Átadták a ZF Chassis Modules Hungary Kft. új autóipari gyártócsarnokát Kecskeméten

2024.10.10.
A közleményben ismertették: a Panattoni Hungary és a Kecskemét Prémium Ipari Park (KEPI) által közösen fejlesztett gyártócsarnokban környezetbarát technológiával készítenek a Mercedes számára tengelymodulokat. A tájékoztatás szerint a több mint 16 ezer négyzetméteres új gyártócsarnok megépítése 14,6 millió euróba - megközelítőleg 5,8 milliárd forintba - került. A Panattoni Hungary által fejlesztett üzem a KEPI és a Városi Alapkezelő Zrt. által kezelt Kecskemét Városfejlesztési Alap és Kecskemét Vállalkozásfejlesztési Alap közös befektetéseként valósult meg. A helyi önkormányzat szándéka volt, hogy így is támogassák a Mercedes bővítési stratégiáját - jelezték. A közlemény szerint az üzem gyártóterületén első és hátsó tengelymodulokat gyártanak elektromos járművek számára, teljesen automatizáltan. A termelési folyamat során helyi szén-dioxid-kibocsátás nincs, az épületet pedig elektromos hőszivattyúkkal fűtik. Kiemelték, a gyár több mint 450 új munkahelyet teremt Kecskeméten. A ZF Chassis Modules Hungary Kft. további fejlesztéseket is tervez a gyártókapacitás növelésére. A ZF globálisan meghatározó technológiai cégcsoport, amely mobilitási rendszereket gyárt személyautókhoz, teherautókhoz és ipari technológiákhoz, segítve ezzel a következő generációs mobilitást. A ZF már 1996 óta jelen van Magyarországon, egri és kecskeméti üzeme mellé Debrecenben is épít újabb gyárat, amely a BMW beszállítójaként fog tevékenykedni. A cégnek több mint 1600 alkalmazottja van Magyarországon, ez bővülhet most mintegy 450 fővel. A cég honlapján azt írták, a világszerte mintegy 168 ezer alkalmazottat foglalkoztató ZF tavaly 46,6 milliárd eurós, azaz több mint 18 ezer milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A vállalat 31 országban 162 gyártóüzemmel rendelkezik. A nyilvános cégadatok szerint a vállalat magyarországi leányvállalata a 2023-as üzleti évben 302 milliárd forint nettó árbevételt és 3,13 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Egy évvel korábban 240 milliárd forintnyi árbevételt és 2,75 milliárd forintos nyereséget realizált.  

A világon eladott összes NEV kétharmada kínai volt az idén

2024.10.10.
A kínai szakportálok ismertetése szerint január és augusztus között 58,24 millió járművet adtak el világszerte, és közülük 9,39 millió NEV volt, ami 16,1 százalékos arányt jelent. A szóban forgó időszakban a kínai autók adták a világon eladott új NEV járművek 67 százalékát, ráadásul júliusban-augusztusban ez az arány elérte a 73 százalékot is. A tisztán elektromos és plug-in hibridek piacán a kínai részesedés 62, illetve 77 százalékos volt. Ami az elmúlt évek tendenciáit illeti, a tisztán elektromos autók globális piacán 2017-2018-ben a kínai részesedés 60 százalékos volt, 2019-2020-ben az arány visszaesett 48 százalékra, de 2022-re a kínai értékesítések ismét lendületet kaptak, és elérték a 65 százalékos részesedést. Tavaly pedig 62 százalékos volt az arány, hasonlóan az idei év első nyolc hónapjához. Ami magát a kínai autópiacot illeti, ott a BYD – amely jelen pillanatban az elektromos autók legnagyobb gyártója a világon – részesedése a tisztán elektromos autók piacán az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt, az idei év harmadik negyedévére pedig elérte az eddigi legnagyobb, 18,5 százalékos részesedést, utolérve és meghaladva a Teslát, amely ebben a negyedben 18,4 százalékát adta az új eladott elektromos autóknak Kínában.
Címkék: 

Már nálunk is kapható az OMODA 5

2024.10.10.
– Ünnepélyes keretek között október 9-én mutatták be az OMODA 5 hazai forgalmazói hálózatát. Az eseményen részt vett Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Chen Yiwei, a kínai nagykövetség megbízottja, valamint Jochen Tüting, a Chery Europe GmbH ügyvezető igazgatója is. Goldberger Mária, a márka magyarországi képviseletének, a Genius Automotive Kft-nek ügyvezetője, a bemutató kezdetén üdvözölte a szakmai partnereket. Köszöntőjében kiemelte, az OMODA bemutatkozását a közeljövőben a Chery cégcsoport másik autómárkája, a prémium kategóriát képviselő Jaecoo követi majd a hazai piacon. A forgalmazó képviselőjét Jochen Tüting követte a színpadon, aki elmondta: „A Chery International dinamikusan fejlődik és idén várhatóan az eddigi legjobb évünket zárjuk az eladások szempontjából. Eddig 2024-ben összesen 1,75 millió autót értékesítettünk, ami éves összevetésben közel 40 százalékos bővülésnek felel meg. Az exportforgalmunk elérte a 830 ezer darabot, ami több, mint 30 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, ennek köszönhetően ma a Chery-t Kína legnagyobb autóexportőrjeként tartják számon. Azzal számolunk, hogy idén összesen 2,5 millió járművet értékesítünk majd. A Kínán kívüli piacokra szánt OMODA és JAECOO márkák kiválóan teljesítenek, hiszen január és augusztus között 146 ezret értékesítettünk belőlük, ezzel sikerült a tavalyihoz képest másfélszeresével növelnünk a forgalmat. A további terjeszkedéssel, így az új európai piacok megnyitásával pedig arra számítunk, hogy idén akár 300 ezret is értékesíthetünk ebből a két márkából”. A kínai Chery Group autója már most az ország több pontján elérhető, hiszen Budapest mellett négy vidéki városban is megkezdték a jármű forgalmazását. Az új márka célja, hogy innovatív, fenntartható és vonzó járműveket kínáljon a hazai vásárlóknak. A vásárlói élmény és az ügyfélszolgálati támogatás új szintre emelése ennek a stratégiának a része. Az OMODA autómárka magyarországi forgalmazója a Genius Automotive Europe Kft.. Az érdeklődők jelenleg 8 márkakereskedésben találkozhatnak a hazai piacon újdonságnak számító autóval, és természetesen ki is próbálhatják azt. Budapesten négy, valamint Békéscsabán, Kecskeméten, Pécsett és Szegeden egy-egy szalonban lehet megnézni, kipróbálni és megvenni a járművet. Az OMODA 5 vásárlói kiemelkedő színvonalú ügyféltámogatást és szervizszolgáltatást vehetnek igénybe. Az OMODA 5-ből két modell érhető el. A Comfort (alapfelszereltség) 9.990.000, míg a Premium 11.490.000 forintos bevezető áron vásárolható meg. Az OMODA 5 1,6-os benzines crossover kibocsátás szempontjából az EURO 6e kategóriába tartozik. Az autó 7 év vagy 150.000 km garanciával érhető el, magánszemélyek és céges ügyfelek számára egyaránt. A jármű az EURO NCAP teszten 5 csillagot ért el. A rendkívül kedvező ár-érték arányt az biztosítja, hogy már az alapfelszereltségű, vagyis a Comfort modellnél is számos extra lehetőség érhető el. Többek között 18” könnyűfém keréktárcsa, 12,3” dupla LCD kijelző, vezeték nélküli mobiltöltő (50W), tolatókamera, fűtéssel és szellőztető rendszerrel ellátott sport első ülések, Apple Carplay és Android Auto fedélzeti rendszerek, intelligens hangvezérlő rendszer, kulcs nélküli ajtónyitás és motorindítás áll rendelkezésre már az alap változatban is. Az OMODA 5 gyártója, a Chery Group tengerentúli exportja a teljes értékesítés közel 50 százalékát teszi ki, és a cég Kína elsőszámú személygépkocsi-exportőrének számít. A társaság OMODA márkája európai hódítását Spanyolországban kezdte meg, azóta az Egyesült Királyságban és Olaszországban is figyelemre méltó eredményeket értek el.  

Bejelentették, hogy mikor érkezik a Peugeot E-408

2024.10.10.
Képek: Peugeot Mostanra hivatalossá vált, hogy október 2-án mutatják be a Peugeot 408 fastback teljesen elektromos változatát - amit maga a francia márka erősített meg, és ezzel együtt egy kedvcsináló képet is kitett az új modellről.  Az egyetlen új dolog amit le tudunk venni a képről, az az 'E-408'-as jelzés. Ez viszont nem mondható meglepetésnek, mivel nem számítottunk arra, hogy az E-408-as bármiféle stílusbeli változtatást kap majd külsőleg, vagy belsőleg az alap 408-ashoz képest, figyelembe véve azt a tényt, hogy a Peugeot 308 és az E-308 a típusjelzésen és a keréktárcsákon kívül szinte mindenben megegyezik.  Peugeot 408 A hagyományos 408-as ugyanazt a futóművet kapta, mint a Peugeot 308-as, ezért arra lehet számítani, hogy az E-408-as is ugyanarra a platformra épül majd, mint az E-308-as. Ez pedig egy 154 lóerős elülső elhelyezkedésű e-motort és egy 54 kWh-s akkumulátort jelentene, amivel az E-408 hatótávolsága nagyjából 400 kilométer lesz.  A Peugeot E-408-ast az idei év végén kezdik majd el árulni, ára pedig valószínűleg 18,8 millió forintról indul, tekintve, hogy a Peugeot E-308 ára 18,2 millió forinttól kezdődik - ami kb. 3,8 millió forinttal drágább, mint a benzines 308-as. Így pedig megemlítendő, hogy a robbanómotoros Peugeot 408 15,5 millió forintról indul, amellyel ki is jön a körülbelül 19 millió forintos induló ára az új EV-nek.  Az érkező modell jelentős mérföldkő lesz a Peugeot történetében, hiszen  így a teljes flotta - beleértve a cég kisteherautó-kínálatát - elérhető lesz tisztán elektromos meghajtással is. A kínálatot pedig tovább erősíti a nemrég bejelentett E-3008-as és az E-5008-as is, amelyekről a Peugeot most erősítette meg, hogy 700 kilométeres és 668 kilométeres hatótávval is elérhetőek lesznek a jövőre érkező, nagy kapacitású akkumulátorral rendelkező modellek.  Peugeot E-3008 Eurig Druce, a Peugeot UK újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója szerint ez az eredmény kiemeli a márkát a riválisok között a piacon.  Druce szavait idézve: "Jelenleg két dolog történik a piacon; van egy teljesen normális verseny a márkák között, amely a vevők elcsábításáról szól, de a felszín alatt egy igazi gazdasági háború zajlik, ahol a cégek folyamatosan rálicitálnak a többi gyártóra." "Azok, akik el tudják érni a kormány jóváhagyását [az újításokat illetően] azok sokkal erősebb pozícióba kerülnek a vetélytársakkal szemben, és ez azt jelenti, hogy a jövőben ők lesznek sikeresek. Azoknak, akiknek ez nem sikerül csak annyi marad, hogy elmondják, mennyire rosszak az új szabályozások - amit egyébként sok helyen fellelhetünk manapság, viszont ez csak 'dinoszauruszokká' teszi őket."  "Tehát el kell döntened, hogy melyik oldalán helyezkedsz el a piacnak. Egyenlővé akarsz váni egy cigarettagyártó vállalattal, amely 10-15 év múlva már egyáltalán nem lesz menő? Vagy egy olyan márka akarsz lenni, ami helyt tud állni a jelenlegi piacon is? A Peugeot biztosan az utóbbi táborba tartozik, mivel az egész kínálatunk elektromos lesz hamarosan." Sok céggel ellentétben a Peugeot nem tűzött ki pontos dátumot azt illetően, hogy mikor fog végleg leállni a benzin- és dízel-meghajtású modellek árusításával. Az ügyvezető igazgató így nyilatkozott az előbb említettekről: "Végső soron a szabályozásokat kell majd követnünk, valamint a vásárlóink igényeit is fel kell mérnünk. A pontos dátumot még nem tudom megmondani, hogy mikor hagyjuk abba a robbanómotoros járműveink árusítását, viszont már egy 2027-es dátum sem lenne elképzelhetetlen. Ha a vásárlók 60 százaléka azt mondja nekem, hogy elektromos járműveket akarnak, akkor ennek megfelelően kell cselekednünk." "Gyorsan kell reagálnunk az ügyfeleink igényére, viszont ebben az esetben nem én diktálok. Viszont azt megígérhetem, hogy végig az elektromos piacunk javításán leszek, de meg kell érteniük azt is, hogy nem tudok csodákat tenni" - fejezte be sokat sejtető mondanivalóját Druce.   

Lakóautókra utazik egy bűnbanda Szlovákiában – egy hét alatt 12 járművet loptak el

2024.10.10.
Október 26-án, este fél 9 körül két férfi tűnt fel a nagyszombati Emparkban, ahol felmérték az ott parkoló járműveket. A jelek szerint nem először jártak a helyszínen, az első kipécézett lakóautót viszont nem tudták ellopni, mert nem hoztak magukkal vezérlőegységet az automata sebváltóra. Boris Švec autókereskedő szerint az elkövetők mindig hoznak magukkal saját vezérlőegységet, a járműben lévőt pedig lekötik – számolt be róla a TV JOJ. A második lakóautóval már sikeresek voltak. Az elkövetők állítólag üzemanyagot is hoztak magukkal – minden bizonnyal azért, hogy a lopott járművel ne kelljen megállniuk a legközelebbi benzinkúton. A bűnszervezet egy adott márka manuális sebváltójú, félintegrált márkájára összpontosít. Hogy a cég megakadályozza az esetleges újabb lopást, a lakóautók elé más járműveket parkoltak, ezzel megnehezítve a dolgukat. A rendőrség lopás ügyében indított vizsgálatot, amiért akár négyéves szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőket. Az elmúlt hét leforgása alatt 12 lakóautót loptak el Szlovákiában, Nagyszombat mellett Kassán, Rimaszombatban és Sučanyban is lecsaptak a tolvajok. Egy lakóautó átlagára 80 ezer euró körül mozog, így a keletkezett kár közel egymillió euró lehet.    

Meglódultak a vállalati e-autó támogatások kifizetései

2024.10.10.
A mintegy 2500 eddigi nyertes néhány kivétellel már megkötött támogatási szerződéssel rendelkezik, közel ötödük pedig forráshoz is jutott. Az állami hozzájárulás a beszerzési költségek terén versenyképesebbé teszi a tisztább és csendesebb elektromos járműveket a belső égésű motorral hajtottakkal szemben. Illusztráció. Fotó: SEAT A 30 milliárd forintos teljes keretösszeg 60 százalékát fedik már le a 17,9 milliárd forint értékben beérkezett kérelmek. A pályázati lehetőség jövő tavaszig nyitva áll a flottájuk zöldítését tervező vállalkozások előtt, akik a korszerűsítésekkel üzemeltetési, karbantartási költségeket is megtakaríthatnak. Támogatást eddig több mint 3800 vállalkozás igényelt a programban, a benyújtott kérelmeik alapján ők több mint 3500 tisztán elektromos személygépkocsit és több mint 1100 kisteherautót vásárolhatnak kormányzati segítséggel. A márkák népszerűségi rangsorát változatlanul a BYD vezeti csaknem 1200 darabbal, de száznál többet vennének a vállalkozások további tizenhárom gyártó (Tesla, Volvo, Hyundai, Cenntro, Nissan, Volkswagen, Dacia, Toyota, Opel, BMW, Ford, MG, Mercedes-Benz) típusaiból is. Közölték, a programnak is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban kimagasló darabszámban helyeztek forgalomba klímabarát autókat Magyarországon. A szeptember júliussal holtversenyben minden idők második legjobb adatát (2072) hozta az újonnan munkába álló e-járművek számában az örökrekorder március (2108) mögött. Az idei év első kilenc hónapjában 16 ezer tisztán elektromos gépkocsit szereltek fel zöld rendszámmal, a közel 65 ezres állomány negyede tehát 2024-ben jelent meg a hazai utakon. Kiemelték, hogy Magyarország élenjáró szerepre törekszik a zöldenergia termelésében és tárolásában az otthonokban, az ipartelepeken és a gépjárművekben. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentését egy másik pályázattal is ösztönzi az Energiaügyi Minisztérium. A novemberben élesedő kiírás 28 milliárd forint támogatást kínálva járul hozzá a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolásához. Az országos lefedettséghez közeledve így kényelmesebbé és vonzóbbá válik a zöldautók használata - olvasható a minisztérium közösségi oldalán. MTI  

Zsákutcába kerülhet az AI a Corvinus kutatása szerint

2024.10.10.
A Budapesti Corvinus Egyetem nemrégiben publikált nemzetközi tanulmánya hiánypótló módon vizsgálja a ChatGPT hatását az online közösségekre, amelyek az interneten megosztott nyilvános tudáshoz járulnak hozzá, ez a hatás pedig a mesterséges intelligencia jövőjét is befolyásolja. A kutatók többek között arra mutattak rá, hogy a mára mindennapjaink szerves részévé vált nagy nyelvi modellek (LLM, large language model) potenciális adat- és tudásforrásokat helyettesítő szerepe az ember által generált tartalom csökkenéséhez vezethet. Ez jelentős gondot okozhat a jövőbeli modellek fejlesztésében, mert nem lesz elég adat a további képzésükhöz. A publikáció következtetése szerint, ha a nyelvi modellek miatt kevesebb nyílt, ember által létrehozott adat keletkezik, akkor ezek a modellek végső soron korlátozzák saját jövőbeli képzési adatforrásaikat és hatékonyságukat. Johannes Wachs, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója. A most közzétett munka középpontjában Johannes Wachs, a Corvinus docense és nemzetközi kutatótársai a Stack Overflow nevű, kérdéseket és válaszokat tartalmazó mérvadó programozási szakmai weblap aktivitását vizsgálták a ChatGPT, az egyik legnépszerűbb LLM-modell megjelenése utáni fél évben. Az eredmények szerint a vizsgált időszakban a Stack Overflow aktivitása 25%-kal csökkent az orosz és kínai társaihoz képest, ahol a ChatGPT-hez való hozzáférés korlátozott, valamint a hasonló matematikai fórumokhoz képest, ahol a ChatGPT kevésbé hatékonyan alkalmazható. Jelentős csökkentek a felhasználók által közzétett bejegyzések is minden tapasztalati szinten, a kezdőtől a szakértőig. A ChatGPT tehát elsorvasztotta a Stack Overflow új bejegyzéseit, beleértve a kiváló minőségű tartalmakat is – vonták le a következtetést a kutatók. Az újrafelhasználás paradoxona A tanulmány szerint a nagy nyelvi modellek hatására az emberek online szokásai jelentősen megváltoznak, másképp fogják keresni, létrehozni és megosztani az információkat. Ha a ChatGPT-hez hasonló LLM-ek elkezdik helyettesíteni a hagyományos keresési és lekérdezési módszereket, akkor éppen azt az emberi viselkedést szoríthatják ki, amely a modellek eredeti képzéséhez szükséges adatokat generálta. Egy ilyen, „újrafelhasználás paradoxonaként” is ismert eltolódásnak pedig jelentős társadalmi és gazdasági következményei lehetnek. Ez a helyettesítés a nyílt web jövőjét fenyegeti, mivel a mesterségesintelligencia-modellekkel folytatott interakciók valójában nem bővítik az online tudást, a digitális közjót. Mindez gyengítheti a jövőbeli modellek képzési adatainak minőségét, mivel a gép által generált tartalom valószínűleg nem tudja teljes mértékben helyettesíteni az emberi kreativitást és éleslátást. „Kutatásaink során arra jutottunk, hogy a ChatGPT csökkenti annak valószínűségét, hogy nyilvános webhelyeken tegyünk fel és vitassunk meg kérdéseket. Ez egyrészt hátrányos, mert mások gyakran tanulnak ezekből a beszélgetésekből, másrészt az AI nem fogja tudni kellő mennyiségű és minőségű új internetes tartalomból továbbfejleszteni magát. Ha a mesterséges intelligenciát csak mesterséges intelligencia által generált tartalommal képezzük, az olyan, mintha egy fénymásolat fénymásolatát készítenénk, és egyre kevésbé kielégítő eredményeket kapnánk” – mondta a tanulmány kapcsán Johannes Wachs, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója. Hozzátette: „Tudjuk, hogy azok a nyílt internetről származó emberi visszajelzések, amelyeket a nagy nyelvi modelleknek adnak, megkönnyíthetik az LLM-ek tanulását. Azok az adatok viszont már nem lesznek közkincsek, amelyek a magántulajdonban lévő nyelvi modellekkel való interakciókból származnak, hiszen azok az LLM-ek tulajdonosaié. Ennek érdemes a tudatában lennünk, mert jelentős következményekkel járhat mind a nyilvános internetre, mind a mesterséges intelligencia jövőjére nézve.” Egyre többet ér az adat tulajdonjoga A kutatók következtetései szerint egyre fontosabb lesz gazdasági szempontból, hogy ki hozza létre az adatot és ki birtokolja. Ahogy az adatok értékesebbé válnak, egyre nagyobb lesz az érdeklődés az iránt, hogy az adatok létrehozói hogyan tudják maguknál tartani az érték egy részét. A ChatGPT-hez hasonló mesterségesintelligencia-alkalmazások tehát politikai és gazdasági nyerteseket és veszteseket fognak generálni, és hozzájárulhatnak az emberek és a cégek közötti egyenlőtlenséghez. A kutatás – amely a PNAS Nexus szeptemberi számában jelent meg – szerzői Johannes Wachs, a Budapesti Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetének egyetemi docense, R Maria del Rio-Chanona, a University College London Számítógéptudományi tanszékének adjunktusa és Nadzeya Laurentsyeva, a Müncheni Lajos-Miksa Egyetem (LMU) Gazdasági Karának adjunktusa. Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem  

A Toyota Camry az Év Zöld Autója

2024.10.10.
Ha egy dolgot kellene megnevezni, ami jelenleg megkülönbözteti az észak-amerikai újautópiacot az európaitól, az a hálózatról tölthető elektromos járművek viszonylagos népszerűsége. Európában jelentősen lelassult a PEV (plug-in hibrid és tisztán elektromos) járművek piacának a növekedése. Míg tavaly augusztusban az eladások 28 százalékát tette ki ez a két kategória, idén 21 százalékra csökkent a részesedésük az összeladásokból; a visszaesés szinte teljes egészében a tisztán elektromos (BEV) járművek iránti kereslet megroppanásának volt betudható. Ezzel párhuzamosan 24-ről 31 százalékra emelkedett a full hibridek (HEV) iránti kereslet; ez utóbbi jelenleg a benzinmotor (33%) mögött a legkeresettebb hajtástechnológia. Ezzel szemben az USA-ban mindkét kategória (HEV, PEV) markáns növekedést könyvelhetett el az elmúlt egy év során; az előbbi 38, az utóbbi 17 százalékkal növelte eladásait. Így jelenleg szinte darabra pontosan megegyeznek a HEV és PEV járművek eladásai; mindkét fő kategória 10% közeli részesedéssel bír a teljes piaci forgalomból.  Mindennek ismeretében különösen nagy fegyvertény, hogy a Green Car Journal szokásos szavazásán nem egy tisztán elektromos, és nem is egy plug-in hibrid modellt választottak meg az év legkiválóbb zöld autójának, hanem egy hibridet, méghozzá az új generációs Toyota Camry-t. A döntésben minden bizonnyal közrejátszott, hogy a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő folyóirat hitvallása számos sarkalatos ponton összecseng a Toyota filozófiájával. Meggyőződéssel vallják, hogy az emissziócsökkentés kérdésére nem adható egyetlen, univerzális válasz, hogy minden olyan megoldás értékes, amely elmozdítja a fogyasztókat a fenntarthatóság irányába, ezért minél többféle hajtástechnológiát kell biztosítani a piacon. Nem kevésbé fontos, hogy a környezettudatosság ne menjen a vezetési élmény rovására: az autó maradjon meg autónak, épp csak legyen kisebb a szénlábnyoma. Pontosan ezt kínálja a szerkesztőség szerint a Toyota Camry, amely megfizethető formában biztosít szuverén utazási élményt, klasszikus vezethetőséget és lenyűgözően kedvező üzemanyag-fogyasztást, azaz CO2-kibocsátást. Ezekhez az erényekhez széles körű vezetőtámogató funkciók és gazdag digitális tartalom társul. A Camry elsőségét még értékesebbé teszi, hogy kifejezetten rangos, technológia vagy piaci szempontból különleges modellek ellenében bizonyult a legjobbnak. A Green Car Journal az abszolút győztes mellett számos alkategóriában is megválasztja az év autóját. Ezek egy részét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra, öt ilyen szegmensben azonban már most eredményt hirdettek. Az Év Zöld Sportautója, az Év Zöld Luxusautója, az Év Zöld Szabadidőjárműve, az Év Zöld Családi Autója és az Év Zöld Teherjárműve kategóriák nyerteseit, valamint a döntőbe bejutott, és ezzel szintén elismerésben részesített típusok listája megtalálható a Green Car of the Year szavazás hivatalos weboldalán. A Toyota-csoport egyébként ezekben a kategóriákban is ütőképesnek bizonyult: a legjobb környezetbarát családi autók között a 412 lóerős, összkerékhajtású Lexus TX 550h+ plug-in hibrid, valamint a 367 lóerős Toyota Grand Highlander Hybrid egyaránt bejutott a döntőbe. A Green Car of the Year díj húszéves története során egyébként a Toyota négyszer nyerte el az abszolút legjobbnak járó díjat; ennél több győzelemmel egyetlen autógyártó sem büszkélkedhet. 2024-ben a Toyota Prius PHEV, 2023-ban a globális piacra kilépő Toyota Crown bizonyult a legjobb öko-választásnak. 2020-ban az akkor új Toyota Corolla-család nyerte el a trófeát, míg 2007-ben, a díj második évében a Toyota Camry akkori kiadását tüntették ki az Év Zöld Autója díjjal. Mostani, 2025-ös győzelmével a Toyota Camry csupán a második olyan típus a díj története során, amelynek két generációja is győzni tudott a szavazásokon.    Fotó: Toyota  

Hárommillió euró összértékben kaptak autókat a Real Madrid sztárjai

2024.10.10.
A Real Madrid C.F játékosai megkapták autóikat az aktuális szezonra. Már néhány éve hagyományosan BMW modellek közül választhatnak a futballisták a madridi klub és a bajor autógyártó szponzori megállapodása alapján. Idén rekordot döntött a szétosztott járművek összeértéke, amely közel hárommillió euróra rúg. Az idei szezon újdonsága, hogy a bajor márka nemcsak elektromos autókat tett a játékosoknak szánt listára, hanem a BMW XM nagy teljesítményű plug-in hibrid SUV-t is felvette a kínálatba. Egyébként ez lett a legnépszerűbb, kilenc játékos választotta. A szedánok is rivaldafénybe kerültek: a BMW i5 modelleket a csapat öt tagja választotta. A BMW i7 modellből szintén öt került a játékosokhoz. A BMW iX2-ből két darabot, a BMW iX-ből pedig további kettőt választottak a futballsztárok. Íme a lista, milyen autókkal járnak idén a Real Madrid játékosai: Rüdiger: BMW iX2 xDrive30 Tchouameni: BMW iX2 xDrive30 Mendy: BMW iX xDrive50 Endrick: BMW iX xDrive50 Vallejo: BMW i5 xDrive40 Acelotti: BMW i5 M60 xDrive Camavinga: BMW i5 M60 xDrive Valverde: BMW i5 M60 xDrive Lunin: BMW i5 M60 xDrive Militao: BMW i7 xDrive 60 Güler: BMW i7 xDrive 60 Brahim: BMW i7 xDrive 60 Lucas Vázquez: BMW i7 M70 xDrive Vinicius: BMW i7 M70 xDrive Rodrygo: BMW XM Modric: BMW XM Bellingham: BMW XM Carvajal: BMW XM Courtois: BMW XM Ceballos: BMW XM Alaba: BMW XM Fran García: BMW XM Mbappé: BMW XM Mennyibe kerülnek a Real Madrid autói? A BMW iX2 xDrive30 a legolcsóbb közülük, induló ára 58 550 euró. A BMW iX xDrive50 ára 108 650 eurónál kezdődik. A BMW i5 xDrive40 ára 79 500 euró, míg emelkedettebb verziója, a BMW i5 M60 xDrive a 114 450 eurót is eléri. A BMW i7 xDrive 60 legalább 139 550 eurót kóstál, a BMW i7 M70 xDrive változata pedig 187 150 euróba kerül. Végül a BMW XM, az egyetlen konnektoros hibrid a listán, 129 700 euró. Az egyes modellek alapváltozatainak árából kiindulva a Real Madrid játékosainak kiosztott autók összesített értéke 2 831 950 euró lenne, de biztosak lehetünk abban, hogy az egyedi igények és extrák miatt ez az összeg ennél magasabb.

A Széchenyi István Egyetem megerősítette helyét a Times Higher Education világranglistáján

2024.10.10.
A Széchenyi István Egyetem másodszor került fel a Times Higher Education világranglistájára, ami garanciát jelent a hallgatóknak, a partnereknek és a térségnek az intézmény képzési és kutatási tevékenységének magas színvonalára. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)   A világban az egyik legelismertebb és az egyetemisták által leginkább figyelt felsőoktatási rangsor a Times Higher Educationé (THE). A szervezet október 9-én tette közzé idei világranglistáját, amelyen története során másodszor olvasható a Széchenyi-egyetem neve. A lista presztízsét mutatja, hogy a dobogót a brit Oxfordi Egyetem, valamint az egyesült államokbeli Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és Harvard Egyetem alkotja. Phil Baty, a THE adatokért felelős vezetője úgy fogalmazott: örömteli, hogy míg öt éve még csak öt, ezúttal 11 magyarországi intézmény szerepel a rangsorban, további négy pedig törekszik arra, hogy bekerüljön, és most „reporter” státuszt kapott. „Magyarország az elmúlt évben több nemzetközi tudóst vonzott egyetemeire, és több nemzetközi kutatási projektben működött együtt, ami jó előjel a jövőbeli sikerek szempontjából” – húzta alá. Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kifejtette: a THE világranglistájának jellegzetessége, hogy rendkívül kutatásintenzív, és a világ egyik legátfogóbb, legkiegyensúlyozottabb értékelési rendszereként 17 különálló teljesítménymutatót alkalmaz, a legszigorúbb sztenderdek szerint. A részletes adatok szerint a győri intézmény a legtöbb pontot kedvező hallgató-oktató arányára, a kutatási források és az intézményi jövedelem generálására, illetve a fogadott nemzetközi hallgatók magyar hallgatókra vetített számára kapta. Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb pozitív változást ugyanakkor a kutatási kiválóság és a szabadalmak kategóriában érte el. „Büszkék vagyunk rá, hogy egyetemünk nemcsak a THE világranglistáján, hanem »fiatal egyetemek« rangsorán, fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán, valamint mérnöki kategóriában tudományterületi ranglistáján is szerepel” – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója