Kigyulladt egy kamion az M7-esen

2024.10.21.
A tájékoztatás szerint egy vasárut, betonelemeket szállító jármű kereke kapott lángra. A lepsényi pihenő után történt esethez a polgárdi önkormányzati és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vonultak, vízsugarakkal oltják a raktérre is átterjedt lángokat. A kamion a leállósávban van, de a külső sávot is le kellett zárni, ez fennakadást okozhat az autópálya forgalmában - tették hozzá.  

Érd és Budapest között folytatódik a HUMDA csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz-tesztje

2024.10.21.
A Budapest elővárosi forgalomban október 18. és 24. között lehet közlekedni a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autóbusszal Érd vonzáskörzete és az Etele tér között. Ezután Debrecenbe megy a jármű, ahol ingyenesen lehet rajta utazni. A pontos menetrendeket a közlekedési szolgáltatók, a Volánbusz Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. honlapjain és közösségi média oldalain lehet majd megtalálni. A tesztelés Budapesten kezdődött, a fővárosi utasok október 8. és 16. között a 8E vonalán próbálhatták ki a hidrogénbuszt. Ez az egyik legforgalmasabb vonal fővárosban, keresztülszeli Budapestet és így sokan találkozhattak a legújabb technológiával. A jármű az elektromos hajtáslánc miatt e8E jelzéssel közlekedett. Naponta átlagosan 272,5 kilométert tett meg az autóbusz, amely 100 kilométerenként átlagosan 8 kilogramm hidrogént fogyasztott. Az utasok tetszését is elnyerte a járat különleges kialakítása, illetve az a megoldás, amelynek köszönhetően a belső monitorokon figyelhető meg, miként áramlik az energia a különböző hajtásláncokban. Fotó: HUMDA A hidrogén-üzemanyagcellával hatótávnövelt elektromos meghajtású járművek előnye, hogy egy töltéssel nagyobb távolságot tudnak megtenni, mint a csupán elektromos meghajtású társaik. Illetve a hidrogén nagy energiasűrűsége miatt lényegesen kisebb súlyt kell magával vinnie az autóbusznak, tehát több utast tud szállítani és lényegesen kisebb terhet jelent az útburkolatnak. Amíg Budapesten és az agglomerációban közlekedik, az autóbuszt a Linde Gáz Magyarország Zrt. Illatos úti telephelyén üzemelő nagy nyomású töltőállomáson ún. zöld hidrogénnel töltik fel, amelynek előállítása során nem keletkeztek káros anyagok és üvegházhatású gázok. Emellett a Volánbusz Zrt. Hunyadi úti telephelyén töltik fel a jármű akkumulátorát. – A hidrogén sokszínű felhasználása érdemben hozzájárulhat a klímavállalások teljesítéséhez, a kibocsátás-csökkentési tervek valóra váltásához. Térnyerésére a legrövidebb távon talán a közlekedésben kínálkozik alkalom a városi tömegközlekedés, a vasút és a közúti teherforgalom fokozatos zöldítésével. Magyarország igyekszik jó ütemben haladni a hidrogéntechnológia meghonosításában: idén nyáron átadtuk át az első hazai zöldhidrogén üzemet, az utasok egyre több magyar nagyváros helyi közlekedésben találkozhatnak hidrogén-üzemanyagcellás buszokkal – emelte ki Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára. – A HUMDA életében nagyon fontos, hogy minél több karbonsemleges mobilitási eszközt tudjunk tesztelni, fő célkitűzésünk a kibocsátásmentes közlekedés fejlesztése és ezt minél több területen próbáljuk megtenni. Ez a mintaprojekt értékes, közvetlen adatokkal szolgál a csuklós hidrogénbuszok üzemelésével kapcsolatban, amelyeket összehasonlítunk majd a Zöld Busz Programból származó adatokkal. Az elemzések eredménye új fejlődési irányokat tárhat fel, a demonstrációs projekt során pedig jobban megismerhetjük a technológiában rejlő lehetőségeket és kihasználhatóságukat a közösségi közlekedésben – hangsúlyozta Dr. Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója. – A környezetkímélő technológiák tesztelése és egyre kiterjedtebb alkalmazása a Volánbusz fejlesztési célkitűzései között is kiemelkedő helyen szerepel. Társaságunk az elmúlt években több mint negyven próbaüzem során szerzett kedvező tapasztalatokat alternatív hajtásláncú autóbuszok üzemeltetésével kapcsolatban. Hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt Magyarországon elsőként tesztelhettünk 2022 februárjában, idén pedig Zalaegerszegen és Győrben próbálhattunk ki egy ugyanolyan típusú járművet. Emellett a HUMDA Zrt. támogatásával jelenleg is zajlik egy hidrogénmeghajtású autóbusz próbaüzeme Szigethalom és Budapest Kelenföld között, rendkívül pozitív és meggyőző tapasztalatokkal mind utasaink, mind társaságunk részéről. Nagy öröm számunkra, hogy 102 darabos elektromos meghajtású flottánk – szintén a HUMDA támogatásának köszönhetően – hamarosan 20 újabb e-busszal bővül, 2026-ban pedig megérkezhet az első saját tulajdonú hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz is zöldflottánkba – mondta el Dr. Mosóczi László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója. A Mercedes-Benz autóbuszok magyarországi importőre, az ITE Bus & Truck Kft. által rendelkezésre bocsátott Mercedes-Benz eCitaro G fuel cell típusú üzemanyagcellával hatótávnövelt elektromos meghajtású jármű különlegessége, hogy az eddig hazánkban tesztelt hidrogén meghajtású autóbuszokkal ellentétben ez nem a 12 méteres hosszúságú, átlagos méretű városi szóló, hanem hosszabb, 18 méter hosszú, csuklós kivitelű. A hidrogéngáz ebben az esetben az elsődleges energiahordozó szerep helyett inkább csak a hatótáv meghosszabbítására szolgál. A modell tehát két hajtásláncot ötvöz egyben, adott esetben használható csak akkumulátoros elektromos autóbuszként is, de alapvetően a hatótávnövelővel „hidrogénbuszként” közlekedik a jármű. A háromajtós jármű 48 ülőhellyel és 90 állóhellyel, illetve 392 kilowattórás akkumulátorcsomaggal rendelkezik. A G fuel cell eCitaro buszt harminc kilogramm hidrogénnel lehet feltankolni, amelyből a 60 kilowatt teljesítményű Toyota üzemanyagcella állítja elő a mozgatásához szükséges elektromos áramot. A jármű a gyári adatok alapján egy feltöltéssel 620 kilométert tud megtenni. Az elmúlt évek során több hidrogén-üzemanyagcellás demonstrációs projektet koordinált sikeresen a HUMDA. Az első üzemanyagcellás autóbusz a hazai közlekedés történelmében 2022-ben egy hónapig állt forgalomba Kőbánya-Kispest és Vecsés között. 2023 januárjában Pakson lehetett három napig hidrogénbusszal közlekedni. Idén egész évben a fővárosi agglomerációban, illetve két-két hónapig Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten, Kaposváron, Zalaegerszegen és Győrben tesztelnek hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt. A Zöld Busz Program keretében a HUMDA pályázatán Kecskeméten 2, Budapest agglomerációjában 1 hidrogén üzemanyagcellás autóbusz beszerzésére nyílt lehetőség. Továbbá Miskolc városa tartalék listára került egy busszal. Ezek a járművek már nem csak egy meghatározott tesztidőszakra maradnak a városokban, hanem állandó részei lesznek a helyi közösségi közlekedésnek. A tervek szerint 2027. júliusig állnak majd forgalomba.    

A Rába az I. Fenntartható Mobilitás és Közlekedési Szimpóziumon

2024.10.21.
Fotó: Facebook/Rába A konferencián a Rába Jármű Kft. képviseletében Fiausch Ádám tartott előadást a kerékagyi bolygóművek megmunkálási hibáiról, azok hatásairól és összefüggéseiről a fogaskerekek élettartamának tekintetében. A Széchenyi István Egyetemmel már régóta fennálló szoros kapcsolat révén közösen dolgozunk azon, hogy a jövő mérnökeinek és szakembereinek képzése mellett a legkorszerűbb tudás és technológiák elérhetővé váljanak. A Rába elkötelezett az egyetemmel való tudásmegosztás és az innováció mellett, hiszen ezek alapozzák meg a fenntartható hazai gépjárműipar jövőjét - fogalmaznak.  

Ezért akar egyre kevesebb osztrák elektromos autót

2024.10.21.
Ez derül ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó szervezet aktuális felméréséből. Jelenleg többen szeretnének új autót vásárolni, mint a közelmúltban. A megkérdezettek 28 százaléka tervez jármű vásárlást a következő két éven belül – tavaly még csak az emberek 22 százaléka. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A tisztán elektromos járművek iránti érdeklődés egy év alatt több mint felére, 23-ról 12 százalékra esett vissza. De a hibrid járművek vásárlása iránti érdeklődés is jelentősen visszaesett: 17 százalékról 8 százalékra. A konnektorról tölthető hibridek iránti érdeklődés azonban masszívan megnőtt: míg tavaly csak a megkérdezettek 7 százalékát érdekelték, mára már 19 százalékuk lelkesedik értük. „Az elektromos autók iránti érdeklődés alapvetően fennáll, de a hatótávolsággal vagy a folyamatos üzemeltetés költségeivel kapcsolatos nyitott kérdések továbbra is sok osztrákot foglalkoztatnak” – mondja Axel Preiss, az EY-től. „E piaci szegmens regisztrációs számai jelenleg ennek megfelelően alakulnak, és a megkérdezettek 21 százalékánál a töltési infrastruktúra hiánya jelenleg az elektromos autó vásárlása ellen szól. Az elektromos autók vásárlása iránt érdeklődők mindössze 40 százalékával és az elektromos mobilitás iránti szkepticizmussal Ausztria az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtó nemzetközi viszonylatban: csak az USA-ban (34 százalék) és Csehországban (27 százalék) alacsonyabb az érdeklődés az EY szerint. De a Németországban tapasztalható érdeklődés is elmarad az európai átlagtól. Az elektromos autók iránt a legnagyobb érdeklődés Kínában, 79 százalékos, ezt követi Szingapúr és Thaiföld (73 százalék). Európában Norvégia 72 százalékkal emelkedik ki. A felmérésben 28 ország több mint 19 000 fogyasztóját – ebből 500-at Ausztriában – kérdezték meg az EY Mobility Consumer Index alapján.  

Egyesült Államok Nagydíja - Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével

2024.10.20.
A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott. Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét. A rajtnál a pole pozícióból startolt Norris és a mellőle indult Verstappen azonnal összecsapott egymással a vezetésért, de az első kanyarba egymás mellett fordultak be, kicsivel mindketten szélesebben kanyarodtak a kelleténél, ezt pedig Leclerc kihasználta. A monacói a negyedik pozícióból startolt és a Norris-Verstappen csatát a maga javára fordítva az első kanyar után máris az élre állt. Csapattársa, Sainz is profitált valamennyit a vb-címre esélyesek egymás elleni küzdelméből, a legnagyobbat pedig Norris veszítette, ő negyediknek esett vissza. Kisvártatva Lewis Hamilton (Mercedes) kicsúszása miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán néhány kör után elengedte a mezőnyt. Ekkor Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris volt az első négy sorrendje. Az élen Leclerc nagyon magabiztos volt, húsz kör után már több mint nyolc másodperccel vezetett Verstappen előtt. A kerékcserék sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 22. körben, aztán Verstappen kapott friss abroncsokat a 26., majd Leclerc a 27. körben. Norrist a McLaren csak a 32. körben hívta ki a boxba, így a brit versenyző a kerékcserék után a negyedik helyen száguldott és valamivel frissebb gumijaival üldözőbe vehette Verstappent. A holland címvédő ugyanis Sainz mögé tért vissza a pályára saját kerékcseréje után, és nem is tudta megszorongatni a Ferrari spanyol versenyzőjét. A hajrában Norris és Verstappen csaknem tíz körön át tartó, óriási csatát vívott, végül a britnek négy és fél körrel a leintés előtt sikerült megelőznie a riválist és feljönnie harmadiknak. Verstappen azonnal jelentette a csapatrádión, hogy riválisa úgy előzte meg, hogy közben elhagyta a pályát. Norris a saját igazát bizonygatta, mondván, nem tudott volna másképp elmenni a holland mellett. A versenybíróság végül közvetlenül a leintés előtt büntette meg Norrist, akinek így nem sikerült pontokat hoznia az összetettbeli éllovason. A vb a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal, Mexikóvárosban. MTI - Nyitókép: MTI archív  

700 kilométeres hatótávot ígér a nagy akkus Opel Grandland

2024.10.20.
Az új Opel Grandland világpremierjét Eisenachban rendezték idén tavasszal, a nagyközönség pedig a rüsselsheimi autógyártás 125. évfordulójára rendezett ünnepségeken láthatta először közelről. Az új Grandland az Opel első modellje a kifejezetten akkumulátoros-elektromos hajtásra tervezett STLA Medium padlólemezen. A hamarosan elérhető nagyobb, nettó 97 kWh kapacitású akkuval az újdonság akár 700 kilométeres hatótávolságra is képes egyetlen feltöltéssel. Ami a Grandland valamennyi változatában közös: innovatív technológiákat kínálnak, okos, fenntartható megoldásokkal és látványos megjelenéssel (3D Vizor, megvilágított Blitz embléma). Különleges, Experimental nevű tanulmányával az Opel megmutatta merre tart. Az új Grandland az Experimental számos látványelemét is magán viseli. Stílusos és dinamikus, tágas és sokoldalú, ugyanakkor hajtásláncainak kínálata villamosított – ez az új Opel Grandland. A 3D kialakítású Vizor, a megvilágított Blitz logóval az orr közepén, vonzza a tekinteteket. Az állandó megvilágítású hátsó “OPEL” felirat szintén határozott formai állásfoglalás. A látványelemek kiemelik a legnagyobb Opel SUV formáit és hangsúlyossá teszik megjelenését. Az új Grandland 4.65 méter hosszú,1.93 méter széles és 1.66 méter magas. Így az újdonság 173 milliméterrel hosszabb, 36-tal magasabb és 49-cel szélesebb is elődjénél. A többlet az utasok és a szállítható csomagok terét növeli. A 2.795 méteres tengelytáv szintén a tágas utastér záloga, hiszen így a hátsó utasok lábtere 20 milliméterrel nagyobb, mint az elődmodellben volt. a hátsó üléssor 40:20:40 arányban osztottan dönthető előre, ezzel a csomagtér akár egészen 1,645 literig bővíthető. Az utastérben a finoman a vezető felé fordított 10, vagy 16 colos képátlójú középkonzoli képernyő és a magas középkonzol teremt sportos hangulatot. A vezető előtti széles és teljesen digitális kijelző minden fontos információt megmutat, de ezzel nem terheli túl a sofőrt, így ő minden helyzetben élvezheti a vezetést. Az Intelli-HUD head-up kijelzővel még a tekintetét sem kell levennie az útról. A kapcsolható Pure Mode-ban a vezetői képernyő, a head-up kijelző és a középkonzoli monitor információtartalma is minimálisra csökken, így kellemesebb az éjszakai, vagy a nagysebességű vezetés. Ahogy az az Opelnél már hagyomány, a leggyakrabban használt funkciók – ilyen például a légkondicionáló – a néhány fizikai gomb használatával is szabályozhatók. A kényelmes ülések oldalpárnái külön-külön állíthatók, az első üléseket az AGR (Egészséges Hát Munkacsoport) is minősítette, és az Intelli-Seat is alapáron jár hozzájuk. Igazi “Greenovation” (zöld innováció): a belső tér minden burkolata és kárpiteleme tartalmaz újrahasznosított anyagokat. Az olyan praktikus kiegészítők, mint például a felszereltségtől függően alapáras új Pixel Box, még kényelmesebbé teszik az utazásokat. Ez az áttetsző üvegből készített, szövetburkolatú tárolóelem, azon túl, hogy kifejezetten funkcionális, az utastér fontos látványeleme is. Az üveg mögött vezeték nélküli telefontöltő is található, így az okoskészülékek mindig kényelmesen és biztonságosan tölthetők, és azzal, hogy közben láthatók is, kisebb eséllyel felejtjük őket az autóban kiszálláskor. A Grandland utastere tele van okosan kialakított tárolóhelyekkel. Ilyenek az első üléstámlák telefontároló zsebei és a középkonzol alatti, 12 V-os csatlakozóval felszerelt nagy üreg is. Az új Grandland vezetéstámogató rendszereinek listája kimondottan hosszú. Megtalálható rajta a Stop & Go rendszerrel is kiegészített adaptív sebességtartó, a kiterjesztett jelzőtábla felismerő, az intelligens sebességszabályozó, és az automatikus baleseti vészfékezés funkció is. A parkolásokat az első-hátsó parkolóradar és az automatikus tisztítórendszerrel is felszerelt tolatókamera, vagy a 360 fokos Intelli-Vision kamerarendszer teszi könnyűvé. A vakításmentes Intelli-Lux HD fényszórók, amelyek az új Grandland-ben jelennek meg először, több mint 50,000 fényvető elemmel teszik biztonságosabbá az éjszakai autózást. Az Opel “Greenovation” (zöld innováció) fontos eleme az újrahasznosított anyagok használata az utastérben. Ezen kívül a karosszériáról teljesen elhagyták a krómozott felületeket, és persze ott vannak a tiszta üzemű és takarékos villamosított hajtásláncok is. Mindez nem csak a környezetnek tesz jót, a vezetési jellemzőkre és a menettulajdonságokra is jótékonyan hat. Az új Grandland az Opel első modellje a Stellantis kimondottan akkus-elektromos hajtások befogadására tervezett STLA Medium padlólemezén. Az új Grandland Electric, (induló ára 46,750 euró, 73 kWh-s nettó kapacitású akkumulátorral), akár 523 kilométer megtételére is képes (WLTP1) egyetlen feltöltéssel. Az 1000 eurós felárral elérhető 82 kWh-s akkumulátorral a hatótáv 582 km-re nő (WLTP1). A még nagyobb, nettó 97 kWh-s telep is hamarosan megjelenik a kínálatban, ezzel a lokálisan emissziómentes hatótávolság a 700 kilométert is elérheti (WLTP1). Az új Grandland Electric akkumulátora, 160 kW teljesítményű egyenáramú gyorstöltéssel akár kevesebb, mint fél óra alatt is 80%-ig telíthető. A választható hajtásláncok listáján 48 V-os könnyűhibrid is szerepel, 1.2 literes turbós benzinmotorral (100 kW, 136 LE) és 21 kW (28 LE) teljesítményű villanymotorral. A sebességváltó hatfokozatú duplakuplungos automata (induló ár 36,400 euró). A plug-in hibrid kombinált rendszerteljesítménye 143 kW (195 LE) forgatónyomatéki csúcsa 350 Nm (40,150 euró). Az új Opel Grandland “Edition” és “GS” felszereltséggel lesz elérhető, a vásárlók “Comfort” és “Tech” csomagot is választhatnak autójukhoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hiányzott egy csavar a hátsó futóműből

2024.10.20.
Mostanában tudatosan azokat az autókat hozom a Mesél a szakértő rovatba, amelyek nagyjából megfelelnek a hazai átlagos autóvásárló anyagi lehetőségeinek. Most egy olyan autót vizsgáltunk át még vásárlás előtt, ami 14 éves, 150 ezret futott és 2,5 millió forintba került. Inkább a beltér mutatja az eltelt időt Nagyon sok esetben a megkímélt utastér mellett itt-ott behorpadt, fénysérült elemeket találunk az autókon, de ennél a Ford C-Max-nál éppen fordítva volt. Inkább az utastér elemei fáradtak meg, és a karosszéria tartotta már jobban. A kormány megkopott, a vezetőülés háttámla állító karja letörött. Vannak még makacs foltok a vezetőülés háttámláján, pedig jól látszik, hogy alaposan kitisztították az autót. A kalaptartó a sajnos nagyon gyakori és annál idegesítőbb sérülést szenvedte el, eltörött. És nehéz lesz bontottat is találni, mert azok is eltörtek már. A karosszériája valahogyan nagyon jó állapotban maradt az évek során. Mondjuk, ha egy ilyen korú kocsi motorház fedele nem kavicsos, arról azonnal tudható, hogy javították, ezt mutatta a műszer is: 230 és 390 mikron között mozogtak a rétegvastagsági adatok. Azért az látszik, hogy ez nem csak a kavicsnyomok miatt fújták, de túl nagy hiszti nem lehetett a jármű elején. A bal hátsó lámpatest csomagtér ajtóban lévő része belülről volt párás, ezt még a vizes autón is érdemes észre venni. Rövid távon ez nem fog problémát okozni, de a tartós nedvesség kikezdheti az elektromos csatlakozásokat. Elöl a lökhárító alsó díszrácsa volt megrepedve mindkét oldalon. Ez csak esztétikai sérülés, szerencsére túl nagy műszaki kockázatot nem hordoz. A hátsó vészhárító és a csomagtér ajtó 2-2 kisebb fénysérülést hordozott, de a többi elem nagyon szép állapotban volt, a legtöbb helyen eredeti gyári fényezéssel. Motor-váltó A 116 lóerős 1.6 Ti-VCT motort sokan szeretik, mert szívó benzines létére van változtatható szelepvezérlése és MPI (Multi Point Injection) befecskendezése van. Ezért teljesítményéhez mért fogyasztása remek és kokszolódásra nem hajlamos. Szíjas vezérlésű motor, ahol 100.000 km-ként vagy nyolcévente kell cserélni a vezérléselemeket. Ezt Németországban, az autó előző hazájában remélhetőleg megcsináltatta a gondos gazda, de mivel nincs 100%-os bizonyosság, érdemes tiszta lappal indulni, és megcsináltatni, ami gyári alkatrészekkel és mondjuk nettó 18.000 Ft-os szerviz óradíjjal számolva nagyjából 200.000 Ft-ba kerül, emellé jön persze a rendszer olaj- és szűrőcsere, de így 300 ezer alatt maradunk a kötelező mutatványokat illetően. A motoron nem csüng kettőstömegű lendítőkerék, úgyhogy ezért nem kell aggódnunk. A kuplung jó helyen fog, a váltó kapcsolatható, röviden szólva, minden rendben. A kipufogórendszerben egyedül a hátsó dob mutat némi felületi korróziót, de ez még nagyon sokáig el fog menni. Német korrózió Az Ausztriából és Németországból érkező, korosodó járművek az ottani téli útkezelési anyagok miatt hajlamosak a rozsdásodásra. Vannak típusok, amelyek jobban, ld. Mazda Ausztriából cikkünket, és vannak, amelyek kevésbé, de egyik sem ússza meg szárazon. Ha az alváz nem is, de a futóelemek, amelyek aztán tényleg nagyon ki vannak téve az sónedves utak viszontagságainak mindenképpen barnulni kezdenek. Ha bekutattunk a C-Max egy-egy kényesebb helyére, máris láthatjuk, hogy itt is dolgozik a vasoxid. Elsőként a motorház fedél belső felének hegesztési pontjait mondanám, mutatok is egy képet róla. De nézzük meg az első fék porvédő lemezét, vagy kicsit mélyebbre tekintve a lengéscsillapítót, vagy a rugótányérokat. Mindenhol jól látható, hogy felütötte a fejét a rozsda. Ez persze az esetek túlnyomó többségében, csak látványra szörnyű, veszélyt önmagában még nem hordoz. Importálás után alvázvédelem Szerencsére, ahol ezt a kocsit vizsgáltuk, volt egy rámpa, ahová fel lehet állni a kocsival és így jobb betekintés kínálkozik a jármű alsó részére. Itt azonnal szembe tűnt, hogy a futómű alkatrészeken viszonylag friss felhordású alvázvédő szer van. A munka elég tisztességesnek tűnt elsőre, mert nincs minden összefröcskölve, látszik, hogy szétszedték a futóművel a kezelés előtt. Éppen ez okozott egy maradó hiányosságot, ugyanis a hátsó stabilizátor rúd jobboldali bekötő csavarját elfelejtették visszatenni. Ez azért hordoz magában némi balesetveszélyt, mert egy élesebb kanyarban esetleg leeshetünk vele az útról. Megvette az ügyfél Ha ez a szerelési baki nem derül ki egy vásárlás előtti vizsgálaton, és ne adj Isten, bekövetkezik egy baleset (most a következményekkel ne is törődjünk) majd valaki kimutatja, hogy nincs benne egy csavar a futóműben, ki lesz a felelős? Szerencsére ez itt megoldódott, a honosítás meg is kezdődött és a vevőnek a lelkére kötöttük, hogy ezt a csavart rakassa vissza mielőtt átvenné az autót.

Cigire gyújtott az utastérben és felrobbant az autó

2024.10.20.
Nardò község az olasz csizma sarkában helyezkedik el. Itt történt az alábbi hajmeresztő eset. Egy Fiat Panda lett a lángok martaléka, amikor utasa, egy 20 éves férfi beült és cigarettára gyújtott. Az autó teljesen megsemmisült, a fiatalember másodfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán és a fejbőrén. A Panda LPG-s autó volt, ami nem ritka Olaszországban, itt egyre többen alakíttatják át gázosra az autóikat, a magas üzemanyag-költségek miatt és az állam ehhez jelentős ösztönzőt is nyújt. (Az átszerelés költsége átlagosan 1200 euro, ehhez 400 euro támogatás igényelhető.) Az alábbi táblázatban az Itáliában aktuális üzemanyag-árakat tüntettük fel, régiónként és kutanként persze vannak eltérések, de a nagyságrendbeli különbségek jól érzékelhetőek. Üzemanyag típusa Ár (euro) Gázolaj 1.638 Benzin 1.785 LPG 0.688 Az LPG (Liquefied Petroleum Gas) tiszta, sokoldalú és biztonságos üzemanyag, de a metán nagyon gyúlékony, tehát különösen fontos a biztonsági előírások betartása és az üzem rendszeres felülvizsgálata. A szóban forgó Fiat Panda majdnem tragédiával végződő robbanását a korai rekonstrukciók szerint gázszivárgás okozta. Az autót (már, ami maradt belőle) lefoglalták, hogy lehetővé tegyék a további vizsgálatokat, azzal a céllal, hogy pontosan tisztázzák az esemény dinamikáját. Az ilyen típusú balesetek viszonylag ritkák, de jelentős kockázatot jelentenek, ha meghibásodások fordulnak elő vagy ha a biztonsági szabályokat nem tartják be. Az autókban az LPG-t hengerekben tárolják, amelyek a csomagtérben vagy a pótkerék helyén helyezkednek el. A palackokat 4 évente rendszeresen felül kell vizsgálni és azokat a forgalmi engedélyen feltüntetett határidőn belül ki kell cserélni. Az epizód azt mutatja, hogy nemcsak az elektromos járművek, hanem a hagyományos vagy alternatív üzemanyagokkal működtetett járművek is potenciális veszélyeket jelenthetnek, ha nem figyelnek a karbantartásukra. Forrás: autoappassionati.it
Címkék: 

Ogier állt az élre szombaton a Közép-Európa-ralin

2024.10.20.
A belga szinte tökéletesen kezdett, 6,4 másodperccel vezetett a péntek után. Szombaton azonban - a szezon utolsó előtti fordulójának utolsó előtti napján - egy percen belül nem egy, hanem kétszer csúszott le a nedves fűre. Alighogy visszatért az aszfaltra az első megpördülésből a Beyond Borders szakaszon, Neuville ismét a füvön találta magát. A második kicsúszás különösen sok időbe került, mivel a Hyundai i20 N Rally1 Hybrid nehezen tudott kijönni egy betonozott vízelvezető árokból. Neuville ekkor közel 40 másodpercet veszített.   A belga hibáit kihasználva a Toyota sztárja, Sébastien Ogier vette át a vezetést péntek reggel óta először, de Ott Tänak a nyolcszoros világbajnok nyomában volt. „Elégedett vagyok a napommal. Végig nagyon szoros volt a küzdelem. A körülmények trükkösek voltak ma reggel, de elég egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Ott nagyon gyors volt a nyitószakaszon reggel és délután is, és erre reagálnunk kellett, különösen ma délután, hogy visszaszerezzük az előnyünket. Az utolsó két szakaszon megpróbáltuk még jobban nyomni, de öt másodperc nem olyan nagy előny, így holnap is ugyanilyen megközelítésre lesz szükségünk. Eddig ez egy jó hétvége volt, és az autó jól működik, figyelembe véve, hogy ez az első aszfaltos ralink hat hónap óta. Ezekkel a helyezésekkel a szombati nap után felzárkózunk a gyártók bajnokságában, és holnap megpróbálunk újabb pontokat szerezni” – nyilatkozta Ogier szombat este. Tänak, aki a nap első szakasza után rövid ideig vezetett Ogier előtt, két gyorsaságit nyert meg Ogier hármával szemben. Az észt 5,2 másodperccel van lemaradva a francia mögött a vasárnapi négyszakaszos finálé előtt. A mai nap eseményei egyre valószínűbbé tették, hogy a bajnokság sorsa csak a jövő hónapban a Japán-ralin dől majd el. A szombati ideiglenes pontok alapján Neuville nyolc pontot vesztett Ogier-hoz és hármat Elfyn Evanshöz képest, aki jelenleg 25,8 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen. Ami döntő fontosságú, hogy Neuville öt pontot veszített Tänakkal – legközelebbi bajnoki riválisával – szemben is, pedig két ponttal kellene megelőznie az észtet, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet ezen a hétvégén. „Csalódottság biztosan van bennem, de a rali még nem ért véget, és holnap egy izgalmas nap következik” – mondta Neuville. „Megfizettük a hibák árát. Egyértelműen hibáztunk a pályabejárás során az itiner felírásakor. Túl gyorsnak jelöltük azt a kanyart, és emiatt kicsit csalódott vagyok, de ez van.” Kacuta Takamoto 52 másodperccel maradt le Neuville mögött az ötödik helyen, a japán pilóta ügyét nem segítette a kilencedik gyorsaságin kapott 16 másodperces időbüntetés. Egy virtuális sikánnál 8 km/h-val lépte túl a célsebességet, és emiatt km/h-ként 2 másodperc büntetést kapott. Hatodik helyen áll Kacuta csapattársa, Sami Pajari, míg az M-Sport Ford versenyzője, Grégoire Munster a nyolcadik helyen végzett. Csalódást keltő nap volt ez Munster csapattársa, Adrien Fourmaux számára, aki a 10. szakasz után feladta a versenyt, mivel az első differenciálmű problémája veszélyeztette az autója kezelhetőségét, ami két kicsúszáshoz vezetett. Nyikolaj Griazsin majdnem két perccel vezette a WRC2 kategóriát a cseh Filip Mareš előtt, Oliver Solberg – aki ezen a hétvégén nem szerezhet WRC2 pontokat – pedig a kilencedik helyen állt kettejük között.   Az állás szombat este: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h10m12.7s 2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +5.2s 3 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +14.0s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +39.8s 5 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m31.8s 6 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m07.3s 7 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m22.7s 8 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +7m39.6s 9 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m10.6s 10 Filip Mareš/Radovan Bucha (Toyota GR Yaris Rally2) +9m30.4s  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója