A bajba jutott horgász segítség nélkül nem tudott volna partot érni.
A márciusi állapothoz képest a gázolaj értékesítése 25 százalékkal, míg a benziné ennél nagyobb mértékben, akár 30 százalékkal is visszaesett áprilisban Magyarországon - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ha jól számoltunk, akkor bő 65 millió forintba kerül majd a márka csúcsmodellje.
A katari világkupa-futam éppen két hónapja ért véget, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős Opelje azonban még csak most ért haza.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége lesz a Toyota vadonatúj modelljének első magyarországi példányának tulajdonosa.
Meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt elrendelt fejlesztési tilalmat a Forma-1-ben.
A helyszínen életét veszítette egy rakodógép sofőrje, amikor az árokba borult járművével a Baranya megyei Lánycsóknál szombaton - közölte honlapján a rendőrség.
Az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautójával induló ifjabb Szabó Zoltán nyerte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által szervezett ERally Országos Bajnokság küzdelmeit az R5-ös kategóriában.
Az új középső első légzsák szériatartozékként jelenik meg elsőként a kategóriában. A megoldás legfőbb előnye, hogy jelentősen csökkenti a fej- és a mellkassérülés kockázatát oldalirányú ütközés esetén.
Ken Block megtartotta a 2021-ben induló Extreme E autó főpróbáját.
