2022.01.12.

Ahogy a végéhez közeledik a negyvennegyedik Dakar-rali, a kirobbanó teljesítményt és a magas sebességet egyre inkább a háttérbe szorítja a megbízható technika és a versenyzői rutin. A legjobb példája ennek a Toyota Gazoo Racing South Africa tripla szakaszgyőzelme a táv háromnegyedénél.

2022.01.12.

A Toyota Hilux Dakar versenyautó – amellyel Fernando Alonso debütált a 2020-as Dakar Rallyn – a közelmúltban bekerült a Fernando Alonso Múzeum és Versenypálya gyűjteményébe.

2022.01.10.

Pályafutása első szakaszgyőzelmét aratta hétfőn a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin Mattias Ekström, a második pedig Stéphane Peterhansel lett. Az összetettben élen álló katari Nasszer al-Attijah előnye hét perccel csökkent Loeb előtt.

2022.01.10.

Azt hiszem, hogy egyre jobban sajnálhatjuk, hogy az új Z generáció nem érkezik el hozzánk Európába.

2022.01.09.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint jó évnek ígérkezik 2022 a nemzetközi sorozatokban szereplő magyar versenyzők számára, akik között rutinos, bajnoki címeket nyert pilóták ugyanúgy vannak, mint a feltörekvő új generáció tagjai.

2022.01.07.

A hatodik versenynap után három Hilux osztozik az első öt helyen, Nászer el-Attija stabilan őrzi előnyét. A nap hőse azonban a Henk Lategan/Brett Cummings páros volt, akik első szakaszgyőzelmükkel talán véget vetnek eddigi pechszériájuknak.

2022.01.05.

Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz, a motorosoknál pedig a portugál Joaquim Rodrigues nyerte a harmadik szakaszt a szaúd-arábiai Dakar-ralin.

2022.01.04.

Az új Audi RS Q e-tron 2022. január 1-14. között részt vesz első Dakar-rali versenyén. A quattro, a TFSI, az ultra, az e-tron és számos más jövőbemutató, a motorsportban használt technológia fejlesztőjeként az Audi számára ez egy új korszak kezdetét jelenti az országokon átnyúló...

2021.12.30.

Teljes idényt fut a gyorsaságimotoros hosszútávú világbajnokság (EWC) jövő évi idényében Kovács Bálint, aki a lengyel Wojcik Racing Team versenyzője lesz 2022-ben.

2021.12.30.

A Vincze Ferenc, Németh Gergely kettős nyerte a Hungaroringen és környékén rendezett és szerdán véget ért évbúcsúztató Szilveszter-ralit.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....