2018.01.28.

Miközben az autós világ a Tesla elektromos járgányaiért rajong (a legutóbbi Model 3 szedán típusra 400 ezren várakoznak), a nemrég bemutatott elektromos Tesla Semi kamion a fuvarozó iparág érdekeltjeiben kelt egyre nagyobb érdeklődést. 

2018.01.25.

Megérkeztek az első sűrített földgázzal (CNG) működő, hazai és uniós forrásból beszerzett új autóbuszok Nyíregyházára. A 41 darabos flotta két járművét csütörtökön a Kossuth téren nézhették meg az érdeklődők.

2018.01.23.

Megkezdte országos elektromosautótöltő-állomás hálózatának kiépítését az NKM Nemzeti Közművek Zrt., az első töltőt Békéscsabán helyezték üzembe, a tervek szerint az év végéig a hálózat mintegy 100 töltőállomásból áll majd - közölte a társaság kedden. 

2018.01.22.

Májusban rendezik a XI. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt Egerben, ahol az eddigi megmérettetésekhez képest is új, érdekes és kreatív mérnöki megoldásokkal találkozhatunk majd. A május 10-12. versenyhétvégén a szigorított biztonsági előírások miatt quad-típusú járművek már nem indulhatnak...

2018.01.11.

A Tesla Semi elektromos teherautónak hivatalosan is kihívója akadt. Decemberben a Los Angeles-i Thor Trucks bejelentette az ET-One-t.

2018.01.11.

A töltés gyorsabbá és könnyebbé tétele még hosszú utat fog bejárni, míg teljesen átállunk az elektromos járművekre, és az ígéretek szerint hamarosan az induktív töltő matracok is becsúsznak a képbe és az autóink alá.

2018.01.04.

Az ABB gyorstöltőállomásai már Bulgária szerte megtalálhatók az ország legfontosabb közútjai mentén. A jelenlegi tervek szerint a meglévő töltőhálózatot tovább bővítik, és 2018 első negyedévének végére az ország főútjait és autópályait is gyorstöltő-infrastruktúrával látják el.  

2018.01.04.

A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint. 

2018.01.03.

A tavalyi év eredményeiből mérleget vonva egyértelműen kijelenthető, hogy 2017-re magára talált a magyarországi újautó piac: a január és december között hazánkban gazdára találó 136.206 új személyautó és kishaszongépjármű már-már közelíti a válság előtti szinteket, miközben a növekedés...

2017.12.31.

A holland autópiac a darabszámokat tekintve nem tartozik a legnagyobbak közé, de a kis nyugat-európai ország az elektromos járművek forgalmazásában már felsorakozott az élenjárók csoportjához: Kína, USA, Japán, és Norvégia után az ötödik helyen áll az értékesített e-autók ranglistáján – írja a...

Oldalak

 
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....