A Nürburgring aszfaltján debütál az új MINI John Cooper Works

2024.05.24.
A Nürburgringen a benzinmotorral szerelt, új MINI John Cooper Works a brit prémiummárka dizájncsapata által tervezett, típus-specifikus álcázó karosszériafóliában tiszteleg majd az 1960-as évek motorsport-versenyein rajthoz álló klasszikus Mini ikonikus, vörös-fehér színsémája előtt. Az új MINI John Cooper Works 2024 őszén ünnepli világpremierjét, a MINI innovációk és örökségek iránti elköteleződésének újabb mérföldköveként. Mint ilyen, az újdonság – amelyet arra terveztek, hogy kitolja a sebesség és az agilitás határait – benzinmotorral szerelt és tisztán elektromos meghajtású modellváltozatban is elérhető lesz. A Mini Cooper S hatvan évvel ezelőtti, 1964-es Monte Carlo Ralin aratott történelmi győzelme előtti főhajtásként az új MINI John Cooper Works versenyautó a jellegzetes „37” logót viseli majd, e legendás mérföldkő emlékeként. Az embléma a MINI versenysikerekben gazdag motorsport-hagyományai előtt tiszteleg. A 317-es rajtszámot viselő, új MINI John Cooper Works versenyautót a nürburgi székhelyű Bulldog Racing gurítja rajtrácsra az SP3T kategóriában. A versenypályára felkészített, MINI TwinPower Turbo benzinmotorral szerelt „MINI John Cooper Works PRO” versenyautóban tökéletes szimbiózis mentén egyesül a MINI ikonikus formanyelve és megbízhatósága a Bulldog Racing versenypályán felhalmozott tapasztalatával és szaktudásával. A második induló a fekete karosszériafényezést és 474-es rajtszámot viselő, rajongott MINI John Cooper Works versenyautó lesz, amely a tavalyi nürburgringi 24-órás futamon elért dobogós helyezésével bizonyította rátermettségét a VT-2 kategóriában, megerősítve státuszát a hosszútávú megmérettetések egyik félelmetes versenyzőjeként. A MINI rajongói és a vezetés szerelmesei egyre nagyobb várakozással tekintenek az új MINI John Cooper Works debütálására, amelynek jegyében június 1-2. között felejthetetlen bemutatóra számíthatnak a nürburgringi 24-órás futamon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Beárnyékolja a hétvégi Diósgyőr-ralit az esztergomi tragédia

2024.05.24.
A csütörtökön rendezett miskolci eseményen a sportvezető kiemelte, pontosan tudja, hogy a helyi ralirajongók 99,9 százaléka tisztában van azzal, hogyan kell viselkedni egy ilyen rendezvényen. "Számunkra is kiemelten fontos a hazai rali, amely az egyetlen olyan szakágunk, melyben ennyire szorosan együtt kell működnie a versenyzőknek, a rendezőknek és a nézőknek. Arra az egytized százalékra, aki nem tud megfelelően viselkedni a versenyen, nincs szükségünk, őket nem szeretnénk a pálya szélén látni" - jelentette ki az MNASZ elnöke, hangsúlyozva, hogy Észak-Kelet-Magyarországon nagyon régi hagyományai vannak a raliversenyzésnek. "Köszönjük azt az itteni partnerséget, ami felvillantja, hogy 2022 decembere óta miről igyekszik beszélni az MNASZ, azaz, hogy szintet kell lépnünk, mert ezek a futamok nemcsak autóversenyek, hanem családi rendezvények is. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szövetség, az FIA is rendezvényben gondolkodik, arra alkotja meg a szabályokat és az előírásokat. Az autósport veszélyes és ezt a rajongók 99,9 százaléka pontosan tudja, mi pedig segítünk, összefoglaljuk és kiírjuk, hogy hol és honnan lehet biztonságosan nézni a versenyt" - fogalmazott. Szujó Zoltán a március 24-én, az Esztergom-Nyerges-ralin történt, öt halálos áldozatot követelő tragikus balesetre utalva kijelentette: "beárnyékolja a hazai ralisportot az a tragédia, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie". "Aki 100 százalékos biztonságot ígér, az nem mond igazat. Minimális kockázat mindig van, a mi kötelességünk ezt a lehető leginkább csökkenteni. Kérem a ralirajongókat, hogy ha kicsit is fontos nekik ennek a sportágnak a jövője, akkor segítsék a sikeres rendezést azzal, hogy betartják a biztonsági előírásokat" - mondta. Kiemelte: "olyan közel viszünk mindenkit az akcióhoz, amilyen közel csak lehet, és kérjük, hogy ezeket az előírásokat mindenki tartsa be". Jacsó Tibor, a Diósgyőr-ralit rendező ÉMAM Zrt. vezérigazgatója elmondta, a mezőnyre 354 kilométernyi összekötő etap, valamint csaknem 150 km gyorsasági szakasz vár, az ORB1, valamint a Historic géposztály szombaton és vasárnap is versenyez, az ORB2 és az ORB3 osztályok számára egynapos lesz a viadal szombaton. "Minden engedély birtokában és a lehető legkörültekintőbb előkészítés mellett rendezzük meg a futamot. A biztonság kérdésköre ránk is nagy feladatot rótt, bizonyos döntéseket meg kellett hoznunk, ezek mindegyike látható és olvasható lesz a műsorfüzetben, amely 15 ezer példányban készült el és ki fogjuk osztani minden nézőnek a belépéskor" - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden szurkoló a saját felelősségére legyen jelen és készüljön fel megfelelően. "A két versenynap alatt 500 fős személyzet figyel majd a zökkenőmentes lebonyolításra, az ő jelzéseik alapján tud a versenyigazgató döntéseket hozni. Nagyjából 500 méterenként-1 kilométerenként ellenőriznek és drónok segítségével is figyelni fogjuk a nézők mozgását, hogy ne alakuljon ki veszélyes szituáció" - tette még hozzá. Világi Péter, a Diósgyőri VTK kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, "idén a magyar autósportnak és a ralinak nagyon nehéz éve van, de örömmel vagyunk partnerei az ÉMAM Zrt.-nek és az MNASZ-nek is". Fotók: diosgyorrally.hu "A DVTK stadion környékén kialakított szervízparkban minden nap várjuk az érdeklődőket különféle programokkal, nekünk ugyanis az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát az eseményen" - jelentette ki.     A Diósgyőr-rali a HUMDA országos ralibajnokság idei második futama lesz, négy kategóriában több mint 120 versenyzőpárossal. A viadal szombat reggel kezdődik, az ORB2 és az ORB3 mezőnyének aznap késő délután már eredményhirdetést is tartanak, az élvonal pedig vasárnap délután fejezi be a 12 gyorsasági szakaszból álló küzdelmet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt és fél év börtön az ittasan halálos balesetet okozó férfinak

2024.05.24.
Az ítélet szerint a vádlott 2019. július 7-én reggel Győrújfalu belterületén úgy vezette személyautóját, hogy előtte alkoholt és kábítószert is fogyasztott. Utasait ijesztgetve a megengedett sebesség csaknem duplájával haladt, és többször áttért a szembejövő forgalmi sávba. Archív fotó: MTI/Krizsán Csaba Az autóban ülő lányok megijedtek, sikítottak, a vádlott és egyik utasa pedig nevetett rajtuk. Az autóban senki sem használt biztonsági övet. A vádlott egy lassítószigetet balról került ki, majd hirtelen jobbra kormányozta az autót, amely megcsúszott, egy jelzőtáblának, majd egy fának ütközött. Az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, egy 20 éves lány és a vádlott sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek. A másik fiatal lány 8 napon belül, az ötödik utas pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az első fokon eljáró Győri Törvényszék honlapja szerint a bíróság 2023 decemberében hét év börtönbüntetésre ítélte a férfit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekre a megyékre adtak ki riasztást felhőszakadás veszélye miatt péntekre

2024.05.24.
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére május 24. péntek éjfélig a HungaroMet. Az éjszaka egyre inkább a középső országrészben, Dunántúl északkeleti felében várhatóak elszórtan zivatarok, illetve nagyobb kiterjedésű csapadéktömb képződése, amelyeket helyenként felhőszakadás (> 30 mm) is kísérhet reggelig. A késő délelőtti, délutáni órákban nagyobb számban az Északi-középhegység térségében, északkeleten várhatóak zivatarok, amelyeket felhőszakadás (> 30 mm, elsősorban az Északi-középhegységben > 50 mm) is kísérheti. Északkeleten egy-egy hevesebb zivatarra is van esély viharos széllökés (60-90 km/h), jégeső (2 cm körüli jégátmérővel), felhőszakadás (> 30-40 mm) kíséretében. Késő délelőttől, késő estig az említett területen kívül is várhatóak szórványosan zivatarok, amelyekhez helyenként felhőszakadás (> 30 mm), kevés helyen viharos (55-75 km/h) széllökés vagy jégeső (1 cm alatti átmérővel) társulhat. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!  

Két egyedi szériával búcsúzik a Jaguar F-Pace

2024.05.24.
Ahogy megannyi európai gyártó, a Jaguar is bemondta az all-int a villanyos átállásra, szóval a britek is elkezdték kisöpörni klasszikus, belsőégésű motoros autóikat a kínálatból. Most a Jaguar F-Pace-en a sor, a búcsú pedig stílusosan történik. Két különleges szériával köszön le a Jaguar első SUV-ja. Az egyik valójában egyfajta felszereltségi szintként funkcionál majd, ez pedig a 90th Anniversary Edition. Nem véletlen a név választás, ugyanis a gyár kilencven éves belsőégésű motoros fejlesztéseit és innovációit ünnepli. Az egyedi modellek gyárilag kapnak R-Dynamic sportcsomagot, különleges gyémánt felniket és panorámatetőt. Odabent új varrású sportülések, alumínium betétek és feketet tető kap helyet. Ami viszont sokkal izgalmasabb, az a Jaguar F-Pace SVR 575 Edition, ami egy 567 lóerős, 5,0 literes, kompesszoros V8-at cipel majd a hosszú motorházteteje alatt. Ezzel 25 lóerővel erősebb az alapjáúl szolgáló modellnél, és mindössze 3,8 másodpercre van szüksége, hogy elérje a 100 km/h-s sebességet. A sportos hangulatot fekete betétekkel, egyedi 22 colos felniszettel és kéttónusú fényezéssel teszik teljessé. Odabent Windsor bőrbetétet és hasítottbőr sportüléseket alkalmaztak. Év végén fájó búcsút vesz első sorozatgyártott crossoverétől a Jaguar, ami egyébként az egyik legsikeresebb modelljüknek bizonyult. 2015-ös bemutatkozása óta mintegy 328 000 darab F-Pace kelt el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Podcast - Mennyibe kerül egy tank benzin itthon?

2024.05.23.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. Tartalom: 1:30 - Mi történt az elmúlt negyedévben az üzemanyagok piacán? 8:00 - A téli üzemanyagról nyári üzemanyagra átállás mit jelent a gyakorlatban? 12:30 - Melyikkel kell eltenni egy autót egy hosszabb leállítás előtt? 14:55 - Hogy állnak a készletek, finomítók, mennyire lesz nyugodt az üzemanyag ellátás itthon, és a térségben? A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook-on.    

Színes programokkal készül a CATL a hétvégi Debrecen Drive-ra

2024.05.23.
Első alkalommal vesz részt a CATL Debrecen Magyarország egyik legnagyobb, nagyközönségnek szóló járműipari eseményén. Az innovatív energiaipari technológiák és elektromos autókba szánt akkumulátorok fejlesztése terén piacvezető vállalat számára fontos a helyi kezdeményezések támogatása, így örömmel vesz részt a debreceniek ikonikus, fesztivál-jellegű, családi eseményén. A debreceni Nagyerdei Stadion köré szervezett fesztiválon a CATL Zöldenergia-szigetén a látogatók kipróbálhatják, hogy hogyan termelhető elektromos áram kerékpárral, részt vehetnek egy nagy méretű, okos puzzle kirakásában és közelebbről megismerkedhetnek a fenntartható közlekedéssel, az extrém gyártással, valamint az energiatárolás tudományával. ACATL második európai akkumulátorgyárát építi Debrecen Déli Ipari parkjában, amellyel a régió egyik legnagyobb munkáltatójává válik. A vállalat munkatársai a Debrecen Drive után a Campus Fesztiválon és a Virágkarneválon is izgalmas programokkal várják majd a szórakozni vágyókat.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hol őrzik a legtutibb pápamobilt?

2024.05.23.
A katolikus egyházfők által használt pápamobilok egyik legjobbja és legeredetibbje minden bizonnyal az, amelyik 1987-ban készült II. János Pál pápa számára második argentin látogatása előtt. A képen látható pápamobilt a Sevel Argentina autógyártó cég gyártotta. A különleges jármű alapja egy Chevrolet C-szériás pickup kisteherautó, annak is a nagy teherbírású C-30-as változata dupla hátsó gumikkal. A könnyebb S-10-es modell, amelyet ebben az autógyárban gyártottak, nem volt alkalmas erre a célra. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a golyóálló üvegből készült speciális felépítményű autó saját tömege elérte a 4,5 tonnát! Az golyóálló üveggel fedett, platón elhelyezett szobában három forgószék fért el, két egyforma, és a harmadik, valamivel kényelmesebb, amelyet a szentatya használt. Az autó még „csecsemőkorát” sem élte meg, és II. János Pál elutazása után máris nyugdíjba vonult. A pápamobil a Buenos Airestől 68 kilométerre északnyugatra fekvő Luján város Enrique Udayendo múzeumába került, ahol jelenleg is megtekinthető. A Sevel Argentina vállalatot 1981-ben alapították a Fiat és a Peugeot helyi leányvállalatainak egyesülésével. Három évvel korábban Európában a Fiat SpA és a PSA Peugeot Citroen közös vállalatot hozott létre a Sevel néven (Société Européenne de Véhicules Légers. Ami az argentin céget illeti, mindkét márkából sokféle autót gyártottak ottt, köztük például a Fiat Fiorinót, Fiat 619-et és Peugeot Partnert).  Hat éven át, 1985-től 1991-ig gyártották licenc alapján a harmadik generációs Chevrolet C-10 kisteherautókat is, amilyenből komoly átalakítás után lett a szóban forgó pápamobil is. A Sevel Argentina cég 1999-ben zárta be kapuit. A pápai autók története pedg csaknem 125 évre nyúlik vissza. Az első pápai autó egy Itala márkájú személyautó volt, amely 1909-ben került a Vatikánba. Az egyházfők évtizedeken átl elsősorban reprezentációs célokra használtak luxusautókat, de II. János Pál ellen a római Szent Péter téren 1981-ben – nyitott gépkocsiban - elkövetetett merénylet mindent megváltoztatott. A pápamobilokkal szembeni első számú követelmény a biztonság lett. Gyakorlatilag onnantól kezdve nevezik pápamobiloknak a golyóálló üveggel ellátott, a pápák számára gyártott járműveket, amelyekből néhány tucat készült világszerte.
Címkék: 

Lesújtó eredményt hozott a rendőrség közúti razziája, a Roadpol

2024.05.23.
A rendőrség az európai szintű ellenőrzés keretében május 13-19. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végezte. Az összegzés szerint a rendőrök 6553 tehergépkocsit és 485 autóbuszt ellenőriztek, és 2133 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Azonnali közlekedési korlátozást 11 tehergépkocsi és 2 busz esetében rendeltek el - írták. A tehergépkocsik ellenőrzésekor vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 134 alkalommal, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 221 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 163 alkalommal intézkedtek. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor hét esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 561 alkalommal nem használták biztonsági övet, passzív biztonsági eszközt, valamint 482 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet - ismertette a rendőrség. Az autóbuszok ellenőrzésekor vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 15 alkalommal, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 2 alkalommal intézkedtek. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 16 esetben nem használták a biztonsági övet, illetve 15-en túllépték a megengedett legnagyobb sebességet - közölte az ORFK. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A haszonjárműben piacvezető Ford idén hét új személyautóval erősít

2024.05.23.
Idilli környezetben, a napfényes Pannónia golfpályán sorakozott fel a 12 modell a Ford impozáns jelenlegi személy-, és haszongépjármű kínálatából, számos újdonsággal karöltve. A szervezők az „időjárás felelőssel” is igen eredményesen egyeztettek, minden kifogástalan volt annak ellenére, hogy egy hirtelen fuvallat majdnem a „főnökasszonyra” borította a kivetítő vásznát. Alcsútdobozi sorakozó Az új Ford Kuga bemutatóját a közönség élőben elsőként itt láthatta Magyarországon, de olyan új modelleket is kiállított a Ford Magyarország, mint a sikervárományos, tisztán elektromos Explorer, vagy az ikonikus Mustang vadonatúj hetedik generációs sportautója. Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a 120 éves örökséggel rendelkező globális márka hazánkban is stabilan a piac vezető szereplőinek egyike. 2023-ban a haszongépjármű üzletágban, piaci részesedését tekintve a cég továbbra is első helyen van, immár több mint 10 éve töretlenül. A személygépjárművekkel összesített kategóriában, az éves eredmények alapján a Ford Magyarországon a harmadik legnagyobb piaci szereplő. Ezt a helyzetét a márka tartja 2024-ben is. A vállalat ambíciója, hogy az idei évet is hasonlóan sikerrel zárja az összesített eredményekben, a három vezető hely egyikén. Kővágó-Laky Andrea és - a kép jobb szélén - Lajtner Tamás A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 170 milliárd dolláros árbevételével a Ford a negyedik legerősebb autós nagyhatalom a világon, csak a VW-csoport, a Toyota és számos márkát egyesítő Stellantis előzi. Szóba került, hogy Kína nagyon berobban az e-autózásba, Európa, s ezzel együtt régiónk is le van maradva – Magyarországon csupán 4-5 százalékos a részesedésük. „A Ford meghatározó szerepét demonstrálja a nemzetközi eredmények és elismerések sora, valamint a megújult modellpaletta, ami jelenleg a piac egyik leginnovatívabb termékeit kínálja” – emelte ki Lajtner Tamás, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője. Példaként említve többek között: Fókuszban az Explorer, a Kuga és a Mustang Az újonnan bemutatott Ford Kuga, egész Európa legkelendőbb plug-in hybrid (PHEV) modellje volt az elmúlt három év mindegyikében. Az idén 60. évfordulóját ünneplő Mustang, a globális piac legkelendőbb sportautója, több mint 10 éve töretlenül. A Ford Ranger az Év Pickupja Nemzetközi Díj nyertese lett 2024-ben, független szakmai zsűri megítélésében. Az új Ford Transit Custom az Év Furgonja Nemzetközi Díj háromszoros nyertese (2024, 2020, 2013), míg az egytonnás szegmens legkelendőbb áruszállítója Európában, 2015 óta folyamatosan. A Ford a haszongépjárművek piacán Európában 15%-os részesedéssel 9. éve volt piacvezető 2023-ban. A globális piac legkelendőbb sportautója A Ford Pro haszongépjármű üzletágban a márka hazánkban továbbra is piacvezető. „Célunk, hogy magyarországi piaci részesedésünket tekintve év végéig elérjük, hogy minden negyedik eladott haszongépjármű Ford legyen! További kiemelt célunk, hogy márkakereskedéseinkben az ország legnagyobb azonnal elérhető haszongépjármű készletével várhassuk vásárlóinkat. Ez a második negyedév végével meg is valósul, ami további lehetőségeket biztosít az iparági részesedésünk növelésére. ”– foglalta össze Bagyó Dávid, Ford Pro üzletág igazgató. A szakember beszélt az elektromos autózás jótékony hatású állami támogatásáról, volt olyan hónapjuk, hogy 70 megrendelés érkezett az E-Transitra. Komoly vásárlóként jelentkeznek náluk a nagyobb kiszállító cégek. Azért nem mindegy, hogy egy belső égésű motoros furgon „pöfög” addig, ameddig szétszórja a csomagokat a futár – arra a kis időre nem feltétlenül állítja le a sofőr az autót –, vagy egy elektromos modell várja az újraindítást. Károly Róbert és az eladási oszlopdiagram A Ford Blue és Model e üzletágak vezetője, Károly Róbert arról beszélt, hogy Magyarországon várhatóan 110 ezer személygépkocsit értékesítenek 2024-ben. (Időarányosan ezt tartjuk is, az első 4 hónap darabszáma 42 ezer felett van.) hangsúlyozta, a cég 7 új (vagy frissített) modell bevezetésével erősíti pozícióját idén 2024-ben. Az új Kuga piaci bevezetése májusban indult, ami továbbfejlesztett hibrid hajtásláncokkal, attraktív új külső megjelenéssel, és a Ford új SYNC 4 fedélzeti rendszerével száll ringbe a népszerű SUV modellek piacán. Az új Kuga bevezetésével kapcsolatban jó hír a tradicionális hajtásláncot kedvelő ügyfeleknek, hogy a márka a benzines modelleket limitált értékesítési volumen erejéig, ajándék automata váltóval kínálja. Európa legkelendőbb plug-in hybridje A teljesen elektromos Explorer a piacon kiemelkedőnek számít, akár 600 kilométeres hatótáv elérésére is képes. Előértékesítése március végén Magyarországon is elindult, az első példányok augusztus végén érkeznek a szalonokba. Az érdeklődők május közepétől az országos Explorer Roadshow keretében a márkakereskedésekben megismerkedhetnek a Ford új, sikervárományos modelljével. A Ford személygépjármű palettájának ikonikus modelljeit erősíti az idén – 25 év szünet után – bemutatott  6. generációs Bronco, mely nem tűr kompromisszumot a terepjáró képesség tekintetében. Emellett júniusban érkezik a legtöbb hazai Ford Store márkakereskedésbe az új Mustang GT és Dark Horse modellje. 1964-es bevezetése óta immáron a 7. generációt mutatja be a Ford, rengeteg külső és belső újítással, de egyazon életérzéssel, és az 5.0 literes V8-as motor vezetési élményével. Az ezer Nm maximális nyomaték és 500 lóerős teljesítmény letaglózó… Negyedszázados szünet után ismét magabiztosan... Az új Puma, Európa legkelendőbb kisméretű SUV modellje a magánvásárlók körében, várhatóan júniusban érkezik a szalonokba, továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerekkel és az új SYNC 4 fedélzeti interfésszel. Érdekesség, hogy ennek gyártása éppen a sajtóesemény napján kezdődött a romániai Krajovában. Az első negyedévben bemutatott új Tourneo Courier a klasszikus egyterű szegmensbe hoz új színt izgalmas, vagány formavilágával és praktikus belső kialakításával. Szó esett a Focus 2025-ös kivezetéséről, ám a búcsú nem lesz olyan gyors, erről az ST modellek gondoskodnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója