2014.04.25.

A rendkívül hangulatos, ingyenesen látogatható csepeli veteránkiállítás a 60-as, 70-es és 80-as évek magyarországi járműveit mutatja be.

2014.04.25.

A buszos rendezvényen jelentették be az első Turisztikai Kerekasztal létrejöttét is.

2014.04.25.

2014 első negyedévében 170,5 milliárd jen nyeresége volt a cégnek, míg 2013 első negyedévében még csak 75,7 milliárd jen profit termelődött. A 2014. január-márciusi bevétel 13 százalékos növekedéssel elérte a 3100 milliárd jent.

2014.04.25.

300 ezer dollárt, azaz több mint 67 millió forintot fizettek az egyedi építésű sportkocsiért.

2014.04.25.

Jelentősen csökkent a General Motors amerikai autógyártó nyeresége 2014 első negyedévében. Az elmúlt hónapokban bejelentett visszahívások rontottak a gyártó eredményén.

2014.04.25.

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers Association - ETRMA) adatai szerint az ágazat az idei év első negyedévében csaknem az összes gumiabroncs szegmensben kétszámjegyű növekedést ért el.

2014.04.25.

A koreai gumigyártó vállalat 2,6 milliárd forintból - uniós támogatás felhasználásával - egy új keverőgépet és az ahhoz tartozó üzemcsarnokot létesített, amellyel jelentősen javul az üzem hatékonysága.

2014.04.24.

A Nissan olyan fényezéssel kísérletezik, amelyik megtisztítja magát a szennyeződéstől.

2014.04.24.

A Rolls-Royce vetélytársának készített Hongqi L5 első polgári használatra készített példányáért 178 millió forintnak megfelelő jüant fizetett egy kínai üzletember.

2014.04.24.

Megkezdődött csütörtökön a müncheni tartományi bíróságon a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone ellen korrupció vádjával kezdeményezett büntetőper.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....
2026.05.18
 Súlyos baleset történt vasárnap kora reggel a Déli autópályán (A2) Traiskirchen (Baden járás)....
2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....
2026.05.17
A FIAT továbbfejleszti legikonikusabb modelljét az új 500 Dolcevita Különleges Kiadás bevezetésével....
2026.05.17
A Type 135-öt eredetileg az Emira elektromos változataként tervezték. ..
2026.05.17
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Gazdag család csemetéje. ..