A Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát besztercei gyárában – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Véget ért a négy napos száguldó cirkusz, kiemelt esemény nem történt a ringen.
Három veszélyes esetet is mutatott az MKIF az autós szállítás témaköréből. Az egyik kiteregette a szennyest, a másik a bicikli kerekét szellőztette, a harmadik meg valami táblát hagyott el...
Kalle Rovanperä domináns rajt-cél győzelmet aratott a vb-naptárba első alkalommal bekerült Lett-ralin, ahol a Toyota rögtön kettős sikert ünnepelhetett. A nap vesztese a helyi ász, Mārtiņš Sesks volt, aki az utolsó gyorsaságin bukta el a dobogós helyezését.
A finn riválisai lemaradtak, miután a kétszeres világbajnok szombaton remek teljesítményt nyújtva elhúzott az üldözőitől a Lett-ralin.
Kalle Rovanperä 15,7 másodperces előnyre tett szert a helyiek fordos kedvencével, Mārtiņš Sesksszel szemben a Tet Rally Lettországon, miután a két fiatal ellopta a show-t pénteken.
Járművek restaurálásával és további beszerzésekkel folytatódik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) gyűjteményének fejlesztése.
Benzines és plug-in hibrid meghajtású változata is van a 4,64 méteres kínai SUV-nak, ami idén ősztől lesz megvehető.
Egy fedélzeti kamera rögzítette a döbbenetes eseményeket.
Felborult a turnébusz, mert az előtte haladó jármű irányíthatatlanná vált.