Ez az év legnagyobb jelentőségű tanulmányautója

2017.08.26.
A Concours d’Elegance of America alkalmából átadott díjak azokat a tanulmányokat ismerik el, amelyek a várakozások szerint a leginkább befolyásolhatják az autóipar jövőjének alakulását. A kiválasztási folyamatban több mint két tucat zsűritag válogatott összesen 24 koncepciójármű közül, amelyeket az idei év autószalonjain: Los Angelesben, Detroitban, Chicagóban, Torontóban vagy New Yorkban mutatkoztak be az észak-amerikai közönségnek. Szépséges, futurisztikus formatervével az I-PACE Concept „technológiai mérföldkőnek számít az autóiparban”, mondta Ashly Knapp, a zsűri egyik tagja. Egy másik döntőbíró, Lauren Fix szerint pedig „a Jaguar márka minden elképzelhető módon, teljesen újraalkotta önmagát; az I-PACE Concept már ezt az új irányt képviseli.” A Jaguar történetének egyik leginkább magával ragadó megjelenésű tanulmányautójaként a tisztán elektromos üzemű, sportos szabadidőjármű tervezői maximálisan kiaknázták az elektromos meghajtásból adódó, szinte korlátlan helykihasználási lehetőségeket. A tanulmány a Jaguar első elektromos járművének, a Jaguar I-PACE modellnek az előfutára, amely már 2018 második felében megjelenik útjainkon. „Nem kisebb feladat várt ránk, mint hogy olyan elektromos járművet alkossunk, amely azonnal felismerhető módon, összetéveszthetetlenül Jaguar, és amely tökéletesen demonstrálja, hogy a villanyautók esetében is megfér egymás mellett a praktikum és a drámai megjelenés.” – mondta Ian Callum, a Jaguar formatervezésért felelős igazgatója. „Szerintem a Jaguar I-PACE Concept elérte ezeket a célkitűzéseket, és egyértelmű előfutára a jelenleginél tetszetősebb, kívánatosabb villanyautók új generációjának. Rendkívüli büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket, hogy az észak-amerikai zsűri elismerték erőfeszítéseinket, és az I-PACE Conceptet megválasztották a 2017. év tanulmányautójának."

Top 100: ezeket a kocsikat veszik az amerikaiak

2017.08.25.
Az előrejelzések szerint az idei évben már egymilliónál is több F-szériás Ford kisteherautót adnak el a világon, az első félévben eladott több mint 429 ezer Ford F révén a Ford továbbra is a legnépszerűbb márka az Amerikai Egyesült Államokban. A tavalyi első félévhez képest 8,8 százalékkal javultak az eladásai. A százas toplista második helyezettje kissé gyengébben teljesített a korábbiakhoz képest, de így is 262 ezer Chevrolet Silveradót vettek az amerikaiak. A Ford és a General Motors után természetesen a Chrysler következik, a Ram Pick-upból közel 250 ezer talált gazdára. A rangsor első három helye nem változott a tavalyihoz képest. A következő két helyen olyan autók következnek, akik előzőleg nem szerepeltek még a top 10-ben sem, a Nissan Rogue (nálunk X-Trailként forgalmazzák) 2016 első félévében még csak a 12. helyen tanyázott. 30,2 százalékkal nőtt iránta a kereslet 194 ezerre. Az ötödik helyre a Honda CR-V jött fel (187 ezer autó), hatodik egy másik SUV, a Toyota RAV4 (185 ezer autó). Míg a RAV4 eladásai 11,4 százalékkal nőttek, addig egy másik Toyota, a Camry értékesítése pont ugyanennyivel csökkent. A népszerű szedán három helyet rontva csak a hetedik (176 ezer), a Honda Civic nyolcadik (175 ezer), a Toyota Corolla 165 ezer körüli eladással a kilencedik. Tizedik egy újabb Honda, az Accordból közel 160 ezret vettek. B. Cs. Top 100 autó az USA-ban (2017 első félév) Rangsor 2017 RAngsor 2016 Modell 2017 első félév (darab) 2016 első félév (darab) Változás 1 1 Ford F-sorozat 429.860 395.244 8,8% 2 2 Chevrolet Silverado 262.940 273.652 -3,9% 3 3 Ram pick-up 250.443 231.405 8,2% 4 12 Nissan Rogue 193.873 148.883 30,2% 5 10 Honda CR-V 187.256 159.075 17,7% 6 9 Toyota RAV4 184.766 165.900 11,4% 7 4 Toyota Camry 176.897 199.762 -11,4% 8 5 Honda Civic 175.763 189.840 -7,4% 9 6 Toyota Corolla 165.473 179.869 -8,0% 10 8 Honda Accord 160.091 169.354 -5,5% 11 11 Ford Escape 156.956 155.378 1,0% 12 7 Nissan Altima 146.284 172.695 -15,3% 13 14 Ford Explorer 135.551 129.107 5,0% 14 16 Chevrolet Equinox 133.454 121.320 10,0% 15 22 Jeep Grand Cherokee 116.379 100.737 15,5% 16 15 Nissan Sentra 112.574 123.014 -8,5% 17 13 Ford Fusion 107.225 146.833 -27,0% 18 26 Chevrolet Cruze 105.188 86.731 21,3% 19 24 Hyundai Elantra 100.252 96.306 4,1% 20 27 Toyota Highlander 99.975 81.929 22,0% 21 23 Jeep Wrangler 98.922 100.355 -1,4% 22 18 GMC Sierra 98.883 106.466 -7,1% 23 25 Toyota Tacoma 94.596 95.035 -0,5% 24 28 Subaru Forester 87.957 80.255 9,6% 25 30 Subaru Outback 86.253 77.386 11,5% 26 17 Chevrolet Malibu 83.899 120.325 -30,3% 27 20 Ford Focus 82.721 103.144 -19,8% 28 21 Jeep Cherokee 81.368 102.652 -20,7% 29 31 Dodge Grand Caravan 76.867 73.926 4,0% 30 19 Hyundai Sonata 76.315 104.401 -26,9% 31 33 Ford Edge 71.257 71.038 0,3% 32 29 Ford Transit 66.410 78.480 -15,4% 33 47 Toyota 4Runner 63.521 54.486 16,6% 34 43 Hyundai Santa Fe 60.012 57.444 4,5% 35 40 Kia Optima 59.717 61.067 -2,2% 36 152 Chrysler Pacifica 59.598 11.030 440,3% 37 60 Subaru Impreza 59.211 45.771 29,4% 38 48 Kia Forte 58.746 52.742 11,4% 39 51 Mazda CX-5 57.077 51.611 10,6% 40 46 Chevrolet Traverse 56.958 54.632 4,3% 41 58 Dodge Journey 56.877 47.747 19,1% 42 32 Nissan Versa 56.558 72.461 -21,9% 43 35 Toyota Sienna 56.158 68.225 -17,7% 44 70 GMC Acadia 55.995 38.182 46,7% 45 42 Volkswagen Jetta 55.495 58.279 -4,8% 46 39 Honda Pilot 54.355 62.174 -12,6% 47 45 Toyota Tundra 53.652 54.966 -2,4% 48 34 Kia Soul 53.116 70.528 -24,7% 49 49 Jeep Renegade 53.027 52.237 1,5% 50 64 Hyundai Tucson 51.707 42.664 21,2% 51 53 Chevrolet Colorado 50.301 51.227 -1,8% 52 41 Kia Sorento 50.256 59.078 -14,9% 53 36 Honda Odyssey 48.156 64.661 -25,5% 54 54 Lexus RX 46.737 49.412 -5,4% 55 73 Honda HR-V 46.628 36.443 27,9% 56 66 Nissan Pathfinder 45.467 39.759 14,4% 57 63 Chevrolet Tahoe 45.009 43.221 4,1% 58 38 Ford Mustang 44.608 62.965 -29,2% 59 62 Subaru XV Crosstrek 43.528 43.282 0,6% 60 55 Dodge Charger 43.153 48.651 -11,3% 61 56 Toyota Prius 42.708 48.286 -11,6% 62 71 Mercedes C-osztály 42.552 37.305 14,1% 63 74 Buick Encore 42.331 36.421 16,2% 64 59 GMC Terrain 42.242 46.877 -9,9% 65 52 Mazda 3 39.834 51.381 -22,5% 66 90 Volkswagen Golf 38.247 26.322 45,3% 67 61 Nissan Frontier 37.813 45.011 -16,0% 68 83 Chevrolet Trax 36.931 29.135 26,8% 69 69 Dodge Durango 36.638 38.484 -4,8% 70 65 Kia Sportage 36.606 42.229 -13,3% 71 72 Chevrolet Camaro 36.567 36.834 -0,7% 72 76 Dodge Challenger 35.910 34.562 3,9% 73 67 Nissan Murano 35.571 39.493 -9,9% 74 79 Chevrolet Express 35.148 32.549 8,0% 75 78 Volkswagen Passat 35.137 32.813 7,1% 76 68 Hyundai Accent 32.515 39.330 -17,3% 77 81 Nissan Maxima 31.519 30.753 2,5% 78 44 Chevrolet Impala 31.312 56.390 -44,5% 79 87 Ford Expedition 31.117 27.758 12,1% 80 37 Jeep Patriot 30.849 64.117 -51,9% 81 182 Cadillac XT5 29.798 7.208 313,4% 82 80 Chrysler 300 28.273 30.937 -8,6% 83 77 BMW 3 27.707 32.976 -16,0% 84 88 Ford E-sorozat 27.614 27.395 0,8% 85 93 Mercedes GLE 26.829 25.186 6,5% 86 89 Honda Fit 26.322 27.385 -3,9% 87 101 Lexus NX 26.023 23.290 11,7% 88 106 Audi Q5 25.747 21.986 17,1% 89 57 Jeep Compass 25.746 48.033 -46,4% 90 135 Toyota Yaris 25.604 14.058 82,1% 91 82 Subaru Legacy 25.564 30.357 -15,8% 92 91 Acura RDX 25.269 26.276 -3,8% 93 102 Chevrolet Suburban 24.903 22.915 8,7% 94 92 Ford Fiesta 24.580 25.539 -3,8% 95 189 Nissan Titan 24.464 6.099 301,1% 96 112 BMW X3 24.350 19.828 22,8% 97 105 BMW X5 24.159 22.204 8,8% 98 95 Ford Taurus 23.702 24.386 -2,8% 99 104 Mercedes E-osztály 23.591 22.458 5,0% 100 94 Acura MDX 23.555 24.615 -4,3% (forrás: Focus2Move)

Túrkevén visszapillantó tükröket gyártanak

2017.08.25.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az egyedi kormánydöntés keretében hazai és nemzetközi nagyvállalatoknak adott támogatás minden egyes forintja megtérül, költségvetési hatása pozitív. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az SMR-csoport a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, 33 országban van jelen, 230 gyára van világszerte, több mint 100 ezer munkavállalót foglalkoztat, csoportszintű éves árbevétele 9,1 milliárd dollárt tesz ki. MTI Fotó: Balogh Zoltán Megjegyezte: a cégcsoport árbevételét 2020-ra szeretné mintegy 20 milliárd dollárra emelni, és ebben az expanzióban Magyarországnak komoly szerepe van és lesz a jövőben. Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy az SMR-cégcsoport visszapillantó tükör gyártásában világpiacvezető, ebben a szegmensben világpiaci részesedése 25 százalék. Az SMR-nek Magyarországon három vállalata van, Túrkevén, Kecskeméten és Győr-Moson-Sopron megyei településeken termel. Példaként említette, hogy a világ egyik legnagyobb visszapillantó tükör gyára Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron van, ahol évente 8 millió garnitúrát állítanak elő, a magyarországi gyárakban a vállalat több mint 2300 embernek ad munkát - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szólt arról, hogy a tavalyi magyar autóipari termelés értéke rekordot döntött, 7900 milliárd forint termelési értéket állított elő. Szerinte az eddigi idei adatok alapján reális, hogy a magyar autóipari termelés értéke meghaladja a 8000 milliárd forintot ebben az évben. A külgazdasági miniszter hangsúlyozta a magyar-indiai gazdasági kapcsolatok fontosságát, az idén az első öt hónapban 25 százalékkal bővült a két ország közötti kereskedelmi forgalom. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a túrkevei beruházás a Nagykunságban példaértékű, a vállalat már most is a település munkaképes lakosságának 10 százalékát foglalkoztatja, az új gyárak belépésével pedig a város további lépést tesz afelé, hogy a mezőgazdaság mellett ipari város is legyen. Tibor Pál Levente, az SMR kelet-európai és németországi alelnöke szólt arról, hogy a magyar kormánnyal 2015-ben stratégiai partnerséget kötöttek, ezzel megnőtt az elkötelezettségük a magyar gazdasággal szemben, azóta azon dolgoznak, hogy vállalatfelvásárlással, zöldmezős beruházással erősítsék itteni piaci jelenlétüket. MTI
Címkék: 

Mégis mennyibe kerül egy világbajnoki pont?

2017.08.25.
Újságíróik a csapatok költségvetése és az általuk mindeddig megszerzett pontok alapján kiszámolták, melyik csapatnak mennyibe került eddig egy világbajnoki pont. Az eredmény kissé meglepő (vagy éppen pont, hogy nem az), hiszen a legnagyobb költségvetésű csapatok jutottak a legjutányosabb áron pontjaikhoz.  Költséghatékonyságban is nagy a verseny                                                          Dekh News Ez alapján minden bizonnyal senkit nem lep meg, hogy a Mercedes és a Ferrari működik a leginkább költséghatékonyabban. Miközben az ezüst nyilak pontonként 868 000 eurót áldoznak egy pontért, a világbajnoki pontversenyt vezető Ferrari 817 000 euróból "megúszta" eddigi szezonját.  Persze ezek az összegek még csökkenni fognak, ahogy nő a pontok száma, de így is egészen érdekes végigböngészni a csapatok pontjainak költségét. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a motorrészlegek költségeivel nem számoltak, ami logikus is, hiszen a legtöbb csapat nem saját maga által gyártott motorral versenyez, a motorszállítói szerződések pedig nem nyilvánosak.  A világbajnok csapat zárja majd legjobb árfolyamon az évet                                Sky Sports Éppen ezért van, hogy a költséghatékony működéséért állandóan dicsért Force-India csak a harmadik helyen szerepel 1,02 millió eurós pontonkénti költséggel. Persze ez eltörpül a Mclaren-Honda és a Sauber Ferrari költségei mellett, kissé meglepő módon előbbi csak utolsó előtti költséghatékonyság szempontjából 19,27 millió eurós pontonkénti költséggel. Az utolsó helyet szerezte meg így a Sauber, 20,18 millió euróba került eddig 1 pontjuk (az ötből).  A többi csapat költségei: Williams-Mercedes: 2,93 millió euró/pont Toro-Rosso: 2,95 millió euró/pont Haas-Ferrari: 3,97 millió euró/pont Renault: 3,97 millió euró/pont Red-Bull: 1,36 millió euró/pont

Opel Crossland X: máris ötvenezren rendelték meg

2017.08.25.
„Nagyon örülünk az élénk érdeklődésnek az új Opel Crossland X iránt. Igazán jól néz ki, rendkívül praktikus, és kompakt külső méretek között kínál nagyvonalú utasteret“, jelentette ki az Opel értékesítési vezetője, Peter Küspert. „A csúcsszintű innovációk és kivitelek megrendelési számai azt mutatják, hogy az emberek értékelik filozófiánkat, miszerint széles vevőkörnek teszünk elérhetővé jövőbemutató technikát.“ Nemcsak az ügyfelek lelkesednek, a média is ünnepli a sokoldalú autót. Stílusával éppúgy meggyőzte a Crossland X az újságírókat, mint gyakorlatiasságával és tágas férőhelyével. Az új típus eddig öt ország hat összehasonlító tesztjében szerezte meg az első helyet. Németországban az Auto Bild (augusztus 11.), az auto motor und sport (augusztus 17.) és az Auto Zeitung (augusztus 22.) értékelése szerint húzott el a vetélytársaktól, Hollandiában az Auto Week (augusztus 9.) hozta ki győztesnek, Olaszországban az Automoto (augusztus 7.), Lengyelországban pedig az Auto Swiat. Tolatókamera és parkolóasszisztens könnyíti meg a manőverezést A Crossland X vevőinek kereken fele rendelte meg a tolatókamerát vagy a panoráma-tolatókamerát, amely 180 fokra növeli a hátsó látószöget. Ahogy érthető is egy vérbeli városi autó esetében, a vásárlók negyven százaléka ikszelte be a Parkpilot rendszert, első és hátsó parkolóradarral. Csaknem minden negyedik választotta a legújabb generációjú automatikus parkolóasszisztenst, amely felismeri az alkalmas üres helyet, és önállóan be-, majd kikormányozza a járművet. A vezetőre mindkét esetben csak a pedálok és a sebességváltó kezelése marad. Közkedvelt a LED-fényszóró és az AGR-ülés Az új Crossland X megrendelési adatai jól érzékeltetik az Opel csúcstechnikájú világításának és üléseinek elismertségét is. Az autók közel ötödébe építik be az innovatív teljesen LED-es fényszórót, amely sötétben a lehető legjobb látást garantálja. A Gesunder Rücken e.V. (AGR – Egészséges Hát Munkacsoport­) bizonyítványával ellátott és többszörösen kitüntetett ergonomikus vezető- és utasülést e kategóriában egyedül a Crossland X kínál. A Crossland X ötvenezer vásárlója közül legtöbben a nívós INNOVATION felszereltség mellett döntöttek, és szinte valamennyi autó kétszínű fényezéssel vonja magára a tekintetet: a tetőhöz külön szín választható, attraktív kontrasztot képezve a karosszéria többi részével. ­    
Címkék: 

Kerüljék ki a hegyeshalmi átkelőt, torlódnak az autók

2017.08.25.
Délelőtt még folyamatosan haladt a forgalom, azonban déltől fokozatosan föltorlódtak az autók az M1-es autópálya Ausztria felé vezető sávjában. A kocsisor kora délután már a hegyeshalmi településhez vezető lehajtóig ért. Ezért sokan a falun át közelítik meg a kishatárt – derült ki az utasokat informáló facebook-csoportok tudósításaiból. Ennél a régi átkelőnél kevesebb a várakozási idő. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy az Ausztriába történő utazáshoz - lehetőség szerint – válasszák az M15-ös autóúton a rajkai, illetve a soproni, vagy a vámosszabadi határátlépési pontokat. Ezeken a Győr-Moson-Sopron megyei, valamint a Vas megyei búcsúi, kőszegi, rábfüzesi közúti átkelőkön folyamatos a forgalom, sehol nincs torlódás, a várakozási idő legfeljebb 5-10 perces. Az M1-es sztráda Budapest felé vezető szakaszán folyamatos a forgalom. Az előrejelzések és a tapasztalatok szerint hét végén sok nyugat-európai polgár tér vissza szabadságáról, a fővárosból és a Balatonról, így szombaton és vasárnap is nagy forgalomra lehet számítani az M1-es autópályán.    
Címkék: 

Ha a Balatonra tart, töltődjön fel türelemmel

2017.08.25.
Azt írták: "élénk a forgalom", Budapesttől a Balaton felé telítettek a sávok, helyenként lelassulnak a járművek. Székesfehérvárnál a 63-as kilométernél korábban két autó is összekoccant. A sérült járművek már a leálló sávon vesztegelnek, de továbbra is több kilométeres a torlódás. Emellett a Balaton térségében a 7-es főúton is lassabb haladásra kell számítani - emelte ki az Útinform, amely szerint érdemes az M6-os autópályán Adonyig menni, majd Szabadegyháza - Sárosd - Sárkeresztúr érintésével a 63-as főutat használni, s onnan érhető el ismét az M7-es autópálya. MTI
Címkék: 

Ford Mondeo ST-Line: nem csak a látványra utaznak

2017.08.25.
Nagy, biztonságos, családbarát, praktikus – a legtöbbeknek alighanem ilyen jelzők jutnak eszükbe elsőre a Ford Mondeo kombiról. Egészen addig, amíg rá nem pillantanak az ST-Line verzióra, mert arról sokkal inkább az ugrik be: dögös. Nem véletlenül. A Fordnál a sportosság szinonimájaként használják a ST betűkombinációt, s ez esetben teljes az összhang a név meg a külső között. Bár a gyárilag ültetett futóműnek nem szépészeti funkciói vannak, sokat dob a megjelenésen, hogy leheletnyit közelebb került a földhöz a karosszéria , és a 18 colos felnik, valamint az azokon feszítő 235/45-ös abroncsok látványa is erősíti a sportos hangulatot. Nem csak a látványra utaznak: nagyon megy a 210 lóerős Mondeo ST-Line Agresszívabbá teszi – a premier óta eltelt évek alatt szépségéből mit sem vesztő – orr-részt az egyedi méhsejtmintás felső és alsó hűtőrács, a sportos megjelenést oldalról a küszöbburkolatok, hátul pedig többek között a jókora spoiler erősíti. Összességében a kisebb-nagyobb módosítások azt eredményezik, hogy a kocsira pillantva még véletlenül sem az jut az ember eszében, hogy milyen jó sok cucc elférhet benne, hanem sokkal inkább az: de meg kellene hajtani... Közel öt méter hosszú a sportos családi kombi A sportosság ráadásul ezúttal nem csak illúzió: tesztautónkat a kétliteres, Duratorq biturbo TDCi motor 210 lóerős, 450 Nm nyomatékú verziójával látták el. Ilyen erőtartalék mellett a motor az 1619 kilogrammos autót is könnyedén lendíti meg: 8,1 másodperc elég a százas tempóhoz, és kétségünk sincs afelől, hogy a gyárilag megadott 228 kilométeres végsebesség elérése sem jelent problémát. A premier óta semmit sem vesztett szépségéből a kocsi elejének szépsége A robbanékony erőforrás mellé remek társ a hatsebességes Powershift automata, amely Sport-üzemmódban kifejezetten partner abban, hogy ha a vezetőnek ahhoz támad kedve, akkor kiaknázhassa a motor erejét. Mindez elsősorban országúton, előzéseknél óriási előny, hiszen gyakorlatilag bármilyen szituációban késlekedés nélkül mozgósítható, és az útra vihető a bődületes teljesítmény. A másfél tonnás autót szinte minden sebességtartományban játszi könnyedséggel lódítja meg a kétliteres motor: nyolcvan kilométeres tempónál „lepadlózva” is hátrabicsaklik még a fej, és egészen szürreális, amilyen gyorsan szűkülni kezd a Mondeo körül a tér... Hátul jókora spoiler erősíti a sportos megjelenést Noha a Mondeo ST száguldásra termett, „sima” kombiként is tökéletes. Rakodni van hová, hiszen a csomagtér akár 1600 literesre bővíthető, és a kényelemre sem lehet panasz. A szövet-bőr ülések – amelyeket az ST-csomagban ízléses, piros díszvarrással „sportosítottak” – kellő oldaltartásúak, ugyanakkor hosszú távon is kényelmesek, könnyen megtalálható a megfelelő üléspozíció. A kényelmes utazáshoz jó társ a koncerttermi élményt adó hifi, és a multimédiás rendszer, amely dicséretesen egyszerű, érthető és könnyedén csatlakozik androidos meg IOS-es készülékkel is. Kényelem és csúcstechnika S ha már a szoftverek kerültek szóba: az ST-Line-ban is példaértékűek a vezetést támogató rendszerek: ritkán érezni azt, hogy az adaptív tempomat épp akkor és pont úgy kezd el lassítani, ahogy mi tennénk, és aztán, amikor újra szabad az út, példás gyorsasággal, hezitálás nélkül veszi fel újra az utazótempót. Hasonlóan jó a parkolóautomata is, amelynek menüje üdítően egyszerű, és olyan hatékonysággal igazítja be a majd 4,9 méter hosszú, 2,1 méter széles autót szűk helyre, hogy azt még gyakorlott úrvezetők is megirigyelhetik. Áttekinthető és informatív a kijelző Az 210 lóerős kombi a gyár által megadottak alapján városban 6, országúton 4,7 litert fogyaszt, összességében pedig 5,2 literes átlag hozható ki. Az 5-6 literes átlag valóban elérhető, de ez esetben kíméletes vezetési stílusra van szükség: országúton, kicsivel a megengedett sebesség alatt viszont a fedélzeti számítógép szerint alig több mint négy literes fogyasztással lehet utazni. Az persze már más kérdés, hogy képes-e tartósan visszafogni magát a Mondeo ST-Line sofőrje, amikor pontosan tudja, milyen erőket szabadíthat fel a jobb oldali pedál pöccintésére... S hogy milyen ára van az élménynek? A Mondeo kombi ST-Line legerősebb dízelmotorral és hatsebesség Powershift automatával szerelt változatának alapára – persze ezen a szinten már bőséges felszereltséggel – 11,3 millió forint. A csomagtér akár 1600 literesre bővíthető

Belga Nagydíj - Räikkönen volt a leggyorsabb az első gyakorláson

2017.08.25.
A Ferrari 2007-as világbajnoka mögött Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadik a jelenlegi pontversenyben éllovas, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel lett.     Eredmények (a formula1.com alapján):     1. szabadedzés: Fotó: MTI 1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:45.502 perc   2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:45.555   3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:45.647   4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:46.302   5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:46.352   6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:46.424     MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója