Az ötszörös világbajnok ötödik alkalommal nyerte meg ezt a versenyt, az utolsó napon majdnem megduplázta az előnyét Ott Tänak előtt.
A vásárlói igények változásával a prémium üzemanyagok literben mért magyarországi forgalma közel harmadával nőtt tavaly a megelőző évhez képest. A hazai töltőállomások versenyében a szolgáltatáspaletta bővítésére került a hangsúly, mind a vásárlási lehetőségek, mind az e-mobilitás területén.
Hétszázezernél is több alkalommal keletkezett közlekedési dugó a németországi autópályákon 2017-ben az ADAC német autóklub kimutatása szerint.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. január 28-án 9 óra körül Győrben a Tárogató utcában. Egy 85 éves győri lakos közlekedett kerékpárjával, amikor elesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
- A Fővárosi Közgyűlés a héten jóváhagyta egy új fizető parkolási övezet létrehozását a III. kerületben, továbbá engedélyt adott a drágításra a városrész már meglévő várakozási övezeteiben.
Izgalmas napon van túl a rali-vb mezőnye a Monte-Carlo-ralin, a szombat ugyanis havas pályákon kezdődött, és szedte is az áldozatokat az élmezőnyből.
Befejeződött a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd déli lehajtója közötti útszakasz, valamint a fel- és lehajtók komplex szemléletű felújítása.
A buszbaleset 17 áldozatának emlékére állított emlékművet a tragédia helyszínével szomszédos San Martino Buon Albergo önkormányzatának ifjúsági parkjában avatták fel.
Az első Porsche nevet viselő járművet 1948. június 8-án regisztrálták: ő volt a 356 „No. 1“ Roadster. Ezen a napon született meg a Porsche márka.
A második napon is fáradhatatlanul folynak a munkálatok az AMTS idei nyereményautóján a WestEnd City Center szívében. A standon lassan kezd tömegjelenet kialakulni: egyszerre készül az Audi TT belseje, a hifi installáció, a futóműtuning, valamint a fóliázás is.

