Ez a motor hajtja a Kia rakétáját

2019.01.07.
Stinger. Kinek mi jut erről a szóról az eszébe? Amikor a Kia bemutatta a Stinger névre keresztelt GT-jét, nekem rögtön beugrott a katonai felhasználású légvédelmi rakéta, amely nagy hírnevet vívott ki magának a légi célpontok megsemmisítésében. Az indítócsőé 5, míg míg az infravörös irányítófejjel szerelt rakéta tömege 10 kilogramm. A kézi légvédelmi fegyver képes felismerni az idegen/saját hadi gépeket (helikopter, repülő). 5 km-en belül, 3 ezer méteres magasságig használható, egy igazi veszedelem. Ezt lefordítva a Kia nyelvére, egy durván 5 méteres, ütős Gran Turismóról beszélünk, amelynek szívét 3,3 literes, V6-os motor képezi, egyszeres megfúvású, ikerturbókkal segítve lélegzését. A márka nagyot dobbantott a sportos vonalat megerősítve, gondosan ügyelve arra, hogy a német és a japán konkurenciát lepipálja a teljesítmény, valamint az ár-érték arányban ebben a kategóriában. A 370 lóerős, láncos erőforrás (6000 1/perces fordulat) 4,9 másodperces 0-100 km/órás sprintidővel ruházza fel a Stingert. A maximális, 510 Nm-es forgatónyomaték 1300-4500 között áll rendelkezésre, ez utóbbi tartományszám konkrétan ijesztően pontosan BMW-s adatnak is tekinthető… A sportosságra utal a furat-löket arány: 92,0 x 83,8 mm. Meglepődtem, de a trenddel ellentétben, sok vetélytárshoz képest erősen rövid löketű a Stinger 3.3-asa. A benzinmotoroknál manapság az figyelhető meg, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a két szám (még a teljesítményorientált modelleknél is, az új Honda Civic Type R-nél és az új BMW M760Li-nél például tizedmilliméteres csak a különbség), hiszen az emissziós értékek miatt a „pörgős, rövid löketű japán blokkok” immáron történelemkönyvbe illők, a löket növelésével nő a nyomaték az alsó és a középső fordulatszám-tartományban, ami a hétköznapi autózásban fontos – és emiatt az emisszió szempontjából is. De amikor a turbón és a közvetlen befecskendezésen felül van még egy-két műszaki csemege a tervezőmérnökök tarsolyában, visszatérhetnek a sportosabb alaphoz, mert ennek előnye meg fog mutatkozni később, a hátrányát pedig ezekkel a plusz okosságokkal ki tudják cselezni. Ezek közé tartozik az új elektromos termosztát és a szelepvezérlésben szerepet kapó köztes csap is. Lássuk csak, ezek hogyan járulnak hozzá a teljesítményhez, a jó gázreakcióhoz és a hatékonysághoz! Az új termosztát a motorvezérlő-egység által irányított, és másként engedi keringeni a hűtővizet részterhelésen, illetve teljes terhelésen a hengerfalak és a hűtőegység között. A két véglet: jobb lábunk kevésbé izgága, a tempó nem nagy, a menetszél is szerényebb, míg a másik esetben magas a fordulatszám, intenzív a motor hőtermelése, de a menetszél is nagyobb. Ezeket figyelembevéve játszik a hűtéssel a termosztát, optimális hőmérsékletet biztosítva a stabil égéshez. A folyamatosan változó szelepnyitási időzítésben (CVVT) a szelepösszenyitások révén jó reakcióidő és hatékonyság egyaránt elérhető. A szívási ütem 30 főtengelyfokkal, jelentősen eltolható, megvalósítva ezáltal a késői szívószelepzárást, a pumpálási veszteségek minimalizálásával javítva a hatékonyságot. Eközben 3-3 hengerre jut egy-egy feltöltő, amely friss, sűrített és hűtött levegővel látja el a hengersorokat. A nagy nyomaték alacsony fordulatszámon is elérhető. Teljesítményben Audit, BMW-t, Posrchét és Lexus-t aláz az új Stinger kategóriájában. De mire elég a stílusa? És mégis milyen vezetni? Megtudhatják tesztünkből. Fotók: kia.com

Egyre több az elővételben vásárolt e-matrica

2019.01.07.
Tavaly év végén az országos és a megyei e-matricákból összesen több mint 121 darab kelt el az érvényességi idő kezdete előtt. Az előértékesítési időszakban vásárolt termékekből 2,3 milliárd forintos bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami 2017. azonos időszakához képest több mint 12 százalékos bővülés. A közleményben felidézték, hogy a tavalyi éves matricák 2019. január 31-ig használhatóak, ezért még majdnem egy hónap áll a magyarországi díjköteles utakon közlekedők rendelkezésére az új jogosultságok beszerzésére.  

Körözött BMW-t fogtak Csanádpalotán

2019.01.07.
Egy román állampolgárságú férfi egy BMW vezetőjeként 2019. január 4-én 22 órakor akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött 1,5 millió forint értékű autót lefoglalták.  

A Finnair volt a világ legbiztonságosabb légitársasága 2018-ban

2019.01.07.
A JACDEC (Jet Airliner Crash Data Evaluation Center) nevű szervezet a polgári repülésről szóló Aero International című magazinnal együttműködve a világ 100 legnagyobb forgalmat bonyolító légitársaságának biztonsági mutatóit vizsgálta. Az eredményeket százalékszámmal értékelték, maximum 100-at lehet szerezni. A legjobb eredményt (93,91 százalékkal) a Finnair érte el, hajszálnyival megelőzve a szingapúri Scoot Tigerairt, valamint a Norwegian Air Shuttle-t. A 2017-es év legbiztonságosabbnak minősített légitársasága, az Emirates idén negyedik helyre esett vissza. Az értékelés során a JACDEC több tényezőt is vizsgált, egyebek között például azt, hogy az adott légitársaságnak volt-e balesete az elmúlt 30 évben, emellett az országspecifikus működési körülmények és egyéb kockázati tényezők is számítanak. Legutolsó helyen az indonéziai Garuda légitársaság végzett, 53,11 százalékos eredménnyel.

Bécsben már 250 töltőállomás működik elektromos autóknak

2019.01.07.
- A bécsi hálózat kiépítéséért és üzemeltetéséért felelős Wien Energie közölte: a töltőállomások 385 ezer kilowattóra elektromos energiát használtak fel az év folyamán, ami 160 átlagos háztartás éves áramfogyasztásának felel meg. A város területén elhelyezett elektromos töltőállomásokat eltérő gyakorisággal vették igénybe az autósok. A használati szokásokról szerzett tapasztalatokat a hálózat további bővítésénél figyelembe fogják venni. Bécs városa 2020-ra ezerre kívánja bővíteni a hálózatot. A meglévő 250 mellé az idén még 400 állomás épül. A tervek szerint a város területén sehol nem kell majd 400 méternél hosszabb utat megtenni a legközelebbi elektromos töltőállomásig. A közterületen jelenleg működő 250 töltőállomás mellett még 670 állomás érhető el fizető parkolókban, parkolóházakban és szupermarketeknél. Ezeknek a korlátozottan elérhető töltőállomásoknak a használati és áramfogyasztási adatait a Wien Energie statisztikái nem tartalmazzák.

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma tavaly Németországban

2019.01.07.
A forgalomba helyezett új autók száma tavaly a 2017-eshez képest 0,2 százalékkal 3,44 millióra csökkent Németországban. Az is igaz viszont, hogy a 2017-es kiemelkedően jó évnek számított az autóértékesítések szempontjából. A forgalomba helyezések tavaly elsősorban az új autók típusengedélyének kiadásához szükséges károsanyag-kibocsátási mérési eljárás szigorítása miatt csökkentek. A dízelautókra kilátásba helyezett forgalmi korlátozások miatt pedig nagymértékben visszaesett tavaly a dízelmotoros autók részaránya a forgalomba helyezett új autók között: a 2017-es 38,8 százalékról 32,3 százalékra. A benzinmotoros autók részaránya ezzel párhuzamosan 57,7 százalékról 62,4 százalékra emelkedett. Az alternatív hajtású autók részaránya 3,5 százalékról 5,3 százalékra emelkedett. Ezen belül a tisztán elektromos autók részaránya 0,9 százalékról 1,0 százalékra emelkedett 43,9 százalékos szám szerinti növekedés mellett. Tavaly 36 ezer tisztán elektromos autót értékesítettek Németországban.
Címkék: 

BMW X4 25d xDrive M Sport - képgaléria

2019.01.07.
Galéria képek: 

Niki Laudát ismét kórházban kezelik

2019.01.07.
Az osztrák pilóta Ibizán töltötte vakációját, onnan január elején szállították Bécsbe, ahol intenzív osztályon influenzával kezelik. Osztrák médiaértesülés szerint a 69 éves sportember a jövő héten elhagyhatja a kórházat. Lauda - aki 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert Forma-1-es vb-címet - súlyos tüdőbetegségben szenvedett, így a szervátültetés elengedhetetlenné vált ahhoz, hogy életben maradjon. Állapota az augusztusi beavatkozást követően kritikus volt, de néhány nappal a műtét után az orvosai már arról számoltak be, hogy bíznak a teljes felépülésben.
Címkék: 

Sztrájkolnak a berlini repülőtereken hétfő reggel

2019.01.06.
A sztrájk 5 órától 8.45-ig tart, a két repülőteret együttvéve nagyjából 80 járatot érint, ezek egy részét már vasárnap törölték - írja az MTI. A repterek üzemeltetőjének (Flughafen Berlin Brandenburg - FBB) honlapján közölt adatok szerint törölték a Ryanair légitársaság Schönefeldről Budapestre közlekedő, FR 196 jelzésű járatát is, amely 7.25-kor indult volna. A Verdi egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasok, a poggyász, a teherszállító járatok rakománya és a légitársaságok személyzete ellenőrzését végző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak. A BDLS elutasítja a szakszervezeti követelést, helyette 2 százalékos béremelést ajánl. A Verdi ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért most figyelmeztető sztrájkkal nyomatékosítja követelését. A következő tárgyalási fordulót január 23-án tartják. A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban, a berlinieké jelenleg 17,12 euró.

Friss vasak - a prémium kompakt SUV-k előretörése

2019.01.06.
A prémium kompakt szabadidőautó-kategória viszonylag friss, ennek ellenére igen sikeres. Az LMC Automotive piackutató előrejelzése szerint a Volvo, a Jaguar és a BMW újdonságaival felhizlalt szegmens az idén eléri Európában a félmilliós forgalmat. Szakértők szerint a növekedés csak fokozódik, 2021-ben már 700 ezernél is több ilyen autót értékesítenek a kontinensen, azaz 2016-hoz képest öt év alatt pontosan megkétszereződnek az eladások. Mint sok más kategória, a prémium kompakt SUV szegmens is a BMW-hez köthető, az első ilyen autó a BMW X1 volt, amely tíz évvel ezelőtt jelent meg. A modell megőrizte piacvezető szerepét, idén az első félévben 62 287 példánya talált gazdára Európában a Jato Dynamics adatai alapján. Elsőségét azonban sok új belépő veszélyezteti. Új belépők A Volvo XC40, a Jaguar E-Pace és a DS 7 Crossback mind friss jövevények és mind nagy ambíciókkal érkeztek. A BMW azonban bemutatta legújabb aduját, az X2 sportos lendületet adott a márkának. Hamarosan nálunk is megjelennek a Győrben gyártott Audi Q3-asok, amelyek tovább fokozzák az érdeklődést a kategória iránt. A négykarikás márka és az Audi Hungaria is nagy reményeket fűz a Q3-ashoz, amely a harmadik legnépszerűbb Audi modell a világon a Q5, valamint az A4 után. A rangsorban a hatodik legnépszerűbb Range Rover Evoque jövőre kap utódot és egy komoly riválist is a Lexus UX tekintetében. Később jöhet a kecskeméti A-osztályra épülő újragondolt Mercedes-Benz GLA. De ezzel nincs vége, 2022-ig érkezik az Alfa Romeo kompakt SUV-ja. Az olaszok úgy vélik, 2022-re a prémium szegmens 12 százaléka kompakt szabadidő-autó lesz majd. Vágyfokozó variánsok Kezdetben a gyártók konvencionális, kevés érzelmet keltő modelleket küldtek versenybe, ám mára előtérbe került a fineszes dizájn és a vágyfokozó forma. Szinte kimeríthetetlennek tűnik a lehetőségek tárháza, a prémium gyártók pedig mindent megtesznek, hogy egyedi, változatos és izgalmas termékekkel bombázzák pénzes közönségüket. Az Audi volt az első, amely a Q3-as mintájára megépítette a kisebb Q2-est. A BMW sem volt rest, hamarosan érkezett a válasz az X2 képében. Az Audi közben bejelentette, hogy szintén Győrben gyártják majd a néhány éven belül a Q4 szabadidő-autót. A Q4 a tervek szerint erősen hasonlít majd a Pekingben bemutatott kupéjellegű TT Offroad koncepcióautóra. A Mercedes-Benz sem tétlen, egyes kiszivárgott információk arra utalnak, hogy gőzerővel készül a most bemutatott új B-osztály alapjain a GLB SUV. A PSA ezekkel szemben kisebb modellen dolgozik, 2019 tavaszán bemutatják a DS 7 Crossback kistestvérét, a DS 3 Crossback modellt.   Az autógyártók azért kedvelik ezt a járműkategóriát, mert olcsó platformra épülő autókra tudnak ráhúzni prémiumnak tetsző technológiát és formát. Az Audi Q3 a Volkswagen-csoport MQB-platformjára épül, azaz valójában egy feltupírozott Golf. A BMW X1 és X2 pedig ugyanazt az UKL padlót használja, mint a Mini Countryman. Utóbbi igen népszerű volt az első félévben, eladásai túltettek a kifutó Evoque-on. A Range Rover ugyanakkor sok új vevőt szerzett az E-Pace szabadidő-autóval. Mind ez, mind pedig az új Evoque ugyanazt a padlólemezt használja, mint amire a korábbi Evoque épült, így a profitot itt sem veszélyezteti túl sok fejlesztési költség. A Lexus sem talált ki semmi újat, az UX a jól bevált TNGA globális platformra épül. Elektromos kapcsolás A jövő prémium kompakt szabadidő-autóit előszeretettel kínálják majd villanyosított hajtással, az új Evoque-ból lesz plug-in hibrid, ahogy az Alfa is készül a villamos üzemre. A Mini már most kínál elektromos motorral támogatott Countrymant, az eladásai 14 százalékát ez a változat teszi ki.  Az senkinek nem okoz majd meglepetést, hogy a Lexus UX hajtása hibrid lesz, a kétliteres benzinmotorral társított új hajtáslánc 176 lóerőt teljesít majd. A dízelt nem kell még temetni, a prémium kompaktokat előszeretettel vásárolják öngyulladós erőforrással. Az első félévben az eladott ilyen kocsik 65 százaléka volt dízel. A visszaesés azonban jól tetten érhető abban, hogy a benzinesek iránti korábbi 24 százalékos érdeklődés 35 százalékra gyarapodott. A modellek 51 százalékát elsőkerék-hajtással rendelték, ebben nincs változás, az elmúlt évben is fej-fej mellett voltak a 4x4-es és a 4x2-es változatok. Európában jelenleg Nagy-Britannia a prémium kompakt SUV-k legnagyobb felvevőpiaca, ahol az eladások az első félévben 22 százalékkal 44 ezerre nőttek. A következő nagy piac Németország, majd Olaszország, Franciaország és Spanyolország következik. A pici részesedés tekintetében Luxemburg az első, a második Svájc, a harmadik Belgium, a negyedik Nagy-Britannia. Bár majdnem minden gyártónak sikerült megvetnie a lábát ezen a talajon, a japán Infinitinek ez nem jött össze. A Q30/QX30 modellpáros kevesebb mint kétezer embert érdekelt egész Európában, de ez a gyártót nem törte le, továbbra is árusítják a Nagy-Britanniában összeszerelt szabadidő-autót, ami valójában egy átmaszkolt Mercedes-Benz GLA. Európa legnépszerűbb prémium kompakt szabadidő-autói (2018. első félév) 1. BMW X1 62 287 autó, +1,7% (az egy évvel korábbihoz képest) 2. Audi Q2 46 422, + 9,7% 3. Audi Q3 36 833, -12% 4. Mercedes-Benz GLA 34 835, +5,5% 5. Mini Countryman 28 630, +40% 6. Range Rover Evoque 22 400, -32% 7. Volvo XC40 15 022, új 8. Jaguar E-Pace 14 378, új 9. BMW X2 13 695, új 10. DS 7 Crossback 7199, új   B. Cs.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója