása nélkül tette meg 42 ezer kilométert. Bertrand Piccard komplikáció nélküli leszállást hajtott végre vele Abu-Dzabiban helyi idő szerint 4.05 órakor. A Solar Impulse 2 tavaly márciusban indult földkörüli útjára. Tizenhat helyen szállt le. Az út leghosszabb szakasza Japán és Hawaii között a Csendes-óceán átszelése volt, ami 7212 kilométert jelentett, melyet a gép 118 óra alatt tett meg. Az Egyesült Államokhoz tartozó szigeteken javítani is kellett a repülőt, ami miatt több mint kilenc hónapig nem tudtak felszállni. A küldetés célja a világ körberepülésén kívül, az volt, hogy felhívja a figyelmet a megújuló, környezetbarát energiára. A repülőt több mint 17 ezer napelem hajtja, amelyek négy elektromotort működtetnek, s töltik a gép akkumulátorait is, melyek segítségével éjszaka is tud repülni.

ORFK: az új traffipaxok óta kevesebben haltak meg a közutakon

2016.07.26.
Felidézték: a Véda kamerahálózat április 5-én kezdte meg rendszerszintű működését. A rendőrség összegezte a június 30-ig tartó időszak során rögzített és a közigazgatási hatósági szolgálatok által feldolgozott adatokat. Az értékelt időszakban a mobil és fix kamerák által rögzített közlekedési szabályszegések elkövetése miatt összesen 79 332 közigazgatási határozatot hozott a rendőrség. A kamerák által rögzített jogsértések meghatározó többségét a sebességtúllépések adták. Közölték: 2015. április 1. és 2015. június 30. között 126 közlekedési balesetben 144 ember vesztette életét, míg 2016 ugyanezen időszakában 111 esetben 115-en haltak meg az utakon. Tavaly április, május és június hónapokban 1423-an, míg az idei második negyedévben 1287-en szenvedtek súlyos sérülést közlekedési balesetben. A közlekedési balesetek bekövetkezésének egyik meghatározó oka a sebességtúllépés. Ennek visszaszorításával - az ezt célzó rendszeres és technikai oldalról is támogatott ellenőrzésekkel - érhető el, hogy kevesebb baleset történjen, és azok súlyossága mérséklődjön - olvasható az ORFK közleményében.

Robotokkal barátkoznak az autógyári munkások a Fordnál

2016.07.26.
– Több mint egy évszázaddal azután, hogy Henry Ford futószalagjáról legördült az első autó, a Ford Motor Company most újra forradalmasítja a munkavégzést: a vállalat dolgozói robotokkal együttműködve gyártják az autókat. Az új együttműködő robotok – más néven co-botok – most először álltak munkába, hogy segítsenek a Fiesta modellek lengéscsillapítójának beszerelésénél, mivel ez a feladat rendkívüli pontosságot, erőt és nagyfokú ügyességet igényel. A munkások kéz a kézben dolgoznak a robotokkal, hogy minden egyes munkafázis tökéletes legyen. Tekintse meg erről készült videónkat: https://youtu.be/I8nMKH3y_1I. A Ford németországi, kölni összeszerelő üzemében folyó próba szerves részét képezi a vállalat Industry 4.0 nevű projektjének, ami valójában egy negyedik ipari forradalom, hiszen egyesíti az automatizálást, az adatcserét és a gyártási technológiákat. A Ford több mint 1000 autógyári munkás véleményét kérte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen feladatokra lennének leginkább alkalmasak az új robotok. - A robotok segítségével a feladatok egyszerűbben, biztonságosabban és gyorsabban végrehajthatók; azzal, hogy a robotok remekül kiegészítik munkatársaink képességeit, határtalan dimenziók nyílnak meg a Ford járműveinek tervezésében és gyártásában - vélekedett Karl Anton, a Ford Európa jármű-műveleti részlegének igazgatója. Az egy méter magas új robotok két munkaállomáson is szorosan együttműködnek a szerelőszalag munkásaival. A nehéz lengéscsillapító és a beszerelő készlet kezelése helyett a munkások immár a robot segítségével emelik fel és illesztik a helyére a lengéscsillapítót a kerékjáratban, majd egyetlen gombnyomással végzik el a beszerelés műveletét. - Kemény munka a fejünk fölé emelt nehéz, sűrített levegős szerszámokkal dolgozni; ez komoly fizikumot, állóképességet és pontosságot kíván. A robot értékes segítséget nyújt ebben - mondta el Ngali Bongongo, a Ford kölni üzemének dolgozója. A hi-tech szenzorokkal felszerelt robotok azonnal leállnak, ha mozgásirányukban egy emberi kezet vagy akár csak egy ujjat is érzékelnek, teljes biztonságot szavatolva ezzel a munkások számára. Ugyanilyen technológiát használ a gyógyszeripar és elektronikai ipar is. A két éves fejlesztő munkával megvalósult robotprogramban a német robotgyártó, a KUKA Roboter GmbH volt a Ford partnere. - Büszkék vagyunk rá, hogy bemutathatjuk új generációs robotjaink képességeit, amelyek együttműködnek a Ford dolgozóival, hogy segítségükre legyenek az ergonómiailag vagy technikailag nehezen megoldható feladatokban - nyilatkozta Klaus Link, a KUKA Roboter GmbH Ford-kapcsolattartó managere. “A Forddal való szoros együttműködésünk részeként – és az autógyári dolgozók visszajelzései alapján – pedig máris újabb kihívásokat keresünk.”

Mesél a szakértő – Csak a szokásos

2016.07.25.
A Focus népszerű modell, nem csak nálunk, hanem egész Európában. És egyáltalán, maga a kategória nagyon népszerű, amelyben a Ford előbb az Escort-tal, utána pedig a „Fókával” képviselteti magát. Bár a kategória névadója, a Golf, egyszerűen letaszíthatatlan a trónjáról, a Fordnál mégis megtalálták a receptet, és ha jobb kocsit nem is tudnak (vagy akarnak) csinálni a VW-nél, de hogy többet adnak el belőle, az biztos. A múltkor is volt már Focus-os Mesél a szakértő esettanulmány. Miért? A Ford nem csak a minőségi járműveivel, hanem a jól kitalált flottás értékesítésével is tarol. Emlékszünk még, amikor a rendőrség is kettes Focus-okkal járt? Na és vajon a céges flották mit választottak a középvezetőknek? Hát persze, hogy a Focus-t. A Focus jelenleg a 3. generációnál tart és egyre jobb autó (Forrás: Wikipedia) És sokan is keresik, mert széles a motorpaletta, csúcs a futóműve, és amiből sok van, ahhoz bontott alkatrész is akad bőven. Facebook oldalunkon élő videóval jelentkeztünk be a vizsgálat helyszínéről, amiben egy LIKE, egy szavazatot jelentett arra, hogy szülessen ebből a vizsgálatunkból is esettanulmány. Íme: Mit láttunk? Az akkoriban elérhető legmagasabb felszereltséggel, a Ghia-val készült 1.8-as TDCi motoros Focus, nem Magyarországra született. Bár a forgalmi engedély alapján a gyártási éve és a forgalomba helyezés dátuma egy évben volt, a szervizkönyv német nyelvű szövege arról árulkodott, hogy a kocsit még viszonylag fiatalon Magyarországra hozták. És miért adnak el Németországban egy autót még egy éves kora előtt? Azért, mert összetörték A festékréteg mérés gyorsan kideríti, mit, hol és hogyan (milyen minőségben) javítottak meg. Az is kiderül, hogy a sérülés milyen mélyre hatolt. Mértünk ezen mi mindent 96 és 960 mikrométer között. Bíztató volt, hogy az előbbi, alacsonyabb rétegvastagság a küszöbökön és az oszlopokon volt jellemző, tehát a karosszéria fő tartóelemeit nem érte károsodás.   A tetőlemez és a csomagtér ajtó kivételével azonban az összes többi elem törve, vagy legalább is fényezve volt már korábban. Az 1.000 mikron körüli értéket egyébként a jobb hátsó ajtón mértük. Az ütközésekkor könnyen és viszonylag nagymértékben sérülő alkatrészek a kiálló sárvédő ívek. Ezek közül a hátsók a kényesebbek, mert az első sárvédők csavarozott elemek, így ha nagyobb a baj, könnyen cserélhetők. Ezen a Focus-on 1.000 és 1.100 mikrométer között voltak a sárvédő ívek, de a fényezés szép és egyenletes volt, csak néhol és csak nagyon szőrszál hasogatva lehetett azt mondani rá, hogy csúnyán fújták. Egyszóval: elfogadható, lépjünk is tovább. Egy klasszikus Minden nagyon jól ment addig, amíg el nem indultunk próbaútra a kocsival. Az elektromos ablakok mentek szépen le-fel, a klíma süvített az arcunkba, az emeléskor is csak a szokásosnak mondható kormányösszekötő és stabilizátor rúd csere került a jegyzőkönyvbe, sőt a diagnosztikai lekérdezés is meggyőző volt. Aztán beindítottuk a kocsit és első kuplung kinyomáskor lebukott. Szólt a kettős tömegű lendítőkerék. Felmerülhet a kérdés: miért nem javíttatja meg az eladó, hiszen ő biztosan tud róla és akkor később ebből nem lenne reklamáció. A válasz egyszerű: túl drága a javítás és sajnos az a valószínűbb, hogy így is el fogja tudni adni, mert lesz, aki nem veszi észre a hibát, sőt, nem is jön vissza utána reklamálni. A következő videót kb. 4 éve forgattam egy vizsgálat helyszínén azért, hogy alátámasszam a szakvéleményemet vele, mindig ezt a hangot keressük. Aki közelebbről szeretné hallgatni, az nézze meg gyorsan a második részt is. Nem akarom nagyon cifrázni, a lendítőkereket az egész kuplunggal együtt ki kellene cserélni. Baráti áron sem áll meg kétszázezer alatt a dolog, erről azért érdemes tudni, mielőtt kocsit vennénk. A fék A szemle legelején szoktunk benézni a féktárcsákra, és ha lehet, a betétekre is. Most könnyű dolgunk volt, mert a Ghia felszereltség részét képező alufelniken keresztül mindent lehetett látni. Darabokban a féktárcsa Például a peremén már rétegesen rohadó korrodáló féktárcsákat és a hozzájuk tartozó „ippeghogy” fékbetéteket. Pedig a fék nem játék, sőt ennél cifrább dolgokat is találnak a szervizekben. Költségek Sok ügyfelünk kéri, hogy a talált hibák és hiányosságok közül mondjuk meg melyek a halaszthatatlan javítani valók és ezek mennyibe fognak kerülni. Hát ugye ezt szervize válogatja, de azért a minőségi javítás árát megpróbáljuk körülbelül belőni. A fékjavításhoz és a lendítőkerék plusz kuplung szett cseréhez még hozzá kellett vennünk a gumik cseréjét is, mert azok 2-3 millimétert hoztak, ráadásul el is voltak már öregedve. A becsült azonnali költség, minőségi alkatrészekkel és gumiabroncsokkal kb 400.000 Ft. Az 1.350.000 forintos vételárnak ez csaknem 30%-a, tehát jó az ökölszabály, hogy a lutrira vett használt autó vételárának kb. egy harmada legyen még zsebben a talpra állításhoz. Vagy át kell vizsgáltatni a kocsit, például velünk. Utóirat Talán feltűnhetett, hogy a szokásostól eltérően a cikk nem tartalmaz a képeket a vizsggált járműről. Ez azért van, mert a készített fényképek közléséhez a jármű eladója nem jártult hozzá.

A Mercedes-főnök továbbra is nyitott küzdelmet vár

2016.07.25.
- A világbajnokság nyílt lesz a szezon végéig - mondta Toto Wolff. "A mérleg nyelve mindkét irányba elmozdulhat, szerintem ez a továbbiakban is így lesz. A szezon közepén nem fontos, hogy ki vezeti a rangsort." A brit pilóta ötöt nyert meg idén az utóbbi hat futamból, míg csapattársa, Nico Rosberg négy hónap után került le a pilóták összesített listájának az éléről. A német versenyző négy győzelemmel kezdte a szezont, de mindössze egyetlen sikert aratott azóta, hogy májusban összeütközött Barcelonában Hamiltonnal. A következő Forma-1-es futamot a hatpontos hátrányba került Rosberg szempontjából hazai pályán, Hockenheimben rendezik vasárnap.

Fokozott rendőri ellenőrzés volt a Balatonnál és a Velencei-tónál

2016.07.25.
Azt írták, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) munkaprogramja alapján július 18. és 24. között végzett regionális ellenőrzés keretében a több mint 150 rendőr és 19 polgárőr a négy megyében 10 ezer 192 járművet ellenőrzött és 825 sofőrt szondáztatott meg. A sofőrök közül héttel szemben a rendőrök ittas járművezetés vétség gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek, további hét emberre közigazgatási bírságot szabtak ki. Emellett ötvenhat közlekedőnek helyszíni bírságot kellett fizetnie, húsz ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrség tájékoztatása szerint az akció célja a régión belüli koncentrált bűnügyi, körözési, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és idegenrendészeti ellenőrzés volt, amely a társszervek bevonásával kiterjedt a szórakozóhelyekre is. A BKKB illetékességi területe Zalakarostól a Balaton és a Velencei-tó mentén egészen Velencéig terjed. A koordinációért tavaly Fejér megye rendőr-főkapitánysága felelt, az idén Veszprém megye látja el ezt a feladatot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója