Állami támogatás villanyautókra: árbajnok lehet a Mazda MX-30

2021.05.23.
Az MX-30 már alapfelszereltségében olyan eszközöket tartalmaz, mint pl. a CCS gyorstöltő, a szélvédőre vetített head-up kijelző, a hőszivattyús hűtés/fűtés, az akkumulátor temperálása, a sávtartó, adaptív tempomat, bőrkormány, vagy az okostelefon tükrözés és a kapcsolódási szolgáltatások. A 200km-es hatótáv pedig elegendő ahhoz, hogy az MX-30-cal megtehető legyen a napi ingázáshoz szükséges távolság (az átlag európai autós napi 48km-t vezet), és az autó egész életciklusára vetített CO2-kibocsátás is minimális maradjon - írja a márka közleménye. Az MX-30 elsősorban egy Mazda, csak másodsorban elektromos. A modell felépítését úgy alakították ki, hogy az megfeleljen azon elvárásoknak, melyeket vásárlóink minden Mazdával szemben támasztanak: gondtalan és örömteli vezetés, maximális biztonságban. A kompakt SUV-ba beépítették az összes továbbfejlesztett i-Activsense biztonsági rendszert, mely megkönnyíti a gyors reakciókat és csökkentik a baleset lehetőségét. A Mazda Motor Hungary a 2021-re 2000 darabos értékesítési célt tűzött ki a magyar piacra. „A Mazda Corporation az üzleti év kezdetén megerősítette, hogy az európai piaci részvétel továbbra is hosszú távon kulcsfontosságú számára, hiszen a technológiai változás irányadó a modellfejlesztésben, s az itt megszerzett tapasztalat a globális piacokon is sikerekhez vezet. Mi optimizmussal várjuk a járványból való teljes kilábalást, mivel a közeli jövő olyan új modelleket hoz, melyek újabb piaci szegmensekbe hozzák el a Mazda elismert értékeit az autózásban” – foglalta össze Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Katonai menetoszlopok vonulnak napokon át az ország több pontján

2021.05.23.
Nemzetközi gyakorlatot tartanak Magyarországon május 22. és június 12. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének térségében, Újmajor, Hajmáskér, Körös-hegy, Bakonykúti és Újdörögd környékén - írja a honvedelem.hu. A gyakorlat miatt a megszokottnál nagyobb csapatmozgásra és katonai gépjárműforgalomra kell számítani az alábbi időpontokban és útvonalakon: május 24-én és 25-én - Hódmezővásárhely, Zrínyi Miklós Laktanya – 47 számú főút - M43 autóút – M5 autópálya – 52 számú főút – 51 számú főút – M8 autóút – M6 autópálya – 62 számú főút – M7 autópálya – 8. számú főút - Újmajor bázis. A menetoszlopokon kívül a gyakorlat teljes időtartama alatt lehet számítani katonai járművek megjelenésére az érintett útvonalakon. (Fotó: HM Zrínyi Nonprofit Kft. / honvedelem.hu) A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérő járművek biztosítják. A közlemény kér mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - írja a közlemény. (Forrás: HM Zrínyi Nonprofit Kft. / honvedelem.hu) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vészhelyzet a reptéren - álló vadászgépből katapultált két pilóta

2021.05.23.
Vészhelyzeti kilövést, azaz katapultálást hajtott végre két orosz pilóta egy álló helyzetben lévő, felszálláshoz készülődő SZU-30SM típusú vadászgépből. Az eset az orosz légierő egyik Krim-félszigeti bázisán, a Szakiban lévő katonai repülőtéren történt.  A TASZSZ orosz állami hírügynükség szerint mindkét pilóta életben van, de a repülőgép felkészítését végző katona égési sérüléseket szenvedett. Az eset még pénteken történt, de a rendkívüli eseményről csak ma tájékoztatta a hírügynökséget a Déli Hadseregcsoport sajtószolgálata. Azt írták: a baleset a vészhelyzeti kilökőrendszer meghibásodása miatt következett be.  A repülőgép műszaki állapotának felülvizsgálatára és a repülőtéren történtek okainak megállapítására különbizottságot hoztak létre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jogunk van a luxushoz, de érdemes lemondani róla

2021.05.22.
Illisztráció. Mercedes szuper lámpa. Fotó: Daimler Manapság sok szó esik az emberi jogokról, például Kínát, Szaúd-Arábiát gyakran ekézik ezek megsértése miatt, és joggal, azaz kellő indokkal. Mellőzve a jurisztikai szőrszálhasogatást, nézzük meg a kérdést az emberi igazságérzet szempontjából. Nyilvánvalóan helyes úgy vélni, hogy jogokhoz kötelességek társulnak, de a dolognak ezt az oldalát hajlamosak vagyunk elfelejteni, háttérbe szorítani. Korunk vezető eszméje a liberalizmus, az egyén szabadságának maximális kiterjesztése. Valósítsd meg magadat, elégítsd ki vágyaidat, felelj meg hajlamaidnak, döntsd le a határokat, tégy, amit csak akarsz! Ha szeretnél, és módod is van rá, élj luxusban! Mi is a luxus? Ami több a szükségesnél, az elegendőnél. Az autó témájára szorítkozva: a mobilitáshoz szükséges motorteljesítmény sokszorosa, a legális limitet kétszeresen, vagy annál is jobban túllépő csúcssebesség, az utasok gyomrát felkavaró gyorsulás és kanyardinamika, soha ki nem használt terepjáró képesség, fényűző belső berendezés, kényeztető komforttal. Van valakinek joga ilyet vásárolni, üzemben tartani, akár egynél többet is, önmagának, vagy a családjának? Nem tiltja törvény, tehát van. Az idézett hirdetés első fele tehát de jure helytálló. Illusztráció. Fotó: Toyota De facto azonban nyilvánvalóan szembe megy a fenntarthatóság eszméjével. Egy luxuskocsi, a kifejlesztésének ráfordításaival, gyártásának anyagmennyiségével, választékos, minőségi anyagaival, munkaigényével, energiafogyasztásával, amik a vételárában is manifesztálódnak, továbbá fogyasztásával és ezzel arányos környezetszennyezésével jelentősen meghaladja egy szerény autótípus megfelelő adatait. Aki nagy lábon él, annak nagy a környezeti lábnyoma is. Van olyan kötelességünk, hogy rádöbbenve a fejlett országok nívójának fenntarthatatlanságára, a következő generációk életfeltételeinek biztosítása érdekében, visszafogjuk magunkat? Igen van, és ez összemérhetetlenül fontosabb az elszállt egyéni igények kielégítésénél! Ne tartsunk fügefalevelet magunk elé azzal, hogy „zöld”, elektromos vagy hibrid autóval járunk. Ezek szinte mindegyike túllépi egy vagy több tényezőben a szükségeset, elegendőt, tehát előbbi eszmefuttatásunk szerint luxuskocsinak minősül. Egy csekély fogyasztású szerény dízelmotoros kiskocsit zöld rendszámos, brutális teljesítményű, összkerékhajtású prémium-hibridre cserélni, kis túlzással, körülbelül olyan, mintha a lócitrom-hullatás miatt kritikák kereszttüzébe került ló helyett elefántot fogna valaki a hintója elé. Porsche Taycan. Luxus minden szinten. Fotó: Porsche Tekintsünk vissza az ötvenes, hatvanas évekre. A világháború poklából kiszabadult Európa eltakarította a romokat, boldogan vetette bele magát a béke és a modern technika áldásaiba. Földrészünk nyugati részén akkor vehettek először tömegesen autót a családok. Milyeneket? VW Bogarat, Opel Kadettet, Renault 4-est, Citroen Kacsát, és hasonlókat. Motorjuk néhányszor tíz lóerős, épphogy túllépték a 100 km/órát, télen fűtöttek valamennyire, nyáron le lehetett engedni az ablakukat. Micsoda előrelépés volt ez, eljuthattak velük meleg tengerekhez, átalakult az emberek egész élete. Mennyit léptünk előre azóta? A kocsik biztonságában óriásit, megjelent a biztonsági öv, a blokkolásgátló, a menetstabilizáló, a törésteszten öt csillagot szerző karosszéria – de egyébként? Egyre gyorsabb autókkal araszolunk dugóban, sokkal lejjebb tolták a sebességhatárokat (a hetvenes évek elejének Magyarországán egyáltalán nem volt még limit a lakott területeken kívül), mind fejlettebb technikával leplezik le és egyre brutálisabban büntetik a gyorshajtást. Mennyivel hamarabb érünk oda ma egy kétszer olyan gyors kocsival, zsúfolt autópályán, mint anno, szinte üres országúton a kor egyszerű járgányával? Jobb-e nekünk, mint az előző generációknak volt, ma már lesajnált tragacsaikkal? A kérdésnek nincs sok értelme, de feltevése után értelmes gondolatokra juthatunk. Korunk nagy kérdéseire a válasz: visszafogni az egyéni vágyakat a kollektív túlélésért, azaz konfucianizmus liberalizmus helyett. Mivel az utóbbi a vezető irányzat, az Európai Unió vesszőparipája, magasabb szintű politikai akaratban és regulázásban nem reménykedhetünk, mert az ellene mondana az autógyártók és az autóvásárlók szabadságának, a luxus jogának. Hiszen ha tényleg a fenntarthatóság volna az EU célja, nem pedig a globális nagytőke érdekképviselete, akkor például büntetőadóval sújthatná a magyar áron ötmillió forintnál drágább kocsikat. Hajmeresztő gondolat? Igen, de erre lenne szükség, nemcsak az autóiparban, hanem az élet sok egyéb területén is. Nézzünk csak körül, milyen házakat építünk, mivel rendezzük be, mennyiféle árucikket vásárolunk, amelyekre nincs is igazán szükség, vagy megfelelne helyettük egyszerűbb is. Örülhetünk, hogy az emberiség történetének legszerencsésebb néhány generációjához tartozhatunk, amely saját nagyzolására pusztíthatja el a Föld múltjában felhalmozódott kincseket és a jövő embereinek forrásait – de, ahogy József Attila mondaná, sekély e kéj… Csakis az egyéni lemondás e jogról lassíthatja valamennyire az utánunk következő generációk életfeltételeinek elherdálását. Aki fogékony erre, gondolja végig, mekkora méretű, teljesítményű, sebességű és komfortfokozatú autóra van valójában szüksége, és ne vegyen azt felülmúlót. Túlzott igényeit annál is könnyebben elengedheti, mert a városok mindenütt átalakulnak a gyalogos és kerékpáros, illetve a tömegközlekedés előnyére, mind több intézkedéssel (például budapesti belvárosi utcák szándékosan akadályozó forgalmi rendjével) teszik kellemetlenebbé az autóhasználatot. Minél drágább volt a kocsi, annál frusztrálóbb, ha túlnyomórészt bosszantó élményeket lehet szerezni vele. Nem a magánautózás fejlődése irányában megy a világ. Felébe, negyedébe kerülő, kisebb és szerényebb járgány tartásával nagyon sok lehetőség szabadul fel örömszerzésre az élet más területein. Aki mellényzsebből fizet ki egy luxuskocsit, az is elgondolkozhat, hogy hogyan nézhet majd unokái szemébe. Ugye fontosabb ez, mint az élet hamis császárának érezni magát? További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Már itthon is kapható az új Maybach, de az ára sokkot okozhat

2021.05.22.
A Mercedes-Maybach S-osztály Magyarországon kétféle hajtáslánccal érhető el: az S 580 4MATIC nyolchengeres, 503 lóerős benzines turbómotorja (M176) második generációs integrált indítómotor-generátorral és második generációs 48 V-os fedélzeti rendszerrel kínál különösen hatékony működést 62,89 millió forintért. Abszolút zászlóshajóként a Mercedes-Maybach S 680 4MATIC tizenkéthengeres erőforrást kínál: a jól ismert, 612 lóerős, turbófeltöltésű V12-es (M279) először érhető el összkerékhajtással, 81,97 millió forinttól. A Mercedes-Maybach S-osztály modellek csendes belső terét az aktív menetzaj-csökkentés teszi még halkabbá, a zajszűrő fejhallgatók technológiájához hasonló megoldás ellentétes frekvencia kibocsátásával semlegesíti a nem kívánatos zajokat. Az aktív zajcsökkentés a Burmester High-End 4D-Surround audiorendszer funkciójaként érhető el. A legfontosabb különleges felszereltségek áttekintése: Kívánságra a Mercedes-Maybach S-osztály megjelenésének exkluzivitását tovább fokozza a kéttónusú fényezés (bruttó 5.507.990 Ft). A Mercedes-Maybach kínálatában összesen tízféle kombináció közül lehet választani. Az elektromosan működtethető hátsó komfortajtók (bruttó 594.000 Ft) maguktól nyílnak és záródnak. A kimagasló kezelési kényelem és biztonság jegyében a rendszer összedolgozik az MBUX infotainment rendszerrel és a holttérfigyelővel, az MBUX belső tér asszisztens által pedig a komfortajtók zárása egyetlen kézmozdulattal is indítható vagy megállítható. A hátsótengely -kormányzásnak (bruttó 572.770 Ft) köszönhetően a modell fordulóköre egy kompakt autóét idézi. A forradalmi DIGITAL LIGHT fényszóró (a regionális szériafelszereltség része) teljesen új funkciókat kínál, így például képes segédjelzéseket kivetíteni az úttestre. Az adaptív hátsó utastér megvilágítás (a regionális szériafelszereltség része) fényereje és színhőmérséklete több fokozatban állítható. A LED-es olvasólámpák fényének iránya és mérete ugyancsak állítható. A hátsó MBUX Belső tér asszisztens (a regionális szériafelszereltség része) felismeri, ha hátul valaki helyet foglalt, és automatikusan kitolja a fejtámlákat. Segítségével többek között a panoráma tolótető napvédő rolója is egyetlen kézmozdulattal vezérelhető. Az MBUX High-End hátsó szórakoztató rendszer (bruttó 1.316.990 Ft) révén a hátul utazók átélhetik a teljes MBUX élményt, közvetlen hozzáféréssel a járműfunkciókhoz. Ehhez két nagyfelbontású, teljesen integrált 11,6 colos kijelző áll rendelkezésükre, amelyeken akár internetes tartalmakat is megjeleníthetnek, vagy filmeket nézhetnek. Az ezüstözött pezsgőskehlyek (a First Class csomag részeként) teszik igazán teljessé a Mercedes-Maybach hátsó terének luxus atmoszféráját. A középkonzoli tároló méretre szabott, exkluzív kialakítású betétje ad helyet a két pezsgős kehelynek akár utazás közben is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Betiltották az utcai autómosást

2021.05.22.
A gatyájuk rámehet az autóval kapcsolatos „házi munkára” azoknak, akik azt gondolják, ezzel megtakaríthatnak egy kis pénzt. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy Spanyolországban tilos az utcán autót mosni vagy olajat cserélni. Akár 1500 eurós bírságot (kb. 550 ezer forintot) is kiszabhatnak arra, akit elkapnak – írja az autopista.es spanyol autós szakportál. Az első dolog, amit tudni kell, hogy a gépkocsi-szervizek és az autómosók fel vannak készítve a karbantartásra, tisztításra és ápolásra használt folyadékok, vegyületek kezelésére. A törvény előírja számukra, hogy elegendő eszközzel és hellyel kell rendelkezniük ezek tárolására. Ez vonatkozik a szennyezett vízre és a fáradt olajra. Ily módon ezek a vegyi anyagok a környezet károsítása nélkül újrahasznosíthatók. Mégis sokan próbálnak megspórolni néhány eurót azzal, hogy az utcán tisztítják a kocsijukat, cserélik benne az olajat. Azzal azonban tisztában kell lennie mindenkinek, hogy azért a néhány megspórolt euróért vastagon fizetnie kell.  Egyrészt a büntetést, ami például Madridban elérheti az 1500 eurót is. De fizetniük kell - átvitt értelemben - a környezet károsításáért, lakóhelyük vizeinek szennyezéséért, mert a természet előbb vagy utóbb büntet. A spanyol hatóságok az elmúlt hónapokban átfogó akciót indítottak a közterületen elhagyott, lepusztult autók tulajdonosainak felkutatására is. A „zombi” autók ugyanis a környezetszennyezés igazi gócpontjai. Széthordják az alkatrészeiket, a csontvázuk nemcsak elrondítja, de kifejezetten szennyezi a közvetlen környezetet. A bennük lévő kenőanyagok, olajok beszivárognak a földbe. Míg a hivatalosan leselejtezett, bontókban leadott gépjárművek alkatrészeinek egy részét manapság már újrahasznosítják, a „zombikocsik” környezeti időzített bombaként várják végleges pusztulásukat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Elektromos autóra vált a pápa is

2021.05.22.
A napokban Henrik Fiskert és Dr. Geeta Gupta-Fiskert fogadta a pápa privát audiencián a Vatikánban. A Fisker autógyártó alapítói ekkor vázolták tervüket neki, hogy készítenek a Római Katolikus Egyház fejének egy átalakított példányt az Ocean nevű SUV-ból. „Inspirálóan hatott rám, amikor megtudtam, hogy Ferenc pápa nagyon foglalkoztatja a környezetvédelem és a klímaváltozás kérdésköre. Éppen ezért az új pápamobil belseje fenntartható anyagokból fog készülni, a kárpitok például óceánból gyűjtött újrahasznosított műanyag palackokból” – nyilatkozta Henrik Fisker. Az üvegkupolás új pápamobil 2022-ben készül el. Tisztán elektromos pápamobil még nem volt, bár a pápai flottában található egy üzemanyagcellás Toyota Mirai. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Brixton

2021.05.22.
Galéria képek: 

Szenzáció és dráma Monacóban: Leclerc nyerte az időmérőt, de összetörte a Ferrarit

2021.05.22.
Leclerc pályafutása során nyolcadik alkalommal indulhat az élről, idén, illetve Monte-Carlóban először. A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen a második, a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas a harmadik helyről rajtolhat. A címvédő és hétszeres világbajnok, a pontversenyben jelenleg is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) ezúttal csupán hetedik lett. A 78 körös Monacói Nagydíj, az idény ötödik futama vasárnap 15 órakor rajtol.   A teljes rajtsorrend:     1. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull)     2. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)     3. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)     4. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Aston Martin)     5. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)     6. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine) Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)     7. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)     8. sor: George Russell (brit, Williams) Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)     9. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine) Nicholas Latifi (kanadai, Williams)     10. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas) Mick Schumacher (német, Haas) Képek: Ferrari További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója