Autónak is ad áramot a Nemzeti Közművek

2017.11.02.
A társaság a publikusan kihelyezett töltőkön kívül meghatározó szerepet kíván betölteni az üzleti és az otthoni töltések piaci szegmensében is. A települési önkormányzatokkal együttműködésben az év végéig jelentős számú e-töltőt szeretnének telepíteni, így hamarosan az egész országot lefedő hálózat jöhet létre - idézi a közlemény Kóbor Györgyöt, az NKM elnök-vezérigazgatóját. Hozzátette, bár Magyarországon főleg vállalatok vásárolnak elektromos autót, mégis a töltések 80-85 százaléka otthon vagy mélygarázsokban történik, 5 százaléka villámtöltőkkel az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon, a többi közterületen. A Nemzeti Közművek kulcsrakész projektek keretében töltőtelepítést, üzemeltetést, karbantartást és operátorként e-mobilitás szolgáltatást kínál üzleti ügyfelei számára. Az országosan épülő elektromos töltőállomás-hálózat eredményes működésének jó alapot nyújt a már meglévő non-stop 24 órás ügyfélszolgálati, call center működés, a Nemzeti Közművek ügyfélszolgálati irodáinak országos jelenléte, áramszolgáltatójának jelentős villamos energia elosztói és szolgáltatói tapasztalata, valamint a villamos berendezések telepítésében, üzemeltetésében, karbantartásában, illetve a villamos energia kereskedelemben való jártasság - hangsúlyozta az NKM. A Nemzeti Közművek mobilitási üzletága a CNG (sűrített földgáz) mellett elektromos töltőállomás-hálózattal is kibővül - áll a közleményben.
Címkék: 

McKinsey - Megduplázódhat az autóipar forgalma 2030-ig

2017.11.02.
A New York-i központú tanácsadó cég tanulmánya szerint az iparág bevétele 2030-ig 6,6 ezer milliárd dollárra nő a jelenlegi 3,4 ezer milliárdról. Ennek fő oka a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások, az alternatív erőforrások és az autonóm gépkocsik arányának növekedése. Ezek 2030-ban már a bevételek negyedét fogják kitenni, míg jelenleg az egy százalékot sem éri el az arányuk. Az autóipar fényes jövő elé néz, ha képes alkalmazkodni az adott esetben radikális változásokhoz - mondta Andreas Tschiesner, a McKinsey európai gépkocsiipari tanácsadó üzletágának vezetője. Döntő lesz az együttműködésre való készség, mert egyetlen autógyár sem lesz képes rá, hogy egymagában minden téren kiépítse a szükséges képességeket, és finanszírozza az ehhez szükséges óriási beruházásokat.
Címkék: 

Önjáró városi buszt helyezték üzembe egy bajor fürdővárosban

2017.11.02.
A francia gyártmányú, hat ülő- és hat állóhelyes jármű használata ingyenes, a Deutsche Bahn (DB) főleg tapasztalatokat akar gyűjteni, mivel jövőre hasonló sofőr nélküli szolgáltatást akar indítani Hamburgban, majd más német nagyvárosokban is. Az EasyMile francia startupcég által fejlesztett jármű 40 kilométeres óránkénti sebességre is képes, de a dél-németországi kisvárosban 15 kilométeres sebességgel közlekedik, 8 perc alatt teszi meg a 700 méteres távolságot a centrum és termálfürdő között. Alacsony sebességével nem akadályozza a forgalmat, mivel útvonalán amúgy is óránként 30 kilométer a megengedett legnagyobb sebesség. A vezető nélküli jármű lelassít, ha szenzorai akadályt érzékelnek az úton. Arra még nem képes, hogy önállóan is kikerüljön egy esetleg szabálytalanul parkoló autót, ezért a járművön tartózkodik egy szakember, aki adatokat is gyűjt a működésről. Az önjáró busz később kívánságra házhoz is megy az utasokért. A DB szerint az önjáró járművek főleg vidéken növelhetik a mobilitást, ott, ahol az emberek jobban rászorulnak az autóra.

Honda SH 125 AD teszt: A városi közlekedés eszköze

2017.11.02.
Elsőre, messziről nézve nem tetszett. Persze, mert nem motorkerékpár, hanem robogó. Közelről már felfedeztem a Hondára jellemző finom, átgondolt részleteket, és azt, hogy itt a praktikum az első. Ami ezután még lehetséges, az a dizájnerek dolga. Ráültem – mint egy hokedli. De minden a helyén van, az üléspozíció kényelmes, a nyereg jó, meg kell szokni (legalábbis egy motorosnak) hogy nincs a térdeim között a benzintank. A lábak eső és szél elleni védelme jó. Legalábbis a vezetőnél. A műszerfal minden szükséges információt megmutat, vagyis a sebességet, a hűtőfolyadék hőmérsékletét, a benzintartály szintjét, a megtett kilométert és az időt. Az alsó LCD-s kijelző átállítható napi km vagy a fogyasztás kijelzésére. Ennél többre nincs szükség, még ez is több, mint egy átlagos robogó műszerfalának tudása. És még szép is. Induljunk! A kulcsot nem kell elővenni, maradhat a zsebben, ez az extra a minőségi motorkerékpároknál szokásos.  Ez a főkapcsoló. Ha elfordítom, diszkrét kék fénygyűrű világít. Jobbra fordítva a SEAT gombbal nyitható az ülés, alatta csomagtartó. Benyomva és tovább fordítva „gyújtás”. Automata robogóknál szokásos módon, az egyik fékkart meghúzva és az indítógombot megnyomva olyan finoman indul be a motor, hogy átlagos utcazajban figyelnem kell, valóban forog? Start! És jön a meglepetés: az átlagos kereszteződésben elindulva a túloldalon már 50 körül suhan a kis bringa, és körülöttem senki. Ja, elaludtak… És ez később is így volt… Pedig ha én ülök rajta, nagyon leromlik a kg/LE arány. Ezt a járgányt a városi forgalomra találták ki. Keskeny, fürge (50-60-ig mindenképpen), minden résbe befér, szinte helyben megfordul, és ha előre gurulok vele a stopvonalig, elindulásnál nem tartom fel a többieket. A 16 colos kerekek küzdenek a budapesti utak csatornafedeleivel és lukaival. Jobbak, mint a kisebb kerekű robogóknál, de nem ők a hibásak a rázásért. De lássuk az országutat! Tudom, azt írtam, ez városi közlekedési eszköz. De ki akartam próbálni, milyen az országúton. Nomeg sok évvel ezelőtt én is 125-össel kezdtem a motorozást, egy 8,5 lóerős MZ-vel. Felkészültem lelkileg a szenvedésre, a gyors, mindig előzni akaró autósokra, előre féltem az autópályától, stb, stb. És mi történt? Olyan könnyen elérte a 90-et, hogy kezdett oldódni bennem a feszültség. Semmi probléma, mentünk együtt a többiekkel (már akik betartották a szabályokat…). Az automata erőátvitelt csak dícsérni tudom, mindig a nyomaték-tartományban pörgött a motor, és a gázmarkolat mozdítására azonnal reagált. Irány a Pilis! Ezek után már alig lepődtem meg, hogy hegynek fel is megvolt a 80 km/ó. A hegyekben, a kanyarokban semmi libegés, amit a gyengébb robogók ilyen helyeken bemutatnak.  Ja, a futómű… Komoly első villa, hátul két rugóegység, állítható előfeszítéssel. Igen, így értem. És a fék… Elöl, hátul tárcsa, és ABS! Ez igen! A váz elég merev annak ellenére, hogy középen csak a taposó alatt húzódik. Na, jöhet az autópálya! Majd besorolok két kamion közé, és elbújok a szélárnyékban… Hoppá! Ez a motor 90-től is még megy! Szóval 100 felett előzgettem a kamionokat. Egyszer csak kis remegés jelentkezett. Mi lehet? Aha, a korlátozó… 118 km/ó-nál beavatkozott. Lehet, hogy volt egy kis hátszél?... De akkor is, nagyon jól helytállt a kisaranyos. Mi tagadás, megkedveltük egymást. Az együtt töltött idő alatt egyre nagyobb kedvvel ment, (vagy csak megszerettem?…) és nagyon sajnáltam, amikor vissza kellett adni. És ha hozzáteszem a fogyasztást, ami 2 liter körül alakult 100 km-enként, érthető a szimpátia. Pirosban is szép… Mit is mondjak még? Említhetem a LED-es világítást, kivéve az irányjelzőket (szép is jó is), azt, hogy ha szerviz kell neki, diszkréten figyelmeztet a műszerfalon, egy kis rekeszben 12V-os aljzat pl. telefontöltésre, az ülés alatti csomagtartóba befér egy sisak (no nem az én XL-es nagy sisakom), de az extra hátsó csomagdoboz már elnyel egy nagyobb sisakot is, és szükség esetén ketten is ráülhetnek. Vagy itt van a start-stop. Mi? Ja, ez városi járgány… De kikapcsolható, ha valakit idegesít.  Lehet, hogy kicsit nagyobb (szélesebb) vagyok az átlagnál, de a jobb oldali tükörbe itt is betakart a karom, csökkentve a látóteret. Szóval kinek ajánlom? Mindenkinek, Ő egy igazi városi dugóhúzó, és ha közben el kell szaladni a szomszéd faluba, az sem probléma. Félek, hogy az elektromos kormányzár kevés ahhoz, hogy megmaradjon a gazdájánál… Műszaki adatok Teljes hossz:                      2030 mm Szélesség:                          740 mm Szabadmagasság:              150 mm Ülésmagasság:                   800 mm Villaszög:                           26° Menetkész tömeg:              137 kg Terhelhetőség:                    180 kg Motor:                                    125 cm3, egyhengeres, négyütemű, folyadékhűtésű,                                                elektronikus befecskendezéssel (PGM-FI), katalizátorral Max. teljesítmény:               9 kW (12 LE)  8500 f/p-nél Max. forgatónyomaték:       11,5 Nm  7000 f/p-nél Károsanyag-osztály:           EU4 Benzintartály:                      7,5 literes Gumiabroncs elöl:              100/80-16M/C 50P tömlő nélküli radiál hátul:                                  120/80-16M/C 60P tömlő nélküli radiál A tesztút hossza: 300 km, köszönet érte a Honda Hungarynak Papplaci, az öreg motoros Széles utat, gumi fákat!
Címkék: 

Energetikai beruházások fél áron? - Az energetikai pályázatok segítenek!

2017.11.02.
A két felhívásnak nagyon sok közös pontja van, mint a támogatható tevékenységek köre, területi korlátozás, csupán a finanszírozás milyensége különbözik. Milyen tevékenységeket támogatnak az energetikai pályázatok? A két pályázatnak, vagyis a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” (GINOP-4.1.2-17), és a kombinált hiteltermékkel jelenlevő változatának (GINOP-4.1.1-8.4.4-1) célja, hogy az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának növelését segítsék megújuló energia felhasználásával. Így telepíthetünk napelemes-, napkollektoros- és hőszivattyús rendszereket, fordíthatjuk a támogatást nyílászárók cseréjére, hővédelem javítására, tetőszigetelésre, hőtermelő  berendezések-, szellőző- és hűtő rendszerek korszerűsítésére, valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékossá alakítására. Kik indulhatnak a pályázatokon? A felhíváson a vidéki térségekben tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások indulhatnak, akik rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel, és átlagos statisztikai létszámuk minimum 1 fő volt az előző évben. Mennyi támogatást kaphatok? Amennyiben a GINOP-4.1.1-es kódszámú lehetőséget választja, akkor a vissza nem térítendő támogatás (VNT) visszatérítendő (VT) támogatást is fel kell vennie. Mindkét formából minimum 1,5 millió, maximum 50 millió Ft vehető igénybe. A VT összegének azonban el kell érnie a VNT összegének minimum 50%-át. Már 10% önerőtől igényelhető, a kamat pedig fix 2%! A GINOP-4.1.2 esetében minimum 1,5 millió Ft, maximum 100 millió Ft igényelhető, és akár 50%-os támogatás is kapható, így akár fél áron végrehajthatja beruházását! Mikortól nyújthatom be a kérelmem? A kombinált hiteltermékes változat sok mindenkinek ismerős lehet, ez a pályázat került most újranyitásra. Ennek értelmében, 2017. november 8-tól fogadják újra a pályázati kérelmeket! A másik pályázat még csak tervezet formátumban elérhető, így várhatóan 2018. január 15-től lesz benyújtható, amely időszak alatt a kérelmek értékelése folyamatosan történik majd. Mindkét pályázati kérelem benyújtásához pontos tervekkel, számításokkal, és csatolandó dokumentumokkal kell rendelkeznie. Így már most érdemes elkezdenie a felkészülést! Csökkentsük le együtt energiaszámláit! Töltse ki adatlapunkat, és kezdjünk bele! Goodwill Consulting Kft. – Információ első kézből, mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.

Az Eger Rallye-val búcsúzik a 2017-es bajnoki szezon

2017.11.02.
Az egyik legendás versennyel, az Eger Rallye-val búcsúzik a hétvégén 2017-es bajnoki szezon. A lényeges kérdések már eldőltek, így a mostani szezonzárón igazi örömautózással szeretné megörvendeztetni a sportág rajongóit a Pro Racers párosa. Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón igencsak feldobottan érkezik Egerbe, és a korábbi négyszeres abszolút bajnok feltett szándéka, hogy a 2013-as remeklését felidézve igencsak maradandót alkossunk a Ford Fiesta R5-ös volánja mögött… Noha idén igencsak felemásra sikeredett a szezon a Pro Racers duója számára, Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón ennek ellenére a pozitívumokra helyezi a hangsúlyt a hétvégi idényzárón, az Eger Rallye-n. A Mecsekben bemutatkozott teljesen megújított Ford Fiesta R5-össel mindenképpen szeretnének emlékezetesen búcsúzni a 2017-es bajnokságtól. Nagyon szeretnek az Eger környéki pályákon versenyezni, annak ellenére, hogy két esztendeje két defektet is kaptak az első nap, aminek következtében lecsúsztak a győzelemről, míg tavaly a harmadik helyen végeztek, ami nem volt rossz eredmény annak a tükrében, hogy ekkor próbálhatták ki versenykörülmények között a Ford Fiesta R5-öst.  Kazár elárulta, teljesítményével szeretné megidézni a 2013-as egri viadalt, amit remek versenyzéssel nyert meg. – Számunkra most az a legfontosabb, hogy egy emlékezetes teljesítménnyel zárjuk le az idei bajnokságot. Idén az első pillanattól az utolsóig a maximumon szeretnénk teljesíteni a versenyen, és ebben a remekül felkészített és az egyre jobb formát mutató Ford Fiesta R5-ös is hozzásegíthet minket. Úgy érzem, megvan az esélyünk arra, hogy akár idei legjobb eredményünket is elérjük itt Egerben. A hétvégén mindenképpen szeretném megidézni a 2013-as Eger Rallye-t, amikor sikerült itt nyernem. Egy jó bajnoki szezonzárás mindenképpen meghatározhatja a jövő évi felkészülésünket. Az idei esztendő legjobb viadala lehet a mostani, és azt remélem, rengeteg néző előtt bizonyíthatjuk be, igenis a legjobbak között van a helyünk – jelentette ki a Pro Racers versenyzője, aki Egerben szeretné megszerezni az abszolút 5. helyet, amitől jelenleg két pont választja el.

A Peugeot számára a 2018-as lesz az utolsó Dakar

2017.11.02.
A Dakar-projekt lezárását Bruno Famin, a Peugeot sportigazgatója jelentette be a 3008 DKR Maxi versenyautó utolsó marokkói tesztjén. A Peugeot legutóbb 2015-ben tért vissza a Dakarra, azóta az autók között három versenyből a legutóbbi kettőt a francia Stéphane Peterhansel révén megnyerte. Idén ráadásul hármas Peugeot-siker született, a címvédő Peterhansel honfitársaként Sébastien Loeb a második, Cyril Despres a harmadik helyen végzett. A tizenháromszoros Dakar-győztes Peterhansel mellett a 2018-as Peugeot-csapat megegyezik az ideivel. Despres és Loeb mellett a szintén rutinos pilótának számító spanyol Carlos Sainz indul majd, aki azonban a francia autóval még nem ért célba a Dakaron. A jubileumi, negyvenedik Dakar-ralin január 6-án Limából startol el a mezőny, és tizennégy szakaszt teljesítve - egy pihenőnap beiktatásával - 20-án az argentínai Córdobában ér célba. A versenyzők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át.
Címkék: 

Beindult a kampány: 15 százalékkal drágulhat a kötelező biztosítás

2017.11.02.
Az online biztosításközvetítők tájékoztatójukban felhívták a figyelmet, hogy csütörtökön elindult az év végi kötelezőkampány, a biztosítók közzétették ajánlott kötelező biztosítási díjaikat. A magyarországi személygépkocsik mintegy harmadának, egymillió járműnek fordul január 1-jével a biztosítási éve. A Netrisk.hu várakozása szerint körülbelül százezer autóra kötnek majd új szerződést. A társaság közleményében kifejtette, az átlagdíjak növekedésének tényleges mértéke az első napok szerződéskötései alapján válik egyértelművé, de a gyorskalkulációk eredménye alapján 15 százalék körül lehet az átlagos díjkorrekció. Ezzel az új kötések baleseti adó nélküli átlagos díja továbbra is kedvező szinten, évi 18 ezer forint körül alakulhat. Az online biztosításközvetítő szerint a most közzétett új tarifák jelentősebb strukturális változásokat nem tartalmaznak. A díjemelés hatását elsősorban azok tudják kompenzálni, akik kármentesen vezettek és magasabb bónuszosztályba tartoznak, elektronikus kommunikációt és díjfizetési módot, illetve éves díjfizetést választanak. További jó lehetőség a spórolásra az együttkötési kedvezmény kihasználása, például casco- vagy lakásbiztosítás egyidejű megkötésével. A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a negyedéves, illetve éves díjfizetési gyakoriság mellől a legtöbb biztosító elhagyja a havi fizetési gyakoriság lehetőségét. Előfordul az is, hogy az alacsonyabb bónuszszintekhez a korábbinál kisebb kedvezménykulcsok kapcsolódnak - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. Bizonyos esetekben egyes biztosítóknál akár több ezer százalékos pótdíj is előfordulhat, például akkor, ha a gépjárművet közúti áruszállításra, közúti személyszállításra vagy betegszállításra is használják - tette hozzá. A meglévő kgfb-szerződések következő évi díjairól a biztosítóknak legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, év végi évforduló esetén tehát november 11-ig kell tájékoztatniuk ügyfeleiket. Ők ennek ismeretében december 1-je éjfélig juttathatják el felmondásukat a biztosítóhoz, amennyiben a felmondás mellett döntenek. A Netrisk.hu hangsúlyozta, az év végi kampány főként azokat az autósokat érinti, akik 2010 előtt vásárolták járművüket, ugyanakkor a tarifákat a következő hetekben már érdemes azoknak is böngészniük, akik ezt követően, januári vagy februári évfordulóval szerezték gépkocsijuk tulajdonjogát. A Biztosítás.HU közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 5, 10 ezer, de akár 10 ezer forint feletti emeléssel is találkozhatnak a január 1-ei biztosítási évfordulóval rendelkező autósok, szinte kivétel nélkül emelkedő díjakat ajánlanak a hazai biztosítók, az átlagos drágulás 8 és 30 százalék között lehet. Az online biztosításközvetítő tájékoztatása szerint sem új kedvezmény, sem új pótdíj nincs a most megjelent tarifákban, de jelentős különbség lesz az egyes biztosítók ajánlatai között. Míg az elmúlt pár évben jellemző volt, hogy az autósok még biztosítóváltással sem tudták elkerülni díjaik emelkedését, idén várhatóan már sokan találhatnak maguknak olcsóbb biztosítót. Ennek oka, hogy ismét számottevő eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra meghirdetett díjai között - közölte a Biztosítás.HU. Hozzátette, ismét érdemes lesz több autósnak biztosítót váltani, ami akár meg is állíthatja a díjak 2010 óta tartó emelkedését. Az alkuszi portál szerint a tavalyi 150 ezer után idén ismét 200 ezer felett lehet a biztosítót váltó autósok száma. A közleményben kitértek arra, hogy a buszoknál 50 százalékot meghaladó díjemelkedések is vannak, ami a biztosításközvetítő szerint az ismert buszbalesetek következménye.  

Bővül a fővárosban a Bubi kerékpárhálózat

2017.11.02.
Jelenleg a rendszer 124 állomásán 1486 bérelhető bicikli érhető el, a 2014. szeptember 8-i induláshoz képest a gyűjtőállomások száma 62 százalékkal, a kerékpároké 35 százalékkal nőtt. Tavalyelőtt 651,6 ezer, tavaly pedig 644,7 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a Mol Bubi rendszerében, amelybe eddig mintegy 50 ezren regisztráltak - közölte a lappal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK arra számít, hogy az M3-as metró felújítása miatt sokan választják majd alternatívaként a Bubit a rövidebb távú útjaikra. A Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből 2018-ban újabb állomásokkal és kerékpárokkal bővítik a hálózatot. A Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) keretében szintén jövőre Óbuda központi részét is bekapcsolják a rendszerbe, az előkészítés már zajlik. További fejlesztéseket is tervez a BKK, egyebek közt egyszerűsítenék a szerződéskötést és fejlesztenék az applikációt - olvasható a Világgazdaságban. (MTI)

A "Detroiti Hármak" közül csak a Ford eladása nőtt októberben

2017.11.02.
Elemzők a következő hónapokban az eladások további visszaesésével számolnak részben azért, mert a korábban vártnál minden bizonnyal kevesebb autótulajdonos cseréli le járművét a hurrikánok által megtépázott Texasban és Floridában. A Fiat Chrysler értékesítése októberben 13 százalékkal, a GM-é pedig 2 százalékkal csökkent, a Fordé ugyanakkor 6 százalékkal nőtt. A Nissan októberi értékesítése az amerikai piacon 8 százalékkal bővült. A többi vezető autógyártó valamikor csütörtök hajnalig teszi közzé októberi eladási adatait. Szakértők összességében az autóeladások 2-4 százalékos csökkenésére számítanak októberre. Amennyiben beválik a jóslatuk, akkor egy hét éve tartó folyamatos növekedés ér véget. Az Egyesült Államokban tavaly több mint 17,5 millió új autó talált gazdára, szakértők az idei évre 17,1 millió körüli eladási adattal számolnak. Az Egyesült Államokban a havonta értékesített autók általában mintegy 70 százaléka használt jármű. Az LMC Automotive ágazati kutatóintézet azt közölte szerdán, hogy a hurrikánok sújtotta területeken október első három hetében az összes eladott autó 80 százaléka volt használt, azaz "nem tolongtak a károsultak", hogy új autót vegyenek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója