Amikor a francia vízisí-specialista Method úgy döntött, megtervezi a tökéletes vontatóhajót, tudta, hogy a legkiválóbb francia szakértőkkel kíván együttműködni. Magától értetődő választás volt a Peugeot Design Lab.
A Csongrád megyei rendőrök a német hatóságok által körözött, tréleren szállított személyautót foglaltak le Csanádpalotánál.
A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák - közölte a vasúttársaság
A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös projektjének keretében hetek óta járják a márka zenélő autói az országot, és igyekeznek kellemes pillanatokat vinni az otthon maradottaknak, és az egészségügyi intézményekben lévő betegeknek, időseknek, valamint az ott dolgozóknak.
2020 első négy hónapjában 27,46 százalékkal kevesebb új járművet helyeztek forgalomba, mint tavaly január-áprilisban - közölte hétfőn a járművek nyilvántartásával megbízott kormányzati szakhatóság.
A sport irányítói szerint júliusban megrendezhető Silverstone-ban a Brit Nagydíj még akkor is, ha a szigetországban érvényben maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt kormányzati korlátozások.
Tízből hat állítja, hogy nem lépi túl lakott területen belül az 50 km/órás sebességhatárt, különösen a nők, akiknek a 74 százaléka nem megy gyorsan városban – derül ki egy friss felmérésből.
Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint húsz vidéki helyszínen, csaknem 100 gyakorlati vizsgázó részvételével indultak újra a közlekedési vizsgák május 11-én.
A nyomozók lopási kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a győri férfit.
