2018.02.04.

Egy brit karosszériaépítő cég egyedi megrendelésére alakította át puttonyossá a Model S-t.

2018.02.04.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon indult eljárás halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy bölcskei férfi ellen.

2018.02.04.

A repülőjegyárak kisebb mértékű emelkedésére számít 2018-ban a Wizz Air vezérigazgatója. Váradi József a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményének közzététele után telefonon az MTI-nek elmondta, a cég kiadásai között a két legnagyobb tétel, a kerozin- és a bérköltség is jelentősen nőtt,...

2018.02.04.

- A Honda Motor japán autógyártó profitja éves összevetésben megháromszorozódott a tavalyi utolsó negyedévben, elsősorban az eladások növekedésének, a költségcsökkentési intézkedéseknek és a devizaárfolyamok kedvező alakulásának a hatására.

2018.02.04.

Február 3-án volt kilencvenéves Pavlics Ferenc magyar-amerikai mérnök, a holdjármű kifejlesztője. A NASA űrrepülési központjának teljhatalmú igazgatóját, Wernher von Braunt eredeti ötlettel győzték meg: távirányítással a szobájába manővereztek egy Pavlics által készített, kicsinyített holdjárót...

2018.02.04.

Egy közutas sószóróval ütközött össze egy Audi a Csongrád megyei Üllés belterületén szombaton délután - a személyautó sofőrjénél felmerült az ittasság gyanúja, így a rendőrök megbilincselve vitték el a helyszínről.

2018.02.02.

Romániában hatmillióra emelkedett a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, ezek közül 4,5 millió tíz évnél régebbi gyártású jármű - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál a román vezető jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) adatait ismertetve.

2018.02.02.

- Összeütközött egy mozdony egy személyautóval a Pest megyei Monorierdőnél péntek este, senki nem sérült meg, a vasúti forgalom azonban szünetel.

2018.02.02.

 Az ExxonMobil amerikai olajipari cég megnégyszerezte profitját a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az olajárak növekedésének és a költségek visszavágásának köszönhetően.

2018.02.02.

Február 1-jén a BMW Motorrad Magyarország elindította Early Bird kampányát, amelynek keretében az ügyfelek 2018. március 31-ig minden új BMW motorkerékpár megrendelése esetén 150 000 Forint értékben térítésmentesen választhatnak a BMW Motorrad motorosruházat vagy motorkerékpár kiegészítő...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..