Gyorshajtással kérte meg barátnője kezét

2015.01.28.
Christian Breier egyedülálló módját választotta a lánykérésnek. Autóba ült, kezében fogta a kérdést tartalmazó nagy táblát és a sebességhatárt túllépve száguldott végig Merseburg közelében az autópályán. A sebességmérő műszer a gyorshajtást érzékelve lefotózta az autót és a sofőrt. Németországban ilyen esetekben a rendőrség automatikusan elküldi a büntetőcédulával együtt az esetről készült fotót is, hogy így bizonyítsa az elért sebességet és azt, ki ült a kormánynál. Így amikor Breier barátnője otthonukban kibontotta a hivatalos borítékot, szembetalálta magát a kérdéssel: "hozzám jössz feleségül?". Ráadásul amikor a helyi hatóságok rájöttek, miről van szó, beszálltak a játékba: a megszokottnál sokkal nagyobb, A4-es méretben kinyomtatott fotót küldtek el a párnak. A 31 éves férfi ötször haladt el a kamera előtt a feltartott táblával, mire elég gyorsan hajtott ahhoz, hogy a traffipax működésbe lépjen. Mint elmondta, vigyáznia kellett, hogy csak minimálisan lépje át a sebességkorlátozást. 10 kilométer per órás sebességátlépésnél ugyanis csak 15 euró (4700 forint) a büntetése, jogosítványába nem kap büntetőpontot, 25 kilométer per óránál viszont már 80 euróba (24 ezer forintba) és egy pontba került volna a lánykérés. Breier szerint a 15 eurós büntetés igazán megérte, barátnője, Anja ugyanis igent mondott a lánykérésre.

A dubaji repülőtér megfosztotta a világelsőségtől Heathrow-t

2015.01.28.
A dubaji repülőteret üzemeltető Dubai Airports kedden közölte, hogy 70,5 millió külföldi utast szolgált ki tavaly, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Heathrow-n tavaly 1,2 százalékkal 68,1 millióra emelkedett a külföldi utasok száma. A belföldi járatokat is beszámítva 73,4 millió utas fordult meg a londoni repülőtéren. A brit hatóságok és politikusok évek óta civakodnak azon, hogy miként lehetne bővíteni a londoni repülőtér kapacitását, de nem sikerült megegyezésre jutniuk. Egy bizottságnak nyáron kell megtennie a végső javaslatot, hogy a három megoldás közül – építeni egy harmadik kifutópályát Heathrow-n, meghosszabbítani az egyik kifutópályát, vagy építeni egy új, második kifutópályát a London-Gatwick repülőtéren – melyiket válasszák. A Dubai Airports arra számít, hogy idén 79 millióra emelkedik a nemzetközi repülőterén megforduló külföldi utasok száma. A nagyarányú növekedést segíti, hogy a tervek szerint idén elkészül és átadják a forgalomnak a D-terminált, amellyel a légikikötő éves kapacitása 90 millió utasra ugrik. Csak decemberben a dubaji reptér utasforgalma 7,5 százalékkal 6,5 millió utasra növekedett. A dubaji nemzetközi repülőtér a bázisa a Közel-Kelet legnagyobb légitársaságának, az Emirates Airlines-nak.

Vettel első Forma–1-es Ferrarija az SF15-T kódjelet kapta

2015.01.28.
A maranellói csapat hétfőn, négy nappal a hivatalos bemutatót megelőzően hozta nyilvánosságra a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel és a Scuderia utolsó egyéni vb-címét 2007-ben megnyerő finn Kimi Räikkönen versenygépének nevét. A Ferrari azt is közölte, hogy a 15-ös szám a 2015-ös évet takarja, a T betű a turbómotorra utal, míg az SF a Scuderia Ferrari rövidítése. Az új autó tesztelését – a többi istállóhoz hasonlóan – szombaton, Jerezben kezdi meg a Ferrari. Az F1-es csapatok jövő szerdáig gyakorolnak az andalúziai pályán, a szezon március közepén sorra kerülő rajtjáig pedig még két – egyformán négynapos – teszt lesz Barcelonában. Az idény március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.  

Autólopás! KUG-577 Suzuki Ignis

2015.01.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KUG-577 -Gyártmány: Suzuki -Típus: IGNIS -Kivitel: 5 AJTÓS -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: TSMMHX51S00286393 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 január 27 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: X. -Utca, házszám: FEHÉR ÚT 10

Autólopás! KXF-613 Honda Civic

2015.01.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KXF-613 -Gyártmány: Honda -Típus: Civic Sport -Kivitel: GTDI 2.2 -Gyártási év: 2007 -Motorszám: N22A22542640 -Alvázszám: SHHFK37607U036028 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Miksolci utca 58 -Megjegyzés: Az autot 2015 Januar 25.-en vasarnap este 9 kor parkoltam le a Miksolci utca 58-as szamu haz elott, ahol lakom. Mindig ugyan ott parkolok a jardaszigeten. Hetfo reggel januar 26.-an reggel fel 8 kor indultam volna munkaba, de az auto nem volt a helyen. Uvegszilank sem volt a helyszinen. Az autoban gyari riaszto volt. Az auto belseje vajszinu, errol konnyebben felismerheto. A feljelentest azonnal megtettem a rendorsegen. Mindket gyari kulcs termeszetesen a rendelkezesemre all.  

Autólopás! MHX-223 Opel Vivaro

2015.01.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MHX-223 -Gyártmány: Opel -Típus: VIVARO -Kivitel: 8 személyes -Gyártási év: 2013 -Alvázszám: W0LJ7C1AADV610359 -Szín: beige, bézs -Lopás időpontja: 2015 január 23 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Tétényi út

Útdíj – Veszprémben kerül a legtöbbe egy kilométer

2015.01.28.
Az újság szerdai cikke szerint minden megyében mást adnak ötezer forintért. Van, ahol autópályából és autóútból is bőven jut a közlekedőknek, máshol be kell érniük néhány kilométernyi városi elkerülővel. A Pest megyei vignetta a sztrádák szomszédos megyékbe átnyúló szakaszaival együtt mintegy 220 kilométernyi gyorsforgalmi útra érvényes, azaz egy kilométernyi út használata kevesebb mint 23 forintba kerül. Ez az ország 1247 kilométernyi hálózatára 42 980 forintért megvásárolható éves matrica 34 forintos kilométerdíját sem éri el. A megyei matricák árával számolva az átlagos kilométerdíj meghaladja a 60 forintot. A legmagasabb kilométerdíj a Veszprém megyei: egy kilométerért ott 256 forintot fizetnek. Baranyában jobb a helyzet: 85 forintba kerül egy kilométer gyorsforgalmi út éves használata. Az M1-esen például Komárom-Esztergom megyében még 81 forint ezer méter ára, átérve Győr-Moson-Sopron területére viszont már 51 forint. Az M3-as autópályán Heves megyében 56 forintért, Szabolcs-Szatmárban 65 forintért, Borsodban 59 forintért autózhatunk egy-egy kilométert. Az M7-esen ugyanakkor Pest megyében 23, Fejérben 39 forint egy kilométer – számolta ki a lap.
Címkék: 

Autólopás! MKX-187 Citroen C3

2015.01.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MKX-187 -Gyártmány: Citroen -Típus: C3 1.2VTI Selection -Gyártási év: 2014 -Motorszám: PSAHM0110B2080049899 -Alvázszám: VF7SCHMZ0DW593043 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 26 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Műegyetem rakpart

Autólopás! MNA-375 Toyoat Yaris

2015.01.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MNA-375 -Gyártmány: Toyota -Típus: Yaris 1.33 Active -Gyártási év: 2013 -Motorszám: 1NR8340696 -Alvázszám: VNKKJ0D380A193672 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 január 27 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Reviczky ezredes u. 18

Emmi: húszmilliárd forintot fordítottak a mentőautókra

2015.01.28.
Mint írták, 2008 és 2010 között nem rendeltek új mentőautót, és érdemi előkészület sem történt a beszerzésre. A gépkocsipark elöregedett, a gépjárművek nagy része is gyakran javításra szorult életkora, illetve a futott kilométerek száma miatt. A javításra váró kocsik miatt nehezebbé vált a biztonságos működtetéshez szükséges feltételek teljesítése. Az államtitkárság emlékeztetett: a kormányváltás után a szaktárca 2010 végén 849 millió forintos támogatást adott a mentőszolgálatnak, hogy új mentőautókat szerezhessen be, ebből az összegből 37 eset- és rohamkocsit állítottak szolgálatba. A 2011. évi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a mentőgépkocsipark, valamint az eszközállomány további felújítására 750 millió forintos forrást biztosítottak, amelyből 574,5 millió forintot fordíthattak gépkocsik beszerzésére. A kormány 2012-ben újabb, 1,45 milliárd forintos forrást adott a mentőszolgálatnak, ebből az összegből 60 mentőautó megvásárlására nyílt lehetőség, ezen járművek mindegyike szolgálatba állt. Összességében – olvasható az államtitkárság közleményében – az uniós fejlesztési program megkezdéséig 120 új mentőjárműt állítottak rendszerbe, kiváltva a legelhasználtabb gépkocsikat. Közölték továbbá, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztése, a mentés, légi mentés uniós projekt keretében 178 mentőgépjármű átadása eredményesen lezárult. A 4,1 milliárd forint értékű beruházás során beszerzett új mentőkocsik is szolgálatba álltak. További 22 mentőorvosi kocsi beszerzése folyamatban van – áll a közleményben. Mint írták, újabb kormányzati forrásból 2015 elején csaknem 500 millió forintból 21 mentőautót szereztek be, ezek a közeli napokban szolgálatba állnak, április végéig pedig újabb 32 mentőautót vásárolnak, 770 millió forint értékben. Mindezek mellett négy új koraszülött-mentőautót is vásároltak, kiosztásuk jelenleg folyamatban van.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója