Új vezető a Generali globális biztosítási üzletágának élén

2024.02.08.
Christian Kanu, a GC&C vezérigazgatója a kinevezést kommentálva elmondta: "Nagyszerű, hogy Carlos elfogadta ezt a globális feladatkört, és örömmel látom, hogy a vállalaton belüli tehetséget és tudást tudjuk tovább kamatoztatni. Carlos az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a mediterrán és latin-amerikai régió vezetésében és meggyőződésem, hogy az ezeken a kulcsfontosságú piacokon szerzett széles körű tapasztalata felbecsülhetetlen értékű lesz e stratégiai funkció irányításában, valamint ügyfeleink még magasabb színvonalú kiszolgálásában." Gomez átfogó tapasztalattal rendelkezik a biztosítási üzletágban, és több mint három évtizedes múltja van a Generali Csoporton belül, ahol különböző vezető pozíciókat töltött be korábban. Hozzájárult többek között a csoport ibériai és latin-amerikai jelenlétének megalapozásához és fejlesztéséhez: 2013-ban Gomez elvállalta a GC&C bevezetését a spanyol, portugál és latin-amerikai piacokra, és eredményesen vezényelte annak közelmúltbeli átalakítását mediterrán és latin-amerikai régiós érdekeltséggé.

Palkovics László: nem vesztettük el a régi versenyt az autóiparban, közben megnyertük az új forradalmat

2024.02.08.
A közlemény szerint Palkovics László a Deutsche Wirtschaftsclub (DWC) február 7-i rendezvényén, Debrecenben tartott előadásában beszélt többek között az autóipart is meghatározó zöldenergiáról, az autóipar jelenlegi nemzetközi trendjeiről és hazai helyzetéről. Az autóipar jövőjével kapcsolatban a professzor úgy véli, hogy Magyarország nyertese lett annak, hogy az autóipar új technológiai átállására időben fordított figyelmet, a hagyományos technológiák terén pedig jelentős szerepvállalással bír, hiszen mindezek együttes egyvelege lesz a jövő. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter A professzor hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fő energiapolitikai célkitűzések ugyanazok, mint az elmúlt években, azzal, hogy a napjainkra kialakult helyzetben a hangsúly eltolódott az energiaszuverenitásra és a megfizethetőségre. A zöldenergia előállításával és tárolásával összefüggésben kiemelte: "időben léptünk, és most az elsők között állunk". A zöldenergia előállításának és újrahasznosításának biztonságosnak kell lennie, a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban - jelentette ki Palkovics László. Kiemelte továbbá, hogy a kormány - több más zöldenergia-fejlesztést ösztönző program indítása mellett - támogatja a korábbi buszoknál környezetkímélőbb zöldjárművek vásárlását, valamint a járműveket üzemszerűen használó, hidrogénhajtású teherautó, kamion beszerzését tervező vállalkozásokat. A zöldenergia tárolását, valamint a közúti- és vasúti közlekedés zöldenergia-átállását érintően összesen több mint 20 ajánlást fogalmazott meg az Energia21 korábban - jelentette ki Palkovics László, aki a kezdeményezés egyik alapítója. Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást. MTI

Jelentős támogatást nyújt a Rheinmetall a Széchenyi István Egyetem Formula Student hallgatói csapatának

2024.02.08.
A német, düsseldorfi székhelyű Rheinmetall fontos szerepet játszik a „Zrínyi 2026” magyar honvédelmi és haderőfejlesztési programban, amely helyi gyártást is magában foglal. A hadipari cég a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjának is helyet adó ZalaZone szomszédságában építette fel 25 ezer négyzetméteres csarnokát, amely mellett 35 hektáron elterülő off-road pálya létesült a hadi járművek tesztelésére. Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója – a vállalat logója mostantól látható az Arrabona Racing Team versenyautóján. A cég és a Széchenyi-egyetem erős partnerségét jelzi, hogy a vállalat csaknem hatmillió forintos támogatást nyújt a győri Arrabona Racing Teamnek. Az egyetem hallgatói versenycsapata Európa élvonalába tartozik, s a Formula Student-versenysorozatban való részvétele kitűnő lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók élesben is kipróbálják magukat, hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek még a diplomaszerzés előtt. „Örömmel támogatjuk a csapatot, mert ezáltal jelentősen hozzá tudunk járulni a fiatalokban rejlő lehetőségek felszínre hozásához és technológiai készségeik fejlesztéséhez. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az ilyen típusú együttműködésből minden érintett fél profitál" – fogalmazott Peter Sebastian Krause, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának tagja. „Osztozunk a Formula Student-csapat technológia iránti szenvedélyében, és sok sikert kívánunk nekik” – tette hozzá Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója. „Nagy öröm számunkra, hogy támogatóink köre a Rheinmetall Hungary Zrt.-vel bővült” – mondta el Bariska Szilárd, az Arrabona Racing Team csapatvezetője. Kiemelte: a haditechnika és a motorsport első hallásra távol állhat egymástól, pedig számos kapcsolódási pontot találhatunk, többek között a magas szintű műszaki tudás, a fejlesztések és az innovációs képesség területén. „A Rheinmetall ráadásul autóipari leányvállalattal is rendelkezik, ami tovább erősíti a partnerséget. Megtisztelőnek tartjuk, hogy bizalmat szavaztak csapatunknak, arra törekszünk, hogy sikeres versenyszezont zárjunk, öregbítve a Széchenyi István Egyetem és szponzoraink hírnevét” – húzta alá.

Hamarosan startol a műegyetemi autonóm robotverseny

2024.02.08.
2024. február 10-én (szombaton) 10:00 órától a Műegyetem „Q” épületének aulájában rendezik meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) autonóm robotversenyét, a sajtónyilvános RobonAUT döntőt. A 15. alkalommal életre hívott mérnökhallgatói viadal a BME VIK féléves tantárgyának megkoronázása: a diákok féléves munkájának utolsó felvonása, amikor a csapatok által megtervezett és megépített robotautók különböző versenyszámokban mérik össze tudásukat. Fotó: RobonAUT A kurzus elvégzésére javarészt villamosmérnök, mérnökinformatikus és mechatronikai mérnök szakos hallgatók vállalkoznak, akiknek a félév során meghatározott szempontok mentén, adott alkatrészek és eszközök felhasználásával kell elkészíteniük egy szenzorokkal ellátott, önállóan működő (autonóm) versenyautó robotját. A fejlesztési folyamatról a félév során már több kvalifikációs körben is beszámoltak a fiatalok, akik ezeken megfeleltek, elnyerték a jogot, hogy február 10-én a rádiós startkapuhoz álljanak. Az idei fináléban teljesíteni kell az ügyességi pályát: az előre ismert labirintusban az autóknak fel kell fedezniük minél többet a 17 rádiós kapuból, a lehető leggyorsabban bejárni a pályát, miközben elkerülik az ütközést a pályán mozgó kalóz robottal, és elhárítják egy „zsilippel” a pályát elárasztó „árvizet”. A gyorsasági pálya lényege, hogy az autó minél gyorsabb köridőt érjen el egy önmagába záródó vezetővonal mentén. Ebben a futamban plusz pontot érhet a safety car követése, illetve az előzési manőver. A robotok ügyességén túl a versenyben számít majd a „külcsín” is: az esztétika, az ötletesség és a látvány plusz pontokat hozhat majd a finalista hallgatói csapatoknak. A február 10-i esemény egy izgalmas tudományos ismeretterjesztő (családi) program lesz, ahová minden érdeklődőt várnak. A 2024-es döntő teaser videója az alábbi YouTube-linken tekinthető meg. Aktualitások a RobonAUT honlapján, illetve Facebookon és a közösségi médiában létrehozott esemény oldalán olvashatók. A BME VIK RobonAUT megrendezésének ötlete eredetileg Tevesz Gábor címzetes egyetemi tanár (Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, BME VIK AUT) és doktoranduszokból álló csapatának egyik találkozóján vetődött fel 2009-ben. Az alapgondolatot az Eurobot nemzetközi robotikai verseny adta, de kapcsolódik a karon mesterképzésben tanulók „Robotirányítás rendszertechnikája” című tantárgyához is. A megmérettetéssel az egyetem célja a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítése mellett a vállalati szektor képviselőivel való kapcsolatteremtés is. A műegyetemi kihívás lényege, hogy a versengő csapatoknak úgy kell átalakítaniuk egy modellautót, hogy az képes legyen emberi beavatkozás nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteni egy ügyességi akadálypályát és egy gyorsasági versenyfutamot. A viadal alatt tilos bármilyen kommunikáció a robot és a külvilág között. A feladatok részletes leírása megtalálható a verseny honlapján (www.robonaut.hu). A kezdetek óta közel 200 hallgatói csapat (3 fős) vett részt a versengésben, többen közülük a szakmai megmérettetést támogató vállalatok munkatársai, fejlesztői lettek. Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Milyen autókat vesznek az indiaiak?

2024.02.08.
Újabb minden idők rekordhónapját könyvelték el Indiában az új autók piacán: az eladások 16,3 százalékkal nőttek. Az októberi a harmadik egymást követő hónap, amikor megdől a havi rekord, az augusztusi 360 ezer 230 autó és a szeptemberi 362 ezer 836 eladott autó után. Az éves összesített mennyiség 9,1 százalékkal 3 millió 475 ezer 317 kocsira nőtt, ami 10 hónapos rekordot is jelent egyben. Az őszi ünnepi időszak Indiában kedvező az új autók vásárlására, a csúcsot októberben a dussehra és a november eleji diváli ünnepek jelentik. Ennek fényében a márkakereskedők felhalmozták az autókészleteket, és felkészültek a vásárlók rohamára. A Maruti Suzuki (+19,7 százalék) 168 ezer 47 autós havi volumenrekordját megdöntve felülmúlja a 2020 októberében felállított 163 ezer 656 autós eddigi rekordot. A helyi márka a piac 43 százalékát uralja. A Hyundai (+14,8 százalék) kissé lemaradt, de 55 ezer 128 autós értékesítésével minden idők második legjobbját érte el, amelyet csak a szintén 2020 októberében elért 56 ezer 605 volumennel tudott felülmúlni. A Tata (+6,9 százalék) csalódást okoz a harmadik helyen, ellentétben a Mahindrával (+35,6 százalék), amely a harmadik egymást követő legtermelékenyebb hónapot írja 43 ezer 708 autós forgalmával, pedig szeptemberi csak 41 ezer 267 autóját értékesítette. A Toyota (+56,3 százalék) a piac legdinamikusabb autógyártója októberben, de a Skoda (+34,7 százalék) is határozott emelkedést mutatott. A modellek tekintetében a Maruti Suzuki Wagon R (+23 százalék) tavaly június óta először szerezte vissza az első helyet, és már csak 159 darabbal van lemaradva a Maruti Suzuki Swift mögött az év végi elsőségért folytatott versenyben. A Swift ebben a hónapban 19,5 százalékos növekedést ért el és leparkolt a 2. helyen. A harmadik a Tata Nexon (+22,7 százalék), amely a ráncfelvarrásnak köszönhetően új rekordhónapot ért el 16 ezer 887 darabos eladással. Távolodik a Maruti Suzuki Balenótól (-3,2 százalék) és a Vitara Brezzától (+61,5 százalék). A Tata Punch (+39,5 százalék) egy másik modell, amely 15 ezer 317 példánnyal megdöntötte minden idők rekordját, akárcsak a Mahindra Scorpio (+82,5 százalék) 13 ezer 578-cal, amely története során először került be a top 10-be, ráadásul a 9. helyen. Szépen szerepelt a Mahindra XUV700 (+59,9 százalék) 9297 eladott példánnyal - de ez csak a 18. helyre volt elég. Top márkák Indiában 2023 októberében 1. Maruti Suzuki 168 047 autó (október), 1 468 732 autó (2023) 2. Hyundai 55 128; 509 877 3. Tata 48 343; 461 330 4. Mahindra 43 708; 357 849 5. Kia 24 351; 219 702 6. Toyota 20 542; 182 794 7. Honda 9400; 67 657 8. MG 5108; 48 348 9. Skoda 4566; 40 302 10. Volkswagen 4089; 35 476 11. Renault 3861; 43 881 12. Nissan 2573; 25 471 13. Citroen 630; 8301 14. Jeep 507; 5597 Top modellek Indiában 2023 októberében 1. Maruti Suzuki Wagon R 22 080 autó (október); 176 156 autó (2023) 2. Maruti Suzuki Swift 20 598; 176 315 3. Tata Nexon 16 887; 140 112 4. Maruti Suzuki Baleno 16 594; 170 359 5. Maruti Suzuki Vitara Brezza 16 050; 144 351 6. Tata Punch 15 317; 122 012 7. Maruti Suzuki DZire 14 699; 127 545 8. Maruti Suzuki Ertiga 14 209; 104 136 9. Mahindra Scorpio 13 578; 97 880 10. Hyundai Creta 13 077; 136 254 11. Maruti Suzuki Eeco 12 975; 115 750 12. Kia Seltos 12 362; 83 250 13. Hyundai Venue 11 581; 107 715 14. Maruti Suzuki Fronx 11 357; 74 834 15. Maruti Suzuki Alto 11 200; 116 596 16. Maruti Suzuki Grand Vitara 10 834; 98 462 17. Mahindra Bolero 9647; 90 361 18. Mahindra XUV700 9297; 61 332 19. Toyota Innova + Hycross 8183; 69 329 20. Hyundai Exter 8097; 31 174  
Címkék: 

Az OMV Hungária és vásárlói közel 4,6 millió forinttal segítik a Máltai Szeretetszolgálat munkáját

2024.02.08.
„Mindig különleges alkalom számunkra megélni a vásárlóinkkal közös adományozás örömét. Ezúttal egy nagy sikerű kampányban segíthettük együtt a Máltai Szeretetszolgálat rendkívül fontos, karitatív munkáját. Ugyan ez az akció lezárult, de a töltőállomásainkon továbbra is egész évben megvásárolhatók az adománykártyák. Mivel a szervezet munkatársai önkéntesként, fizetés nélkül látják el feladatukat a hazai civil mentés és egy sor egyéb szociális tevékenység terén, valóban minden jótékony forint kiváló helyre kerül” – fogalmazott Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. Fotó: ÖMV A 2023-as kampányban összegyűlt pénzt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósítására használja fel. A rendezvényre a mozgássérült fiatalok családtagjaik és állandó kísérőik nélkül érkeznek. A tábor ideje alatt a feladatra előzetesen felkészített, hasonló korú önkéntesek segítik őket. „Idén ismét megrendezzük az Ifjúsági Mozgássérült Tábort, ahol a mozgássérült fiatalok és az önkéntesek együtt vesznek részt a programokon, miközben kölcsönösen megismerik, így jobban meg is értik egymást. A kívülállók nem is gondolják, milyen fontos az érintett fiataloknak ez a hét, amikor az önkéntesekkel közösen olyan programokban vehetnek részt, amikben egyébként esélyük sem lenne. A táborokban ugyanakkor nem csak a fizikai akadályok omlanak le, hanem a lelkiek is. A közösen átélt élmények új lehetőségeket nyitnak a fiatalok előtt, bízni kezdenek magukban, a változásokra nyitottan térnek vissza a hétköznapokba. De lélekben gazdagabbak lesznek a segítőik is, akik sokat tehetnek azért, hogy végre lebontsuk a sérült emberekkel kapcsolatos tévhiteket, előítéleteket. Közben egészen új emberi kapcsolatokat élhet meg minden résztvevő, nem mellékesen mély barátságok is köttetnek, amiért évről évre jó visszatérni” – mondta el Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. A tábor lebonyolításához előzetesen nagyon sok munkára van szükség. Az országot behálózó, régiókra osztott segélyszervezet helyben készíti fel az önkénteseket a feladatra. A képzések során a résztvevők megtanulják, hogy mikor, milyen módon és mértékben kell segíteni az arra rászorulóknak. A segítőkre – amint az otthoni környezetben a családtagokra is – huszonnégy órás feladat vár, hiszen a mozgássérült fiataloknak bármikor szüksége lehet a támogatásukra. Ebben a felkészítésben jelent majd pótolhatatlan forrást a most összegyűlt adomány. A 200 és 500 forint értékű adománykártyák továbbra is elérhetőek a kijelölt OMV töltőállomásokon.

A Hungarian Motorsport Academy által támogatott Zanócz Noel megnyerte az olaszországi nyitófordulót motokrosszban

2024.02.08.
Zanócz Noelnek Olaszországban kezdődött a szezon, Riola Sardóban az Internazionali d’Italia versenysorozaton vett részt. A 125 cm3-esek mezőnyében gyári motorral induló motokrosszversenyző az időmérőn a 2. helyet szerezte meg. Az első futamban végül a dobogó legalsó fokára állhatott, a másodikban pedig elsőként végzett, így a két verseny összesítése alapján is az élen zárt. Fotó: HUMDA Szombaton rendezték a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóját, a Superenduro GP of Hungaryt. A juniorok között induló Liszka Roland a bajnokság 3. helyéről várhatta a hazai versenyét, az időmérők során pedig összesítésben a 4. hely lett az övé, így ebből a pozícióból választhatott rajthelyet a nap további részére. Az első futamban többször is a pálya legnehezebb részein sikerült előznie, ám többször is előfordult, hogy a lekörözöttek feltartották, így kezdésként az 5. lett. A fordított rajtrácsos második versenyen elesett az egyik legnehezebb akadályban, azonban hamar vissza tudott zárkózni a mezőnyre, több vetélytársát is sikerült visszaelőznie, így ismét az 5. pozícióban zárt. A harmadik futam rajtja sikerült számára a legjobban, szinte az egész versenyen a 2. helyen haladt, de a leintés előtt nem sokkal egy akadály után hatalmas tumultus alakult ki, amely miatt ő is hátrébb került, így végül visszaesett a 6. helyre a zárófutamon. Liszka Roland az 5. pozícióban zárt az összetettben, de a bajnoki tabellán továbbra is őrzi a 3. helyét. Zsigovits Norbert sérülés miatt végül nem indulhatott el Budapesten, így a Prestige kategóriában egyedül Szőke Márk képviselte hazánkat. Miután tavaly 2. lett az Európa-kupában, az idén pedig előrelépett a sportág királykategóriájába, a hazai közönség előtt is a folyamatos fejlődés lehetett számára az elsődleges cél. A kvalifikáción a 11. leggyorsabb kör lett az övé, az első futamban pedig sikerült egy helyet javítva a 10. helyen célba érnie. A fordított rajtrácsos futamon hamar visszaesett a mezőny második felébe, többen is elestek előtte, így a 11. helyre csúszott vissza a leintésig. A harmadik, zárófutamban sokáig megfontoltan haladt, a végére azonban elfáradt, így ismét a 11. helyen ért célba, 16 megszerzett pontjával a teljes napot tekintve is ez a pozíció lett az övé. A Superenduro GP of Hungary helyszíne ezúttal nem az elmúlt években megszokott Papp László Sportaréna volt, hanem az MVM Dome. Ennek megfelelően a nézőszámot illetően új rekord született, hiszen több mint 12 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre. A pályát ifjabb Németh Kornél, sokszoros magyar bajnok tervezte, ami a résztvevők elmondásai alapján világszínvonalúra sikeredett. Az est végén jelentették be, hogy Budapest jövőre ismét vendégül látja a sportág legjobbjait, 2025. február 8-án a Superenduro-világbajnokság mezőnye újra az MVM Dome-ban vendégeskedik.

Az új Porsche Taycan: szinte minden tekintetben továbbfejlődött

2024.02.08.
Mindhárom karosszéria-változat számos változáson ment keresztül. A Taycan sportlimuzin, a sokoldalú, offroad csomaggal is rendelhető Taycan Cross Turismo és a sportos, mégis praktikus Taycan Sport Turismo is négyféle hajtáslánccal, hátsó-, valamint összkerékhajtással is elérhető. A felfrissített modellek már 2024 tavaszán megérkeznek a Porsche Centrumokba. A sorozatgyártás felé vezető úton a fejlesztőmérnökök és a tesztpilóták több mint 3,6 millió kilométert tettek meg világszerte az álcázott tesztautókkal, hogy továbbfejlesszék a Porsche teljesen elektromos sportautóját. A sportautó-gyártó már közel 150.000 Taycan-t gyártott. A modell legfontosabb különálló piaca jelenleg az USA, az Egyesült Királyság, Németország és Kína. „Az elektromos mobilitás új korszakát hoztuk el a Taycan 2019-es bemutatásával. A modell az elektromos járművek innovatív úttörőjének szerepében azonnal új fejezetet nyitott meg,” mondta Kevin Giek, a modellsorozat felelőse. „Most pedig ezt a sikertörténetet folytatjuk az átfogó megújuláson átesett Taycan modellekkel. A típus új mércéket állít fel teljesítmény tekintetében, amelyhez kivételes menetdinamika és vezetési élmény társul. Ugyanakkor jelentősen javítottunk a hatékonyságon, a hatótávolságon, a mindennapi használhatóságon és a kényelmen.” Még nagyobb teljesítmény Minden frissített modell jobban gyorsul, mint elődje. Két példa a kínálat két végéről: sportlimuzin változatban a Taycan és a Taycan Turbo S álló helyzetből 4,8 és 2,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Ez 0,6 és 0,4 másodperccel gyorsabb, mint az elődmodellek esetében. A Sport Chrono csomag új push-to-pass funkciója révén a teljesítmény gombnyomásra modellvariánstól függően akár 70 kW-tal is megnőhet. A jobb gyorsulási idők a nagyobb rendszerteljesítményből erednek. Például a Taycan alapváltozata a korábbinál 60 kW-tal erősebb. A Taycan Turbo S esetében ez 140 kW pluszt jelent Launch Control funkcióval. A csúcsmodell megnövelt rendszerteljesítménye 952 lóerő (700 kW). Az elődjénél több mint 35 százalékkal nagyobb hatótáv A karosszéria-változat és a hajtáslánc függvényében a WLTP hatótáv akár 678 kilométeresre nőtt, ami 35 százalékkal, azaz 175 kilométerrel több, mint eddig. A frissített Taycan nem csupán kevesebbszer kell, hogy megálljon tölteni, de gyorsabban is tölt, ha szükség van rá: a 800 V-os DC töltőállomásokon például akár 320 kW-tal is tölthető, ami 50 kW-tal több, mint eddig. Az új nagyteljesítményű akkumulátor gyorstöltési ablaka jelentősen kibővült, vagyis a 300 kW feletti töltésfelvétel akár öt percig is fenntartható és az autó különösen gyorsan tölthető alacsony hőmérsékletek esetén is. Az egyéni vezetési stílus függvényében az elődhöz viszonyítva mindez akár felezheti is a 10-ről 80 százalékra történő töltési időt. Az első generációs Taycan töltési ideje 10-ről 80 százalékra 15 Celsius fokos külső hőmérséklet esetén 37 perc volt. A frissített modell ugyanilyen körülmények között 18 perc alatt teljesít a nagyobb akkumulátor ellenére. A Performance Plus akkumulátor bruttó kapacitása 93-ról 105 kWh-ra nőtt. Új aktív futómű Az összes frissített Taycan modell esetében alapfelszereltség a légrugózás. Az új Porsche Active Ride futómű opcionálisan elérhető az összkerékhajtású modellekhez. A rendszer soha nem tapasztalt mértékű tartományt fed le a kényelmes utazás és a kimagasló menetdinamika között. A futómű a Taycan karosszériáját mindig egyenesen tartja, dinamikus fékezés, kanyarodás vagy gyorsítás során is. A lágy rugózás révén a rendszer szinte minden úthibát teljesen elnyel. Dinamikus vezetés során a Porsche Active Ride futómű szinte tökéletes kapcsolódást biztosít az úttal a kerekek terhelésének kiegyensúlyozott elosztása révén. A kiválasztott üzemmód függvényében a futómű képes a mozgások kompenzálásával az utasokra ható gyorsítóerők csökkentésére. Átfogó hatékonysági intézkedések A teljesítmény és a hatékonyság párhuzamos javítása több tényező eredménye: a fejlett hajtáslánc az új, akár 80 kW-tal erősebb hátsó elektromotorral, a módosított inverter az optimalizált szoftverrel, a nagyobb akkumulátorok, az átdolgozott hőmenedzsment rendszer, a következő generációs hőszivattyú és a fokozott rekuperáció, illetve a módosított összkerékhajtási stratégia is hozzájárul a nagyobb hatótávolsághoz. Nagysebességű lassítás során a maximális rekuperáció mértéke több mint 30 százalékkal, 290-ről egészen 400 kW-ra nőtt. Az összes változaton széria az aerodinamikailag optimalizált keréktárcsa és a csökkentett gördülési ellenállású abroncs. Az új, 21 colos keréktárcsák és abroncsok fejlesztése során kimondottan az ellenállás csökkentése volt az egyik legfontosabb szempont. Jelentősen gazdagabb alapfelszereltség és tömegcsökkentés Ugyan az egyes változatok akár 15 kilogrammal is könnyebbek , az alapfelszereltség minden eddiginél gazdagabb. A hangulatvilágítás, a ParkAssist tolatókamerával, az elektromosan behajtható külső tükrök környezetvilágítással, a fűthető első ülések, a Porsche Intelligent Range Manager (PIRM), az új hűtésrendszer és a hőszivattyú, a vezeték nélküli töltést biztosító okostelefon-tartó, a vezető és az utas oldalán lévő elektronikus töltőcsatlakozók, az üzemmódválasztó és a Plus szervokormányzás is széria. A Taycan alapmodellje immár alapfelszereltségként adaptív légrugózással és alumínium küszöblécekkel rendelkezik. Emellett az újdonság nagyobb akkumulátor-kapacitással, mégis kisebb tömeggel áll rajthoz. Még vonzóbb formaterv A Style Porsche által alkotott új első és hátsó lökhárítók az új lámpákkal tovább finomítják a Taycan letisztult formatervét. A nagyobb légbeömlők és a laposabb fényszórók még inkább kihangsúlyozzák a Taycan szélességét. Az új fényszórók nagyfelbontású HD mátrix technológiával rendelkeznek és immár a márka karakteres, négypontos grafikájában jelennek meg éjszaka is. A hátsó fényívben található Porsche logó háromdimenziós, üveghatású megjelenéssel tündököl, ráadásul elsőként elérhető megvilágított verzióban is, köszöntő és búcsúzó animációkkal. Az újdonságok sorát a Turbonite díszítőbetétek is fokozzák a Turbo és Turbo S modellek esetében, amelyek még inkább megkülönböztetik a csúcsmodellek külső és belső terét. Továbbfejlesztett vezérlési és kijelző-koncepció A műszercsoport, a központi kijelző és az opcionális utas oldali kijelző továbbfejlesztett felhasználói felületet és új funkciókat kapott. A kormánykerék üzemmódválasztója immár alapfelszereltség. A Sport Chrono csomaggal és Performance Plus akkumulátorral szerelt Taycan modellek esetében az üzemmódválasztó speciális push-to-pass teljesítménynövelő gombot kapott. A kormánykeréktől balra található új vezérlőkar segítségével a vezetői segédrendszerek használata még inkább intuitív. Az Apple CarPlay minden eddiginél jobban beépül a jármű képernyőibe és funkcióiba. Az új In-Car Video funkció lehetővé teszik a videóstreaminget a központi és az utas oldali kijelzőn.

Fájó osztrák munkaerőhiány: magyarul indul képzés a sógoroknál

2024.02.08.
Ausztriában a targonca üzemeltetéséhez úgynevezett targoncavezetői engedélyre van szükség. A vezetői engedély megszerzéséhez vezető úton azonban gyakran jelentenek nehézséget a nyelvi akadályok – közölte Gabriele Jüly, a VOEB elnöke. A VOEB honlapján jelzi, magyarul indul a képzés. „A munkatársaim háromnegyede beszél magyarul. Ők azok a munkások, akik karbantartják az infrastruktúránkat. Ezért az új tanfolyamot felvettük az akadémia programjába, hogy minden érdeklődő az osztrák szabványoknak megfelelő továbbképzésben részesülhessen“ – mondta Jüly. A továbbképzés mellett a VOEB ezzel a tanfolyammal az iparágban tapasztalható szakképzett munkaerő hányára reagál. A következő tanfolyamot szerb nyelven tervezik A magyar nyelvű targoncás tanfolyamra március 7-én és 8-án kerül sor az Abfallservice Jülynél (Bruck an der Leitha körzet). A két nap alatt a résztvevők a gyakorlati vezetéstől kezdve a rakományrögzítésen át a rakománykezelésig, mindent megtanulnak. A résztvevőknek a vizsga előtt otthoni tanulással kell elmélyíteniük tudásukat. A tanfolyamra február 22-ig lehet még jelentkezni. Megfelelő érdeklődés esetén szerb nyelvű targoncás tanfolyamot is indítanak.

Öt év múlva Forma-1-es versenyző lehet Hideg Ádám

2024.02.07.
Az alig 16 éves kaposvári fiatalember 2022-ben ezüstérmes lett az FIA gokart-világbajnokságon a 12-14 évesek kategóriában, amely a legrangosabb gokartsorozat előszobájának tekinthető. Magyar versenyző korábban még sosem ért el ilyen kimagasló eredményt. Ádám pályafutását az idei évtől magyar szakemberek irányítják, a hosszú évekre kidolgozott fejlődési terv alapján abban bíznak, hogy a versenyző a 2029-ben akár már a Forma–1-ben szerepelhet. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatásával Hideg Ádám tavaly már a Formula–4-es versenyzésre készült. Több csapatnál is tesztelt, s végül a svájci Jenzer Motorsporttal állapodott meg az idei szezonra. – A következő években az álom valósággá válhat, és újra lehet Magyarországnak versenyzője a Forma–1-ben. Ádám pályafutásának megtervezésében különös figyelmet fordítunk arra az építkezésre, amely ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges versenyző eljusson az autósport elitkategóriájába. Ehhez komoly anyagi támogatásra is szükség van, de Ádám eredményei, hozzáállása és tehetsége lehetőséget biztosít arra, hogy az egyébként nagyon magas költségeket minden évben az előzetesen kalkulálható alá szorítsuk – nyilatkozta a január végi budapesti sajtótájékoztatón Ferencz Krisztián. A fiatal versenyző menedzsere elmondta, 13-14 év kell ahhoz, hogy eljusson valaki az F1-hez. Ebből hét év már megvolt Ádámnak az édesapjával, most jön sorba a Formula-4, a három és a kettő, majd a végén ott lehet a Forma–1. – Sajnos maximum 2-3 évet dolgozhatok Ádámmal, mert ha bekerül egy F1-es junior programba, akkor már nincs rám, ránk szükség – fogalmazott Ferencz Krisztián. Hideg Ádám elmondta, nagy várakozásokkal tekint az idei szezon elé, és tisztában van azzal, hogy a Forma–1-be csak úgy juthat el, ha minden lépcsőfokot eredményesen végigjár. – Nagyon örülök, hogy az idén már a Formula-4-ben tudok versenyezni, ráadásul rögtön két sorozatban is, hiszen a spanyol téli kupa mellett az olasz bajnokságban is részt veszek olyan pályákon, amelyek a különböző versenysorozatokból, így a Forma–1-ből is ismerősek lehetnek mindenkinek. Nagy álmom eljutni az F1-be és ott Magyarországot képviselni, de egyelőre csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok és szeretnék az idén minél jobb eredményeket elérni a Jenzer Motorsporttal – mondta Hideg Ádám. A fiatal versenyző azt az élményét is megosztotta a szakújságírókkal, amikor körülbelül 5 percet beszélt Charles Leclerccel. Kiderült, hogy korábban ugyanaz a szerelő, Francesco dolgozott Ádámnak és az F-1-es pilótának is. A világsztárnak először nem ugrott be, de amikor megmutatta a képét, azonnal megismerte. Ádám az olasz bajnokságban szeretne pole-pozíciókat, futamgyőzelmeket szerezni és a végén a TOP 5-be kerülni. – Lépésről lépésre haladunk a HMA utánpótlás-nevelési rendszerben. Még 2021-ben annak érdekében indítottuk el a programot, hogy felkutassuk és felkaroljuk a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. A fiatal tehetségek egyre jobb eredményeket érnek el, érdemes volt létrehozni a „magyar autó-motorsport válogatott keretét”. Hideg Ádám az egyik legjobb példa arra, hogy következetes munkával komoly eredményeket érhetünk el. Ehhez a versenyző megfelelő hozzáállásán túl alapfeltétel a család maximális támogatása és az egyéni szponzorok hosszú távú elköteleződése, kitartása. A HMA ehhez a professzionális szakmai támogatáson túl azzal járul hozzá, hogy gyorsítja a versenyzők karrierépítését, velünk előbb léphetnek eggyel magasabb szintre – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke, említve Molnár Martint is, aki ugyancsak szép jövő előtt állhat. – Az ambíció megvan, az alázat nem mindig. És türelem is kell hozzá, minden sportágban van kötelező alap, végig kell járni a lépcsőket. A HUMDA gyakran találkozik olyan versenyzővel, aki nem ide való, ezt időben jelzi is, hogy se a család, se az akadémia ne égesse feleslegesen a pénzt. Ám aki tényleg jó, annak segít. Ez kell ahhoz, hogy a néhány tehetségre tudjunk koncentrálni. Sokkal több pénz kell hozzá, mint általában az olimpiai sportágakhoz. A jól fizető pilótáig nagyon sokat kell beletenni Ádámba, illetve a több reményteli versenyzőbe – hangsúlyozta Weingartner Balázs. A sajtótájékoztatón elhangzott az a kevésbé ismert tény, hogy az autósport alsóbb osztályaiba tartozó csapatok szigorúan profitorientáltak, vagyis be kell fizetnie a versenyzőnek a lehetőségért. – Világviszonylatban is kiemelkedő az akadémia, hiszen kevés országban kapnak ilyen szintű támogatást a fiatal versenyzők. Szerencsére okosan élnek a lehetőséggel, ez Hideg Ádám fejlődésén is látszik. Nem titkolt célunk, hogy minél hamarabb lássunk magyar Forma–1-es versenyzőt. Bízom benne, hogy Ádám valóra tudja váltani azt az álmát, és már 2029-re a száguldó cirkusz mezőnyébe kerülhet. Az is nagy siker, hogy a legendás Jenzer Motorsportnál folytathatja karrierjét – hangoztatta Szujó Zoltán. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke bevallotta, önös érdekből érkezett a sajtótájékoztatóra, reklámarcokat keresnek. Óriási élmény volt mindenkinek, amikor 2003-ban és 2004-ben Baumgartner Zsolt magyarként versenyzett a Forma–1-ben. – A pilótákat, már bocsánat, erre tenyésztik, feladatunk, hogy példaképet állítsunk a gokartosok elé. Eközben fontos, hogy megóvjuk azokat a szülőket az euró milliók elköltésétől, akiknek gyermeke a sportágban reménytelen. A versenyző apuka egyébként külön állatfaj, mi azonban inkább bezárkózunk négy napra a jövendőbeli pilótával és nézzük a stoppert. Mert ez egy iszonyú drága műfaj – mondta Szujó Zoltán. Az MNASZ elnöke hangsúlyozta, hogy az az élmény, amikor magyar versenyző áll a Forma–1 rajtrácsán, semmihez nem fogható. Ezen azonban csak húsz hely van, szerinte Európában mostanában több helyen is lehet hasonló sajtótájékoztató, ahol bemutatnak egy-egy ifjú tehetséget. Elmondta, reklámarcot keresnek, de nem helyeznek túl nagy nyomást Ádámra. – Ha kell, néha elfelé is irányítjuk a reflektorfényt, hogy a kilométereket tudja gyűjteni az ifjú versenyző – fogalmazott Szujó Zoltán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója