Kihaló faj, de miért? Hyundai i20 teszt

2021.08.10.
A korábbi i20 is jó autó volt, de hiányzott belőle a menőség faktor. Az új modell ránézésre egyáltalán nincs híján ennek, jó ránézni, a sportos, manapság menő éles vonalak és tesztautónk esetében a kék fényezés egyértelműen vonzóvá teszik, sok versenytársánál egyszerűen szebb autó. Az i20-at négy féle felszereltségi szinttel árulják, az alap Entry néven fut, listaáron 4,4 millió forintért, de ezt inkább kerülni érdemes, túl sok nagyon is fontos dolog hiányzik belőle. A következő szint, a Life 5,05 millióba kerül kedvezmények előtt, ebben már van klíma, rádió, Bluetooth csatlakozás és egyéb hasznos funkciók. Ami a funkciókat illeti, sok jóval drágább autó megirigyelhetné az i20 infotainmentjének a kezelhetőségét, ráadásul azonnal, vezeték nélkül tükrözi a telefont, ami egy ilyen kisautóban manapság is kellemes meglepetés. Az autó belseje tágas, nehéz benne hibát találni, sokkal több hely van benne, mint gondolná az ember. Egyedül az zavaró, hogy semmilyen támasztása nincs a kesztyűtartónak, gyakorlatilag "kiesik" a helyéről, ha kinyitjuk. Ezen felül a Life széria egyetlen problémája, hogy a belépő szinthez hasonlóan kizárólag az 1.2-es MPi motorral választható, ami 84 lóerőt teljesít. Mi is ezt a motort teszteltük, de az eggyel magasabb, Comfort felszereltséggel, amihez már választhatunk a szívó helyett ezer köbcentis turbós motort, akár mild-hibrid rendszerrel is. A lista teteje a Premium széria, amibe néhány extrát kiválasztva gyakorlatilag egy 2021-es szinten is minden aktuális technológiával felszerelt autót kapunk, de ez MPi motorral is majdnem 6 millió forint. A Comfort felszereltség kevés kompromisszummal jár, nem érezni az autóban, hogy mindenképp a legmagasabb felszereltséget kellene választani, ami 450.000 forint felárat jelentene. Hiányzik a kartámasz, amit 30.000 forintért vásárolhatunk meg extraként, valamint elférne még benne az automata klíma, aminek az ára 100.000 forint. 130.000 forint ráköltésével szinte minden manapság elvárható felszereltséget megtalálunk az autóban. Az i20-nak egy racionális vásárlókkal teli világban nagyon jól kéne teljesítenie. Hogy szintén új modellel hasonlítsuk, nézzük a Volkswagen Polo nemrég bemutatott modelljét: A Life széria a tőlünk nyugatra a választék közepe szokott lenni, de Magyarországon gyakran nem mutatják be a legalacsonyabb felszereltségű belépő szériákat. Ennek oka egyébként minden bizonnyal a magyar piacon elérhető alacsony profitok, amik különösen egy fapados autó esetében fájdalmasan alacsonyak. Így logikus lehet a Life Polo-t a Comfort i20-szal hasonlítani, itt pedig egyértelműen nyernek a koreaiak: a Polo 95 lóerős TSI motorral 6,32 millió forint, az i20 hasonló, de 100 lóerős motorral pedig 5,85 millió. Egy hasonló Ford Fiesta, ami még csak nem is új modell, hasonló felszereltséggel és motorral majdnem 6 millió forint, de a Renault Clio is több százezer forinttal drágább, nem beszélve a Peugeot 208-ról, amia mi 6,5 milliónál is drágább. Persze nem tudhatjuk, a kedvezmények után hogy alakulnak az árak, de ha feltételezzük, hogy hasonló kedvezményszintekkel dolgoznak a többiek is, az i20 a ma forgalmazott kisautók között mindenképpen az egyik legjobb ár-érték arányú kocsi. A kisautók haláláról régóta írunk mi is, az alacsony profit és az SUV-mánia sajnos ezt a szegmenst bántotta az egyik legjobban, már ami a még létező szegmenseket illeti. Sajnos szívesebben választunk kicsit drágább, de magasabban ülő autókat, a gyártók pedig örömmel szolgálják ki és erősítik is ezt az igényt, mivel ők is jobban járnak a nap végén. Pont ezért öröm az ilyen autóban ülni, ami visszahozza a kisautók egyszerű sportosságát, nem akar több lenni, mint ami. Reméljük, még sok hasonló és egyre jobb i20 követi majd a jelenlegit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Súlyos hármas karambol az M0-son, mentőhelikopter a helyszínen

2021.08.10.
Összeütközött egy kamion és két személyautó Budapest XXII. kerületében, az M0-ás autóúton, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a 12. kilométernél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki, kiemelték, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók.   A balesetben az egyik gépkocsi sofőrje életét vesztette. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán   Az egység áramtalanította a személygépkocsikat. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Húsmentes lesz a Volkswagen központi üzemi konyhája

2021.08.10.
A beszámolókban kiemelték, hogy a wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként. A Volkswagen egy másik gyárában, Hannoverben már kivezették a húst a menza kínálatából - tették hozzá. A vállalat az átállással egy évek óta bontakozó trendet követ - értékelte a Volkswagen lépését az országos idegenforgalmi és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) szóvivője, hozzátéve, hogy végérvényesen elmúltak az idők, amikor a mostohagyerek szerepe jutott a vegetáriánus konyhának. Ugyanakkor a társaság egyetlen wolfsburgi munkatársának sem kell lemondani a húsról, mert a Volkswagen-emblémával díszített toronyház menzája mellett más üzemi konyhák is működnek a bő hat négyzetkilométer területű telephelyen, amelyen több mint hatvanezren dolgoznak. Tovább működik a cég "házi" húsüzeme is, amelyben a koronavírus-világjárvány előtti utolsó évben, 2019-ben hétmillió adag currys kolbász készült sertéshúsból. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nőtt a Waberer's nyeresége és bevétele a második negyedévben

2021.08.10.
A tájékoztatás szerint a negyedéves, kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 98 százalékkal 19,6 millió euróra nőtt. A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) egymás után a negyedik negyedévben volt ismét a pozitív tartományban, 2021 második negyedévében 7,7 millió eurót ért el, ami 10,4 millió eurós növekedés az előző év azonos időszakához képest, és 2017 óta a legmagasabb rendszeres EBIT érték. A csoport féléves árbevétele 292,3 millió euró volt, ami azonban csak 1 százalékos növekedést jelent 2020 első fél évéhez képest, mivel a nemzetközi fuvarozási (ITS) szegmens flottájának mérete 2020 első negyedévében még 44 százalékal magasabb volt a 2021 első negyedévinél. A féléves nettó eredmény 8,8 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 14,1 millió euró vesztesége volt a vállalatnak. Erdélyi Barna, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a 2020 második felében a Waberer's Csoportnál megkezdett pozitív trend 2021 második negyedévében is folytatódott. A csoport szintű nyereségességi ráta - EBIT margin, illetve nettó eredmény margin szinten - az elmúlt negyedév során már a 2010-es évek közepének sikeres időszakához hasonlatos - tette hozzá. Továbbra is szemmel kell tartani a globális logisztikai ellátási láncokban felmerülő, és nem előrejelezhető ingadozásokat, hogy képesek legyenek reagálni a fuvarozási és logisztikai szolgáltatások iránt felmerülő kereslet ingadozására akár a járvány európai negyedik hulláma, akár a globális chip hiány okozta turbulenciák miatt, mivel ennek a kiemelt ügyfeleik között meghatározó súlyt képviselő autóipari és elektronikai cégek jelentősen ki vannak téve - jelezte. A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, a részvény 1895 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a Waberer's részvények legmagasabb árfolyama 2030 forint, a legalacsonyabb 1000 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Wizz Air gép kényszerleszállása 180 utassal Ferihegyen

2021.08.10.
A Wizz Air W66611-es számú járata, fedélzetén 180 utassal gond nélkül, biztonságosan szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren - közölte Radó András. A Wizz Air egy másik géppel szállítja tovább a német fővárosba az utasokat, akik a tranzitban várakoznak. A várakozás ideje alatt a légitársaság étellel és itallal látja el az utazókat - közölte a szóvivő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elektromost varázsoltak a csehek a benzines orosz Hunterből

2021.08.10.
Az MWM Spartan EV névre keresztelt jármű ára 39. 900 eurótól kezdődik. Bár az elektromos változat ára több mint a duplája a benzinmotoros Spartanhoz képest (19. 900 euró), a Land Rover Defender és a Mercedes-Benz G osztályú járművek elektromossá történő átalakítása sokkal drágább, és a célközönségnek – erdészeknek, mezőgazdászoknak – valószínűleg nincs is szükségük ilyen luxusra. Az UAZ Hunter elektromos autóvá történő átalakítását egy egyszerűsített eljárás keretében hajtják végre, a sebességváltó eltávolítása nélkül. Még a kipufogócső is a helyén marad, csak épp semmi nem távozik belőle. A szívó ZMZ benzinmotort szinkron villanymotor váltja fel, melynek maximális kapacitása 163 LE és 600 Nm. A 62,2 kWh akkumulátort egy vízálló acéltartályban van „becsomagolva”. Teljesen feltöltve elegendő energiát biztosít körülbelül 150 km országúti utazáshoz. Ha a vásárló ennél hosszabb utakat akar megtenni egy töltéssel, akkor az MW Motors egy 90 kWh-s akkumulátort is kínál alternatívaként. A fejlesztők azonban úgy gondolják, hogy az európai erdészeknek, építészmérnöknek és geológusoknak – a földrajzi adottságok miatt - valószínűleg nincs szükségük nagy hatótávolságú SUV-okra. Az alapkapacitás egy-egy műszakra elegendő. Ráadásul az akkumulátort akár 80% -ig is fel lehet tölteni gyorstöltési módban, az ebédszünetben. Az elektromos UAZ Hunter szövettetős alapváltozatának ára 39 900 euró. A fémtető többletköltséggel jár, és szintén „extraként” kell fizetni a korróziógátló kezelésért és az off-road opciók (reteszelhető hátsó differenciálmű, erőteljes lökhárítók, csörlő, expedíciós csomagtartó létrával). A jármű saját tömege 1 966 kg-ra nőtt 1760 kg-ról, az elektromos alkatrészek miatt. A maximális sebesség változatlan: 130 km/h. A 100 km/h -ra történő gyorsulási időt nem jelezték, azonban elméletileg az elektromos UAZ -nak lényegesen gyorsabbnak kell lennie, mint a benzines változatnak. Az új elektromos UAZ Hunter teljesen megőrizte az UAZ külső jellemzőit. Az egyetlen jelentős változás a belső térben az elektronikus műszerfal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A múlt heti öt közutas balesetből két elkövető azonnal elhagyta a helyszínt

2021.08.10.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. már a nyár elején előre felhívta a figyelmet, hogy várhatóan kimagaslóan sok nyaralni vágyó választ belföldi úticélt idén, a megnövekedett forgalomhoz pedig az elmúlt 10 év legnagyobb útfelújítási programja társul. Az úton lévők tehát számos esetben találkozhatnak munkaterülettel, ahol hús-vér szakemberek sokasága végzi folyamatosan a felújítási és a napi üzemeltetési, burkolatjavítási, növényzetgondozási munkákat. Sajnos továbbra is rengetegen közlekednek felelőtlenül és hagyják figyelmen kívül a jelzéseket.   A múlt heti baleseteket ebben a friss videóban foglalta össze a Magyar Közút: https://www.instagram.com/p/CSYfej-IflO/?utm_medium=copy_link.   Hétfőn az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán egy kamion a leállósávon tartózkodó útellenőri autónak ütközött érintőlegesen. A kamion sofőrje az ütközés után nem állt meg, az útellenőr a 14 kilométerre lévő kálmánházi pihenőnél érte őt utol. Ugyanezen a napon az autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hejőkürt térségében egy munkavégzést biztosító tehergépjármű ütközési energiaelnyelő szerkezetébe hajtott egy személygépkocsi. A sofőr a helyszínt ebben az esetben is elhagyta.   Kedden, az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a leálló sávon előjelző közutas járműbe hajtott egy személyautó. Míg szintén azon a napon az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Füzesabony térségében történt a negyedik baleset. Egy személyautó a leállósávon dolgozó munkagépébe rohant, majd összeütközött egy másik gépkocsival is. Az ötödik baleset az M1-es autópályán a Hegyeshalom vezető oldalon történt, ahol a közúton dolgozókat és a munkagépet biztosító ütközésienergia elnyelő berendezésnek ütközött egy személygépkocsi sofőrje.   A 2000-es évtől napjainkig 18 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt, számos esetben a balesetet okozók is megsérültek. Munkatársai védelmében két évvel ezelőtt ezért indította el a társaság és tartja folyamatosan napirenden a „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát. Ennek ellenére rendszeresen történnek balesetek a munkaterületek térségében és szinte hetente törnek össze figyelmetlen autósok a munkaterületek elejére kihelyezett ütközési energiaelnyelő szerkezeteket.    A Magyar Közút továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, a munkaterületekre figyelmeztető és ott érvényben lévő korlátozásokat tartsák be és még utazás előtt tervezzék meg optimális útvonalukat, kalkulálják be a munkavégzésekhez esetlegesen kapcsolódó hosszabb menetidőket a www.utinform.hu oldal segítségével. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Befektetési Klíma Alapot hoz létre a Toyota

2021.08.10.
A Toyota vállalatszerte tovább fokozza a széndioxid-kibocsátás csökkentését a legfőbb cél, a karbonsemlegesség elérése érdekében. Ennek részeként a márka létrehoz egy globális befektetési alapot, a „Toyota Klímaalapot”. A jelenleg a világ legszélesebb öntöltő hibrid elektromos modellportfólióját kínáló, a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajtását jegyző, és a szilárdtest akkumulátorok közelgő bemutatása révén hamarosan az akkumulátoros elektromos meghajtást is forradalmasító Toyota nem csupán autóinak helyszíni kibocsátása, hanem a vállalat teljes működése kapcsán a teljes karbonsemlegességet tűzte ki célul. Ennek elérése érdekében a Lexus prémium márkát is jegyző japán autógyártó a saját erőfeszítéseinken túl más, hasonló filozófiát valló partnerekkel is igyekszik együttműködni. A Toyota Klímaalap olyan ígéretesnek tűnő startupokba fog befektetni, amelyek innovatív megoldásokon dolgoznak a karbonsemlegesség elérése érdekében. A Toyota Klímaalapot a Toyota AI Ventures csapata irányítja majd, amely a jövőben a Toyota Ventures nevet viseli majd. A TV a Toyota nevében működik majd alapkezelőként összesen 150 millió amerikai dolláros befektetést gondozva, és olyan olyan startupokba fektet majd be világszerte, amelyek innovatív megoldásokon dolgoznak a karbonsemlegesség elérése érdekében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

1998 óta júliusban kelt el a legkevesebb új autó Nagy-Britanniában

2021.08.10.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy idén júliusban 123 ezer 296 új autót értékesítettek, 29,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál és 22,3 százalékkal kevesebbet az elmúlt egy évtized júliusi átlagához képest. A koronavírus-járvány megfékezését célzó, tavaly március végén életbe léptetett korlátozó rendelkezések alapján az autókereskedéseknek is zárva kellett tartaniuk, és csak júniustól nyithattak ki azok, amelyeknek megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük van. Az SMMT 1 millió 830 ezerről "mintegy 1 millió 820 ezerre" csökkentette az új autók idei eladásával kapcsolatos várakozását. Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 630 ezer új autót adtak el, ami 29,4 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest, és a legnagyobb esés 1943 óta. Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a negyedik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. 2016-ban még 2 millió 690 ezer új autót vásároltak Nagy-Britanniában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Négy méter mély árokba zuhantak, ittas volt a sofőr

2021.08.10.
Egy személygépkocsi vezetője közlekedett a Szálkára vezető úton 2021. augusztus 10-én 3 óra 19 perckor, amikor ismeretlen körülmények között egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, előbb egy kerítéspillérnek ütközött, majd egy fát kidöntve egy négy méter mély vízelvezető árokba zuhant.   Az autóban hárman utaztak, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a kocsi hátsó utasa súlyosan, a sofőr könnyebben sérült. A jobb első ülésen utazó személy nem kért orvosi ellátást. A 31 éves járművezetővel szondát is fújattak munkatársaink, mely magas értéket mutatott. Őt további mintavételre elő is állították. A baleset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás keretében vizsgálják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója