Meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt elrendelt fejlesztési tilalmat a Forma-1-ben.
A helyszínen életét veszítette egy rakodógép sofőrje, amikor az árokba borult járművével a Baranya megyei Lánycsóknál szombaton - közölte honlapján a rendőrség.
Az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautójával induló ifjabb Szabó Zoltán nyerte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által szervezett ERally Országos Bajnokság küzdelmeit az R5-ös kategóriában.
Az új középső első légzsák szériatartozékként jelenik meg elsőként a kategóriában. A megoldás legfőbb előnye, hogy jelentősen csökkenti a fej- és a mellkassérülés kockázatát oldalirányú ütközés esetén.
Ken Block megtartotta a 2021-ben induló Extreme E autó főpróbáját.
Az Octavia után a kínai piacra gyártott terepkupé is elnyerte a kiemelkedő termékdizájnért járó elismerést.
Ismét egy olyan tehergépkocsi-vezetővel szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök, aki eltakart hatósági jelzéssel közlekedett.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint "eldöntött tényként kell kezelni", hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.
A világ leghosszabb, 18 kilométeres vízalatti alagútjával kötik össze Dániát és Németországot a balti-tengeri Fehmarn(dánul: Femern)-szorosban.
A BMW Group Magyarország a „Hiányzol Anyu!” kezdeményezés keretében anyák napi figyelmességek célba juttatásában segít azoknak, akiknek idén nem áll módjukban felköszönteni édesanyjukat.