2014.05.12.

Német nyelvészetből doktorált. Amikor átvette az erről szóló címet és jogosult lett neve előtt a két betű használatára, bizonyára még ő sem gondolta, hogy egyszer az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója lesz, s ráadásul az egész konszernt tekintve az egyetlen...

2014.05.12.

Növelte forgalmát és nyereségét a márciusban zárt pénzügyi évében a japán Nissan Motor Co.

2014.05.08.

Az idén márciusban az ipari termelés 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2014.05.08.

Csökkent a Ford idei első negyedéves eredménye, de az amerikai autóipari konszern így is sorban a 19. nyereséges negyedévet tudhatja maga mögött - derül ki a Ford honlapján közzétett negyedéves eredmény beszámolóból.

2014.05.02.

-A jövő autója nem csak zöld lesz, hálózatba is kapcsolódik - jelentette ki prof. dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke Budapesten tartott előadásán.

2014.05.02.

A nemzetközi motorkerékpár-biznisz fenegyereke, nyughatatlan menedzser, üzleti mágus. Így is emlegetik Stefan Pierer befektető-vállalkozót, aki röpke másfél évtized alatt világcéget faragott a korábban szinte ismeretlen KTM-ből. A becsvágyó osztrák most a kétkerekű iparág éllovasainak, a...

2014.05.01.

Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke szerdán Budapest vendége volt. Délelőtt előadást tartott a Műegyetemen, délben pedig munkaebéden látta vendégül Orbán Viktor miniszterelnök.

2014.04.30.

- Május 5-én indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - közölte Ács László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hr-igazgatója szerdán az MTI-vel.

2014.04.29.

Az első negyedévben 26,8 százalékkal nőtt a konszern profitja az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban annak a hatására, hogy a céghez tartozó Audi-, Skoda- és Porsche-eladások rekordszintre emelkedtek.

2014.04.29.

A Volkswagen AG cseh érdekeltsége az európai és ázsiai kereslet növekedésének köszönhetően értékesítési rekordot ért el az idei első negyedévben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....