- A korszerűbb vonatokon fedélzeti elektronikus megfigyelőrendszerek működnek, amelyek a kihelyezett piktogramokhoz és tájékoztatókhoz hasonlóan elrettentő erővel hatnak a kalauzokkal szemben erőszakosan fellépőkre - közölte a MÁV a Magyar Nemzettel.
- Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának átadásán.
Baleset miatt lezárták az 52-es főutat Fülöpszállás előtt, a Kisizsák és Fülöpszállás közötti útszakaszon pénteken, a balesetben húsznál is több jármű érintett, négyen megsérültek. Az M5-ös autópálya 13-as kilométerénél, a Nagykőrösi lehajtóján hat autó ütközött össze.
A magyar rendőrök a spanyol és a német hatóságok által körözött járműveket foglaltak a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
Harmadik alkalommal szervezett karácsonyi adománygyűjtést a kecskeméti Mercedes-Benz gyár. Az idei év különlegessége a gyár kapuja előtti 11 méter magas, 5,6 méter átmérőjű tűzifából összeállított fenyőfa volt.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. december 22-én 5 óra körül az M15-ös autóúton, az M1-es autópálya lehajtójánál. Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy kamion és egy busz ütközött. Az elsődleges megállapítások szerint egy személy könnyű sérüléseket...
- Négyórás sztrájkot hirdetett péntek reggelre a Ryanair ír diszkont légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A csütörtökön közzétett felhívás szerint a munkabeszüntetés péntek reggel 5 órától 9 óráig tart, és a németországi repülőterekről...
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lexus: a céget érintő globális és teljes körű átszervezés részeként Chika Kako főmérnök asszonyt nevezték ki a Lexus International ügyvezető alelnökévé.
- A kilencszeres bajnok francia Sébastien Loeb a következő idényben visszatér a rali-világbajnokság (WRC) mezőnyébe. A WRC sajtószolgálatának szerdai beszámolója szerint a 43 éves Loeb három futamon áll rajthoz a Citroënnel: márciusban Mexikóban, áprilisban Korzikán és októberben...
- Romániában 11,1 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma az első tizenegy hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége szerdán.