2014.03.24.

Befagyott tavak, behavazott hegyek és völgyek, hajnalban mínusz tíz fok alá süllyedő hőmérséklet. Igazi tél fogadta Észak-Svédországban azt a háromszáz újságírót, akik a győri Audiban készülő S3-as kabriót és a győri motorral szerelt S1-es kisautót tesztelhették.

2014.03.20.

A Volkswagen jelentősen átszervezi nemzetközi termelési hálózatát. Ennek keretében 2016-tól Lengyelországban gyártják a Crafter utódját, amelyhez Wrześniában épül új, a tervek szerint 2016 második felében beinduló üzem. E beruházásával a Volkswagen Haszonjárművek legalább 2.300 új munkahelyet...

2014.03.17.

Az 1980-as években egy új kezdeményezés indult útjára az Egyesült Államokban, amelynek keretében az egyetemek a műszaki hallgatóik számára egy együléses, formula-típusú versenyautó tervező és építő bajnokságot szerveztek. Ez volt a Formula Student, amely pár év alatt nemzetközi versenysorozattá...

2014.03.11.

- 2013-ban 1 millió 575 ezer Audit adtak el a világban, s ezzel minden eddigi rekordját megdöntötte a német autógyár - jelentette be Ingolstadtban kedden délelőtt Rupert Stadler, az igazgatóság elnöke nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az Audi már most teljesítette a 2015-re kitűzött célt, a...

2014.03.07.

A kiemelkedő képességek és a magas színvonalú kényelem a szabadság kulcsa, a mindenfajta útra és feladatra kész Volkswagen Multivan Alltrack pedig kiváló példa mindkettőre. A kikötőben stílusos hajóutánfutó-vontató, a városban pedig tágas és megbízható partner, amely elegáns megjelenésének...

2014.03.06.

Martin Winterkorn VW-főnök, Európa legnagyobb autógyárának első embere a Genfi Autószalonon ezúttal is személyesen üdvözölte az autoszektor.hu jelen levő képviselőjét, s betervezett, sűrű interjúprogramja közepette honlapunk is feltehette kérdését a budapesti BME tiszteletbeli professzorának....

2014.03.05.

A fejlesztésre csaknem 604 millió forintot nyert uniós pályázaton egy miskolci-debreceni konzorcium; a Forr-Ász elnevezésű projekt célja, hogy környezetbarát anyaggal váltsa ki az autóiparban az ólomalapú anyagokat.

2014.03.05.

Európa vezető autógyártója hónapok óta próbál betörni a feltörekvő országok autópiacaira egy kedvező árú, az alapszolgáltatásokra koncentráló modellel, de nem tudják eléggé olcsóra tervezni az újdonságot.

2014.03.04.

Hétfőn éjszakában nyúlóan bemutatkozott Genfben a Győrben készülő Audi TT harmadik generációja. Különleges minden szempontból a hungarikumnak tartott magyar-német autó. Kedden a Genfi Autószalonon a második debütálásra is sor került.

2014.02.28.

Az Audi Hungaria Motor Kft. nyerte el a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szakképzési díját. Budapesten, ünnepélyes díjátadó keretében Dr. Matei I. Hoffmann, Németország magyarországi nagykövete adta át a DUIHK által alapított Szakképzési Díjat a vállalatot képviselő, duális...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....