Nincs napirenden a Tesla olcsó népautója

2022.03.24.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója felvonta a befektetők szemöldökét, amikor az úgynevezett "népi Tesla"-hoz fűzött megjegyzést, amely valószínűleg "Model 2" lesz. A Volks Teslára még várni kell A tavalyi pénzügyi eredményekről tartott legutóbbi sajtótájékoztatón Musk azt mondta arra a kérdésre, hogy milyen előrelépést tett a 25 000 dolláros autó: "Jelenleg nem dolgozunk a 25 000 dolláros autón. (...) Valamikor meg fogjuk tenni, de most már annyi dolgom van, túl sok munka, hogy őszinte legyek." Musk hozzátette, hogy 2022-ben nem lesz új Tesla modell. Azt is megerősítette, hogy a "Cybertruck" elektromos pickup idén még nem áll készen a sorozatgyártásra. Az állítólagos "Model 2" egy körülbelül négy méter hosszú kisautó lesz, és ha döntés születik megépítéséről, akkor azt is a brandenburgi grünheidei új üzemben fogják gyártani. Mikor jön az első német Tesla? Fotók: Tesla A Tesla Model 3 volt tavaly a legkelendőbb tisztán elektromos autó Európában 140 421 darabbal – jegyzi meg a német honlap. A Tesla első európia gyáráról, amely Berlin közelében a héten nyílt meg, többször is írtunk. Lassan cirkuszhoz hasonló az ügy. Környezetvédők annyi pert zúdítottak a Tesla nyakában, hogy az üzem megnyitása folyamatosan tolódott. Musk azt tervezte, hogy tavaly decemberben megindul a termelés, ebből azonban nem lett semmi. Több eljárás is folyamatban van a gyár ellen, most éppen az ivóvíz veszélyeztetése miatt nyújtottak be keresetet a környezetvédők. Végül sok-sok huzavona után a héten átadták a Tesla első európai gyárát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Magyar cél: 2030-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma

2022.03.24.
Palkovics László hangsúlyozta: 2020-ban 460 ember halt meg közlekedési balesetben Magyarországon, ami egy kisebb település lakosságát jelenti. Ezt tarthatatlannak nevezte, és kijelentette: Magyarország célja, hogy 2030-ra 50 százalékkal csökkenjen a halálos közúti balesetek száma, a végcél pedig a "zéró halálozás elérése" - írja az MTI. Magyarország 2020-ra nagyjából elérte az európai átlagot a közlekedési balesetek számában, azonban ez az átlag még mindig nagyon magas a sérültek és a halálos áldozatok számát tekintve - közölte. Palkovics László elmondta: a kormány közúti biztonsági stratégiájában kiemelt szerepe van az oktatási kampányoknak, annak tudatosításának, hogy az autó "veszélyes üzem". A rendészeti szervek is jelentős szerepet játszanak a közúti biztonság megteremtésében - tette hozzá. A biztonságos utak építését is fontosnak nevezte, kiemelve, hogy 2010 és 2020 között Magyarország a második volt Európában Luxemburg után az autópálya-hálózat fejlesztésében. Felhívta a figyelmet, hogy a vezetés közbeni mobiltelefon-használat egyre nagyobb problémát jelent. A miniszter fontosnak nevezte a kerékpárosoknak és a motorosoknak szóló külön képzéseket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Csaknem 25 százalékkal drágultak idén a külföldi autók Oroszországban

2022.03.24.
A Rosstat szerint az orosz összeszerelésű személygépkocsik ára 2022 januárjától március 18-ig 20,7%-kal drágult. Az Oroszországban összeszerelt vagy külföldről szállított külföldi modellek ára 23,7%-kal emelkedett. Elemzők becslései szerint a február 25. és március 4. közötti időszakban az orosz autók - amelyek legnagyobb hányada az AvtoVAZ Volga autókonszern modelljei közül kerül ki - , 17,1%-kal drágultak. Március 5. és 11. között az áremelkedés 6,9%, március 12. és 18. között pedig 7,4% volt. Január óta a drágulás elérte a 20,7%-ot. A külföldi márkák modelljei ugyanezekben a periódusokban 15,2%, 6,9% és 3,2% százalékkal lettek drágábbak, ami január óta összességében 23,7%-os áremelkedést jelent. Érdemes megjegyezni, hogy a fogyasztási cikkek között az autók rémisztő ütemben drágulnak. Az árképzésre negatív hatással van a világ vezető valutáitól való nagyfokú függés, ami még a helyi autógyártók modelljeire is jelentős hatással van. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Rába igazgatósága nem javasol osztalékfizetést

2022.03.24.
A tájékoztatás szerint az igazgatóság a társaság hatályos osztalékpolitikája alapján elkészítette a tárgyévi eredmény felhasználására vonatkozó javaslatát, a testület a felügyelőbizottság egyetértésével indítványozza a közgyűlésnek a 2021. év eredményének eredménytartalékba helyezését. Az igazgatóság jelentése szerint a társaság a különböző gazdasági nehezítő tényezők ellenére kimagasló eredményekkel és pénzügyi mutatókkal zárta a 2021. évet. Jelezték ugyanakkor, hogy tavaly új gazdasági jelenségként jelentkeztek a beszállítói ellátási láncok zavarai, amelyek egyre több szinten és szektorban váltak jellemzővé. A vállalatcsoport eredménypozícióját és fedezeti szintjét negatívan befolyásolta tavaly, hogy az alapanyagárak folyamatosan nőttek, illetve a költségnövekmény vevőkre történő áthárítása időeltolódással valósítható meg. A tavalyi év legmeghatározóbb és legváratlanabb környezeti változásának az európai energiapiaci krízist és a negyedik negyedév drasztikus árrobbanását nevezik, ami tovább fokozta az egyébként is kihívásokkal teli év terheit, és általános inflációs nyomás alá helyezte a vállalatot, illetve alapvetően befolyásolta az eredményességet. A Rába április 13-án tartja éves rendes közgyűlését. A jelentősen csökkenő negyedik negyedéves eredmény mellett 223,4 százalékkal nőtt a Rába profitja tavaly. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2021 negyedik negyedévében 111,3 millió forint adózott eredményt ért el, ami 90,2 százalékkal marad el a 2020 azonos időszakitól, ugyanakkor éves profitja 223,4 százalékkal, 1,272 milliárd forintra nőtt 2021-ben. A negyedik negyedévben a Rába csoportszinten 13,209 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 20,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, éves árbevétele 19,8 százalékkal 46,436 milliárd forintra nőtt. A Rába részvényei a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájban forognak, szerda záróáruk 1315 forint volt. Az elmúlt egy év legalacsonyabb ára 1170 forint, maximuma 1620 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

57 százalékkal több áramot töltöttek autókba idehaza tavaly

2022.03.24.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves e-mobilitásról szóló jelentése alajpán az MTI-vel közölte: 33,6 százalékkal nőtt a nyilvánosan elérhető elektromos töltőberendezések száma 2021 végére az előző évhez képest, így már 1880 töltőberendezés volt Magyarországon. Ilyen töltőberendezést kizárólag a MEKH által kiadott engedély birtokában lehet üzemeltetni. Azt írták, hogy a töltőberendezések számának növekedése töretlen, a negyedév során két megye kivételével (Somogy és Tolna) mindenhol bővülést mértek. A legnagyobb növekedés az előző időszakhoz képest Vas, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben volt (25,9 százalék, valamint 8,3-8,3 százalék). Nógrád, Csongrád-Csanád és Baranya megyében új töltőberendezést nem helyeztek üzembe. A darabszámok tekintetében továbbra is Budapest vezet 673 berendezéssel, majd ezt követi Pest megye 233 töltővel. Nógrád és Tolna megyében található a legkevesebb töltő, 14 és 15 darab, majd ezt követi Baranya 27 darabbal. A tisztán elektromos gépjárművek (5E kategória) száma az előző negyedévhez képest 21 százalékkal nőtt, míg a zöld rendszámmal ellátott gépkocsik 14 százalékos növekedést értek el. A tavalyi év utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest 23 százalékkal nőtt a felhasznált villamos energia mennyisége, az utolsó 3 hónapban 3769 MWh villamos energiát töltöttek az autósok nyilvános kutakon. Az AC töltési energia a megelőző időszakhoz képest 45,8 százalékkal nőtt 1 808 MWh-ra, ezzel újabb országos csúcsot eredményezve. A töltési darabszámok is jelentősen nőttek, mind az AC (245 888), mind a DC (136 480) töltés esetében új csúcsot mutatnak. A töltések számossága egy év alatt összesen 43,4 százalékkal nőtt - írták. A szolgáltatók Budapesten értékesítik a legtöbb villamosenergiát AC berendezéseken. Ezt követi Pest, majd Fejér megye. DC töltési energia esetében Pest megyében volt a legnagyobb a villamosenergia-értékesítés, majd a sorban Budapest és Győr-Moson-Sopron megye következik. A háztartási és egyéb nem nyilvános töltésnél elfogyasztott energiamennyiség nem szerepel a beszámolóban. Az országos és megyei e-mobilitás adatok megtalálhatóak a MEKH honlapján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hét autó érintett két balesetben az M5-ösön

2022.03.24.
Kisteherautó és két személygépkocsi ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Soroksárnál, mintegy ötszáz méterrel távolabb pedig négy gépkocsi futott egymásba. A balesetekhez a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Összes sebességmérőjét beveti ma a rendőrség

2022.03.24.
A rendőrök 2022. március 21-27. között fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain – írja a rendőrség a honlapján. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2022. március 21-27. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez melynek keretében március 24-én 6 órától 25-én 6 óráig úgynevezett 24 órás „Speedmarathon” ellenőrzésre is sor kerül. Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a megyei rendőr-főkapitányságok kijelölték az ellenőrzések helyszíneit és az időpontokat – írja a Police.hu. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95%-a az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét. A Speedmarathon ötletét a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi állam dolgozta ki. Itt a közösség embereit felkérték, hogy szavazzanak arra a helyre/helyekre ahol sebességellenőrzést szeretnének. Az ellenőrzés ideje alatt, 2022. március 24-én 6 órától 2022. március 25-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A közlekedés zöldítése a magyar klímapolitikai sikeres területe

2022.03.24.
Felidézte, a régióban Magyarország elsőként foglalta törvénybe klímasemlegességi célját, azt, hogy 2050-re teljes klímasemlegességet érjen el - írja az MTI. A miniszter kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlítás szerint is jól teljesít klímavédelemben is, a KPMG tanulmányában ugyanis az ország a 13. helyen áll a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések területén, és azon 5 ország között szerepel, amely a legmagasabb pontértéket kapta a klímasemlegesség területén. Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette, hogy 2030-ban az áramelőállítás több mint 90 százaléka karbonmentesen történne, ebben a nukleáris energiának és a gyorsan fejlődő napenergia kapacitásnak lenne jelentősége. Előadásában a miniszter kitért arra, hogy a globális autóipar kiemelten kezeli a technológiai fejlesztések között az akkumulátorral hajtott járművek kérdését más lehetőségek vizsgálása mellett. A Magyarországon lévő négy jelentős autógyártó az elkövetkező időszakban a hagyományos hajtás mellett az elektromost is meg fogja jeleníteni. Palkovics László kifejtette, a klímapolitikában kiemelt prioritás a közlekedés zöldítése, az erre vonatkozó stratégiában az elektromobilitás és a különböző alternatív energiahordozók arányának növelését jelölték meg. Felidézte, hogy 2022-től a településeken már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, továbbá támogatják az elektromos hajtású kerékpárok beszerzését is. A miniszter az elektromobilitás területén elért eredmények közé sorolta, hogy 2016 óta több mint 20 milliárd forinttal támogatták az eszközbeszerzéseket, ami növekedni fog, kiírás alatt van egy 50 milliárd forint keretösszegű zöldbuszbeszerzés. A Zöld Busz Programról szólva a miniszter elmondta, azt a célt tűzték ki, hogy tíz éven belül kicserélik a teljes magyar buszállományt, és ezt a programot hozzákapcsolták a hazai iparfejlesztéshez. A tervek szerint hamarosan megjelenik a 25 ezer fő alatti települések számára is egy 350 darabra szóló buszcsere támogatási lehetőség - mondta Palkovics László. Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy 50 milliárd forint kerettel mintegy 350 zöldbusz beszerzésére, töltők létesítésére írnak ki pályázatot az európai uniós helyreállítási alapból a 25 ezer lakosnál nagyobb települések részére. A 25 ezernél kevesebb lakosú településeknél már működik egy demonstrációs mintaprojekt, és várhatón a HUMDA április végéig megjelenteti a kiírást, hogy ezek a települések is pályázhassanak a Volánbusszal közösen. Elsőkörben 1 milliárd forint keretet szánnak erre a célra, a jelentkezések alakulásától függően lehet majd javaslatot tenni a keret bővítésére. Ezen kívül vizsgálják a pályázati támogatási lehetőség kiterjesztését a hidrogén hajtású buszokra is - tette hozzá az elnök-vezérigazgató. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Mol eladja olajmezőkben lévő érdekeltségeit az Egyesült Királyságban

2022.03.24.
Az értékesítésre bocsátott tengeri eszközök közé tartozik a Mol 20 százalékos részesedése a Catcher mezőben, 50 százalékos részesedése a Scolty & Crathes, és 21,8 százalékos részesedése a Scott mezőben, valamint további részesedések számos más licenszben - írja az MTI. A tájékoztatás szerint a Mol szénhidrogén-termelése az Egyesült Királyságban 2019-ben 18 ezer hordó egyenérték/nap feletti csúcsot ért el. Az elmúlt két évben a kitermelés csökkent, a 2021 negyedik negyedéves termelés csak kis mértékben haladta meg a 12 ezer hordó egyenérték/nap szintet. A Mol UK bizonyított és valószínű készlete (SPE 2P) 14,9 millió hordó egyenérték volt 2021 végén - közölték. A Waldorf 2021. január 1-i értékelési dátumra 305 millió dolláros vételi ajánlatot tett, amelyre a standard vételár-kiigazítások vonatkoznak. Ezen túlmenően a szerződés jövőbeni feltételekhez kötött kifizetést is tartalmaz, amely főként az olajárak alakulásától függ a 2022-2025 időszakban. A tranzakció eredményeként a Waldorf átveszi az összes jövőbeni mezőfelhagyási kötelezettséget, így a Mol a tranzakció zárásakor mintegy 350 millió dollár céltartalékot vezethet ki könyveiből. Ezen felül a Mol átlagos kitermelési költsége várhatóan javul a tranzakció lebonyolítását követően, mivel az értékesített eszközök termelési költsége meghaladja a Mol upstream portfólió többi részének átlagos kitermelési költségeit. A tranzakció zárása további jóváhagyások megszerzéséhez kötött és várhatóan 2022 második felében történhet meg - jelezte a Mol. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója