Turán Frigyesék Katalán Ralival zárják az idényt

2015.10.21.
A héten Spanyolországban rendezik meg a szezon utolsó előtti világbajnoki futamát, melyen magyar csapatnak is szurkolhatunk. Ami a pontversenyt illeti, túl sok izgalom ugyan nem maradt, mivel a 2013-as, 2014-es bajnoktól, Sebastien Ogiertől most sem veheti el senki a világbajnoki címet, ám ennek ellenére szenzációs vegyespályás futamokra számíthat mindenki.  "Mindig nagy dolog egy magyar autóversenyzőnek, ha egy nemzetközi futamon autózhat, ez mindenkinek a legnagyobb álma. Boldogunk vagyunk és köszönjük a Tagai Racing Technology-nak és a támogatóinknak, hogy ez ismét megtörténhet velünk 2010 után. Nagyon várjuk, hogy Spanyolországban újra beülhessünk a Ford Fiesta R5 kormánya mögé. Minden bizonnyal egy érzelmekkel teli verseny lesz ez" - mondja Turán Frici. Turán Frigyes A rali központi helyszíne ismét Costa Daurada, Salou tengerparti turistavárosa lesz. A verseny leglátványosabb pontja a híres El Molar hajtűkanyar, mely egy hosszú egyenest váltó szűk jobbos kanyarból és az azt követő szintén egyenes kigyorsításból áll. Ez a szakasz minden bizonnyal fokozza majd az izgalmakat. "Már két teszten túl vagyunk, az aszfaltos nagyon jól sikerült, a murvás talajon viszont a múlt heti, itthoni időjárás miatt rendkívül nehéz dolgunk volt. Igyekeztünk megtalálni a legjobb beállításokat, várjuk, hogy kint Spanyolországban is tesztelhessünk. A futam különlegessége, hogy új abroncsot mutatunk be a Hankookkal, teljesen új a mintázata. Ezt természetesen meg kellett szoknunk, ezért próbáltunk a felkészülési idő alatt minél több ismeretre szert tenni a gumikkal kapcsolatban is. Nagyon kevés lehetőségünk lesz bejárni a pályákat, így a hibáinkat mindenképp minimalizálni kell" – folytatja Frici. "Itthon meggyőzően teljesített az új abroncs, így bizakodóak vagyunk az idényzáró futamot illetően, de nem szeretnénk előzetes jóslásokba bocsátkozni. Célunk, hogy jól szerepeljünk, hibamentesen, gyorsan teljesítsük a szakaszokat. Ezért mindent meg fogunk tenni és reméljük, hogy magyar szurkolókkal is találkozunk" - teszi hozzá Zsiros Gabi. Zsiros Gábor A Katalán Rali idén is csütörtök este egy utcai bemutatkozással veszi kezdetét, ahol a pilóták olyan szakaszokon bizonyíthatnak, ahol korábban már négyszer is megrendezték a Spanyol Forma-1-es Nagydíjat. A pénteki nap főszereplője a murva lesz, de a Terra Alta szakaszon aszfalton is kipróbálhatják magukat a résztvevők. Ez a verseny leghosszabb gyorsasági szakasza (majdnem 36 kilométer), amelyen aznap kétszer is végighajt a mezőny. A második és harmadik napon teljes mértékben aszfalton zajlik majd a versengés. A csapatoknak így péntek este kell átalakítaniuk az autók beállításait murvásról aszfaltosra. A katalán futamon több mint százan állnak majd rajthoz csütörtökön, a versenyzőknek 23 gyorsasági szakaszon át összesen 331,25 kilométert kell teljesíteniük. A rali teljes hossza: 1280,72 km. Az indulók között természetesen Sébastien Ogieren túl olyan nagy nevek is feltűnnek, mint a jelenleg második helyen álló finn Latvala vagy a ralivilágbajnokság történelmének legfiatalabb pontszerzője, a jelenleg harmadik Andreas Mikkelsen.

Autólopás! DWU-482 VW Golf 1

2015.10.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: DWU-482 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf 1 -Kivitel: 3 ajtos -Gyártási év: 1983 -Alvázszám: WVWZZZ17ZDW631209 -Szín: babakék -Lopás időpontja: 2015 október 18 -Lopás helyszíne - város: Cegléd -Utca, házszám: Jászberényi ut 19 -Megjegyzés: Golfom különösebb ismertető jelei: hátul kislámpás krom csíkos hűtőrácsal az elején. Hátsó ablaktörlö nincs csak a zár. Krom kipufogo véggel rendelkezik. Belül a válto gomb helyén egy billiárdgolyo van. Ajtokárpitok és a tetőkárpit bőrőzve van. Motortér szine piros! Az auto levan ültetve.  

Motorlopás! UJP-073 BMW 1200 GS Adventure

2015.10.20.
Lopott motor a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: UJP-073 -Gyártmány: BMW -Típus: BMW 1200 GS Adventure -Kivitel: Túra motor -Gyártási év: 2009 -Motorszám: 122EF03096734 -Alvázszám: WB10380029ZW74243 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 október 15 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Herman Ottó -Megjegyzés: Zárt kertből vitték el, túra motor, vissza vásárolnám..

Autólopás! MFJ-550 VW Golf 5

2015.10.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MFJ-550 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf 5 -Kivitel: Ültetett, GTI optika -Gyártási év: 2007 -Motorszám: BMM -Alvázszám: WVWZZZ1KZ7W219699 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 szeptember 30 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Bécsi út, 136 -Megjegyzés: Rendszám nélkül/más rendszámmal van azóta az autó, mivel helyszínen letörték az eredeti rendszámot.

Autólopás! G 988 MR VW Polo - ezüstmetál

2015.10.20.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (osztrák): G 988 MR -Gyártmány: Volkswagen -Egyéb típus: Polo -Típus: 1.4 tdi family -Gyártási év: 2003 -Alvázszám: WVWZZZ9NZ4Y057019 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 október 17 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVII. -Utca, házszám: Pesti út 28

Autólopás! LSB-407 Skoda Octavia - fekete

2015.10.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LSB-407 -Gyártmány: Skoda -Típus: 1Z -Kivitel: OCTAVIA -Gyártási év: 2010 -Motorszám: CAY281416 -Alvázszám: TMBBT61ZXAC021664 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 október 15 -Lopás helyszíne - város: Budaörs -Utca, házszám: Baross u.110.

Autólopás! MS 89 TDE Skoda Octavia kombi - fehér

2015.10.20.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (külföldi - ország nincs megadva) : MS 89 TDE -Gyártmány: Skoda -Típus: OCTAVIA 2 1.9 TDI -Kivitel: KOMBI -Gyártási év: 2006 -Motorszám: ACSK135N11C90E4/2006 -Alvázszám: TMBGS61Z262251589 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 szeptember 5 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XV. -Utca, házszám: DOBO UTCA 38

Mini John Cooper Works – „sport auto” magazin importkisautó-díja

2015.10.20.
A „sport auto” német autós szakmagazin idei olvasói szavazásán a MINI John Cooper Works modellt választották meg az import kisautó kategória győztesének, amellyel a legtüzesebb brit prémium kisautó tovább írja egyedülálló sikertörténetét. Vérpezsdítő teljesítményének és kivételes tulajdonságainak köszönhetően a MINI John Cooper Works világéletében különleges helyet foglalt el a kisautók szegmensében. A legújabb MINI John Cooper Works modell orrába a márka történetének legerősebb sorozatgyártású motorját szerelték be: a MINI TwinPower Turbo technológiával dolgozó kétliteres, négyhengeres erőforrás maximális teljesítménye 170 kW / 231 lóerő (átlagos üzemanyag-fogyasztás az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján: 6,7 liter / 100 kilométer; kombinált károsanyag-kibocsátás: 165 gramm / kilométer). Az élsportoló erőforrását, futóművét és légellenállási alaktényezőjét a versenysportban megszerzett átfogó technológiai szaktudás és tapasztalat alkalmazásával fejlesztették ki a mérnökök, amelyekkel a MINI John Cooper Works nem csupán lélegzetelállító menetteljesítményét hangsúlyozza, de rendkívül intenzív vezetési élményt is kínál. A modell különleges karakterét összetéveszthetetlen, típusspecifikus külső és belső megjelenés, illetve felszereltség tükrözi. Az alapfelszereltség részeként kínált hatsebességes manuális váltóval a MINI John Cooper Works 6,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra és 246 km/órás végsebességre képes. A modellhez a hatsebességes Steptronic sport automataváltó is elérhető, opcionális extra felszereltségként. A „sport auto” német autós szakmagazin olvasói szavazásának „sport auto award” díjait 1980 óta szinte minden évben odaítélik az autóipar legkiemelkedőbb képviselőinek. A kitüntetést Németországban a legrangosabb szakmai elismerések között tartják számon. Idén a magazin 13 601 olvasója adta le szavazatát, összesen 30 sorozatgyártású és 10 tuning kategóriában.  
Címkék: 

Kombiként is lebukott a legnagyobb Volvo személyautó

2015.10.20.
Jóval a tervezett, 2016-os világpremier előtt kiszivárogtak a képek a Volvo V90 kombiról, igaz, nem az életnagyságú autót mutatják a felvételek, hanem csupán az 1:43-as méretarányú modellverziót. A képek egy kínai weboldalról származnak, ami azért nem meglepő, mert a világ szinte összes modellautóját az ázsiai országban készítik. A képek alapján elmondható, hogy a kocsi nagyon sok vonást megörökölt a 2014-es Genfi Autószalonon bemutatott Volvo Concept Estate tanulmányautótól, különösen az orrkiképzés és a hátsó lámpák formája lehet ismerős, de a modellautónak már nem három, hanem öt ajtaja van. Valószínűleg ebből a kombiból is készít majd a Volvo megerősített és megemelt futóművel, műanyag védőelemekkel és összkerékhajtással egy XC változatot. Az már biztos, hogy az XC90-hez és az S90-hez hasonlóan a V90 is a Volvo új, moduláris padlólemezére épül majd. A motorválaszték az XC90-hez hasonlóan kizárólag kétliteres, négyhengeres, feltöltött erőforrásokat tartalmaz majd, a 400 lóerős T8 csúcsváltozat azonban hibrid lesz, hátsó tengelyre telepített villanymotorral. A Volvo S90 és V90 valószínűleg a januári Detroiti Autószalonon, vagy a márciusi Genfi Autószalonon ünnepli majd a világpremierjét, az értékesítés 2016 második felében kezdődhet meg.
Címkék: 

Integrált utastájékoztatási rendszer a Balatonnál

2015.10.20.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a közös utastájékoztató felületeken a MÁV, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok menetrend szerinti járatinformációi jelennek meg. A balatoni közösségi közlekedés versenyképességének javításában mérföldkőnek számító integráló fejlesztés idén májusban kezdődött és októberben fejeződött be. Ezt megelőzően már több közlekedési közszolgáltató is kiépíttetett intelligens utastájékoztatási rendszert, ez az integrált jellegű újabb előrelépést jelent. A siófoki önkormányzat, a MÁV és a Bahart konzorciumát képviselő Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított, 377 millió forintos költségvetésű projekt uniós támogatással valósult meg. A fejlesztés részeként hét vasútállomáson összesen negyven, Siófok területén öt buszmegállóban összesen hat, a Balatoni Hajózási Zrt. öt kikötőjében pedig szintén hat színes LED-kijelzőt szereltek fel. Az adatokat összegyűjtő központi egység Fonyódon, a MÁV informatikai helyiségében található. A fejlesztést az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végezte. – A jelenleg tesztelés alatt álló rendszer végleges átadása október 30-án lesz – nyilatkozta Farkas Károly, a cég operatív igazgatója. A beruházás eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat, és könnyen, egy helyen tájékozódhatnak a különféle közlekedési lehetőségekről, járatokról.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója