Októberi bemutatása óta nagy érdeklődés övezi az új villanyautót az európai ügyfelek részéről. 2018 februárjában érkeznek meg az első példányok a megrendelőkhöz.
Lezárták azt az egy hónapos akciót, amelyben a Balaton körül gyűjtöttek adományokat. A kampány egyik célja az volt, hogy megtanítsák a gyerekeket a jótékonyság fontosságára. A kicsik egy Stelvio csomagtartójába pakolhatták az ajándékokat, amelyeket beszállítottak a Mikulás gyárába.
Utána a Budapesti Közlekedési Központ éjszakai járatai szállítják az utasokat hétfő hajnalig.
Ennél azonban rosszabb a helyzet a kisteherautók és mikrobuszok esetében egy felmérés alapján.
- Frontálisan összeütközött egy kisbusz és egy személyautó a 4-es főúton Kabánál péntek este, egy ember meghalt, heten megsérültek - közölte Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az OKF honlapján.
Jövő év március végétől immár naponta ötször lehet eljutni Budapestről Varsóba a LOT lengyel légitársaság gépeivel. Az éjszakázó Bombardier Dash-8 Q400-as típusú repülőgép este érkezik Budapestre, és másnap reggel tér vissza a lengyel fővárosba.
- Három világrekordot is megdönt az az új kötélvasút, amely csütörtöktől állt szolgálatba a Zugspitze hegy németországi oldalán - Az 1963 óta működő, de tavasszal leállított eibseei kötélvasút helyét veszi át az új szerelvény.
- Az eddig működő 188 átvevőhely mellett további 168 töltőállomáson is vesz át használt sütőolajat a Mol, a háztartásokat az ünnepi időszakban gyűjtési akcióval ösztönzik a használt étolaj leadására - közölte a vállalat az MTI-vel.
A környezetbarát hibrid autóiról ismert Toyota és a Panasonic a prizmatikus akkumulátorok közös autóipari fejlesztésére készül. A szilárdtest akkumulátorok forradalmasíthatják mindazt, amit ma az elektromos autózásról ismerünk.
- Az ünnepek közeledtével várakozásra számíthatnak az autósok a röszkei határátkelőhelyeken, az intenzív forgalom egészen január közepéig tarthat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
