Szörnyethalt a motoros, aki mezőgazdasági géppel ütközött

2021.10.17.
A rendelkezésre álló adatok szerint október 17-én, vasárnap 16 óra 20 perc körüli időben a 8457-es számú út, 2-es kilométerszelvényében egy motoros egy mezőgazdasági járművel ütközött. A balesetben a motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A tökéletes szimfónia – Lexus LC500 cabrio

2021.10.17.
Azt szokták mondani, hogy az ízlésről nem lehet vitatkozni. Mégis létezik a Miss Universe, ahol a szépséget díjazzák. Ez alapján tehát a Lexus alkotásáról nyugodtan kimondható, hogy objektív módon gyönyörű. Kívül is és belül is egy olyan jármű vagy mondjuk inkább azt, hogy remekmű, amely tényleg szemet gyönyörködtető. A szépség egy autó esetében pedig egyáltalán nem minden, hiszen kell mellé a teljesítmény is. A jó hír, hogy ez utóbbiban sem küzd semmiféle hiányossággal a kabrió LC. A legmodernebb technológia, átgondolt részletek, a japán mesterek kézzel történő finomhangolása és az egyedi megoldások együtt állása teszik tényleg vágyottá ezt az autót. Talán az egyik legkülönlegesebb élményt adta számomra a Lexus LC500 kabrió, amit autótól valaha is kaptam. Külső jegyei ugyanannyira egyediek, mint amennyire képesek hozni azt a benyomást, hangulatot, amelyet a Lexusok esetében megszoktunk. 4,76 méter hosszú és 1,92 méter széles a karosszéria, tehát kifejezetten hosszú és meglepően széles. Mégis tökéletesen arányos és ha lehet, még elegánsabb, mint a keménytetős változat. Az autó orrát a Lexus féle gigantikus méretű hűtőrács teszi a márka arculatába simulóvá. Érdekes egyébként, hogy a német konkurens hűtőrácsa milyen sokat van támadások célkeresztjében, a Lexusé pedig soha. Ez bizonyítja, hogy a forma a fontosabb kérdés ebben az esetben és nem a méret. A Lexus LC500 különleges lámpatesteket kapott. Elől is és hátul is egy különleges lefelé ívelő sávban helyezték el az irányjelzőket. Egyetlen autóban sem találkozunk hasonlóval. Egyedi, mégis a vonalvezetése hamisítatlan Lexus. A légbeömlők, a kiszélesedő hátsó része az autónak mérhetetlenül elegánssá és sportossá teszik a járművet, amelyet a hatalmas 21” -os krómozott felnik tovább fokoznak. Tényleg minden pillanatban azt érezhetjük az autóban, hogy a Côte d'Azur -ön autókázunk. A belső tér kidolgozása szintén mesteri, bár itt néhány ponton akár kötözködni is lehet az eredménnyel. De itt azért fontos megjegyezni, hogy ezek szintén általános Lexus jegyek, amelyek lehet csak nekem nem tetszenek. Itt gondolok a középső kijelző kezelőjére, amely a szokásos tapilapi. Nehéz a kezelése és odafigyelést igényel. A rendszere olyan, mint a notebookok kurzor vezérlője, de ez vezetés közben nem egy praktikus megoldás és én veszélyesnek is tartom, hiszen közvetlen odafigyelést igényel. Nem lehet megtanulni egy adott mozdulatsort, ami ezt az odafigyelést nélkülözi. Nem tudom miért ragaszkodnak ehhez a japánok. A másik fura dolog a műszerfalból kinővő két kis műanyag szarvacska. Sem anyagában nem passzol, függetlenül attól, hogy jó fogású anyagokról van szó, sem pedig elhelyezésében. A jobb oldali a vezetési mód választó, a bal oldali segítségével a kipörgés gátló kapcsolható ki. Máskülönben a teljes belső tér hangulatában, minőségében a külső jegyekből szerzett összbenyomás tökéletes folytatása. Kiváló minőségű bőrborítás található az egész autóban. A legtöbb csillogó, krómozott részlet az utastérben nem csak imitáció, hanem valóban fémből készültek ezek az alkatrészek. Az egész összhatásában valódi prémium. Olyan szép megoldásokat találunk, mint a könyöklő előtt elhelyezett kis bőrfedeles rekesz, amely a 15mp alatt leereszkedő tetőt és a hátsó kis ablakok mozgatását vezérli. Nagyon menő! A hátsó plusz két ülés valóban csak vészmegoldásra szolgál. Tény, hogyha előre húzzuk az első üléseket, akkor minimális lábtér kicsikarható, de egyértelműen látszik, hogy ezt az autót nem 4, hanem csak két fő szállítására tervezték. Erről a bizonyos szállításról pedig egy nem kevesebb, mint 5000 köbcentis V8 erőforrás gondoskodik, amely 463 lóerő és 540Nm nyomaték leadására képes. Mindehhez csatlakozik egy 10 fokozatú automata váltó, amely észrevétlenül, tökéletesen illeszkedik a hajtáslánchoz. Természetesen a kormány mögötti fülecskék segítségével saját magunk is intézhetjük a váltást, amely egy valóban plusz élményt kínál a számunkra. Hogy miért? A Lexus kipufogórendszere maga a megtestesült tökély. Ha létezik fülön keresztül elérhető orgazmus élmény, akkor ezt az élményt az LC segítségével lehet a leginkább megszerezni. A szívó V8-as blokk, valami elképesztő csoda módjára durrog, csattog és mozgatja a 2,1 tonnás karosszériát. Az autók hangversenyének csúcsát jelenti mindez, amelynek Mi is részesei lehetünk és mint egy zongora billentyűivel, úgy játszhatunk a Lexus váltása közben a hangokkal.  Kihagyhatatlan élmény! A hangok egyébként nem véletlen, hogy így hangoznak a Lexusban. Külön fejlesztő csapat és számos technika segíti azt, hogy a V8 azon rezdüléseit halljuk, ami az emberi fül számára kellemes. A tapasztalatokat a Lexus LFA V10-es szupersportkocsi motorjából szerezte a fejlesztőcsapat és adaptálta egyrészt V8-ra, illetve a kabrió kialakításhoz. Összehangba kellett egyrészt hozni az utastér csendjét és a V8 hangzását, amelyet az „ellentétek harmóniájának” neveztek el. És valóban, lehúzott tetőnél is kiabálás nélkül tudunk beszélni a partnerünkkel haladás közben. Az aktive noise control rendszer segítségével pedig képesek kiszűrni a kellemetlen felhangokat úgy, hogy az utas feje mögött elhelyezett hangszóró ellentétes frekvenciával kilövi azokat. Külön kihívást jelentett, hogy az utasok testhelyzete ne befolyásolja ezt a technikát, hiszen egy zárt térben ezt sokkal könnyebb megvalósítani. De nem japánok lennének a japánok, ha a tökéletességre törekvés és annak megvalósítása lehetetlen lenne a számukra. Szintén a tökéletes minőségű utazást biztosítja a Yamaha Performance Bumper, amely a mozgás közben keletkező mikrotorzulásokat nyeli el, illetve alakítja át hőenergiává. A technika csökkenti a túlzott mértékű torzulást az alvázon, nagyobb mobilitást és stabilitást, valamint kiváló manőverezhetőséget és vezetési kényelmet biztosít normál vezetés közben, valamint nagy sebességnél is, amikor az alváz viszonylag nagy erőhatásnak van kitéve. Természetesen a fentiekről a Lexus utasának mit sem kell tudnia. Csak élvezni a végtelen szabadságot, az irigykedő tekinteteket és a tökéletességet, amelyet az az autó képes nyújtani. Drága? Ezek után relatív. Az biztos, hogy nem átlagembereknek készült, hiszen nem is átlagos. Az alkalmazott technológia, a minden részletében különleges megjelenés és a V8 csodás hangja szerintem megér 42 millió forintot. Hiszen ez már művészet, mint egy tökéletes szimfónia. Forrás: Motorhang.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kamion Eb - Futamgyőzelemmel zárta a szezont a bajnok Kiss Norbert

2021.10.17.
A 36 éves szombathelyi pilóta a szombati első futamon biztosította be végső sikerét egy második hellyel, majd a késő délután rendezett második viadalon harmadik lett. Kiss aztán a vasárnapi időmérő edzést is megnyerte, így pole pozícióból rajtolhatott a nap első, a hétvége harmadik versenyén, amelyet magabiztosan meg is nyert. Az utolsó fordulót, egyben az idényt lezáró negyedik futamot két körrel a vége előtt piros zászlóval leintették, Kiss ezen hatodikként ért célba. A Révész Racing versenyzője 2014 és 2015 után nyert újból Európa-bajnoki címet a kategóriában. A kamion Eb végeredménye (élcsoport): 1. KISS NORBERT 276 pont, 2. Sascha Lenz (német) 227, 3. Adam Lacko (cseh) 203 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

90 év után nem a GM lesz a legnépszerűbb gyártó az USA-ban?

2021.10.17.
2021 harmadik negyedévében a Toyota Motor North America eddig 1.857.884 járművet adott el az év során. Ehhez képest a GM 1.777.483 autót szállított ki ugyanebben az időszakban. Bár a közöttük lévő 80.000 autó nem jelent hatalmas előnyt, a Toyota bizakodva vághat neki az utolsó hónapoknak. Ahogy azt várni lehetett, ha valaki csak minimálisan is követi az autóipart, a mikrochiphiány a fő bűnös abban, hogy a GM lemaradni látszik a Toyotától. Az új autók iránti kereslet ugyanolyan magas, mint bármikor, de a kínálat korlátai korlátozzák a termelést. A Toyota a hírek szerint minden más gyártónál sikeresebben bírkozott meg a chiphiánnyal. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy a 2011-es japán földrengés és cunami után jelentősen átalakították gyártási megoldásaikat és készültek a váratlan helyzetekre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A hét karikatúrája: Biztos, ami biztos

2021.10.17.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Moszkva lesz az első "önvezető" város Európában

2021.10.17.
A közlekedési szakember elmondta, az orosz fővárosban már kifejlesztettek egy robottaxi szolgáltatást, és az első vezető nélküli villamos is készen áll a tesztekre. Moszkva alpolgármestere pedig ígéretet tett, hogy 2030-ig az összes személyszállító autóbuszt elektromos meghajtású lesz. Maxim Likszutov szerint a főváros lakóinak körülbelül tíz évre lesz szükségük ahhoz, hogy a vezető nélküli járművek mindennapi életük részévé váljanak. Az autonóm technológiákkal az a céljuk, hogy biztonságosabbá tegyék a közúti közlekedést, valamint növelhessék a közlekedési hálózat kapacitását. Az orosz fővárosban kísérleti stádiumban működnek a Yandex cég vezető nélküli taxijai. Jelenleg mintegy 150 önvezető jármű közlekedik Moszkva útjain, amelyeknek kereskedelmi használata már az idén elkezdődhet. Ugyancsak a Yandex informatikai cég fejlesztői telepítik a vezető nélküli rendszert az egyik moszkvai villamosvonalra. Annak ellenére, hogy az autonóm irányítású villamos városi útvonalakon való elindításának időpontja még ismeretlen, a tömegközlekedésben használt ilyen típusú technológiák kifejlesztése olyan stádiumba jutott, hogy Moszkva - Peking után - a világon a második, Európában pedig az első metropolisz lesz, amely fejlett autonóm közlekedési hálózattal rendelkezik majd. Likszutov kiemelte: a fejlesztések prioritása Moszkva közlekedési hálózatának környezetbarát átalakítása. Moszkva az idei évben úgy döntött, felhagy a dízel buszok vásárlásával, és letette voksát a zéró széndioxid kibocsátású tömegközlekedési járművek mellett. Jelenleg a főváros flottája mintegy 800 elektromos buszt számlál, és 2030-ra minden moszkvai városi tömegközlekedés teljesen környezetbaráttá válik. Ezzel az orosz főváros lesz Európa legnagyobb ilyen típusú térsége. Augusztus közepén a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég szakértői Moszkvát tömegközlekedés szempontjából a világon a harmadik legjobban ellátott városnak minősítették. Az orosz fővárost csak Szingapúr és Peking előzi meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fantasztikusat ment Sebestyén Peti Argentínában

2021.10.17.
Nagyszerűen indult a hétvége Argentínában, Sebestyén Peti a 4. helyen zárta a pénteki szabadedzéseket. Az időmérő a tervek szerint alakult szombaton, Peti a harmadik sor közepéről, a 8. pozícióból várta a rajtot. Jól kezdődődött a futam, a magyar versenyző az ötödik is volt, majd a 7. pozícióban intették le, ami az idei legjobb eredménye. „Eddig jól alakult a hétvége, örülök, hogy a Superpole-on tudtam segíteni a csapattársamat, de egyben én is jó rajtpozíciót szereztem. A start és a verseny eleje jól sikerült, sajnos félidőnél adódott némi technikai probléma és így pár pozíciót vesztettem, ahonnan már nehéz volt visszazárkózni. Vasárnap remélem sikerül mindent megoldani és még jobb versenyt tudunk majd teljesíteni”- összegzett a HUMDA pilótája. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos baleset a Balatonnál - mentőhelikopter a helyszínen

2021.10.17.
Frontálisan összeütközött két személygépkocsi a 75-ös főút Keszthely és Alsópáhok közötti szakaszán. Műszaki mentés céljából a keszthelyi hivatásos tűzoltók vonultak ki a balesethez. Az egység áramtalanította a járműveket, amelyekből motorolaj és hűtővíz folyt az úttestre. Mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vagyont érő kocsit fogtak a magyarok Röszkénél

2021.10.17.
Az átkelőn egy belga férfi jelentkezett kilépésre 2021. október 17-én 8 óra 50 perckor egy 2020-as évjáratú Audi A4 Avant típusú személygépkocsi sofőrjeként. Az adattári ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a nagy teljesítményű kombi szerepel a schengeni információs rendszerben, azt a belga hatóságok keresik. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a tizennégymillió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Üzbegisztánban készül a francia Renault orosz alkatrészekből

2021.10.17.
Üzbegisztánban elkezdték összeszerelni a francia Renault gépkocsikat, orosz alkatrészekből. Az ADM-Jizzakh vállalat szerelőkészleteit a moszkvai Renault Russia gyár szállítja. Az Arkana és a Kaptur öszeszerelése néhány futószalagnyira történik attól a helytől, ahol a Ladák és Kiák készülnek hasonló módszerrel. A gyártás automatizálása minimális, így nincs ok meglepődni a termék magas árán. Az üzbég Renault átszámítva 18-20 százalékkal drágább, mint az orosz Renault. Az ADM-Jizzakh több márkájú gyár bővítését tavaly decemberben jelentették be. Az üzem mostanra került olyan állapotba, hogy megkezdődhetett üzbég Arkana és Kaptur gyártása. A helyileg összeszerelt Renault crossoverek novemberben jelennek meg a taskenti autókereskedésekben. A francia konszern korábbi modelljeit hivatalosan nem értékesítették Üzbegisztánban. Az Arkana cross-coupe ára 1,54 millió rubelnél (kb. 6,3 millió forint) kezdődik, a Kaptur crossover alapára 1,43 millió rubel. A tervek szerint télen a második generációs Renault Duster kerül az üzbég piacra. Ezeket szintén orosz gyártású alkatrészekből szerelik össze. Fokozatosan bővül Üzbegisztánban a Renault márkakereskedői hálózat, mert egyelőre a francia márka autóit csak a főváros két szalonjában lehet megvásárolni és szervizelni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója