Több mint egymillió utaskilométer hidrogénnel

2023.09.11.
A Toyota és partnerei 2022 végén indították útjára Berlinben kétéves kísérleti programjukat. Az eredetileg ötven darab Toyota Mirai hidrogéntüzelőanyag-cellás (FCEV) szedánból álló flotta üzembe állításával a technológia mindennapi használhatóságát kívánták demonstrálni. A szemléltetés aztán minden várakozást felülmúlóan sikerült: ma már kétszáz Toyota Mirai szállítja az utasokat szervezett nemzetközi rendezvényeken (az európai kortárs képzőművészet egyik meghatározó rendezvényének számító Berlini Biennálé kiállításon vagy az értelmi fogyatékossággal élő sportolókat ünnepő Speciális Olimpiai Világjátékokon) éppúgy, mint a szürke mindennapokban, az Über fuvarmegosztó szolgáltatás keretében. Az Anglo American globális bányatársasággal, a SafeDriver Group limuzinszolgáltatóval és az Ennoo mobilitási szolgáltatóval közösen megvalósuló projekthez a Toyota biztosította a világ legnagyobb hatótávolságú hidrogéntüzelőanyag-cellás járművét, a második generációs Mirai szedánt. Az első kiadású Mirai két hidrogéntartályának teljes feltöltése mintegy öt percet vesz igénybe, ezt követően a jármű akár 650 kilométert képes megtenni, mielőtt ismét tankolnia kellene. A hidrogéntüzelőanyag-cellás elektromos Toyota egyáltalán nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, a modell villanymotorja 182 lóerős csúcsteljesítményre képes. Miközben a 650 kilométeres szabványos hatótávolság önmagában is elismerésre méltó, a második generációs Mirai 2021-ben több mint kétszer ekkora távot tett meg közúti forgalomban. A hivatalosan mért 1359,6 kilométeres eredményével a Toyota Mirai Guinness Világrekorder lett, mint a világ legnagyobb hatótávolságú hidrogéntüzelőanyagcellás járműve. Az új mérföldkő kapcsán a projektben részt vevő partnerek kihangsúlyozták, hogy a hidrogénüzemanyag-cellás hajtástechnológia rövid töltési idejének és jelentős hatótávolságának köszönhetően fényes jövő előtt áll a taxik, a buszok és a nehéz teherjárművek piacán. Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy az FCEV technológia alkalmazásával kiváltható a nagy hatótávolság eléréséhez szükséges akkumulátorkapacitás. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy elegendő kevesebbet kitermelni a modern nagyfeszültségű akkumulátorok gyártásához szükséges, költséges és ritka nyersanyagokból, azaz az autóipar globális szinten csökkentheti nyersanyagszükségletét, és ezzel javíthatja fenntarthatóságát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új, kulcsfontosságú technológia érkezik az önvezető autók piacára

2023.09.11.
A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártója együttműködési megállapodást kötött az autó tisztítórendszereinek specialistájával, a Cebi Grouppal. A szakmai kooperáció fókuszában egy olyan új, magasan integrált érzékelőtisztító-rendszer (Advanced Sensor Cleaning System, ASCS) kifejlesztése áll, amely egyszerre több mint 10 környezeti érzékelőt képes tisztán tartani 2-7 bar víznyomással. A megoldás az önvezető elektromos közlekedés egyik fontos követelményének teljesítését szolgálja: az önvezető funkció – és így a hajtáslánc – biztonságos működéséhez a környezeti érzékelőket, például a kamerákat és a lidarokat, vagyis a lézeres távmérő eszközöket folyamatosan óvni kell a szennyeződésektől, valamint a szél és más időjárási körülmények okozta káros hatásoktól. Mivel a jövőbeni önvezető járművek kivétel nélkül elektromosok lesznek, ezért az érzékelők, valamint az elektromos meghajtást vezérlő rendszerek közötti zavartalan összeköttetés kiemelt fontosságú. „Az all-in-one érzékelő tisztító rendszer az elektromos önvezető járművek egyik kulcsfontosságú alkatrésze. Egyetlen nagynyomású szivattyú elegendő több érzékelő ellátásához, ráadásul alacsonyabb vízfogyasztás mellett. Magas fokú integráltságának köszönhetően a járműben való elhelyezése is nagyon egyszerű és gazdaságos” – nyilatkozta a Vitesco Technologies Powertrain Solutions divízió hajtóművekért felelős üzletágának vezetője, Robert Paul. A Vitesco Technologies az új érzékelőtisztító-rendszerhez három saját technológiával járul hozzá. A vezérlőelektronikán kívül egy kefe nélküli és kompakt, 2-7 bar nyomással működő szivattyúval, ami a jármű teljes szenzorberendezésének tisztításához szolgáltatja a vizet. Ezeken kívül a vállalat egy speciális elosztót is biztosít, amely a szivattyúból a megfelelő érzékelőhöz irányítja a tisztítóvíz áramlását. A Cebi Group a klasszikus szélvédő- és fényszórótisztításhoz szükséges, akár négy egyedi szivattyúval is rendelkező nagy víztartályokról, a komplex tömlőkről, a fúvókatechnológiáról, valamint a teljes mechanikai rendszer integrálásáról gondoskodik. Az új érzékelőtisztító-rendszer gyártása a tervek szerint 2026 végén indul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Michelisz Norbert: Amit Bucsi Attila elért, az világszinten is párját ritkítja

2023.09.11.
Hazánk legnagyobb túraautó-bajnoka, Michelisz Norbert szerint a Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatását élvező Bucsi teljesítménye világszinten is egyedülálló, és az ő karrierjét is túlszárnyalhatja. Bucsi Attila tavaly még a Swift Cup Europe-ban indult, mert még túl fiatal volt ahhoz, hogy megkapja a nemzetközi versenyzési engedélyt, aminek tizenhat év a minimum korhatára. Ebben a bajnokságban mindent megnyert, 2022-ben az idény összes futamán őt intették le az első helyen, ami bárhol, bármilyen sorozatban ritka bravúr. A TCR-kategória azonban más dimenzió, az Eastern Europe-ban használt versenyautók ugyanolyan technikai paramétereknek felelnek meg, mint azok, amiket a túraautós piramis csúcsán álló TCR World Tourban jelenleg éllovas Michelisz Norbert és ellenfelei vezetnek. A tizenhatodik születésnapját augusztusban ünneplő Bucsi lényegében az első adandó alkalommal bemutatkozott a TCR világában, méghozzá a kelet-európai bajnokság szezonzáró fordulójában Brnóban. A M1RA már tizenkét éves kora óta foglalkozik Bucsival, aki évről évre egyre jobb eredményeket ért el, s immáron a legjelentősebb kategóriában is megmutatta a tehetségét. Már a szabadedzésen ő volt a leggyorsabb, aztán az időmérőn sem tudták legyőzni. Bucsi szoros csatában, nyolc századdal előzte meg az Eastern Europe idei bajnokát, Maťo Homolát. A tapasztalt szlovák az első futam rajtjánál megelőzte a pole pozícióból induló Bucsit, aki az első kanyarok adok-kapokjában ideiglenesen a negyedik helyig visszacsúszott. Innen aztán visszajött, a tempója kiemelkedő volt, és szép előzéseket bemutatva visszaszerezte az első helyet, amit meg is tartott a leintésig. – Éreztem, hogy sokkal jobb volt a tempóm főleg a futam második felében, mint Homoláé, úgyhogy nem akartam elkapkodni a dolgot, be akartam osztani az erőmet, és hittem, hogy minden rendben lesz. Kívülről körbeautóztam egy kanyarban, és onnantól próbáltam minél pontosabban menni, jól menedzselni a gumikat – árulta el az első győzelméről Bucsi Attila. A második versenyen a fordított rajtrács miatt csak a kilencedik helyről indult a M1RA fiatal versenyzője, ám itt is javítani tudott, végül hatodikként intették le. – Az egész hétvégéről csak annyit mondanék, hogy szürreális volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményes lesz – fogalmazott Bucsi, aki a brnói forduló legeredményesebb versenyzője volt az Eastern Europe-ban, összességében ő gyűjtötte a legtöbb pontot a hétvégén. – Amit mi eddig is tudtunk, az most látványossá vált – jelentette ki Michelisz Norbert, aki mentorként segíti Bucsi Attila karrierjét. – Tartom magam ahhoz, hogy ha az Attila versenyeztetéséhez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak, akkor ő sikeresebb karriert futhat be, mint amilyen az enyém. Világviszonylatban is példa nélküli, hogy valaki ilyen kevés szakmai tapasztalattal egyből ilyen eredményeket érjen el hasonlóan erős bajnokságban. Michelisz a magyar autósport történetének első világkupa-bajnoka, 2019-ben hódította el a WTCR bajnoki címét. Jelenleg pedig a sorozat utódbajnokságának számító TCR World Tourban áll az első helyen túl a szezon felén. Szerinte tehát Bucsi ennél is sikeresebb lehet. – Attila még mindig csak tizenhat éves, a következő fontos lépés egy teljes szezonos indulás lenne valamelyik Európában elérhető TCR-bajnokságban – tekintett előre Michelisz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Legends Car - a legromantikusabb autóverseny

2023.09.11.
A története 1992-ben, Észak-Karolinából indult, ahol Nascar versenyzők és konstruktőrök találtak ki egy vicces, kedves, de szakmai és sport értékét tekintve mégis komolyan vehető látványos versenysorozatot. A dolog lényege, hogy az 1930-40' évek legendás autótípusai mint a Ford, a Dodge és a Chevrolet Coupe és sedan változatainak 9:8-ados kicsinyített verziója adja a különleges old school karosszériát, míg az autókat szintén egységesen a Yamaha XJ majd az utóbbi időben az MT sorozat erőforrásai hajtják. A versenyek gyorsan népszerűvé váltak hiszen látványosak, viccesek de egyúttal izgalmasak is. Képzeljük el, amikor mondjuk egy Nascar betétfutamon a 30' évek szeszcsempész korszakának sziluettjét idéző autók folytatnak komoly küzdelmet tized másodpercekért egymással. Gyorsan kiderült, hogy a  Legends Car nem marad meg egy észak-amerikai extrém őrültségnek. Skóciában, Finnországban, a Balti államokban, 2004-től Franciaországban, Belgiumban és Spanyolországban is hódít. Nem beszélve Mexikóról és Ausztráliáról, így gyakorlatilag ez a kedves, vicces őrültség kezd kinőni a világ egyik legnépszerűbb autóverseny formájává. Képre kattintva galéria nyílik!   Olyannyira népszerű itt közép-Európában is, hogy pld. négyszeres Európa bajnokunk Kiss Norbi legutóbbi csehországi mosti futamának betétfutamát is a Legens Carok adták. Az európai autósport egyik őshazájában, Olaszországban is gyökeret vert ez a hamisítatlanul amerikai, de elérhető árú és nagyon szórakoztató versenysorozat. Pavia tartományban Castelletto di Branduzzo-ban például alakult egy komoly Legends Car központ ezekre az autókra optimalizált pályával (Castelletto Circuit) verseny, bérlés és edzés lehetőséggel.    A Legends Car talán éppen azért ért el ilyen gyors világsikereket, mert az autósportban két nagyon fontos célcsoportot céloz. Egyrészt a hobbysták népes mezőnyét, akik elérhető áron szeretnének izgalmas, komolyan vehető versenyeken részt venni. Csak érdekesség, hogy a világ versenysorozatai közül talán itt a legmagasabb a hölgy versenyzők aránya. Másrészt tökéletes terep azoknak a feltörekvő fiataloknak, akiknek anyagilag nem adatik meg, hogy képességeiket drága formula és karosszériás túra sorozatokban csillantsák meg. Itt viszont az egyenlő esélyek adta lehetőséggel élve tudnak kitűnni a mezőnyből. Szóval a Legends Car egy pillanat alatt belopta magát a szívembe és csak bízni tudok abban, hogy hamarosan magyar versenyzők is bekapcsolódnak a sorozatba, köztük remélhetőleg hölgyek is.   

Itt a nagy kutatás: vezetünk és eszünk!

2023.09.11.
Az eredmények alapján útközben leggyakrabban szendvicset eszünk: a kitöltők háromnegyede csomagolt vagy friss szendvicset eszik, ha útnak indul, ezt követi az édesség (45%) és az édes péksütemény (42%), mint például a croissant, a kakaós csiga vagy a túrós táska. Érdekesség, hogy utazáskor ugyanolyan népszerűek a benzinkúton vásárolt ételek, mint az otthonról hozott fogások: a kitöltők 64%-a szokott a töltőállomáson snacket vásárolni, 63%-uk pedig házilag is készít uzsonnacsomagot. A legtöbben ezeket utazás közben fogyasztják el (66%), de sokan állnak meg étkezni pihenőhelyen (54%) vagy benzinkúton (42%) is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

M0, M1, M4, M6 – egymást érik a dugók a sztrádákon

2023.09.11.
Erős a forgalom az M0-s autóút keleti szektorán, az M3-as autópálya felé az M4-es autóúti csomóponttól Üllő irányába. Sokan haladnak az M5-ös autópálya irányába a 31-es főúti csomóponttól, valamint az M4-es autóúti csomópont és a 4-es főúti csomópont között, ahol torlódnak a járművek. Erős a járműmozgás a 10-es főúton a solymári körforgalomtól befelé, a 31-es főúton Mendétől a főváros irányába, az 51-es főúton Dunaharaszti térségében az M0-s autóúti csomópont előtt. Az M1-es autópályán, Budapest felé, Tata előtt terelést építenek ki. A 74-es és a 66-os km között csak a leállósáv járható. 2 km-es a torlódás. Az M4-es autóúton Vecsés felé, a 23-as és a 28-as km között fix terelés kiépítése miatt a belső sávot lezárták, torlódásra számítsanak! Műszaki hibás személyautó akadályozza a forgalmat az M6-os autópályán, Budapest felé, Érd térségében. A 18-as km-nél a leállósávon halad a forgalom. A torlódás meghaladta az 1 km-t. Baleset történt a 11-es főúton, a főváros felé, Békásmegyernél. Több km hosszan torlódik a forgalom a 11-es főúton. A torlódás visszahat az M0-s autóútra is. A 11-es főúti végcsomópont felé haladók az M2-es autóút csomópontjától torlódásra készüljenek! Az M5-ös autópályán, Kecskemét elkerülő szakaszán, hídjavítás miatt sávelhúzásos terelést építettek ki. A 77-es és a 84-es km között, Röszke felé a külső és a leálló sáv járható. Budapest felé a belső sávon, és az ellenkező oldal belső sávján halad a forgalom. Az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán folytatják a felújítási munkákat a 76-os és a 72-es km között, ahol a külső és a leálló sávot is lezárták. A munkavégzés kapcsán a kollektor ágat és az M8-as autópálya csomópont le és felhajtó ágát is lezárták. A kerülőút az M6-os autópályán a 83-as km-nél, a Dunaföldvár-észak csomóponton keresztül, illetve a 71-es km-nél, a Dunaújváros-centrum csomópont felé lett kijelölve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Baleset miatt kellett lezárni egy Tisza-hidat

2023.09.11.
Összeütközött két személyautó Vásárosnamény és Gergelyiugornya között, a Tisza folyón átívelő hídon. A vásárosnaményi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járműveket. A Tisza folyón átívelő hidat teljes szélességében lezárták a baleset miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezzel a V12-es sportautóval éled fel a Bizzarrini

2023.09.11.
A Müncheni Autószalonnal egy időben végre bemutatták az újjáélesztett Bizzarrini első újkori modelljét, a Giottót. Ami nem más, mint egy középmotoros, V12-vel szerelt megemlékezés az olasz sportautó gyár 1964-es 5300 GT modelljére – amit egyébként szintén újra gyártanak, korhű eljárásokkal. Ha elsőre nem ugrik be a Giotto vonalaira nézve az egykori előd, nem véletlen. Hasonlóságot csak keresve lehet találni a két modell között, és közel sem hozza a dicső előd finomságát a modernkori követelmények szerint rajzolt sportautó. Oké, a gyönyörű kupé forma adott, ugyanakkor ugyanazokat a kliséket puffogtatták el, amit oly sokan mások: vékony fényszórók, élesen tört légbeömlők, kockás zászlót imitáló ködlámpák, apró ducktail és persze sportautós, vörös szín. A kaszni közepén egy 6,6 literes Cosworth V12 fog majd dolgozni, amit egy 8-fokozatú, duplakuplungos automatához csatoltak. A Bizzarrini ígérete szerint bár a világ minden emissziós követelményének megfelel majd az autójuk, mindez nem ment a vezethetőség és az élvezhetőség rovására. Sőt, még arra is odafigyeltek, hogy a köbcenti pontosan 6626 legyen, ezzel az alapító Giotto Bizzarrini születésnapjára emlékezve: 06.06.1926. Lóerő és egyéb teljesítmény adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre. A legtöbb aero elem működőképes lesz, az orr kötényt az F1 inspirálta, míg a szárny valós leszorítóerőt generál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lezuhant egy repülő a börgöndi repülőnapon, ketten meghaltak, négyen megégtek – képekkel!

2023.09.10.
Fotó: police.hu Az önkormányzat a közleményében azt írta, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt. A repülőnap további programjait azonnal felfüggesztették a szervezők. Sajtóinformációk szerint egy Trojan típusú gép zuhant le. A repülő felrobbant a földbe csapódáskor. Fotó: police.hu Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balesetben két ember meghalt, négyen égési sérüléseket szenvedtek. A sérültek ellátását a rendezvényt biztosító mentők kezdték meg, majd három mentőhelikopter - Budaörsről, Balatonfüredről és Szekszárdról -, valamint több mentőautó is érkezett. A mentők három súlyos sérültet - egy kislányt, egy nőt és egy férfit - mentőhelikopterekkel budapesti kórházakba, egy könnyebben sérült kisfiút pedig mentőautóval a székesfehérvári kórházba vittek - közölte Győrfi Pál. Tavaly, 2022. szeptember 11-én a börgöndi repülőnapon készült felvétel egy Trojan típusú repülőgépről. A gép egy évvel később 2023. szeptember 10-én, a börgöndi repülőnapon lezuhant. A balesetben ketten meghaltak. MTI/Bodnár Boglárka A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, hogy az eddig ismeretlen ok miatt lezuhant sportrepülőgép egy parkoló személygépkocsi mellé esett, amely a becsapódó alkatrészektől kiégett. Az elsődleges adatok alapján a pilótán kívül egy ember tartózkodott a repülőgépen, ők a helyszínen életüket vesztették. A személygépkocsi utasai közül hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Görögországi győzelemével egyre közelebb az újabb vb-címhez Rovanperä

2023.09.10.
Egészen szombat délutánig úgy tűnt, hogy a 22 éves finn versenyzőnek ezúttal meg kell elégednie a dobogó legalsó fokával, de aztán a szombati utolsó szakasz után több mint két perccel az élen találta magát, miután a korábbi élen álló Thierry Neuville és Sébastien Ogier futóműhiba miatt feladta a versenyt. A kíméletlen, sziklás hegyi utakon Neuville Hyundai-jáben a jobb első felfüggesztés sérült meg, amikor a belga egy lyukba hajtott el, Ogier Toyotájának pedig a bal hátsó felfüggesztése tört el, miután a francia egy sziklának ütközött egy jobbos hajtűkanyarban sodródás közben.   Rovanperä ezután már megengedhette magának, hogy a vasárnapi három szakaszos finálé első két gyorsaságiján lassan menjen, aztán viszont a Power Stage megnyeréséért járó maximális öt bónuszponttal tette fel az i-re a pontot ezen a majdnem tökéletes hétvégén. A célban 1 perc 31,7 másodperccel előzte meg csapattársát, Elfyn Evanst, aki a bajnokságban a legközelebbi kihívója, és három fordulóval a vége előtt 33 pontra növelte előnyét a walesi előtt. „Természetesen ez nagy megkönnyebbülés” - mondta Rovanperä, akinek a győzelme hozzájárult ahhoz is, hogy a Toyota előnye 91 pontra nőtt a Hyundai előtt a gyártók világbajnokságában. „Egy nehéz finnországi rali után most vissza kellett térnünk, még ha nem is mentünk el igazán. Erős teljesítményt nyújtottunk, az első helyről indulva az első helyen értünk célba. Ügyesen vezettünk, és a Wolf Power Stage is még mindig jól megy nekünk” – tette hozzá a tavalyi világbajnok. „Nagy kihívás volt, és pénteken elsőként indulva nem számítottam arra, hogy elsőként fogok célba érni vasárnap, így a 30 pont megszerzése elképesztő. Tavaly az elejétől a végéig küszködtünk Görögországban, idén pedig még első autóként is harcolni tudtunk a többiekkel. Nagy köszönet a csapatnak, hiszen az autó szuper erős volt” – fejezte be Rovanperä. Evans szombaton több mint egy percet veszített szombaton a Toyota túlmelegedése miatt, egészen az ötödik helyig csúszott vissza, de vasárnap már az első gyorsaságin visszaküzdötte magát a második pozícióba, de az utolsó szakaszig keményen szorongatta a Hyundai-os Dani Sordo. A rutinos spanyol szombat este még második volt, de álmosan kezdte a vasárnapot a Tarzan gyorsaságin, ami az előkelő pozíciójába került. Végül Sordo, aki június óta először indult raliversenyen Kenya óta, négy nap versenyzés után mindössze 4,2 másodperccel maradt le Evanstől. Ott Tänak pénteken 3 perc 40 másodperc időbüntetést kapott, amikor egy vízpumpa meghibásodása miatt késve hagyta el a pénteki gumiszerelési zónát. Az M-Sport pilótája azonban ettől kezdve viszonylag tiszta versenyt futott, és a negyedik helyre jött fel a Ford Pumával, és még a Power Stage-en is begyűjtött három bónusz pontot, miután harmadik lett Rovanperä és Evans mögött. A pénteken és szombaton sok műszaki gonddal küszködő Esapekka Lappi lett az ötödik a Hyundai-jal a hatodik helyezett Kacuta Takamoto előtt, míg a hetedik Andreas Mikkelsen az utolsó előtti szakaszon előzte csak meg Gus Greensmith-t, és nyerte meg a WRC2 kategóriát. Ezzel a norvég 16 pontra növelte előnyét a bajnoki rivális Yohan Rossel előtt, aki a kilencedik helyen végzett, míg a vasárnap időbüntetéssel újraindult Ogier egészítette ki a befutónál top10 mezőnyét. A rali-világbajnokság még ebben a hónapban Dél-Amerikába megy a 11. fordulóra. A Chile-ralit szeptember 28. és október 1. között rendezik, több éves kihagyás után tér vissza a WRC naptárába. A murvás utakon zajló versenynek Concepción ad majd otthont. Végeredmény, Akropolisz-rali: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 3óra00p16.7mp 2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1p31.7mp 3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1p35.9mp 4 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +4p28.4mp 5 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +6p22.3mp 6 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +7p20.9mp 7 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +9p41.0mp 8 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +9p51.3mp 9 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +11p07.0mp 10 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +11p43.4mp További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója