Orbán Viktor a Mercedes vezérigazgatójával tárgyalt

2024.06.19.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda A találkozón áttekintették a magyar EU-elnökségnek az európai versenyképességgel és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos terveit, valamint a Mercedes folyamatban lévő beruházásainak helyzetét - mondta Havasi Bertalan. MTI  

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Széchenyi István Egyetem és a Hszücsoui Műszaki Egyetem

2024.06.19.
A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontosak a nemzetközi kapcsolatok, s azon belül is szoros együttműködést igyekszik kialakítani az ázsiai országokkal, ahonnan jelentős számú fiatal érkezett az elmúlt években a győri campusra. A Hszücsoui Műszaki Egyetem delegációjának napokban tett látogatása egy újabb kapcsolat elmélyítését szolgálta. A Széchenyi István Egyetem és a Hszücsoui Műszaki Egyetem képviselői a győri campuson. (Fotó: Adorján András)   A kínai intézmény elnöke, Zhang Nong gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkező városként mutatta be a mintegy 10 millió lakosú Hszücsout (angol átírással: Xuzhou), amelynek gazdasága a berendezések gyártására, az élelmiszeriparra, az energetikára, a logisztikára és a turizmusra épül. Kifejtette: multidiszciplináris egyetemük több mint 22 ezer hallgatóval és mintegy 1800 oktatóval, munkatárssal rendelkezik. Az intézménynek 39 külföldi egyetemmel van együttműködése, többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Oroszországban és Dél-Koreában. Az elnök hozzátette: elkötelezettek aziránt, hogy közös projekteket alakítsanak ki a Széchenyi István Egyetemmel például informatikai, építőmérnöki, logisztikai mérnöki, környezetmérnöki és mesterséges intelligenciával kapcsolatos területeken. „A két egyetem együttműködésében még több potenciál rejlik a magyarországi kínai befektetésekre és a két ország jó kapcsolatára alapozva” – hangsúlyozta. Kiemelte: a kooperáció oktatók és hallgatók cseréjére, közös kutatásokra és kulturális programokra terjedhet ki. A Széchenyi István Egyetemet dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes mutatta be a vendégeknek. Elmondta: az élhető és Európában az egyik legbiztonságosabb város Budapest, Bécs és Pozsony közelében helyezkedik el. Aláhúzta, hogy a technológiai és mérnöki területeken nagy hagyományokkal és jelentős tudással rendelkező intézmény Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Budapesten és Zalaegerszegen is jelen van, s az utóbbi megyeszékhelyen a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozik a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZone. A fontos adatok között említette, hogy a 14 ezer hallgató ma már a világ csaknem nyolcvan országából érkezik, az angol nyelvű képzések száma pedig meghaladja a negyvenet. A két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a Quacquarelli Symonds és a Times Higher Education összesen hét ranglistáján szereplő egyetem öt külföldi partnerrel kínál kettős képzéseket, köztük építőmérnöki területen a kínai Jiaxing Egyetemmel. Dr. Lukács Eszter beszélt arról is, hogy az intézmény szorosan kapcsolódik a gazdasághoz: összesen háromezer vállalattal működik együtt, amelyek között megtalálható a kínai Huawei is. Prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja azon véleményének adott hangot, hogy a tudományos kutatások terén számos lehetőség nyílhat a kooperációra. Részletesen beszélt az angol nyelvű programtervező informatikus mesterképzésről, amely nemzetközi kutatásokra is felkészíti a hallgatókat. E szak kapcsán német, francia és görög egyetemekkel működnek együtt. Prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja és dr. Németh Péter, a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék egyetemi docense az angol nyelvű logisztikai mérnök képzést ismertette. „Nálunk működik Közép-Európa legnagyobb csomagolás és környezetállósági vizsgálólaboratóriuma, így hallgatóink a legmagasabb szintű tudásra tesznek szert a tesztelések terén is” – hangzott el. A látogatás során a két egyetem nevében dr. Lukács Eszter és Zhang Nong együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, amely a szorosabb kapcsolat alapja lehet.  

Így készülnek a győri Audiban a ma esti magyar-német meccsre

2024.06.19.
Fotó: Audi Hungaria Mondanánk, hogy EASY, de könnyű biztos nem lesz a mai Magyarország-Németország EB csoportmeccs. Egy biztos, mi is mögöttetek állunk, és piros-fehér-zöldbe borulva szurkolunk. Hajrá, Magyarország! - írják a Facebookon.  

Az autósok többsége mazsolának nézi a többieket

2024.06.19.
A vezetéstámogató rendszerekről készült tanulmány részeként készült spanyol felmérés arra volt kíváncsi, hogyan látják önmagukat és a közlekedés többi résztvevőjét az autósok. Az eredmény aligha okoz különösebb meglepetést. Az autósok döntő többsége úgy gondolja, hogy mindenkinél jobban vezet, a többi autósról pedig az a véleménye, hogy alig többek hétvégi mazsoláknál. A spanyol sofőrök 91%-a „nagyon biztonságosnak vagy rendkívül biztonságosnak” tartja saját vezetési stílusát, de amikor a többi sofőrről mondanak véleményt, megfordul az arány. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a „többiek” veszélyesen vagy bizonytalanul közlekednek. Csak minden negyedik autós gondolja úgy, hogy a másik oldalon is vannak olyanok, akik „nagyon vagy rendkívül biztonságosan” vezetnek. Az adatok a Carwow használtautó-értékesítési platform felméréséből származnak. Körülbelül 400 spanyol felhasználót kérdezték meg vezetési szokásaikról, elsősorban a biztonságos vezetésről. Ugyancsak rákérdeztek, hogy az autósok szerint a fejlett vezetést segítő rendszerek (ADAS) mennyiben járulnak hozzá a közlekedés biztonságához. Egyáltalán: használják-e őket? E technológiákat szinte minden megkérdezett ismeri (84%), de a válaszadók fele úgy nyilatkozott, az autója nem rendelkezik ilyen rendszerekkel.  Ez azért nem meglepő, mert Spanyolországban a személygépkocsi-flotta átlagéletkora 14,2 év, és egyre több a régi autó. Az ANFAC autógyártói szövetség legfrissebb statisztikái szerint a személygépkocsik 23,3%-a 15 és 20 év közötti; további 25% 20 évnél idősebb. Sokukban még légzsák sincs, mert az csak 18 éve kötelező. Ami az ADAS-rendszerek közúti biztonsághoz való hozzájárulását illeti, az ilyen technológiákkal rendelkező autók tulajdonosainak 53%-a úgy gondolja, hogy ezek a rendszerek elősegítik a biztonságosabb vezetést, és 41% állítja, hogy jelentősen javítják járműveik biztonságát. Ennek ellenére a megkérdezetteknek több mint fele egyetért azzal a megközelítéssel, hogy az autóban a felelősség mindig a vezetőt terheli.

Elakadt a sárban a Dunánál, tíz órát várt a férfi, hogy valaki segítsen rajta

2024.06.19.
Az eset Pozsony közelében történt. Egy férfi reggel 5 óra körül indult el Mercedes típusú autójával, a Duna mentén haladva viszont elakadt a sárban. A hét folyamán a nagy esőzések miatt kiöntött a folyó, és noha már visszahúzódott, az erdei út teljesen felázott. Fotó: Sos Team Slovakia (Facebook) A férfi képtelen volt önerőből kijutni a sárból, de hiába hívta körbe szinte az összes autómentőt, ők sem tudtak rajta segíteni, mivel a nehéz járművekkel szintén a sárban rekedtek volna. Az SosTeam Slovakia beszámolója szerint a férfi tíz órán keresztül várakozott a helyszínen, senki sem segített rajta, bevallása szerint pedig már teljesen ki volt merülve. Végül az említett autómentő munkatársai voltak azok, akik segítettek a férfinek kijutni a sárból.  

Ínyenceknek készült ez az egyedi Lexus, konyha is van benne

2024.06.19.
Az új ízek felfedezése, a helyi specialitások megkóstolása sokak számára meghatározó része az utazással járó élményeknek – sőt, olyanok is akadnak, akik kifejezetten az adott ország vagy tájegység konyhaművészetének felfedezése kedvéért indulnak útnak. Ugyanakkor azokat is megértjük, akik fordítva gondolkodnak: bármerre utaznak, esténként a megszokott, fenséges ízekkel zárnák le az új élményeket hozó napot. Rájuk gondolva építette meg új tematikus koncepciójárművét a Lexus. A speciális szabadidőjárműhöz nem csak a nevét, de tudását és termékeit is adta a Monogram prémium-konyhagépmárka. Nem átlagos berendezésekről van szó: ott van például a cég védjegyének számító jéggömbgyártó készülék, amely speciális, melegített présformájával egy perc alatt készít tökéletesen szabályos alakú, kristálytiszta jéggömböket. Ez a tagadhatatlan esztétikai élmény mellett a gyakorlatban is előnyös: a lassan olvadó jéggömb nem hígítja fel az italokat.  Ez távolról sem csupán elméleti kérdés a Monogram GX esetében. A C- és D-oszlopok között, ahol a szériamodellben ablakot találunk, itt rejtett tárolókat alakítottak ki, amelyekben boros és bourbonpalackokat, poharakat és egyéb rekvizitumokat helyeztek el. A hiánytalanul felszerelt bár sem hiányzik a fedélzetről, így igényes koktélokat keverhetünk akár egy folyó partján vagy a hegytetőn. A hátsó ülésen hűtött fiókban helyezhetjük el a romlandókat, ha pedig valami meleget harapnánk, fatüzelésű kemencében süthetünk pizzát, kenyeret vagy éppen – ha tényleg folyóparton vertünk tábor – frissen fogott halat. A tervezők az igényes tálalásra is gondoltak, így a csomagtartó egyedi, kétfelé nyíló (és belső kárpitozásában további tartozékokat rejtő) ajtaját feltárva a szervírozásra alkalmas felületet találunk. A 2023 nyarán bemutatkozott, harmadik generációs Lexus GX nem csak tágas belső tere miatt volt ideális választás a különleges átépítésre, de különösen fejlett terepalkalmassága miatt is. A 3,4 literes V6-os turbómotorral és tízfokozatú automata sebességváltóval szerelt GX 550 részlegesen állandó összkerékhajtást, felezőt, önzáró Torsen központi differenciálzárat, elektronikusan oldható kanyarstabilizátorokat (E-KDSS), különleges terepkamerát és 4 tonnát meghaladó vontatóképességet kínál. Hamarosan érkezik a hibrid változat is, amely soha nem látott takarékossággal vértezi fel a nagy hagyományokkal rendelkező luxusterepjárót. Fotó: Lexus  

15 millió euró maradhat? Michael Ballack ritka Ferrarit árul

2024.06.19.
A Stern cikke. Képernyőfotó. Jelenleg egy egészen különleges példány található a gyűjtőautókra szakosodott RM Sotheby's aukciósház katalógusában. Tulajdonosa nem más, mint a németek egykori válogatott játékosa, Michael Ballack. Rendelkezésre áll egy „német járműnyilvántartási okmány” is, ahogy az a cég honlapján olvasható. A Scaglietti 1960-as Ferrari 250 GT SWB California Spiderjét 16-18 millió dollárért (körülbelül 14,5-16,5 millió euróért) jegyzik. A kampányház szerint ez az autó a legelső 250 GT SWB California Spider, amit építettek – ennek ellenére az elmúlt 60 évben mindössze három tulajdonosa volt. Az autót most 16 év után először kínálják eladásra egy „nagy tekintélyű magángyűjteményből”. Ez azt jelenti, hogy az utolsó vásárlás pontosan akkor történt, amikor Ballack szerződést kötött a Chelsea-vel. A Sun brit bulvárlap szerint a futballista valójában a Stamford Bridge-nél töltött idő alatt vásárolta az autót. Ennek megfelelően a most 47 éves férfi a Forma-1-es szupersztár Michael Schumacherrel való szoros barátsága részeként vásárolta meg a klasszikus autót – aki akkor a Ferrarinál vezetett. De az újság nem tud ellenállni annak, hogy rámutasson az autó borsos árára – elvégre ez körülbelül kétszer annyi, mint Ballack teljes átigazolási díja volt egykoron.  

Rejtélyes bírságokat kap külföldről, noha nem is járt ott

2024.06.19.
Az első bírságot a pozsonyi városi rendőrségtől kapta, mert állítólag nem fizette be a tilosban való parkolásért kiszabott bírságot. A férfi csodálkozott, ugyanis a mellékelt fotón egy Toyota szerepelt, ő viszont egy húszéves Mazdának a tulajdonosa – számolt be a nem mindennapi történetről a TV Markíza. A férfi elektronikus úton írt a rendőrségnek, hogy nézzenek utána a dolognak, mert nem az ő autójáról van szó. Ez viszont nem volt minden. Egyszeriben Szlovéniából és Ausztriából is több száz eurós bírságokat kapott a be nem fizetett útdíjak miatt.   Mint kiderült, a rendszám okozta a galibát. A Mazdán ugyanis 007 szerepel a rendszámon, a Toyotáé pedig szinte megegyezik vele, csupán a két nulla helyett két O betű van rajta. Noha a Toyota sofőrje befizette az útdíjakat a sorompós kapuknál Szlovéniában és Ausztriában, a kamerarendszer az O betűt nullaként ismerte fel – így történhetett meg, hogy a pozsonyi férfi bírságokat kapott. A kellemetlenségek elkerülése érdekében a Mazda tulajdonosa rendszámot cserélhetne, ám ennek díjmentes elvégzésére nem jogosult, mivel a minisztérium szerint ellenőrizték az új rendszámok betűtípusait, hogy ne kerüljön sor hasonló esetekre. A probléma állítólag abban van, hogy egyes országok útdíjrendszereiben még nem módosították a szoftvert a sorompós kapuknál.    

Mercedes-Benz CLE Cabriolet

2024.06.18.
A naptári nyár első napjaiban tartották a Mercedes új, nyitott tetejű modelljének sajtónapját. Ahogyan azt tenni szoktam, megvártam, amíg a kollégák kiírják magukból a száraz tényeket az autóval kapcsolatban, amiből már mindenki kívülről tudja, hogy milyen motorokkal, milyen extrákkal és mennyiért érhető el az új kabrió. Nekem meg a tesztnapon végig az járt a fejemben, hogy teljesen mindegy miket tud ez az autó, az életérzés a lényeg! Nem vagyok egy kabriós fazon 43 évesen végre beleöregedtem abba, amit mindig is szerettem. Régi zenéket hallgatok, visszafogottan vezetek, kerülöm az extremitásokat. Minek a feltűnősködés, az utcazaj, kinek hiányoznak az irigy pillantások a városban, hogy egy 35 milliós nyitott tetejű luxuskocsiban feszítek? Ráadásul le fog égni a fejem, vagy ízületes leszek a hosszú, hűvös menetszéltől. Nem hallom az utastársam szavát, fel kell hangosítani a zenét, hogy élvezhessem, de ez azt is jelenti, hogy mások is „élvezni” fogják mellettem. Nem, nem, én nem vagyok kabriós. Aztán megérkezett a meghívó a sajtónapra. „CLE”. Persze tudtam én, hogy miről van szó, de lássuk néhány mondatban mégis, hogy mit alkottak Stuttgartban! Nem is „E”, nem is „C” A Mercedes immár klasszikussá érett modellvariánsai a C-, az E- és az S-osztály. Ha kicsit visszatekintünk az időben, akkor az SL roadstert és később piacra dobott kistestvérét az SLK-t leszámítva azt látjuk, hogy a W124-es E-osztály alapjaira készült kabrió volt a kínálatban az első hasonló kivitel. A 124-es mindenhogy gyönyörű volt, de coupé és kabrió formában végképp világbajnok. Aztán 1995-től kaptunk egy nagyon érdekes gépet, a CLK-t. Ez az E-osztály orrára hajazó, de annál kisebbnek tűnő autó szintén készült coupé és kabrió kivitelben is, de – és ez fontos lesz – akkor még el lehetett dönteni, hogy ez bizony az E-osztályhoz áll közelebb. Rendben is volt így a világ, mert korábban is az E-ből érkezett hasonló. Megint ugorva egyet az idővonalon, pár évvel ezelőtt olyan kabrió modelldömping érkezett, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Egymás után mutatták be az C-E-S kabriókat, volt miből válogatni. Felteszem, hogy a gyártási költségek és az eladásból származó profit talán nem is volt azonos nagyságrendű, ezért elengedték a nyitott tetejű kocsikat. 2024-ben, hogy azért ne maradjunk grand tourismo kabrió nélkül, megszületett a CLE Cabriolet. Ez a kimondva, és nevében is a C- és E-osztályok közé kalibrált nyitott autó szól mostantól azoknak, akik kabriózás közben sem akarnak más emblémát nézegetni a kormányon. „E” is és „C” is. Az CLE-t három dolog tolja az E-osztály felé. Az első a méreteiből fakad. Ez az autó hosszabb (4.850 mm), mint a korábbi E-osztály kabrió a maga 4.834 mm-ével. Még akkor is igaz ez, hogy ha optikailag ez nem feltűnő, nem tűnik kifejezetten hosszú kocsinak a CLE. A második dolog, ami inkább az E-osztályhoz közelíti az új modellt az a motorválaszték, pontosabban az, hogy míg nyitott tetejű C-osztály kizárólag négyhengeres motorokkal volt elérhető, ebbe az autóba CLE 450 néven bizony rendelhető a 381 lóerős sorhatos benzinmotor, sőt, az 53 AMG kivitelben tovább gyúrták az erőforrást az affelterbach-i srácok, amely így már 449 lóerőt is képes leadni. A harmadik E-osztályos jegy a fényszórókban keresendő. A 2022-től, a W206 C-osztállyal jelentkező modellpalettán megfigyelhető volt, hogy „magassági” sorrendben a C-E-S-osztályok 1-2 illetve 3 kisebb világító pontot hordoznak a fényforrásaikban, így egyértelmű az autobahn-on, hogy mi ért utól minket. Nos, a CLE is két-ket pontot kapott a fényszóróiba, így joggal gondolhatják majd az autópályán, hogy egy komolyabb autó érkezett mögéjük. A enteriőr inkábba C-osztályt idézi, a belső szervek a W206-osból lehetnek ismerősek. Van dízel is A kétliteres, 197 lóerős motor simán kérhető a CLE-be. Összeveszhetünk most azon, hogy egy 220d jelzéssel ciki-e egy ilyen autó, de egyrészt ez az autó sehogyan sem lesz ciki, másrészt, aki dízelt szeretne, annak miért ne kínálnának egy ilyen kocsit. Én is ezt vezettem a sajtónapon a legtöbbet és ha a fogyasztásmérőre pillantottam, azonnal beláttam, hogy van létjogosultsága: a CLE 220d Cabriolet úgy is 6 literes fogyasztást produkált, hogy egész nap újságírók nyúzták. A benzinmotorok már említett nagyágyúi mellett a kétliteres erőforrás is elérhető. A 200-as jelzésű kivitelben az 1.999 cm3-es 204 lóerős erőforrás dolgozik, de ugyanez a motor elérhető 258 lóerős verzióban is, igaz, hogy ebben az esetben már a 300-as szám kerül a kocsi hátuljára. A 200-as verzió kapható hátsó- és összkerék meghajtással is, ettől felfelé minden modell összkerekes. Bár az AMG kivitel még nem érkezett meg, ennek érdekessége, hogy a kormányzott hátsó kerekek a CLE-ben csak ebben a kivitelben lesz elérhető. Ha már a felfüggesztésnél tartunk, akkor el kell mondani, hogy a CLE-osztály nem lehet légrugókkal rendelni. Érdekelnek részletek? Sok mindent megtudtunk az új kivitelről, ami nem tudom mekkora érdeklődésre tart számot. Minden esetre elmondom, hogy alapkivitelben minden futómű 15 mm-el alacsonyabbra van állítva, mint az aktuális E-osztályé (W214). A sportfutómű még közvetlenebb kormányzást biztosít, a Dynamic Body Control elnevezésű kivitelben pedig adaptív lengéscsillapítók gondoskodnak a még jobb úttartásról. Ebben a kabrióban szériafelszereltség lett az AirScarf, vagyis az első ülésekbe épített, forró levegőt a nyakra-tartóra fújó „légsál”, amely rettentő hasznosnak bizonyult a tesztnapon, később kifejtem, miért. Ismerkedjünk meg az AirCap kifejezéssel is, amely szintén szériafelszereltség. Ez tulajdonképpen egy nyitható légterelő az első szélvédő felett, amelynek használatával a hátsó ülések utazóra érkező légtömeg terelhető el. Kabrióspecifikus funkció a központi kijelző állíthatósága. Ha a monitor a konzolba van simulva, akkor a függőlegeshez képest 15 fokban áll és előfordulhat, hogy a rásütő nap miatt nem látható megfelelően, ezért egy gombnyomással 40 fokosra változtatható a dőlésszöge. Nem, köztes állapot nem állítható be. Fontos kérdés a nyitott autók teteje. A CLE vászontetővel készül, amelynek mozgatása természetesen elektromos. Kiemelt adat, hogy a teljes nyitáshoz, vagy záráshoz elengedő 20 másodperc, lemértem, tényleg így van. Ráadásul a korábbi 50 km/órás limit helyett az új CLE Cabriolet már 60-ig képes nyitni és zárni a tetejét. A Mercedes-ben nem marad további funkció nélkül a tető. Az ugyanis nem csak a széltől és esőtől óvja a bent ülőket, hanem a hanghatásoktól is. Kapott is egy találó nevet: akusztikus tető. Menet közben, ha ez csukva van, akkor közel a zárt kivitelek zajkomfortját tudja biztosítani. Másik hasznos funkciója, hogy ha meghajtjuk a több mint 700 wattos Burmester HiFi-t akkor nem kell majd magyarázkodnunk a szomszédnak, hogy miért szeretjük Gergely Róberttől az Emanulle-t. A műszaki paraméterek legvégén, visszatérve a hajtáslánca megemlíteném, hogy az új trendeknek megfelelően a CLE-ben is minden erőforrás elektromos támogatást kapott. Ez a korábbi 15 kW-os teljesítményhez képest immár 17, nyomatékban pedig 205 Nm. Én ezen ponton el is engedném a részletek taglalását. Mert az életérzés a lényeg Sajnos kis hazánkban amúgy sem fenyeget sok embert az a veszély, hogy beüljön egy alapáron 24 millió forint feletti autóba. Ha meg nagymotorral, néhány extrával szeretnénk, akkor még egy tízest könnyedén összeikszelgethetünk a konfigurátorban. Még kevesebben lesznek azok, akik képesek és hajlandóak is ennyi pénz áldozni egy szezonautóért. Amikor ezt az első néhány méteren átgondoltam arra jutottam, hogy néhány óráig most én lehetek az a kiváltságos, akinek bejött az élet, aki ezt is megteheti. Átadtam hát magam az élvezetnek. Beállítottam az ülést, összehangoltam a telefonomat a fedélzeti rendszerrel, indítottam a Spotify-t, feltekertem a hangerőt és útnak indultam. Megjött sikercsapat :) A fejembe húzott baseball sapka mellé a saját autómban felejtett széldzseki is jól jött volna, de hamar hozzászoktam a permanensen hátulról érkező szélhez. Hamar sikerült beleringatom magam, hogy ez az én autóm és most csak úgy furikázok a városban, mert ehhez van kedvem. A rakparton a CLE araszolt helyettem a dugóban, én pedig az ajtókárpitra könyökölve, kezem az a szélvédőkereten pihentetve ünnepeltem elképzelt aznapi üzleti sikereimet. Később, a Dobogókő felé vezető hegyi úton élveztem a szabadság érzését és a minden kanyarba tökéletesen befekvő autó kényelmét. Közben a hideg magaslati levegő kezdett kellemetlen lenni, de semmi baj, indítottam az AirScarfot, később pedig menet közben zártam a tetőt. Hazafelé még kellemesebb volt. Újra kisütött nap, újra a belvárosban villantottam az új kocsimmal. Az életérzés egészen Budaörsig tartott, ahol muszáj volt felébrednem éber álmomból és visszaadni az autót. Én egy kabriós fazon vagyok A CLE három együtt töltött óra után tudott bennem egy világnézetet megváltoztatni. Sokféle kabrió van, de egy Mercedes-Benz Cabriolet olyan életérzést ad, ami mással nem nagyon leírható. Ez tömény perfekcionizmus. Nincsenek kompromisszumok, mindenből a legjobbat kapjuk. Ez lennék én: őszintte a mosolyom Nos, kérem, ha ilyen is lehet a kabriózás, akkor én jönnék. A Mercinél azt mondják, hogy ez az autó egész évben használható, amit praktikusan el is hiszek. De soha nem hoznám ki, hóban, esőben, mert nem arra való. Álljon csak októbertől áprilisig a garázsban, hogy aztán majd tavasztól kora őszig újra és újra megadja ezt a csodálatos érzést.

Biztonságosabb, kényelmesebb – már előrendelhető az új VW Crafter

2024.06.18.
A Volkswagen Haszonjárművek új szintekre emeli nagy furgonját – a Craftert. A nagy sikerű termékcsalád átfogó technikai megújuláson esett át. Ezek közé tartozik a szabadon álló képernyővel rendelkező új infotainment rendszer, valamint a digitális műszeregységgel kombinált, alapfelszereltség részét képző multifunkcionális kormánykerék. Könnyű használhatóság, csúcstechnológiás appok és nagyfokú személyre szabhatóság jellemzi. Ezen felül, választhatóan tartalmazza a ChatGPT integrációval ellátott digitális IDA virtuális hangvezérlést is. Számos új elektronikus vezérlő is helyet kapott, mint az Auto Hold funkcióval ellátott elektronikus parkolófék, az opcionális nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz tartozó fokozatválasztó kapcsoló, a fényfunkciók, a gombpanelekkel ellátott középkonzol, valamint az összes szellőző vezérlése. Az új standard és opcionális vezetéstámogató rendszerek választéka új szintre emeli a Crafter termékcsaládot. Mostantól alapfelszereltségként mindig útitársa lesz a Front Assist (járókelő és kerékpáros észlelést is magába foglaló Front Assist vészfékasszisztens), a sávtartó automatika (sávtartó rendszer), a közlekedési táblák felismerő rendszere, a sebességkorlátozó, valamint a hátsó akusztikus parkolássegítő rendszer. Most először a Travel Assist vezetéstámogató rendszer is opcionálisan elérhető lesz a Crafterhez. Ez a rendszer kombinálja a sávtartó automatikát, az automatikusan gyorsító és fékező adaptív sebességtartó automatikával (ACC). Ez lényegesen megnöveli a kényelmet és biztonságot, ami kifejezetten jól jön egy hosszabb munkanap alkalmával. A Crafter most már a Travel Assist vezetéstámogató rendszerrel kombinált Emergency Assist vészhelyzeti asszisztenssel (automatikus fékezőrendszer és az út széléig történő manőverezés megállásig) is elérhető. A 3,5 tonna (N2) össztömeget meghaladó Crafter új alapfunkciója a holttérfigyelő rendszer, amely városi forgalomban figyelmezteti járművezetőt, ha gyalogosok, biciklisek vagy motorosok kerülnek az autó holtterébe (0-30 km/óra). Szintén a 3,5 tonna össztömeget meghaladó modellek új alapfunkciója az elindulást segítő információs rendszer (induláskor értesíti a járművezetőt, ha gyalogosok tartózkodnak a Crafter előtt). Ez a rendszer opcionálisan megrendelhető a legfeljebb 3,5 tonna (N1) össztömegű járművekhez is. Az előrendelés kezdetén kétfajta, 103 vagy 130 kilowatt teljesítményű TDI motorral, első- vagy 4Motion összkerék-meghajtású és hatfokozatú kézi vagy 8 fokozatú automata sebességváltóval rendelkező Crafter lesz elérhető, 3 vagy 3,5 tonna, illetve akár 5-5,5t össztömegű kivitelben. A következő hónapokban további hajtásvariánsok is elérhetők lesznek hátsókerék-meghajtással. A jelenleg elérhető karosszéria változatok közé tartozik a normál tetős és két magas tetős változatú, két tengelytávú és három járműhosszú (6,0–7,4 méterig) furgon, valamint a szimpla- és duplafülkés, lehajtható oldalfalú platós és alváz modellek. Az elődjéhez híven, a Crafter is széles választékban kínál karosszéria típusokat: a zárt terű furgonoktól kezdve, a szimpla- és duplafülkés platós modelleken keresztül szinte bármilyen egyedi felépítmény elérhető az aludobozos, hűtős vagy billenőplatós járművekig. Az új Crafter induló listaára nettó 11.753.000 Ft, mely megegyezik az elődmodell árával, így a megújult külső és belső designt, valamint a jelentősen megemelt alapfelszereltséget az ügyfelek felár nélkül érhetik el mostantól a márkakereskedésekben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója