Kalasnyikov modell - autót a fegyvergyárból?

2018.08.25.
Az új modellt az Armija-2018 nemzetközi haditechnikai kiállításon, a Moszkva térségében fekvő Alabinóban mutatták be. Az autó akkumulátora 350 kilométer megtételét teszi lehetővé újrafeltöltés nélkül, a 100 kilométer/órás sebességre 6 másodperc alatt gyorsul fel. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

Mi lesz veled Ferrari?

2018.08.24.
  Maranello: próbaút előtt az első Ferrari 125S                                          Forrás: FCA/Ferrrari Nem költ reklámra Értékálló, sőt, egyre értékesebb, vagyis jó befektetés a veteránautó, pontosabban a ritka darab, pláne, ha híresség vagy versenysiker is kapcsolható történetéhez. Ezt bizonyítják az aukciós számok, melyekkel rekordokat döntöget a legendás olasz márka. A nagy kérdés csak az, hogy mennyire képesek folytatni majd ezt a hagyományt napjaink maranelloi modelljei. A tőzsdei bevezetés jót tett a márkának, az egyre nagyobb volumenű gyártás viszont veszélyeztetheti az értékállóságot, hiszen elvész a ritkaságjelleg, de ez most legkevésbé érdekli a céget, mely évről évre értékesítési rekordokat döntöget és profitja is az egekben van, miközben mérlegét az is javítja, hogy egy fillért sem kell reklámra költenie. Mert mind a pénzügyi, mind az autós, mind a versenysportos, pláne a pletykalapos megjelenés is hír, ha szerepel benne a Ferrari név. Ferrari 166 Sport Coupé tervrajz                                                              Forrás: FCA/Ferrari Örökifjú hetvenéves Megszűnnek és feltámadnak márkák, az autótörténelem 131 éve alatt négyezer született, napjainkban nagyjából kétszáz működik. Nem a legöregebb, de talán a legtöbb sportsikert aratott a Ferrari, mely már hetvenéves, de még legrégebbi darabjai sem tűnnek öregnek. Nem véletlenül, hiszen legyen akár együléses versenykocsi, akár négyüléses kupé, az ágaskodó paripás jelvény mindig sportos géneket garantál. Ünnepel a Ferrari, az egyetlen csapat, mely az első versenytől, pontosan 1950-től rajthoz állt minden Forma 1-es szezonban. Minden darab kelendő és drága                                                                  Forrás: FCA/Ferrari Nem csak ringharcos Abban is úttörő, hogy nem csak a ringeken, de a hétköznapi autók piacán is állandó versenyző, pedig ez is egyre keményebb, mert egyre népesebb a rendszámos, vagyis közúton is használható szuper-sportkocsik mezőnye, pedig fejlesztésük és gyártásuk csillagászati összegeket emészt fel, ahogy az autósport is, melynek létét sokszor indokolták azzal, hogy ez az utcai autók kísérleti laboratóriuma. Vérre menő csatákat láthatunk a világbajnoki a pontokért. Be is vetnek mindent. Több eszköz és anyag is a repülőgéptechnikából szállt a versenyautókba: ilyen a blokkolásgátló fékrendszer, az alumínium, a titán és a karbon. A formula technikával közúti közlekedésre épített szuper-sportkocsik sorát még a kilencvenes évek közepén kezdte a Ferrari: az F50-esből 349 került piacra, a 350-ik a Maranello-i múzeum kollekcióját gyarapította. Forma 1-es technikával épített Ferrari F40                                              Forrás: FCA/Ferrari Milliárdos példány Minden Ferrari méregdrága és jó befektetés. Tavaly az egyik őszi árverésen egymilliárd forintnyi euróért kelt el az 1955-ös Ferrari 750 Monza, melynek első tulajdonosa Bruno Sterzi milánói gróf volt. A 760 kilogrammos sportkocsit háromliteres, 250 lóerős teljesítményű motor hajtotta. Nem csak a maranellói autók érnek sokat: májusban egy firenzei aukción 36 ezer euróért (11 millió forintért) kelt el Enzo Ferrari 142 szerelmes levele, melyeket 1958 és 1970 között írt Fiamma Breschinek, az 1958-as francia Forma-1-es futamon balesetben elhunyt Luigi Musso özvegyének. Kapcsolatuk halálukig baráti maradt, mert Breschi nem fogadta el Ferrari házassági ajánlatát, pedig aranygyűrűt is kapott a múzsa. A megözvegyült Fiamma Breschi 2015-ös haláláig hű maradt férjéhez. Enzo Ferrari 90 évesen, 1988-ban halt meg, és rendkívüli örökség maradt utána. A márka legendás darabjai Maranello-i múzeumban                              Forrás: FCA/Ferrari Alfával kezdett Enzo Ferrari 1939-ben távozott az Alfa Romeótól és alapította meg az Auto Avio Contruzionit, melynek első autója, a 125S 1947-ben indult tesztútra Maranelloban, majd bemutatása után néhány héttel két versenyt is nyert, ezzel megindult a márka karrierje. A sikeres rajtot és hetvenedik évét idén folyamatosan ünnepelte a Ferrari, melynek tulajdonosa, a FIAT-Chrysler többször felvetette a legendás gyár eladását, miközben részvényeit a tőzsdére is bevezette. A sikertelen első kísérlet után mostanság az veszélyezteti a Ferrari értékének megőrzését, hogy az anyacég tovább akarja növelni termelését, amivel csökkenthet a márka exkluzivitása, miközben a világbajnoki sorozatban sem biztos favorit. Ferrari 488 GTB                                                                                    Forrás: FCA/Ferrari Harmincnál több VB-cím Pedig a Ferrari az egyetlen csapat, mely az első versenytől rajthoz áll minden Forma 1-es szezonban: a Scuderia 1950-től a Forma 1-ben 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címet szerzett. Miközben Sebastien Vettel és Kimi Raikonen a ringeken harcol a VB-címért, Ferrari biztos befutó a piacon: tavaly 8014 autót adott el, az idei terv 8400, a 2019-es cél már kilencezer darab, és egyáltalán nem látszik elérhetetlennek az évi tízezer sem. A márka hetvenéves történetét lehetett megismerni a londoni Design Museum csarnokában, a Ferrari: Under the Skin című kiállításon, melyen az olasz cég formatervező stúdiója is bemutatkozott, de láthatók voltak a Commendatore személyes tárgyai, a legendás modellek tervrajzai, vázlatok, prototípusok, valamint agyagmodellek és több fénykép is: az egyiken Mick Jagger 288 GTO-t, a másikon Steve McQueen 275 GTB Ferrarit vesz át Maranellóban.   „A versenyautók nem szépek és nem is csúnyák. Akkor válnak széppé, amikor nyernek.” Enzo Ferrari      

A legcsodálatosabb Toyota, ami soha nem is létezett

2018.08.24.
Amikor a James Bond-franchise akkori jogtulajdonosai a Csak kétszer élsz (You only live twice) történetet jelölték ki a széria ötödik filmjének, aligha voltak tisztában azzal, hogy döntésük milyen következményekkel jár majd. A cselekmény Japánban játszódott, ezért logikusnak tűnt, hogy Bond helyi gyártású szupersportkocsiban száguldjon – márpedig ilyenből akkoriban csak egy létezett. A Toyota 1965 őszén mutatta be a Yamahával közösen kifejlesztett 2000GT-t, a japán autóipar első ellenállhatatlan, az ész helyett a szívre ható (de valójában műszakilag is előremutató, kiválóan vezethető) típusát. Megvolt tehát a tökéletes 007-es autó, csakhogy akadt egy aprócska probléma – illetve nem is olyan apró: egészen pontosan 189 centiméteres. A brit titkosszolgálat ügynökét játszó szálfa termetű Sean Connery ugyanis egyszerűen nem fért el a kor legalacsonyabb (mindössze 116 centi magas) japán sportautójában. Villámgyorsan megszületett a döntés: kabriót kell építeni a 2000GT-ből, és mivel a stáb nem boldogult a feladattal, a munkát természetesen a Toyotára bízták. A projektet vezető Jiro Kawano vállalta, hogy mindössze néhány hét alatt elkészíti a kívánt átalakításokat. Az utasteret tervező Toshiro Okada villámgyorsan felvázolt néhány lehetőséget, köztük egy targatetős megoldást is, ám végül a klasszikus kabrió mellett döntöttek, mert a forgatókönyv szerint az utastéri kütyüket is filmre kellett venni, ami még a targatető mellett sem volt kivitelezhető (arról nem is beszélve, hogy az égimeszelő Connery ebben az autóban is komikusan mutatott). A Toyota munkatársai két héten át megfeszített tempóban dolgoztak egy Yokohamához közeli márkaszervizben. Az orr-rész az első szélvédőig érintetlen maradt, ám mögötte mindent át kellett építeni, kivéve a hátsó lámpákat és a lökhárítót. Szerencsére a sportkupé váza kellően szilárd volt ahhoz, hogy külön merevítés nélkül elviselje a tető levágását. Mivel a filmben kizárólag nyitott vászontetővel látható a jármű, ez leegyszerűsítette a mérnökök dolgát: sem oldalablakokat nem kellett beépíteniük, sem a vászontetővel vesződniük, a csinos takaróponyva alatt, ahol az összehajtott tetőnek kellene lapulnia, valójában semmi nem volt. Ettől eltekintve azonban az autó (pontosan autók, mivel két példány készült a kabrióból) teljesen szériaállapotú volt. Illetve ott voltak még a küllős felnik, amelyekkel a valóságban soha nem lehetett megvásárolni a szériakupét, valamint az elmaradhatatlan Bond-kütyük: színestelevízió és videolejátszó a kesztyűtartóban, kamerák a rendszámtábla mögött, hangvezérelt diktafon, valamint hifi-rádió – a Sonytól beszerzett technika a kor legmagasabb színvonalát képviselte. Amikor az autó elkészült újabb sokk érte a stábot: a színésznő, akinek a forgatókönyv szerint Bondot kellett volna fuvaroznia, nem tudott vezetni. Ezen a ponton ismét a Toyota mentette meg a helyzetet: felajánlották tesztpilótáik, Hiroshi Fushida és Tomohiko Tsutsumi segítségét. Ezek után különösen nagy csalódást okozott a rajongóknak és a Toyota igazgatóságának, hogy a 2000GT a vágás áldozatául esett: miután 1966 nyarán és őszén 14 különböző helyszínen forgattak a Toyotával, beleértve egy jelenetet, amelyhez több háztömbnyi utcát lezártak Tokió Ginza negyedében, a végső változatban mindössze három autós jelenet szerepelt, amelyekben összesen csupán hat percen át látható a csodálatos kvázi-kabrió. Hogy a forgatás után mi történt az autókkal, az maga is kémtörténetbe illő. A kabriók először bejárták a világot, hírverést csapva a filmnek (és a Toyotának), és eközben többször is átfestették őket. 1970-ben aztán az egyiket bezúzták – bár a legenda szerint a cég, amelyre a fájdalmas feladatot bízták, inkább jó pénzért eladta a kocsit. Hogy pontosan mi történt, soha nem fog kiderülni, mivel alvázszám nélküli prototípusokról volt szó. Az évek során számos replika is készült, némelyik a jogtulajdonosok tudtával és beleegyezésével, ám ez nem változtatott azon, hogy hivatalosan egyetlen egy eredeti példány létezett a bolygón. Ezt 1977-ben a Toyota szakértői megtalálták, megvásárolták, makulátlanul helyreállították, és a mai napig a gyári múzeum díszeként őrzik. Ez azt is jelenti, hogy a 2000GT kabrió szó szerint felbecsülhetetlen értékű, és amíg a Toyota létezik, valószínűleg soha nem válnak meg tőle. A gyűjtők vigasztalódhatnának persze egy kupéval, de mivel mindössze 351 példány készült belőle, és azok egy része az enyészeté lett az évtizedek során, ha fel is bukkan nagy ritkán egy-egy példánya, azok csillagászati összegekért cserélnek gazdát. Műszaki adatok (Toyota 2000GT Coupé) Modellkód MF-10 Gyártás ideje 1967. szeptember–1970. október Gyártási darabszám 351 Hosszúság 4175 mm Szélesség 1600 mm Magasság 1160 mm Menetkész tömeg 1120 kg Abroncsok Dunlop SP41, 165 HR 15 méretben Motor Soros hathengeres, dupla felül fekvő vezérműtengelyes szívómotor, elöl hosszában beépítve Teljesítmény 150 LE/112 kW 6600/percnél Forgatónyomaték 175 Nm 5000/percnél Karosszéria és vázszerkezet Acél gerincváz, félig teherviselő alumínium karosszéria Lökettérfogat 1988 cm3 Sűrítési viszony 8,4:1 Üzemanyagellátás 3 db Solex karburátor Erőátvitel ötfokozatú kézi sebességváltó Végsebesség 220 km/h Gyorsulás, 0-100 km/h 9,0 mp Fotók: Toyota, United Artists, Eon productions
Címkék: 

Hogyan álljunk ki szűk parkolóhelyről?

2018.08.24.
vix.com Nem az, hogy belemegyünk az előttünk vagy mögöttünk álló autóba a nagyobb hely elérése érdekében, és nem is az, hogy szépen kivárjuk, míg más áll ki az egyik mellettünk parkoló autóval. Ha autója elsőkerék meghajtású, ahogyan a legtöbb kompakt vagy középkategóriás autó, akkor van egy hasznos tippünk, hogyan keveredhet ki a legkönnyebben a szűk helyekről, vagyis amikor a kocsija előtt és mögött is közel állnak az autók, szinte semmi helyet nem hagyva önnek a manőverezéshez. Íme: Indítsa be az autót, húzza be a kéziféket, ami így a hátsó kerekeket rögzíti, tegye az első sebesség fokozatba az autót, tartsa behúzva a kéziféket, fordítsa el a kormányt teljesen balra vagy jobbra a helyzettől függően, majd lépjen a gázpedálra, míg ki nem húzza a kocsi elejét. Kész is van, ki is parkolt! Forrás: autopapo.com.br

Kovács Zsombor Ralf Schumacher csapatában folytatja

2018.08.24.
Ez a bejelentés természetesen sok változást vonz magával Zsombor életében. Nézzük, hogyan is vélekedik erről a lehetőségről, a jövőről a magyar gokart versenyző. Zsombor, kezdjük rögtön az elején. Hogyan jött ez a lehetőség? Tulajdonképpen ez az egész a szerelőmön keresztül érkezett hozzám, amiért nem lehetek elég hálás. Mit gondolsz, hogyan fogja ez befolyásolni a jövődet? Beszélhetünk itt akár a távoli, vagy éppen a közeli jövőről egyaránt. Nos, ugyebár, hogy mi lesz egészen pontosan “holnap” az még “homályos”, de reméljük, hogy minél több ajtót meg fog nyitni számunkra, amiken én örömmel fogok belépni. Jelenleg arra koncentrálok, hogy bizonyítsak. Magamnak és mindenki másnak, hogy egy igazán jó csapattal mire is vagyok igazán képes. Elképesztően motivált vagyok, és azt hiszem nem is kell magyarázni, hogy miért. Magától adódok a kérdés, hogy milyen érzelmek kavarognak most benned? Bár elég csak rád nézni... Természetesen alig férek most a bőrömbe. A világ egyik legjobb csapatánál lesz lehetőségem versenyezni egy nem is akármilyen csapatfőnökkel... hihetetlen. Az az érzés, amikor megtudtam, hogy már biztosan bent vagyok a csapatban, leírhatatlan volt. Egyszerre voltam boldog, elégedett, büszke, hálás... Még most is alig találom a szavakat. Hatalmas visszajelzés ez számunkra, hogy nem hiába öltünk/ölünk bele annyi munkát ebbe az egészbe. Elképesztő! A bejelentés előtt egy teszten vettél részt, ahol már a csapat tagjaként tudtál menni. Hogyan sikerült a gyakorlás? A tesztet nagyon bíztatóan zártam. Megvolt a tempóm és a technikám is. Az elején akadtak kisebb problémáim, de gyorsan sikerült ezeket kiküszöbölnöm és onnantól minden tökéletesen alakult. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szüleimnek, hogy mindig, minden körülmények között támogatnak és lehetővé teszik, hogy haladhassak előre ezen az úton, valamint mindenkinek végtelenül hálás vagyok, akik akármilyen úton - módon hozzájárultak az eddigi teljesítményemhez. Ezúton kívánunk sok sikert és szerencsét Zsombornak! Szerző: Farkas Kitti, Sportivo, Kovács Zsombor Sajtó Képek: Sportivo

Sachs-TESZT - NE PUBLIKÁLD KI

2018.08.24.
Fáber Tamással, a Fáber Team szerviz vezetőjével – bevallom – nem az interjú alkalmával ismerkedtem meg. Korábban több üzleti rendezvényen találkoztunk, sőt az autós szakma különböző megmozdulásain, konferenciákon gyakrant tűnt fel a 30 éve a szakmában tevékenykedő cégvezető. Nem a készbe kellett beleülni Tamás édesapja karosszérialakatos volt, Budapesten, a Miskolci úti III. AFIT UNIVERZUM Autójavító Vállalatnál dolgozott. Tamást így fertőzte meg a benzingőz, nem is volt kérdés, hogy autós területen helyezkedik el. Tamást viszont a szerelési technológia, és maga a tevékenység egyáltalán nem érdekelte, ő is a „sérültből újra használhatót” gondolatot érezte magáénak és szintén karosszérialakatos lett. Ipari tanulóként az AFIT-hoz került ugyan, de kényesen ügyeltek rá, hogy ne apja keze alatt legyen, hanem "Tóth Józsi bácsi" tanította. Természetesen otthon az apa mégis segítette Tamás további fejlődését. Mire végzett a gyakorlati tanulmányaival és – ahogy akkoriban mondták – felszabadult, már 1989-et írtunk, Tamás azonnal egyéni vállalkozó lett. Rákospalota kertvárosias részen, a házak udvarában bőven volt annyi hely, hogy a szakmáját vállalkozóként gyakorolhassa, tulajdonképpen így alakult meg a mai cég gyökerének számító kis műhely. Egy akna felett, egy tető alatt Három év telt el hóban-fagyban, vagy akár rekkenő hőségben, az érkező autók alatt egy akna, felettük zsuptető jelentette a munkahelyet. Egyre több időt kellett a már akkor is méltatlannak számító kis műhelyben tölteni, mert munka az volt bőven. Ebben a három évben nem volt társa, éjjel-nappal, még hétvégén is gürcölt, ahogy fogalmaz, nem volt már élete. Muszáj volt felvennie valakit maga mellé, de azzal a gonddal szembesült, mint minden lelkiismeretes vállalkozó: a neve alatt fog valaki valahogyan dolgozni. És ha nem lesz annyira jó? Ha nem úgy csinálja? Végül más választása nem lévén, lett egy munkatársa. Minden munkát személyesen felügyelt és átnézett, olykor még ő is egyengetett kicsit, mielőtt a fényezőhöz indultak volna a kijavított autóval. Hirdetés Itt tettünk egy kis kitérőt és Tamás elmesélte egy akkori napját. A reggel a biztosítóban indult,sok papírmunkával és kárfelvétellel. A szervizbe menet az autós boltokban megvásárolta az alkatrészeket, majd a műhelyben a kollégával lakatoltak napestig. 15 év, 15 kolléga Rövid alatt jelentkezett a vásárlói igény arra, hogy a Fáber szervizben ne csak a karosszéria sérüléseit javítsák ki, hanem más javításokat is meg tudjanak csinálni. Ma, Tamás büszkén állítja, hogy nem tudok az autón olyan hibát mondani, amit a Faber Team ne tudna megjavítani, amire ne lenne apparátus és infrtastruktúra. Ottlétünkkor kapott új lengéscsillapítókat a Seat Leon Persze nem ment azonnal. Tizenöt éven keresztül tartott a folyamat és hozzávetőleg minden évben egy taggal, és egy új szolgáltatással bővül a műhely. Amikor bejöttek a ragasztott szélvédők, akkor az elsők között foglalkoztak azok cseréjével. Amikor kezdtek elterjedni a klímás autók, légkondis kollégával és persze a megfelelő berendezésekkel bővítették szervizt. A bővítés végül a saját kereskedés megnyitásával fejeződött be, ahol kizárólag a szerviz által komolyan átnézett, ellenőrzött és szükség esetén helyreállított, leszervizelt használt autókat árulnak. A Q-Sercive hálózatban is a legelsők között Amikor a Q-Service hálózat kiépítését megkezdték Magyarországon, a projetvezetők 188 hazai szerviztulajdonost láttak vendégül Varsóban, ahol betekintést nyerhettek egy korszerű franchise szervizhálózat működésébe. Fáber Tamás egy volt a száznyolcvannyolc meghívottból, és ahogy most mesélte: tátva maradt a szájuk odakint, de még ekkor is óvatosan bánt az elköteleződéssel, mert a korábbi hasonló, hálózatba szerveződő szervizekkel kapcsolatos tapasztalatai erősen negatívak voltak. A Q-Service által szervezett tanulmányút, és a megállapodástervezet azonban Tamást is meggyőzte, hogy elérkezett a pillanat, amikor megéri beszállni egy minőségi hálózatba. Ráadásul éppen megkezdődött a válság magunk mögött hagyása, újra ébredezett a piac, nőtt a fizetőképes kereslet a minőségi szervizszolgáltatások iránt. Végül a Fáber Team benne volt abban az első körben, akikkel a Q-Service hálózat elindult és az együttműködés azóta is töretlen... ...de nem egyoldalú! Tamás azt emeli ki elsődleges pozitívumként, hogy a Q-Service hálózathoz csatlakozó műhelyeknek egyáltalán nem kell - amolyan - alárendelt szerepet játszaniuk. Amellett, hogy természetesen mindenki fogaskerék egy nagy gépezetben, a nagy gépezet előnyeit a tagok azonnal érezhetik, élvezhetik. Akik addig nem rendelkeztek például megfelelő dizájnnal, azoknak a Q-Service ingyenesen szállítja a jól ismert, egységes vizuális elemeket, mint pl. a cégér, logó, munkaruha és minden egyéb, ami egy szerviznél a külsőt jelenti. De nagyon fontos emellett, hogy a hálózat jelentős marketing tevékenységet is folytat, így a tagok egy forint ráfordítás nélkül jutnak hírveréshez is. Igazolt minőség, fejlődés Nem lehet akárki a Q-Service hálózat tagja. A működtetők igen szigorú megfeleltetés után vesznek szervizeket tagjaik közé. Ez a harmadik, amit Tamás kiemelt, hogy a minőségi tanúsítványok, amelyeket a Q-Service központ ad ki, végre felkerülhettek a falra, így minden ügyfél látja, hogy a minőség ígérete náluk nem porhintés. Jól lehet a kezdeti időszakban a logisztikai rendszer nem volt a legversenyképesebb, de ezt a fenntartó hamar kiépítette, így saját alkatrészellátó vállalatuk, az Inter Cars magas minőségben szolgálja ki a szervizek alkatrészigényét. Tények, számok, kihívások Az időközben 10 szerelőre csökkent létszám feltöltése gondot okoz. A munkaerőhiány hozzájuk is bekopogtatott, amely a fejlődés, a növekedés útjában áll. A Fáber Team azonnal fel tudna venni egy szerelőt, egy fényezőt, egy raktárost és egy szerviz kisegítőt. Külön mosóban tisztulnak meg a kész autók átadás előtt Ez a műhely a mai törvények alapján, mai helyén nem jöhetne létre, hiszen az uniós irányelvek nem engednék, hogy egy kertváros közepén autószerviz üzemeljen. Ez gond volt az uniós csatlakozás idején is, de Tamás akkor már könnyedén be tudta bizonyítani, hogy legalább 10 éve működik ezen a helyen a szervize, így – mint hagyományos üzem – maradhattak a Klapka György utcában. A bővülésnek ez a hagyományos helyszín gátat szab, de Tamáson nem fog ki ez a körülmény. Amikor saját telkén már minden talpalatnyi helyet kihasználtak, sikerült a szemben lévő telket megvásárolni, néhányszáz méterrel messzebb, egy iparterületen pedig a fényezőüzemet alakították ki, amire – környezetre veszélyes volta miatt – a kertvárosban már végképp nem kaphattak engedélyt. Fáber Tamás hiába vált egy jól menő szerviz tulajdonosává az évek alatt, szerénysége mit sem változott ifjúkorához képest. Télen nyáron kerékpárral jár dolgozni, most is arra pattant fel, amikor az interjú végén megköszöntem a szíves vendéglátást, és mindenki indult haza. Cikkünk az Inter Cars támogatásával valósult meg.

Belga Nagydíj - Vettel nyerte az első szabadedzést

2018.08.24.
 Másodikként - 15 századmásodperces hátránnyal - a holland Max Verstappen (Red Bull), harmadikként pedig a címvédő és listavezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) zárt. A Spában négyszeres bajnok, ferraris Kimi Räikkönen, aki pályafutása századik dobogós helyére hajt, ezúttal negyedik lett.          Eredmények (a formula1.com alapján):     1. szabadedzés:     1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:44.358 p 2. Max Verstappen    (holland, Red Bull) 1:44.509 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:44.676      4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:44.718     5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:44.724 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:45.558 Címlapkép: MTI archív

Utánpótlás – A vezetés öröme, fókuszban a váltók

2018.08.24.
Bécsi Autószalon. Audi TT RS. Nekem a gömb váltófej nem tetszik, szerintem automatához nem illik. Ízlések és pofonok. Döntően meghatározza az élményfaktort a hossz-, illetve oldalirányú gyorsulás. Előbbiben a forgatónyomaték a nagy barát, ez lapít kellően az ülésbe. Pörgős motorral szerelt autók is lehetnek gyorsak szerényebb nyomatékkal, de az érzet bennük más lesz. Az oldalgyorsulás más tészta, akár 20 km/órás sebességgel is lehet huncutkodni éles kormánymozdulat társaságában: gondoljunk csak bele, sokan repültünk, nagy sebesség meg minden, de mennyivel izgalmasabb például a gokarttal a határon kanyarogni a kis gumifalas pályán jóval kisebb sebességgel? A közkedvelt vitatémák szerves szereplője az automata váltó vs. manuális sebességváltó csata a vezetők körében. Ízlések és pofonok, azt viszont bátran kijelenthetjük szerintem, hogy egyszerűen megvannak azok a modellek, amelyhez nagyon is illik az a fajta sebváltó, amit a gyár kínál, és a másik opcióra cserélni vétek lenne. Genfi Autószalon. SENKI nem szállt ki úgy a Civic Type R-ből, hogy ne dicsérte volna agyon a váltóját, amely etalon a kategóriában. Én is közéjük tartozom. A Hungaroringen nemrég rekordot autózó Jenson Button emelte ki, milyen élvezetes, hogy a döntő másodpercekben alatta szolgálatot teljesítő Honda Civic Type R-t manuális sebváltóval lehet kapni. A Magyarországon korábban futamgyőztes ex-Forma 1-es pilóta szerint ugyanis sokkal közvetlenebb a kapcsolat a járművel és ezáltal az úttal is, ha egy hatgangos van a jobb kezünk alatt. A japán autók között több modell is pontos, kifogástalan kapcsolásérzetű váltóval büszkélkedhet. Érdekes, de tényleg beleszámít a vezetési élményfaktorba az erőátviteli egység kapcsolgatása: úgyis sokat csináljuk, szóval valami hozadéka kifejezetten előnyös, ha van. A sport ülés jól tart, a jó ajtót kellemes finoman becsukni, a műszerfali gombok megnyomása szintén ad egyfajta minőségérzetet, éppen úgy, mint az automata váltófüleinek anyaga, a meghúzáshoz szükséges erőbefektetés, a kattanás sebessége és hangja, illetve a középső konzolon végig futó váltókar alakja. Nagyon apró részletek, de akik már 8 éves koruk óta a rugózást és a szélzajt vizsgálják és fülelik utazásaik során, azoknak ez később is igen fontos lesz. Egyfajta komolysági szintet állít be az autókról/adott modellről. Repülőgép pilótafülkében érezni magamat a gombokat nyomgatva, kapcsolgatva. Néhány kattintással lehet szabályozni a mennydörgéssel is felérő, recsegő-ropogó kipufogót. Komoly a váltókar- és a fülérzet. Ha már elérkeztünk az automata váltókhoz, már hallom harsányan a lehurrogó véleményeket, miszerint megölni a vezetési élményt. Tény, hogy nem próbálkozhatunk olyan vad kombinációkkal, hogy hatosból kettesbe visszalökjük, jól ráengedjük a kuplung pedált, majd előzzünk egy hatalmasat; netán egy Corvette-ben 130-nál még visszalökjük másodikba, hogy 160 km/órás sebességig kihúzassuk a (még mindig második) fokozatot, de bizony nem ad gyomrost a vezetési élménynek. Más, de élménydús a vezetés az automatával. Soha nem hittem volna, hogy (beülhetek...) egy McLaren 720S-ből nehezebb kiszállni, mint egy i8-as BMW-ből. A váltók P, R, N, D állásai gombosak, és tényleg úgy lifeg mindegyik a helyén, mint a ruhák a szárító kötélen. A Sport Auto nem hazudott erről egyik írásában. 0-100 km/h: 2,7 s. Itt számít a gyors kapcsolás! Sportmodelleknél üdítően halljuk, mint falja alacsony fordulatszám-tartományban a váltó a fokozatokat, emellé kissé durrog a kipufogó és szuszog a turbó. Meginduláskor fék-gázzal jól lehet játszani, könnyebb jó rajtot venni elsőre vagy hirtelen, mint kézi váltósnál. Aztán a piszok gyors váltások, vagy automata vagy félautomata módban… – vagyis ugyanúgy megmarad az esély visszagangolni a fülekkel vagy a karral, ha készülünk egy húzósabb kanyarbevételre. Arról nem is beszélve, hogy a 0-100-as sprintidőben kőkemény szerepe van az egy vagy két váltásnak, ez 0,7-1 másodpercet alapból számít. Golf R, Civic Type R, itt jól láthatók a különbségek, de a szuperautók sem lennének 3,0 másodperces gyorsulási idők közelében az automata és/vagy dupla kuplungos egységek nélkül. Van egy szint, ahol tényleg már annyira pontos és gyors beavatkozások kellenek a tizedmásodperceket vadászva, hogy a rajtautomatika mellé kétségtelenül automata váltó kell. Versenypályán vagy nagyobb tempónál talán így könnyebben fókuszálhatunk az útra, az ívekre, a féktávra. Az RS5 már az előző generációban intelligensen, erős fékezésnél készült a kanyarra a váltás tekintetében. M5-ös BMW, az első 400 példány egyike. Szerintem a 7-es váltókarja szebb, a BMW-hez illik ez az új bumszli? A „régi” AMG-knek is hasonló van. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jobb lábunkkal is tudjuk kontrollálni a fokozatok behívását. A kick down funkcióval rendelkező modelleknél egyenesen kattanásig nyomva a gázt nagyot ugrik az autó, rögtön minden erőt mozgósít. Vagy a BMW-s Sport, Sport+ vezetési módokat nyomogatva hogy is kapcsolna vissza a váltó, ha nem lenne automata? De maradjunk csak Comfort +-ban. Három szempár figyeli árgusan a 7-es sorozat csúcsdízeljének fordulatszám-mérőjét sík úton haladva. Többszöri próba ellenére sem lehet érezni egy leheletnyi ugrást sem a suhanásban, pedig többet is váltott az automata. És ez változik, sportos programban durvább is tud lenni. De egy bécsi túra is pihentető egy S-osztály volánja mögött: a kényelemhez egyszerűen hozzájön ez a típusú váltó. A sofőrös luxustól a középkategóriáig „visszasüllyedve” is hasznos ez az egység, dízeleknél a rövid áttétek és a gyakori váltások miatt megtérülő befektetés, amely városban duplán kamatozik. Párizsi Autószalon. A 7-es sorozat csúcsa. Lehelet finoman kapcsolt a ZF népszerű, 8 fokozatú váltója már az elődben is. Az Utánpótlás rovat soron következő cikkében megpróbáltunk rávilágítani arra, hogy igenis élvezetes kézi váltóval kapcsolgatni, főleg egy precíz sebváltó esetében. Közvetlenebb a kapcsolat az autóval, a teljesen szabad fokozatválasztás miatt jogosan érezhetünk nagyobb kontrollt a vezetésben. Ugyanakkor a kényelmes vagy sportos autók nélkülözhetetlen velejárói az automata váltók, amelyekkel más, de cseppet sem nyersebb vagy kevésbé szórakoztató a vezetés. Élvezet lesni, miként reagál egyetlen gombnyomásra/lábmozdulatra az egész autó, hogy esik a pillanat törtrésze alatt visszább vagy feljebb a fordulatszám-mutató. Mindeközben két kézzel markolva a kormánykereket koncentrálunk a következő ívre vagy csak simán a forgalomra… Erről beszélek, ez a kar formásabb szerintem itt a 7-esben, mint az M5 esetében.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója