A csendes-óceáni Húsvét-szigetet kenukaravánon érkező polinézek népesítették be, ezer-ezerötszáz évvel ezelőtt. Nagyszerű körülményeket találtak, virágzó gazdaságot és társadalmat hoztak létre, népességük szép gyarapodásnak indult, a fénykorban 15 ezer körüli lehetett. Sikertörténet indult. Csakhogy egyre nagyobb területet kellett művelésbe vonni, egyre feljebb haladtak az erdőirtással a hegyoldalakon, aminek erózió lett a következménye. Tovább súlyosbította a helyzetet az egyes közösségek lázas szoborállítási versengése – fura kőgigászaikról híres ma a sziget. A monumentális szobrokat, rengeteg faanyag elpocsékolásával, gerendapályákon, rönk-görgőkkel juttatták el a felállítás gyakorta elég távoli helyére. A „kinek van több, nagyobb, újabb kultikus szobra” vetélkedés közben eszükbe sem jutott, hogy szaporodásuk üteme szöges ellentétben áll élelemtermelési képességükkel, sem az, hogy ha kipusztítják maguk alól a szigetet, akkor a menekülésnek egyetlen útja marad: kirajzani az óceánra, újabb kenuflottát építve. Amihez sok fa kéne. Eljött a végzetes pillanat: valaki egyszer fejszét emelt az utolsóra. A csapda bezárult. Amikor 1722-ben Roggeveen holland kapitány felfedezte a fehér embernek a szigetet (megpillantásának napjáról nevezve el), már csak egészen kis létszámú, nyomorultul tengődő, elkorcsosult lakosságot talált, már nem is emlékeztek őseik dicső hagyományára. Ásatások, feltárások kellettek a tragikus múlt megismeréséhez. A tudományában, technológiájában, technikájában elbizakodott mai ember könnyen von vállat, vagy neveti ki a „primitív vadakat”. Hát persze, hülyék voltak, nem látták előre, hogy szó szerint maguk alatt vágják a fát, úgy kellett nekik! Pedig ha egy kicsit is belegondolna, mit teszünk mi jelenleg, globális szinten, arcára fagyna az önelégült vigyor. Hiszen mit is teszünk? Föld nevű szigetünkön 1900-ban nagyjából kétmilliárdan éltünk. Ma négyszer annyian, és ha minden igaz, 2050-re elérjük a tízmilliárdot. A mezőgazdasági termőterület nemigen nőtt, inkább csökkent. Egyes halfajokat kipusztulással fenyeget a túlhalászás, veszélyben van a mézelő méh, amely kultúrnövényeink nagy részét beporozza. Rá vagyunk utalva a nagyüzemi termelésre és a kamionos fuvarozásra, és mindkettő rá van utalva a megfizethető gázolajra. Az olajkincs pedig véges, egyes becslések szerint fél évszázad alatt elhasználtuk a felét, de az optimisták sem beszélnek évszázadokra elegendőről. Melegszik a klíma, emelkedik a tengerszint – a hollandok még csak megoldják valahogy, de hová menjenek tízmilliók Bangladesből? Szóval ugyanúgy sokasodunk, és hasonlóan baljós körülmények között, mint anno a húsvét-szigetiek. Okosabban kezeljük a helyzetet náluk? Semmivel. Mi is irtjuk az erdőt, legszembeötlőbben Brazíliában, és egyszer eljön a pillanat, amikor valaki beleönti az utolsó liter benzint a kocsijába. Majd átül egy villanyautóba? Kétlem, mert már most arról van szó, hogy vulkánokat és egyéb extrém területeket túrnak fel akkumulátor-nyersanyagokért. Egyáltalán nem biztos, hogy eleget találnak villanyautók tízmillióihoz. Előbb lesz globális háborúság ivóvízért, táplálékért, minthogy a szubszaharai övezet éhezői-szomjazói megváltoztatnák tízgyerekes családmodelljüket. Igaz, nincs szoborállítási mániánk. De egyéb mániáink igenis vannak. Legkésőbb háromévente újabbra, nagyobbra, erősebbre, komfortosabbra, innovatívabbra, automatizáltabbra, impozánsabbra kell cserélni az autónkat. Amely már legalább annyira divatcikk, mint jármű, és ugyanúgy szolgál mások elámítására, mint régen egy valamivel nagyobb szobor azon a távoli szigeten. Akkor is autón járunk, kamionnal fuvarozunk, amikor nincs rá parancsoló szükség. Mit lehet tenni ez ellen? Lényegében semmit. Az elmaradott népek túlszaporodását éppúgy nem állítja meg néhány, vagy akár néhány millió ilyesmire fogékony ember józan önkorlátozása, mint a fejlett országok mértéktelen túltermelését és túlfogyasztását. A Húsvét-szigeten is bizonyára akadtak néhányan, akik a többiek esztelensége miatt csak a fejüket fogták, de sorsukat el nem kerülhették. Mégis, minél többen ismerjük fel a tényleges veszélyt, annál később jön az elkerülhetetlen – talán nem az unokáink, hanem csak a dédunokák idejében. Aki lelkiismereti kötelességének érzi a gondoskodást a jövő nemzedékekről, kénytelen a saját fejével gondolkodni, az eléje rakott sablonok átvétele helyett. Kénytelen ilyen hozzáállásból olvasni politikusok és autóipari vezérek fellengző beszédeit a Frankfurti Autószalonon, fenntartható fejlődésről, állandó növekedésről, környezetbarátságról és egyebekről. Kénytelen levonni következtetéseket: ezek a potentátok nem másra biztatnak, mint hogy taroljuk csak le a mi Húsvét-szigetünket, a Földkerekséget, vágjuk ki az utolsó fát, állítsunk minél impozánsabb emléket saját hedonista önzésünknek. Hiszen mi baj is lehetne belőle? Mikor elérkezik a nagy krach, ők éppúgy rég leléptek már a színpadról, mint mi. Angela Merkel német kancellár Frankfurtban. Egyszer majd, egy másik korban, régészek és kutatók megállapítják a maradványokból, hogy milyen arányban voltak köztünk, akik le tudták vonni a tanulságokat a Húsvét-sziget históriájából. Vajon mi lesz a konklúzió? Lesz okuk jobbnak ítélni a mai földlakosságot a régi szigetlakóknál?

A versenyen bárki részt vehetett, aki FleetBoard-dal felszerelt járművel közlekedik. Hagyományosan tavasszal – májustól júliusig – mérik az eredményeket, hogy az éghajlati és időjárási körülmények a legkevésbé legyenek befolyásoló tényezők.   Minden versenyző a saját autójában, a saját normál napi fuvarfeladatait teljesítette, és a legjobb kétheti eredménye került értékelésre. Érdemes volt tehát minél hosszabban részt venni, hogy legyen idő az esetleges javításra. A FleetBoard osztályzat alapján került ki a nyertes. Idén először, az izgalmak fokozására bevezették a párbajozás lehetőségét is. Azon járművezetők, akik egy szabadon választott résztvevő járművezetővel párbajoztak – azonos kétheti adataikkal – és ezt megnyerték, bónuszpontszámokat is kaptak. Nem csak egyéni versenyt hirdettek, hanem csapateredmények is megállapításra kerültek. Az egy cégtől résztvevő legjobb három gépkocsivezető pontszáma alapján állapították meg a sorrendet (párbajok nélkül).   Az idei versenybe a Pappas Auto több ügyfele és járművezetője is nagy lelkesedéssel nevezett be. Az összesen hat csapat és mintegy 150 egyéni induló közötti szoros versenyt egyéniben végül a J&S Speed Kft. járművezetői közül Steinbach Ottó nyerte. A csapatversenyben a Supernova Intertrans Kft. sofőrjei diadalmaskodtak. Az eredményhirdetésre 2017.09.29-én került sor, a Pappas Auto Hunyadi János úti Élményátadójában. A díjazottak élményajándékban részesültek.  

Elektromobilitás? Túl drága. Önvezető autó? Túl drága. Nem csak a vállalatnak, de a célcsoport számára is. Az autóipar három aktuális trendje közül egyértelműen a konnektivitás az, ahol a spanyol márka labdába rúghat. Forrás: Seat Az olasz szakember szerint az új trendek teljesen átalakíthatják az erőviszonyokat az iparágon belül. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de a gondolatnak mindenképpen van realitása és SEAT vezérként mindenképpen racionális döntésnek tűnik, hogy ott próbálkozik, ahol valóban van esélye. Márpedig a spanyol márka jelenleg is az élbolyban van, az okostelefonok és autók összekapcsolásának területén, gondoljunk csak a Waze navigációs applikációval való megállapodásra. A SEAT célcsoportja 10 évvel fiatalabb, mint a konszern többi márkájának átlagos ügyfele, így nem véletlen, hogy az online platformokat jelölte meg a márkavezér, mint a sikerhez vezető út. Forrás: Seat „Egy olyan márkának, aminek még sosem volt lehetősége a nagyok pályáján gólt rúgni, ez egy hatalmas lehetőség” – hangsúlyozta a márkát 2 éve vezető menedzser, aki nem csak beszél, cselekszik is. Lassan egy éve hozta létre az „easy-mobility-team” elnevezésű osztályt, az ott dolgozó közel 80 embernek pedig kizárólag az a feladata, hogy új megoldásokat találjanak a további digitalizáció érdekében. Eredmények már vannak, de még nem fogadnánk rá, hogy a spanyol márka lesz a digitalizálás úttörője. Ugyanakkor tény, hogy megtalálták a területek, ahol valóban sikeresek lehetnek és minden meg is tesznek a cél érdekében. Meglátjuk, sikerül-e, mindenesetre szurkolunk, hiszen öröm lenne látni a márka felemelkedését. 

Ezzel a benzin átlagára 347 forintra csökkent, a gázolajé 363 forint maradt. A 95-ös benzin ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor is csökkent bruttó 2 forinttal. A gázolaj ára e héten szerdán emelkedett bruttó 4 forinttal, 363 forintra. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. MTI