2014.04.19.

Az utolsó pillanatban állította le a megrendelő a Várban közlekedő midibuszok üzemeltetésére kiírt tenderét, így ismét bizonytalanná vált, hogy jöhet-e a fővárosba a magyar gyártású S91. Talán nem véletlen, hogy épp most mutatkozott be az ugyancsak hazai fejlesztésű evopro Modulo elektromos...

2014.04.15.

A Peugeot-t és a Citroënt tömörítő konszern 40 százalékkal csökkenti a gyártott típusok számát, a DS-t pedig önálló márkává alakítja.

2014.04.14.

Száguldó erőd, hatkerekű páncélos és Security Plus, páncélozott utascellával, a kínálat bőséges, de ennek az üzletágnak csak akkor megy jól, ha a dolgok rosszul mennek a világban: mindig is az erőszak és terrorveszély, vagyis félelem virágoztatta a páncélozott járművek piacát, így van ez...

2014.04.11.

A ŠKODA AUTO 2014 első negyedévében annyi autóját értékesítette, mint még soha az év első három hónapja alatt, s januártól március végéig összesen 247.200 gépkocsit szállított ki világszerte, azaz 12,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszaka során. A vállalat márciusban 96.100 (...

2014.04.06.

Wokingban azért állítják le a még csak három éves modell gyártását, hogy minden kapacitást az új 650S gyártására használhassanak.

2014.04.01.

Az elmúlt éveket tekintve rendhagyó járműátadást tartottak a Belügyminisztérium BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. telephelyén Kőbányán.

2014.04.01.

Nagyjából két hétre a Volkswagen „felvillanyozta” Berlint, amiben 35 ezer látogató volt partnere. A wolfsburgi autógyártó által az egykori Tempelhof repülőtéren rendezett „electrified! – Volkswagen e-mobilitási hetek” valóban a szuperlatívuszok eseménysorozatának bizonyult.

2014.04.01.

A szervokormány meghibásodása miatt General Motors hétfőn újabb 1,5 millió autót hívott vissza.

2014.03.28.

Egymilliárd eurós üzemberuházással erősít Kínában a Daimler.

2014.03.28.

Két éves formatervezési és fejlesztési munkálatok után a SEAT termék kínálatába is bekerül egy kompakt sport-szabadidő autó(SUV), melynek értékesítése 2016-ban kezdődik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....