Hivatalos videón a legerősebb magyar autó

2019.01.05.
A Mercedes kiadott egy ízelítő videót az A-osztály csúcsmodelljéről, az A 45 AMG sportmodellről, amit gyengébb társaihoz hasonlóan a Mercedes Kecskeméti üzemében is gyártani fognak. A videón egy színes álcázó matricával burkolt prototípus látható, amelyről azért így is meg lehet állapítani, hogy még agresszívebb megjelenésű, mint a már bemutatott A35 AMG: a csúcsverzión már megtalálható a függőleges lécekből álló, jellegzetes Panamericana hűtőmaszk, és kipufogóból is kétszer annyi, vagyis 2x2 található rajta, emellett egyedi felniket is visel.   A prototípus látványos módon szinte minden kanyart lapjával előre, erőcsúsztatással vesz be, mintha nem is összkerék-hajtású, hanem tisztán hátsókerék-hajtású lenne. A videó alapján szinte biztosra vehetjük, hogy az autóban olyan, drift üzemmódra is képes összkerék-meghajtás dolgozik, mint a Ford Focus RS-ben. A Fordban a nyomaték nagyobb része a hátsó tengelyre érkezik, és a trükkös aktív hátsó differenciálmű arra is képes, hogy a hátsó tengelyen teljesen szabadon variálja a nyomatékot a két kerék között. A Mercedes-AMG vezérigazgatója, Tobias Moers már korábban bejelentette, hogy az új sportmodell kétliteres, négyhengeres turbómotorja több mint 400 lóerős lesz (korábban 360, illetve 381 lóerős volt), de egy német biztosítási kalkulátor nemrég kiszivárgott adataiból a pontos adatot is megtudtuk, ami 421 lóerő az erősebb S változat esetében. Ez azt jelenti, hogy ez a motor lesz a legnagyobb fajlagos teljesítményű benzinmotor a világon, megelőzve a McLaren Senna 800 lóerős 4,0 literes biturbó V8-asát. A Mercedesben a motor erejét egy egyes források szerint nyolc, mások szerint kilencfokozatú dupla kuplungos automata váltó továbbítja majd a négy kerék felé. Mivel már a 306 lóerős A 35 AMG is 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, könnyen lehet, hogy az A 45 AMG-nek 4 másodpercnél kevesebb is elég lesz a mutatványhoz. Szerencsére a hivatalos adatokra már nem kell sokat várni, a német hot hatch ugyanis a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be.

Rengeteg a baleset a havas utakon

2019.01.05.
Baleset nehezíti az előrejutást Szeged irányába az M5-ös autópályán. Ugyanitt a főváros felé több kilométeres a torlódás a visszafelé tartó vendégmunkások miatt. Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy kisteherautó az M5-ös autópálya 22+800 kilométerszelvényében, a Szeged irányába tartó jobb pályatesten. A 2019. január 5-én 14 óra 45 perc körül bekövetkezett balesetben senki sem sérült. A külső és a belső sávot lezárták a rendőrök, a forgalom a külső gyorsítósávon halad. Torlódásra számíthatnak az arra közlekedők. Az ünnepekről hazafelé tartó vendégmunkások miatt a bal pályatesten összefüggő kocsisor alakult ki. Több kilométeres a torlódás a főváros irányában.   Két autó ütközött a 8136-os számú úton. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. január 5-én 15 óra 16 perckor a 8136-os számú úton Bőny térségében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között két autó ütközött. A balesetben ketten olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az ütközés során további két ember is megsérült, őket a mentők kórházba vitték. Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta.   Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 82-es számú főúton. A jelenlegi adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze frontálisan két személygépkocsi 2019. január 5-én 15 óra 28 perckor a 82-es számú főút 11+700. kilométerszelvényében, Eplény és Gyulafirátót között. Az elsődleges információk alapján a balesetben egy személy súlyosan megsérült. A közlekedési baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. Kérjük az arra haladó járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!   Fotó: MTI/Komka Peter
Címkék: 

A Volvo rekordszámú autót adott el tavaly

2019.01.05.
A Volvo Cars már az ötödik egymást követő évben állított be eladási rekordot, az 1927-ben alapított vállalat most először lépte át a 600 ezres eladási számot.  A világ legnagyobb autópiacán, Kínában a Volvo Cars tavalyi eladásai 14,1 százalékkal, 130 ezer 593-ra nőttek. Az Egyesült Államokban a cég autóértékesítése 20,6 százalékkal, 98 ezer 263-ra emelkedett.  Az autógyártó jól szerepelt Európában is, ahol az értékesített autóinak a száma 6,4 százalékkal, 317 ezer 838-ra bővült. A vállalat 2017-ben 571 ezer 577 autót adott el. A Volvo Cars, amelyet a kínai Geely csoport 2010-ben vett meg az amerikai Ford Motortól, jelenleg mintegy 38 ezer embert foglalkoztat.
Címkék: 

Nincs felső határ: kétmilliárd forintot kérnek egy Lexus LFA-ért

2019.01.05.
A 2010 és 2012 között, mindössze ötszáz példányban gyártott Lexus LFA minden egyes példánya autótörténeti ritkaság. Fokozottan igaz ez arra az ötven autóra, amely a cégelnök Tojoda Akio személyes döntése alapján különleges kezelésben részesült: a Nürburgring-csomag kifejezetten kiélezett, versenypályára való autót faragott a sportkupéból. A motorteljesítmény 560-ról 571 lóerőre emelkedett, a váltóvezérlés gyorsabb kapcsolásokat tett lehetővé, számos aerodinamikai elem szénszálas kompozitból készült, ami ugyanúgy csökkentette a jármű tömegét, mint a kovácsolt magnézium keréktárcsák. Az autóhoz járt még egy 12 hónapos bérlet a Nürburgring északi nagykörére, valamint egy vezetéstechnikai képzés ugyanott. Ez utóbbiak a használtpiacon nem érvényesíthetők, de a limitált szériának nincs is szüksége arra, hogy ilyen extrákkal növelje az értékét. Az ötven autó közül az egyik tavaly tavasszal 700 ezer dollárért, azaz akkori árfolyamon számolva 177 millió forintért kelt el a Barrett-Jackson floridai árverésén, míg egy másikért alig pár héttel korábban 825 ezer dollárt fizettek ki Arizonában. Ezek az összegek jól érzékeltetik, milyen hatalmas az érdeklődés az LFA iránt már most, mindössze négy évvel a gyártás befejezése után: nem egészen fél évtized alatt több mint másfélszeresére nőtt az autó értéke. Nem csoda, hogy egyre nagyobb a zaj az LFA fennmaradt példányai körül, és ennek hatására váratlan forrásokból kerülnek elő makulátlan állapotú kupék: kiderült, hogy annak idején – a Lexus szándékával dacolva – több kereskedő is félretett magának (pontosabban tehetős vevőinek) egy vagy több példányt, és ezek most jelentős felárral kerültek a piacra. Alighanem így került egy németországi kereskedés kínálatába is nem egy, nem kettő, hanem összesen öt darab LFA. Egytől egyig bejáratósak még, a legtöbbet használt sem futott többet 2400 kilométernél, és még ezért a példányért is bruttó 699 ezer eurót (224 millió forint) kérnek – ez nagyságrendileg megfelel a tavaly elárverezett példány értékének. Jóval drágább az a három autó, amelyek mindegyike összesen tíz (!) kilométert gurult életében. Ha beérjük egy „mezei” piros vagy kék metálfényezéssel, 850 ezer euróért (273 millió forint) juthatunk hozzá egy túlzás nélkül vadonatúj LFA-hoz, de ha inkább gyönyörködnénk a különösen ritka matt fekete festésben, már 960 ezer eurót (308 millió forint) kell letennünk az asztalra – a felár 15-szöröse annak az összegnek, amit egykor az egyedi festésért a Lexus elkért! Mindez azonban meg sem közelíti annak a sárga színű, Nürburgring-csomagos LFA-nak az irányárát, amelyet ugyanitt, a wasserburgi Autohaus Weinbergernél 6 millió 430 ezer euróért, azaz valamivel több, mint kétmilliárd forintért kínálnak eladásra! A 680 kilométert futott autó teljesen gyári állapotú, sem felszereltsége, sem teljesítménye nem indokolja ezt az orbitális felárat. Ami miatt mégis ennyit kérnek az autóért, az egy aláírás: ez az egyetlen olyan LFA a világon, amelynek maga Tojoda Akio szignálta a motorházfedelét. Az ünnepélyes eseményről annak idején sokat cikkezett az autós világsajtó. Az LFA-t eredetileg saját magának, negyvenedik születésnapjára vásárolta Eric Weinberger, az Autohaus Weinberger tulajdonosa, és mivel ez volt az első, Németországban kiszállított LFA, a fáma szerint Tojoda Akio meglepetésként látta el kézjegyével a karosszériaelemet – az eseményről készített fényképek a csomag részét képezik. Így valóban egyedülálló, és ennek köszönhetően felbecsülhetetlen értékű autóval állunk szemben. Annál inkább, mert ha gazdára talál ennyiért, minden idők legdrágább japán autójaként vonulhat be a történelemkönyvekbe, ami pedig önmagában felsrófolhatja az árat, ha leendő tulajdonosa valaha úgy dönt, túlad ezen a ritkaságon.   Fotók: Autohaus Weinberger, motor1.com  
Címkék: 

Fiatalok és balesetek

2019.01.05.
A kezdő sofőrök kétségtelenül a legveszélyesebbek. Gyakori tévhit, hogy az idős vezetők legalább annyira veszélyesek mind a többi sofőrre, mind saját magukra, azonban a statisztika más mond. Sajnos magyar adat nem áll rendelkezésre, de az Egyesült Államok adatai szerint a balesetek 12,2 százalékát okozzák 20 év alatti sofőrök, míg a 65 év felettiek mindössze 7,5%-ért felelősek. Tapasztalat A tapasztalathoz évek kellenek, a sofőrök jelentős része csak több évnyi folyamatos vezetés után érzi magát valóban komfortosan a volán mögött. A rutin különösen balesetek elkerülésénél jön jól, amikor gyorsan kell reagálni. Egy fiatal sofőr ilyenkor hezitál, nem tudja, mi a jó döntés, így sokszor nem is dönt, vagy rossz megoldást választ, ami balesethez vezet. Elterelt figyelem Minden egyes sofőr ki van téve annak a veszélynek, hogy a figyelme nem igazán összpontosul a vezetésre. Ez egyrészt különösen nagy kockázatot hordoz magában a tapasztatlan sofőrök körében. A fiatalok esetében a hatás fokozódik, ugyanis rutintalanságuk mellett vezetés közben sem tudják elengedni a „multi-tasking” világot és a volán mögött esznek, isznak, vagy legrosszabb esetben a telefonjukat nyomkodják. Bódult állapot Nem vezetünk, ha ittunk, mondhatni ez a közlekedés egyik alapszabálya. Ahogy az elterelt figyelem esetében, az alkohol hatása is nagyobb veszélyeket hordoz magában, ha tapasztalatlan sofőrről beszélünk. A statisztika azt mutatja, hogy a fiatalok felelőtlenebbek, ha részegen vezetésről van szó és legalább ekkora  probléma, hogy gyakrabban ülnek meg bódult sofőr mellé, magukra vállalva ezzel a sofőr felelőtlenségéből eredő kockázatot. Vakmerőség Különösen a tinédzser fiúkra jellemző, hogy néhány kilóméterrel a hátuk mögött úgy érzik, eljött az ideje a száguldásnak. A nagy sebességnél való vezetés komoly tapasztalatot igényel, aminek híján vannak, mindez párosítva a fent leírt okok bármelyikével könnyen tragédiához vezethet. Az utasok A tinédzsereket érintő balesetek 15%-át az okozza, hogy a sofőr kommunikál utasaival, derül ki „AAA” Alapítvány kutatásából. Érdekesség, hogy a tini sofőrök jelentette kockázat megduplázódik, ha egy szintén tizenéves utas ül mellettük és triplázódik, ha kettő vagy több fiatal utas veszi körbe a tapasztalatlan sofőrt. Sajnos a vezetés veszélyes műfaj és várhatóan még jó ideig az is marad. Minden bizonnyal nevelés kérdése, hogy a fiatal, kezdő sofőr megfelelő döntéseket hozzon, szóval ha így nézzük, a vezetni tanulás otthon kezdődik!  

Új élményeket kínál az Audi a müncheni repülőtéren

2019.01.05.
A látogatóknak több szobát kell végig járniuk a nyomok után kutatva és számos feladatot is meg kell oldaniuk, köztük olyanokat, amelyek kapcsolódnak az Audi e-tron által képviselt technológiához. Mindegyik kérdés egy titokzatos kirakós játék darabjait járja körbe, amely egy, az Audi e-tron modellen dolgozó szakember személyét rejtegeti. Az extrafelszerelésként elérhető virtuális külső visszapillantó tükrökkel szerelt elektromos modell része a kalandnak és kulcsfontosságú szerepe van a kirakós játék végső megoldásában. Hogy igazán „felvillanyozó” élményt kínáljanak az ötletgazdák minden érzékszerv számára, a játékot futurisztikus hangeffektekkel és lenyűgöző fényjátékkal gazdagították. Időpontfoglalás a myAudi Sphere területén található szabadulószobába az interneten a http://www.audietronroom.de/ oldalon illetve az Audi további digitális elérhetőségein, például a www.audi.com/e-tron-room oldalon lehetséges. Ezzel párhuzamosan a müncheni repülőtérnél található Audi Tréning Központban zajlott a központi Audi e-tron bemutatkozó tréning, amelyre a világ minden tájáról összesen 9 500 munkatárs érkezett. A tréning célja, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Audi e-tron modellről statikus és dinamikus szempontból egyaránt illetve részletesen megismerkedjenek az általa képviselt technológiával és a jármű teljes ökoszisztémájával. A résztvevők a speciálisan az Audi e-tron számára kialakított beltéri terepes pályán fedezhették fel a tisztán elektromos autó vezetési jellemzőit.
Címkék: 

Óriási a dugó a hegyeshalmi határnál

2019.01.05.
Tóth Gabriella elmondta, hogy az M1-esen a várakozási idő mintegy egy óra, az 1-es úton pedig fél óra. Hozzátette, hogy napközben akár hosszabb torlódás is kialakulhat, ezért arra kérik a sofőröket, hogy lehetőség szerint válasszák a rajkai, a vámosszabadi vagy a soproni határátlépési pontokat, indulás előtt pedig tájékozódjanak a várható várakozási időkről a rendőrség honlapján. 
Címkék: 

Nőtt tavaly az eladott új autók száma Szlovéniában

2019.01.05.
Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 16,2 százalékos részesedésével. Ezt követi a Renault 14,4, a Skoda 9,4 és az Opel 6,3 százalékkal. A Fiat megkétszerezte a piaci részesedését 5,3 százalékra, míg a Dacia piaci részesedése 1,8 százalékponttal csökkent, 3,5 százalékra.  A legkeresettebb modell továbbra is a Renault Clio maradt, az eladott autók 5 százalékát tette ki, ezt követi a Volkswagen Golf és a Polo.  Az elektromos és hibrid autók iránti kereslet gyorsabb ütemben nőtt 2017-hez képest. Tavaly 2116 személygépkocsit értékesítettek, 2,5 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Ezen a téren a Toyota a piacvezető.
Címkék: 

A 2018-as év 18 kiemelkedő pillanata a SEAT szempontjából

2019.01.05.
Az év rekord eredményekkel indult és a vállalat várhatóan az év végén is történelmi magaslatokba érő kiszállításokról számolhat majd be. Az algériai és a kínai szerepvállaláshoz hasonló projektek pedig a jelenleg több, mint 80 országban jelen lévő márka nemzetközivé válását segítik. Mindemellett a SEAT 2018-ban teljes gőzzel folytatta digitalizációs törekvéseit, számos projektet indítva a hálózatba kapcsolhatóság területén. A vállalat különböző kezdeményezései illetve a SEAT modellek összesen több, mint 60 elismerést zsebeltek be a 2018-as évben. A következő 18 kiemelkedő pillanat pedig biztosan bevonul majd a SEAT történetébe: 01 – Növekvő eredmények A SEAT a 2018-as évet történetének legjobb eredményével indította. A 2017-es évben ugyanis 281 millió euró adózás utáni nyereséget ért el, a kiszálltások meghaladták a 470 000 járművet, a forgalom pedig több, mint 9,5 milliárd euróra adódott. Szeptemberig a pénzügyi mutatók ezt a pozitív trendet erősítették. Ezen kívül - kiszállítások tekintetében - a vállalat várhatóan történetének legjobb eredményével zárja ezt az évet is, miután már novemberben – 492 300 kiszállítással – elérte a teljes 2017-es évben regisztrált eredményt. 02 – Isten hozott, Tarraco! A SEAT a modell névadó városában, Tarragonában mutatta be a régóta várt Tarraco modellt, a vállalat legnagyobb SUV modelljét, a márka legújabb zászlóshajóját. A Tarraco az első olyan SEAT modell név, amelyet össznépi szavazással választottak ki, és amelynek végső szakaszában, a #SEATseekingName kezdeményezésben 146 000 személy vett részt. A Tarraco – az Ateca és az Arona modellekhez csatlakozva – teljessé teszi a márka szabadidőautó kínálatát. Az új modell gyártása október közepén indult Wolfsburgban, az első példányokat pedig 2019. év elején értékesítik majd. 03 – CUPRA, egy különleges márka születése A SEAT sportosságának tökéletes kifejeződése: a CUPRA. A vállalat új, egyedi stílusjegyekkel felruházott márkája az autózás szerelmeseinek meghódítására született és hatással van mindenkire, aki eredeti, kifinomult, szenvedélyes és sportos autómárkára vágyik. Első modellje, a CUPRA Ateca október óta elérhető a kereskedői hálózatban. Elektromos versenyautója, az eTCR pedig egy 2020-ban debütáló többmárkás túraautó sorozat alapjait fekteti le.  04 – Megerősített felsővezetői kör A Volkswagen Csoport elnöke, Dr. Herbert Diess júniusban a SEAT igazgatótanácsának elnöki pozíciójára kapott kinevezést. Ezen kívül a SEAT elnöke, Luca de Meo júliustól a Volkswagen Csoport España Distribución igazgatótanácsának új elnökeként folytatja, így a Volkswagen Csoport első embereként viheti tovább munkáját Spanyolországban. 05 – Üdvözlünk, Kína! A Volkswagen Group China, a SEAT és a JAC együttműködési megállapodást írt alá az elektromos mobilitás kínai terjesztéséről. A felek két stratégiai megállapodást kötöttek 2018-ban, amelyeket Berlinben illetve Madridban láttak el kézjegyükkel. Ezek alapján a SEAT partnerként csatlakozik a JAC Volkswagen közös vállalathoz illetve 2021-től a SEAT márka is megjelenik majd a kínai piacon. A három partner pedig közösen dolgozik majd a SEAT járműveinek elektromos alapokra helyezésén. Ezen kívül a Hofejben épülő új kutatási és fejlesztési központ alapkövét is lerakták 2018-ban. 06 – Afrikára összpontosuló figyelem A Volkswagen Csoport a SEAT márkát bízta meg, hogy a konszern észak-afrikai növekedését koordinálja. A SEAT rengeteget javított algériai eredményein azzal, hogy az Arona, a Leon (a CUPRA változatot is beleértve), az Ateca és az Ibiza összeszerelését a Volkswagen Csoport Relizaneban található üzemében végzik. Az üzem 2017-es létrehozása óta több, mint 60 000 Volkswagen Golf, Polo, Tiguan, Passat és Caddy, valamint Skoda Octavia, Rapid, Fabia és Audi A3, Q2 hagyta el a gyártósort Relizaneban, az itt készülő SEAT Ibiza, Arona, Leon és Ateca modellek mellett. 07 – A SEAT Norvégiában: kattintás kattintás után és már meg is van! A vállalat nemzetközi terjeszkedésével összhangban a SEAT áprilisban Norvégia felé vette az irányt, amely ország mérceként szolgál az új trendek és a jövő mobilitási megoldásainak tekintetében. Egy e-kereskedelmen alapuló elosztási formának köszönhetően a vállalat lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az év 365 napján a nap 24 órájában vásárolhassanak autót. A felület áttekinthető és felhasználóbarát kialakítása lehetővé teszi, hogy az ügyfelek öt kattintást követően, mindössze 10 perc alatt lezárhassák a vásárlási tranzakciót. 08 – Felpörögnek a hálózatba kapcsolt járművek Miután a SEAT úttörő módon integrálta a WAZE közösségi navigációs rendszerét járműveibe, az idei évben első márkaként alkalmazta a Shazam zenefelismerő alkamazását modelljeiben. A hálózatba kapcsolhatóságnak ez a magasabb szintje novemberben vált teljessé, amikor bemutatkozott Amazon Alexa, az innovatív hangvezérléses szolgáltatás, amely immár Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Németországban is elérhető. Alexa lehetővé teszi az autóvezetők számára, hogy a kormány mögött töltött időt optimálisan használják ki, mindezt pedig a különböző funkciók egyszerű elérésével biztosítja számukra. 09 – Őrangyal, baleset nélkül A tavaly novemberben Barcelonában rendezett Smart City Expo Világkongresszuson mutatta be a SEAT az “őrangyal” Cristobal tanulmány továbbfejlesztett változatát, amely a legfejlettebb biztonsági segédrendszerek segítségével a baleseteket és azok veszélyét hivatott csökkenteni. A fejlesztésnek köszönhetően Cristobalt már 5G technológiával szerelték, amely lehetővé teszi, hogy környezetében lévő gyalogosokhoz és az utcakép egyéb elemeihez kapcsolódjon. Ezt a márka a Telefónica vállalattal együttműködésben tesztelte. 10 – Két keréken a SEAT márkával A kongresszuson debütált a vállalat új, "SEAT eXS powered by Segway" névre keresztelt elektromos járműve, amely a márka mikromobilitási stratégiájának első lépéseként mutatkozik be, célja pedig, hogy az utazás utolsó szakaszát megcélzó elektromos városi mobilitást segítse. 11 – Fellendülő mobilitás 2017. második felében történő megalapítása óta a SEAT Metropolis:Lab Barcelona olyan innovatív megoldásokon dolgozik, amelyek a városi mobilitást erősítik. Első projektjeik egyike volt az igény szerinti buszszolgáltatás (Bus on Demand), amelynek célja a tömegközlekedés hatékonyságának javítása az ügyfelek igényeinek figyelembe vételével. Másik ilyen kezdeményezésük a fuvarmegosztó alkalmazás kidolgozása, amely olyan felhasználók összekötéséről gondoskodik, akik autóval ingáznak a munkahelyükre, így az egy környéken élők akár együtt is utazhatnak. 12 – Respiro, autómegosztás a SEAT márkától A Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress – MWC) a SEAT bejelentette az XMOBA megalapítását, amely független vállalatként új intelligens mobilitási szolgáltatások fejlesztését és tesztelését végzi. Ez a leányvállalat számolt be a Respiro, az úttörő jellegű, óraszámláló alapon működő autókölcsönző madridi startup cég megszerzéséről. Az elkövetkező években várhatóan új városokban is elinduló szolgáltatás megvásárlásával a SEAT új csatornák kiaknázásával teheti változatosabbá üzleti modelljét. 13 – Üdv a fedélzeten, Dr. Vollmer! Dr. Christian Vollmer márciusban lett a SEAT új, termelés és logisztika területéért felelős alelnöke. A digitális átalakulás és az ipar 4.0 jelenlegi szakaszában ő felel a környezeti fenntarthatósággal és a jövő mobilitásával összefüggő kezdeményezésekért. Emellett természetesen ő felügyeli a SEAT minden üzemének gyártási tevékenységét. Dr. Vollmer érkezését megelőzően Dr. Rainer Fesselt választották a martorelli üzem igazgatójának. 14 – 25 éve Martorellben, 10 millió legyártott autó A SEAT szívének számító martorelli gyár 2018-ban ünnepelte 25. évfordulóját. Közel 12 500 ember dolgozik Martorellben az üzemben illetve a vállalat központjában. 25 éves története során 39 modellből és azok különböző változataiból több, mint 10 millió autó készült itt. Napjainkban a martorelli üzem mérceként szolgál az ipar 4.0 tekintetében, a növekedés motorja a munkahelyteremtés és az ipari fejlesztések szempontjából, nem mellesleg pedig egy hatékony, fenntartható és környezetbarát termelési helyszín. 15 – Audi A1: made in Martorell A sportos új kompakt modell, az Audi A1 október óta kizárólag a SEAT martorelli üzemében készül, innen szállítják tovább azokra a piacokra, ahonnan a megrendelés érkezett. Mindez pozitívan járul hozzá a termelési helyszín export darabszámához, amely már meghaladja a 80 százalékot. Az Audi A1 a második prémium modell az Audi Q3 után, amely Spanyolországban készül. Az Audi Q3 egyébként szintén a martorelli gyártósorról gördül le az A1 modellhez hasonlóan. 16 – Második helyen végzett a SEAT Ibiza a Car of the Year 2018 szavazásán A 2018-as év díjesőt hozott a SEAT ikonikus modelljének, az Ibizának. Miután a 2017-es évet a spanyol autóipar egyik legrangosabb elismerésével, az ABC Best Car of the Year 2018 díjával zárta, az Ibiza folytatta díjakkal szegélyezett diadalmenetét: a döntős mezőnyben szerepelt a Car of the Year 2018 választáson, az Egyesült Királyságban a What Car? magazin a legjobb szupermininek választotta. Németországban ő lett az Év Cégautója 2018 díj győztese, a francia La Revue Automobile pedig a Leginkább ajánlott városi autónak választotta (Citadine de Réference). Katalóniában neki ítélték a Best Car of the Year 2018 elismerést, a Motorpress Ibérica pedig a Best Cars 2018 díjjal jutalmazta, de a 2018-as évben szerezte meg – többek között - a Schibsted Motor Awards kitüntetését is, mint a Legjobb kisautó illetve kompakt modell. 17 – A világ első, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő városi szabadidőautója A Párizsi Autószalon közönségének mutatkozott be először az új SEAT Arona TGI, a világ első városi szabadidőautója, amelyet sűrített földgázzal (CNG) és benzinnel üzemelő hibrid erőforrás hajt. Emellett a SEAT partneri megállapodást írt alá a Snam és az AFGNV vállalatokkal a földgáz és a biogáz Franciaországban és Olaszországban történő népszerűsítéséről. 18 – CARS, amely több, mint puszta autó 2018-ban a SEAT első évfordulóját ünnepelte a CARS egészségügyi központnak, amely úttörővé tette a spanyol vállalatot a megelőző egészségügyi szolgáltatások területén és amely így az egészséges vállalat mintájaként szolgál. Ezen kívül a SEAT Tudományos Bizottság az Egészséges Vállalatért testülete összeállította a MedCARS tanulmányt, amelynek célja, hogy meghatározzák az egészséges életmódnak a dolgozókra és általában az emberekre gyakorolt kedvező hatásait. Mindemellett a Volkswagen Csoport több, mint 2 000 spanyolországi munkatársa részesül a SEAT által a dolgozóknak biztosított Egészségügyi Szolgáltatás juttatásaiból.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója