2014.07.18.

Mintegy ötmilliárd forint értékben bővíti mosonszolnoki telephelyét a BOS Automotive Products Magyarország, a gépjárműipari vállalat kétszáz új munkahelyet teremt a 2017-ig megvalósuló beruházással, amelyet a magyar kormány 316 millió forinttal támogat.

2014.07.18.

Bruttó 3-3 forinttal csökkentette a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A NAV is bejelentette az elszámolható üzemanyag árakat.

2014.07.18.

A német konszern korábbi terveivel ellentétben mégsem növeli az orosz haszongépjármű-gyárban tartott részesedését.

2014.07.18.

Kínában radikálisan csökkentik az állami autóparkot, aminek következtében jelentős mennyiségű használt autó kerül a piacra, gépkocsivezetők veszítik el eddigi állásaikat, de a hazai autógyárak új lehetőségekhez jutnak.

2014.07.17.

Ki tudja miért… egyszerre csúcsosodnak Budapesten az út-, de leginkább a villamos felújítások, hogyan közlekedünk a felújítások közelében?

2014.07.17.

Akik új autót vásároltak az első félévben, 3,9 százalékkal, míg akiknek ekkorra esett a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) váltása, 7,6 százalékkal olcsóbban köthettek biztosítást, mint egy évvel korábban - közölte saját ügyfelei adataira hivatkozva a netrisk.hu online alkusz...

2014.07.17.

A német manager magazin értesülése szerint a Volkswagen és a Fiat legnagyobb részvényesei tárgyalásokat folytatnak egymással a két vállalat összevonásáról.

2014.07.17.

Az autó előkerült! A tolvaj hátrahagyta a kocsit, mert kidurrant a kereke. A bejelentés módosítva lett.

2014.07.17.

Már elektromos motorral támogatott, GPS-szel felszerelt közbicikliket is lehet kölcsönözni Koppenhágában.

2014.07.17.

Az angol sportautó gyártól, a Lotustól kapott meghívást Bende Adrienn, hogy próbálja ki a cég legújabb Lotus Elise versenyautóját, a legendás Forma 1-es pályán, Spa-Francorschampban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....