Rali Eb - Rekord létszámú nevezés a nyíregyházi hétvégére

2021.10.13.
Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is. Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantin Alekszandrov páros. - Az elmúlt évekhez hasonlóan kétségkívül a hazai ralisport ünnepe lehet ez a nyíregyházi hétvége, és ezt nem csak azért mondom, mert világ- és Európa-bajnoki menők állnak rajthoz - nyilatkozta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: 2016-ban még csak merész álomnak tűnt, hogy hosszú szünet után Magyarország újra rali Eb-futamot rendezhessen, mert ehhez a sportágat is Európa-bajnoksághoz méltó szintre kellett emelni itthon. - Ebből a munkából mindenki kivette a részét, a versenyzők és a csapatok pedig az utóbbi években kifejezetten izgalmas, az utolsó pillanatokig tartó nagy küzdelmet hozó, erős mezőnyt felvonultató országos bajnokságban vettek részt - tette hozzá az MNASZ elnöke kiemelve, hogy a tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány ellenére is sikerült teljes értékű hazai bajnokságot rendezni. - Ne felejtsük el, hogy miközben Eb-futam lesz Nyíregyházán, ugyanezen a hétvégén dől el a magyar bajnoki cím sorsa, amiért még három páros van versenyben. Nagy öröm és büszkeség, hogy a világbajnoki élmenő Östbergéket rendszeresen meg tudják szorongatni és nagy csatára kényszerítik a magyarok, akik közül Hadikék és Csomósék Östbergékkel együtt még harcban vannak az abszolút bajnoki címért - jelentette ki Oláh Gyárfás, és jelezte, az ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik. A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik. Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5,78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182,01 kilométer, a céldobogót pedig a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol majd az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos áldozata is van az egyik reggeli kisodródásnak

2021.10.13.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. október 13-án 5 óra 50 perc körül a 3216-os úton, Abádszalók és Tiszabura között - nem ez volt az egyetlen hasonló baleset ma. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, lesodródott az úttestről és a szántóföldön állt meg, melynek következtében a hátsó ülésén utazó személy a gépkocsiból kirepült és a helyszínen elhalálozott. A baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Lexusra vált Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakozó

2021.10.13.
A Gyomaendrődi származású, nem mindennapi élsportolói karrierje mellett főiskolára járó, angolul kiváló beszélő Tótka Sándor azon két magyar sportoló egyike (a másik Milák Kristóf), aki ifjúsági és felnőtt korosztályban is megnyerte mindhárom nagy világversenyt (olimpia, VB, EB), azaz megcsinálta a "nagy hatost". A fiatal olimpikon aktív kajak-kenu pályafutását 2028-ig tervezi, még két olimpián szeretne részt venni. A jövőben fő számai az 500 méter páros, illetve az 500 méter négyes lesznek, miután a 200 méter, amely számban Tokióban egyéniben nyert, lekerül az olimpia programjáról. - Megtisztelő, hogy a Toyota Reálszisztéma / Lexus Buda 2014, azaz Budapestre költözésem óta bizalmat szavazott nekem, és immáron hét éve élvezhetem a márkakereskedés támogatását, ami a Tokiói Olimpiára való Coviddal terhelt felkészülési időszakban különösen nagy segítséget jelentett. Ahogyan eddig is, úgy a jövőben is azon leszek, hogy eredményeimmel megszolgáljam ezt a bizalmat – fogalmaz az együttműködés meghosszabbítása kapcsán Tótka Sándor. - Kevés Tótka Sándorhoz hasonló elkötelezett, szerény, szorgalmas, és elképesztő befektetett munkával hihetetlen eredményeket elérő sportoló van hazánkban, nagy büszkeség számunkra, hogy Budapestre költözése óta az első pillanattól támogathattuk a munkáját. Sándor mindannyiunk számára példaképként szolgálhat, személyében méltó képviselőre lel márkakereskedésünk és a Lexus márka – avat be Kárai Péter, a Toyota Reálszisztáma ügyvezető igazgatója, aki egyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke is. A Tótka Sándort a jövőben egy környezetbarát öntöltő hibrid elektromos Lexus NX-el támogató Reálszisztéma Autókereskedelmi Kft. egyébiránt 1998-ban került megalapításra mint Toyota márkakereskedés, 2002 óta pedig hazánk első Lexus márkakereskedéseként is üzemel. A Toyota Reálszistéma / Lexus Buda nyitása több, mint 30.000 új autót értékesített (ezt a határt éppen a múlt hónapban lépte át), amelyből 24.969 volt Toyota és 5.240 volt Lexus. Ezzel a márkakereskedés meghatározó szerepet töltött be a Toyota és különösen a Lexus márka, valamint az utóbbihoz kötődő kimagasló ügyfélélmény hazai megismertetésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Esnek-kelnek az autók, egymás után borulnak az árokba

2021.10.13.
Lesodródott az útról, és a szántáson állt meg egy személyautó a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura térségében, az Abádszalók felé vezető 3216-os út 31-es kilométerénél. Az abádszalóki önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. Nem sokkal korábban árokba borult, és a tetején állt meg egy személyautó a 23-as főút 15-ös kilométerénél, Mátraterenye térségében, a Pétervására felé vezető szakaszon. A balesethez a pétervásárai hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az "esés-kelés" Veszprém megyében kezdődött: árokba borult egy nyerges vontató a 8-as főút 56-os kilométere közelében, Veszprém térségében, a Nyugati útgyűrűn. A balesethez a veszprémi hivatásos tűzoltókat riasztották. - A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani - írta a katasztrófavédelem honlapja 6 óra után 9 perccel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vettel is megszólalt a német sebességkorlát ügyében

2021.10.13.
Jól ismert tény, hogy Németországban az autópályarendszer olyan szakaszokat is tartalmaz, amelyeken nincs sebességkorlátozás. Ezeken jellemzően kisebb a forgalom, és több lehetőség van arra, hogy a sofőrök száguldjanak autóikkal.  Ez a híres közlekedésbiztonsági intézkedés a német autópályákat turisztikai attrakcióvá tette. Vettel az Auto Motor und Sportnak adott interjújában kifejtette: „Nem személyes érzelmekről van szó. Fontos a nagy képet nézni. A sebességkorlátozás csaknem kétmillió tonna CO2 kibocsátást takarítana meg. És ez egy kicsit biztonságosabbá is tenné az utakat. Németországban vannak olyan balesetek, amelyek csak azért történnek, mert nincs sebességkorlátozásunk. Ha csak egyetlen ember életét mented meg, akkor ez nem lehet probléma. ” Vettel szerint szintén a sebességkorlátozás bevezetése mellett szól, hogy Németországban van néhány a világ legjobb versenypályái közül, amelyek nyitottak a nagyközönség számára is. A sebességkorlátozás bevezetése minden bizonnyal segítene ezeken a pályákon is, hiszen így már valóban csak a különböző "ringeken" lehetne száguldozni. Nemrég egyébként a Daimler és a VW vezetői is megszólaltak a sebességkorlátozás ügyében, de ők a pilótával ellentétben nem támogatják a limit bevezetését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos balesettel zárult a kedd, mentők a helyszínen

2021.10.13.
Összeütközött két személyautó, az egyik jármű az ütközés következtében felborult a 25-ös főút egri szakaszán, a II. Rákóczi Ferenc utcában. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, a felborult autót pedig a kerekeire állították. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az autóipar legfontosabb emberei: Li Shufu

2021.10.12.
2008-at írunk és Li Shufu éppen a Ford Detroitban található irodájában ült, ahol Don Leclair, a vállalat pénzügyi vezetője megkérdezte tőle, hogy van-e bármi fogalma arról, mekkora cég a Volvo. Ez volt a válasza arra az ötletre, hogy egy kicsi kínai autógyártó megvenné a Volvo-t a Fordtól. Li Shufu és tanácsadói végül meggyőzték a Ford vezetőségét, hogy 2010-ben 1,8 milliárd dollárért váljanak meg a Volvótól. Ez volt az első ilyen ügylete, amelyet számos másik követett, ugyanis később olyan márkákban szerzett jelentős tulajdonrészt, mint a Lotus, a Smart és a London Electric Vehicle Company. A Geely Holding Group Kína legfontosabb autógyártója, mára nem csak a Volvót irányítja, hanem a globális, jól ismert autómárkák egy részét is, például jelentős részesedést tudhat magáénak a német óriás Daimler AG-ban, a Mercedes-Benz gyártójában is. Li Shufu 1963. június 25-én született Taizhou -ban, Kína Zhejiang tartományában. Egy 2014-es, a Forbes Asianak adott interjúban azt mondta, gyerekként homokból épített autókat. "Nem engedhettünk meg magunknak játékokat. Eszembe sem jutott, hogy egyszer majd igazi autókat készítek”. Karrierjét fotósként kezdte, egy néhány ezer forintos kamerával, amire apjától kapott pénzt. A Financial Times portréja szerint az a kamera nem sokáig felelt meg neki, ezért sajátot készített, ahogy stúdióját is saját kezűleg építette meg. A fotózás után új területen próbálkozott: régi gépekből nyerte ki a bennük található aranyat és ezüstöt. Állítása szerint itt kezdődött az a tendencia, ami a mai napig hajtja: új iparágba lép, ahol sokan elkezdik másolni, ezért új területen próbálkozik, ahol egy idő után szintén követni kezdik. Az építőipar után 1993-ban elindította az első kínai magáncéget, amely motorkerékpárokat gyártott. „Ismét: nagyon népszerű, nagyon sikeres és sokan követik” – mondta az FT újságírójának. Shufu szerint az autóiparban akkor lehet valaki sikeres, ha jó munkaerővel tud dolgozni. Ezért saját egyetemet és műszaki szakiskolát alapított, de ez sem volt elég a gördülékeny kezdethez. Első autója olyan rossz minőségű lett, hogy inkább az összes legyártott példányt bezúzatta, és így tett a második próbálkozás eredményeként született modellel is. Végül a kínai iparpolitika változása hozta el az első sikert, amikor 2002-ben bemutatta a Free Cruiser-t, amely a dél-koreai Daewoo tervei alapján készült, és az egyik első kínai autó lett, amelyet nemzetközi kiállításon mutattak be. Ezután lett Shufu igazán nagy játékos, aminek köszönhetően 2008-ban már a Ford irodájában ült, ahonnan bár elhajtották, végül mégis megszerezte, amit akart. Az utóbbi tíz évben óriásira növelte portfólióját, számos legendás autógyártóban szerzett jelentős tulajdonrészt, de manapság sem pihen: Nemrég kötött megállapodást olyan óriási cégekkel, mint a Baidu, az autóiparba való belépést tervező Foxconn (többet között az Apple termékeit gyártó tajvani cég) és a Tencent. Li régóta támogatja a partnerségeket, amelyekkel célja hogy más szereplőkkel összevonja az erőforrásait olyan kezdeményezésekhez, mint az önvezető autók és a villamosítás. A tech cégekkel való megállapodásai minden bizonnyal a mindennel (egymással, a közlekedési infrastruktúrával, okostelefonokkal) kommunikáló autók világára készítik fel a Geelyt. Legutóbb egy okostelefon vállalkozást indított, ami szintén ebbe az irányba mutat. Az 58 éves Li Shufu nemrégiben felvette egy új keresztnevet – az Ericet -, mert tetszett neki a hangzása. Végigjárta az utat egy távoli halászfaluból Kelet-Kínában, saját kezűleg épített fényképezőgépeken és rengeteg iparágon keresztül, amíg közel 20 milliárd dolláros vagyonával a világ egyik leggazdagabb embere lett. Bár nem olyan ismert, mint Elon Musk, legalább olyan fontos szereplője a világ autóiparának, mint a Tesla alapítója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Egy szuperhősnek sem könnyű feladat a parkolás

2021.10.12.
Amikor 2018-ban a Lexus először mutatkozott Marvel szuperhőssel az oldalán (pontosabban a tetején, ha felidézzük a ’Fekete Párduc’ című film ikonikussá vált üldözéses jelenetét), nem csak a közönséget, de a PR-szakmát is lenyűgözte. Az ősi kultúrájukat jövőbe mutató technológiai felkészültségükkel egyensúlyban tartó, egyszerre természetközeli és metropolita wakandai nép vezetője keresve sem választhatott volna magának hitelesebb autómárkát a Lexusnál, amely hasonló értékek mentén szólítja meg jellemzően tehetős, művelt, felvilágosult fogyasztókból álló ügyfélkörét szerte a világban. A videó a képre kattintva indul. A Lexus most visszatér a Marvel moziuniverzumba, és ahogy három éve, ezúttal sem egy átlagos szuperhős társaként láthatjuk. A pakisztáni származású Kumail Nanjiani által alakított Kingo egy szuperképességekkel rendelkező, halhatatlan lény, akit társaival, az Örökkévalókkal együtt az emberi faj felügyeletével bíztak meg még a történelem előtti időkben. Noha Kingo emberfeletti erőkkel bír, nem mentes az emberi gyarlóságoktól: magával ragadta őt a hírnév varázsa, és a történet szerint bollywoodi színészként éli emberi életét. Excentrikus igényessége autóválasztásában is megnyilvánul: a film előzeteseivel egy időben bemutatott reklámfilmben egy Lexus IS 500 F Sport Performance sportszedánnal igyekszik társaihoz, hogy együtt akadályozzák meg a világ pusztulását. A csúcskivitelű Lexus IS ideális munkába járós autó egy szuperhős számára: 5,0 literes, 479 lóerős szívómotorjával kevesebb mint 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, áthangolt futóműve és kisebb rugózatlan tömege kezessé és pontosan irányíthatóvá teszi. Aki azonban autóval merészkedik egy modern metropoliszba, annak akkor is problémát jelent a parkolás, ha történetesen isteni teremtmény… No, de ne lőjük le a slusszpoént: a reklámfilmből minden kiderül. A ’Parkolóhely’ című reklámfilmet azok a Russo-fivérek rendezték, akiknek a Marvel moziuniverzum négy filmjét (Amerika kapitány: A tél katonája; Amerika kapitány: Polgárháború; Bosszúállók: Végtelen háború; Bosszúállók: Végjáték) is köszönhetjük. Nem csoda, hogy a kétperces szpotban számos húsvéti tojást – azaz az MCU-filmeket jól ismerő bennfentesek számára felismerhető, apró részletet – rejtettek el az alkotók; akinek van kedve és türelme, nézze végig alaposan a reklámot, hátha felfedez egyet-egyet ezek közül. Az ’Örökkévalók’ november ötödikén debütál, a legfőbb négykerekű szerepekben többek között a Lexus LS zászlóshajó, valamint a vadonatúj, második generációs Lexus NX középkategóriás szabadidőjármű is feltűnik majd. Fotó: Lexus További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                       
Címkék: 

A Volkswagen mintegy 70 000 új ügyfélre tett szert az ID.3 hatalmas népszerűségének köszönhetően

2021.10.12.
Szeptember végéig körülbelül 144 000 rendelés érkezett erre a járműre. A vállalat megbízásából készült tanulmányból kiderül, hogy a vásárlók fele korábban nem is vezetett Volkswagent, hanem új ügyfelek a márkánál. „Az ID.3 átlagon felüli mértékben hozott új ügyfélcsoportokat a Volkswagen számára. A csaknem 70 000 új ügyfél egyértelmű bizonyíték arra, hogy jó úton járunk ezzel a járművel és az elektromobilitási stratégiával” – tette hozzá Zellmer. Fotó: VW Összehasonlításképpen: Más Volkswagen modellek esetében az új ügyfelek aránya átlagosan 36%. 2021 első felében az ID.3 és más ID. modellek iránt jelentkező megnövekedett keresletnek köszönhetően a Volkswagen rövid időn belül piacvezetővé vált Európában az akkumulátoros elektromos járművek terén. Augusztusban ez volt a legnépszerűbb elektromos jármű számos piacon, köztük Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Ausztriában és Svájcban. Az új előjegyzések alapján az ID.3 augusztusban az első helyre került Nyugat-Európában. A megnövekedett kereslet kielégítése érdekében mintegy 1200 modell gördül le minden nap a zwickaui és drezdai gyártósorokról a legnépszerűbb elektromos járműből. Zwickauban három műszakban dolgoznak mindkét gyártósoron. Emellett a helyi piacra történő gyártás Antingban, Kínában is megkezdődött. Ez év őszén lép be a kínai piacra az ID.3. A Volkswagen a közelmúltban felmérést indított az ID.3 németországi ügyfelei körében vásárlásuk okairól és a felhasználói szokásaikról kérdezve őket. Az ID.3 megvásárlásának vagy lízingelésének legfőbb okai a környezetkímélő működés (60 százalék) és az innovatív technológia (51 százalék) Egy másik fontos vásárlói szempont a Volkswagen márkakereskedői és szolgáltatáshálózat által nyújtott személyes támogatás. A német vásárlók csaknem 80%-ánál az ID.3 a leggyakrabban használt jármű a háztartásban. „Ez is bizonyítja, hogy a jármű egyértelműen alkalmas a mindennapos használatra” – jelentette ki Silke Bagschik, az elektromobilitási termékcsalád értékesítési és marketing igazgatója. A legtöbb járművezető esetében a járművek otthoni töltése mára már teljesen karbonsemlegesen megoldható. 70 százalékuk kizárólag saját fotovoltaikus rendszerről vagy áramszolgáltatótól származó zöldáramot használ, továbbá egyre többen veszik igénybe az új Volkswagen Naturstrom Connect szolgáltatást is. Tekintve, hogy a zwickaui és drezdai gyárakban is karbonsemlegesen zajlik az ID.3 gyártása, „hatalmas lépést tettünk célunk elérése felé, a karbonsemleges mobilitás megvalósításához” – tette hozzá Silke Bagschik. Az ID. család fontos mérföldköve a Way to Zero (Úton a karbonsemlegesség felé) sikerének. A Way to Zero fókuszában a márka új ACCELERATE stratégiája áll, amelynek célja, hogy felvegyük a versenyt az elektromobilitás térnyerésének sebességével. A célunk az új járműflotta teljesen elektromossá alakítása. 2030-ra az összes értékesített Volkswagen modell legalább 70 százaléka tisztán elektromos meghajtású jármű lesz Európában, ami több mint egy millió járművet jelent. Észak-Amerikában és Kínában az értékesített elektromos járművek aránya legalább 50 százalék lesz. Emellett a Volkswagen évente legalább egy új elektromos modellt mutat be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Október végétől országos „KlimaTicket“

2021.10.12.
A környezetvédelmi szempontból a közösségi közlekedés népszerűsítését és könnyebb hozzáférését ösztönző éves bérletkonstrukció Ausztria valamennyi régiójának közösségi közlekedési eszközére: vonatra, villamosokra, gyorsvasútra, buszokra és metróra is érvényes lesz. Az éves bérlet teljes ára 1095 euró, azonban különböző kedvezményes tarifákat is kidolgoztak, így lesz diák és nyugdíjas, valamint családi bérlet is. Emellett, aki október 31-ig vásárolja meg a bérletet, az mintegy 15%-os kedvezménnyel teheti ezt meg. A klímabérlet hivatalos weboldalán október elsejétől megkezdődött a bérletek akciós értékesítése, amely legkorábban az októberi állami ünnep napjától lesz használható az utazásokhoz. A tárgyalások pozitív lezárását követően 2021. október 26-án a keleti régióban – és így Bécsben is – elindul az új, egész Ausztriára kiterjedő klímajegy. A keleti régió utasai számára a „Metropolregionsticket“ egy másik vonzó ajánlat Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland vonatkozásában. A Metropolregionsticket október 25-től kapható a Wiener Linien információs és jegyirodáiban, valamint a Verkehrsverbund Ostregionnál. Az egész Ausztriára érvényes klímajegy elővásárlása már október 1-jén megkezdődött. A Klímajegy egyelőre online a www.klimaticket.at oldalon vagy az ÖBB-nél érhető el. Az értékesítés megkezdéséhez még néhány technikailag összetett előkészületre van szükség, így az értékesítés a Wiener Liniennél csak 2022. január 1-jétől indul el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója