Megarazzia volt Budapesten: 2100 autóst szondáztattak meg

2025.01.20.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti akciót tartott január 17-én és 19-én éjszaka. Az I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületek rendőrei főként az ittas sofőrökre vadásztak; elsősorban a hidak budai lehajtóinál ellenőrizték az autósokat. Az akció során összesen több mint 2100 sofőrt ellenőriztek, és a rendőröknek 30 esetben kellett intézkedniük ittas vezetés miatt; 11 járművezetővel szemben büntetőeljárás indult, 19-et pedig mintavételre állítottak elő, közülük öt sofőr 50 ezer, három pedig 136 ezer forint bírságot kapott. A XI. kerületben négy embert kábítószer fogyasztása miatt fogtak el a rendőrök, két embernek segítséget nyújtottak, amíg mentő érkezett hozzájuk. Az alkoholfogyasztás mellett természetesen egyéb szabálytalanságok sem kerülték el a fővárosi rendőrök figyelmét. Nyolcan nem adtak elsőbbséget, egy ember átment a záróvonalon, tízen nem használták az irányjelzőt, nyolc ember pedig összesen 160 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, mert nem kötötték be a biztonsági övet, hat embert feljelentettek, 30 esetben pedig összesen 684 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki szabálysértések elkövetése miatt – köztük két embernek nem volt kötelező felelősségbiztosítása.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elektromos teherautóval szállít Grazban a Hödlmayr

2025.01.20.
A Hödlmayr egy elektromos teherautót kezdett el használni kész járművek szállítására az ausztriai Grazban található Magna Steyr gyárból a közeli járműtelepre, ahonnan továbbítják a járműveket Európában. A járműlogisztikai szolgáltató egy Mercedes-Benz eAtros 300 teherautót használ, amely, mint a neve is mutatja, 300 kilométer hatótávolsággal rendelkezik közbenső töltés nélkül. A Hödlmayr a járművek szállítására a Kässbohrer berendezésgyártó által biztosított pótkocsit is használja.     A Magna Steyr grazi üzeme a BMW, a Jaguar, a Mercedes-Benz és a Toyota számára szerel össze járműveket. A Hödlmayr a járműveket a Magna gyárától négy kilométerre lévő telephelyére szállítja. A logisztikai szolgáltató szóvivője elmondta, hogy a műveletet megelőzően az útvonalat elemezték és kiszámították, hogy megfelelő töltési szünetekkel biztosítsák az optimális működést. Az elektromos teherautót az üzem termelési műszakjai közötti szünetben egy órán át töltik, és az akkumulátorokat éjszakára a töltőn hagyják. A Hödlmayr gyorstöltő állomást telepített a telephelyén a teherautó számára.     Elektromos teherautók alkalmazása a Hödlmayr legújabb szolgáltatása, ezzel ügyfelei szén-dioxid-kibocsátás mentesen szállíttathatják a kész járműveket. Az európai járműlogisztikai szövetség (ECG) tavaly novemberi éves konferenciáján Johannes Hödlmayr, a Hödlmayr International vezérigazgatója elmondta, hogy a Hödlmayr együttműködik a Scania teherautógyártóval és az Elain adatkibocsátás-követő céggel (amely eredetileg egy Scania által támogatott start-up volt). Az együttműködés révén a vállalat pontos képet kaphat a Scania teherautók valós szén-dioxid-kibocsátásáról. A logisztikai szolgáltató tavaly októberben egy olyan szolgáltatással is bővített, amellyel  vasúton szállít kész autókat a spanyolországi Barcelona és az ausztriai Schwertbert között.  
Címkék: 

Újabb részletek az újjáéledő legendás kisautóról: Twingo-élmény újratöltve

2025.01.20.
A 2026-ban forgalomba kerülő kocsi belső tere az első Twingo ikonikus jellemzőit idézi fel – többek között az előre-hátra csúsztatható hátsó ülésekkel. De az elakadásjelző áttetsző buborékban kiemelkedő gombja is régi Twingo-emlék. A Twingo E-Tech 7 colos digitális műszeregységet és 10,1 colos központi multimédiás képernyőt kap. Bár látványosak a kijelzők, fontos jellemzője a belső térnek a rengeteg rakodóhely is. Könnyen hozzáférhető tárolóhelyek vannak a műszerfal alatt és a két első ülés között is. A Twingo E-Tech elektromos prototípus eredeti kárpitozását az első generációs modell színes mintái ihlették. A beltér színvilága több ponton a külső karosszéria színéhez illeszkedik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Berobbant a használtautó-piac

2025.01.20.
A lakosság egy része tavaly bepótolta az előző időszakban elmaradt autóbeszerzéseit, sokan új autó helyett is inkább használtat vásároltak. Az árfolyam kedvezőtlen alakulása a külföldi piacokról a belföldire terelte a használt autó vásárlókat. A használtautó-piac kiemelkedő forgalma azt eredményezte, hogy minden 100 autóból 21-22 adásvétel tárgya volt 2024-ben. Olyan presztízsmárkák, mint a BMW (100-ból 37 százalék), a Mercedes (31 százalék), és az Audi (29 százalék) az átlagosnál jóval gyorsabban forogtak a piacon. A lista első helyeit elfoglaló márkák közül átlag felett cserélték a Volkswageneket (23 százalék). Ugyanakkor a lista élén álló Opel kissé elmaradt az átlagtól (20 százalék), a Suzuki és a Toyota személygépkocsik körében pedig csak 18 százalékos volt a gazdát cserélő járművek aránya - derül ki a JóAutók.hu elemzéséből. Idézik a Datahouse legfrissebb adatait, amelyek szerint a belföldi használt autó piacon 2024-ben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom 49 százalékát. Az Opelekből 98 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,8 százalékos részesedést jelent. A Volkswagen 10,2 százalékos részarányával 2019 óta stabilan tartja a második helyet. A harmadik helyen a Suzuki áll az éves forgalom 8,3 százalékával. A Ford a negyedik 7,9 százalékkal. A BMW az ötödik 6,2 százalék feletti részesedéssel, a hatodik helyen pedig immár második éve a Skoda áll 5,5 százalékos részaránnyal. A forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora 16 év, a használt autópiacon gazdát cserélő járművek több mint 36 százalékának tárgya legalább 20 éves autó volt - tették hozzá. Az újautópiac az előző évek igen alacsony szintjéről 13 százalékot tudott növekedni: 2024 folyamán 121 600 új személyautót adtak el, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 107 700-as mennyiséggel. Az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 111 000 darab volt, ami csupán 5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 105 700-as értéket - ismertette az adatokat a JóAutók.hu. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nagy baleset, hatalmas dugó az M3-ason: hat jármű ütközött!

2025.01.20.
Hat gépjármű ütközött össze az M3-as autópálya 54-es kilométerszelvényénél, Hatvan térségében, a Nyíregyháza felé vezető oldalon. A kocsikban csak a vezetők utaztak. A hatvani hivatásos tűzoltók érkeztek a műszaki mentési munkálatokhoz, az érintett pályaszakaszon teljes útlezárás van érvényben a baleset miatt. Az Útinform azt írta: az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Hatvan térségében baleset történt. Az 54-es km-nél megállították a forgalmat, a torlódás közel 4 km-es. Aki teheti, az a 39-es jelű csomópontban letérve, a 3-as főúton kerülhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Legerősebb motorjával búcsúzik az Alpina

2025.01.20.
Távozni csak stílusosan, szokták mondani. Hát az Alpina a tuningműhely legerősebb motorját faragta össze mielőtt végleg leejtik a mikrofont, hogy aztán a BMW felvegye. 2025 december 31-én ugyanis hivatalosan is a BMW markába kerül a híres Alpina márka, csakúgy, mint korábban az M divízió. A Polestar korábbi dizájnere, Maximilian Missoni fog felelni érte, de az még kérdéses, hogy mit terveznek a márkával. Szóval még van egy évünk kiélvezni a világ legjobb autópálya tipróit és szénné húzott BMW modelljeit, ami még tényleg az Alpina Burkard Bovensiepen GmbH + Co KG-től érkeznek. A hattyúdaluk pedig egy stílusosan csak 99 példányra limitált Alpina B8 GT, ami a 8-as Grand Coupéra épül, ám a 4,4-literes V8-asát egészen 625 lóerőig húzták. Így mindössze 3,3 másodpercre van szüksége a 0-100-as sprinthez, de azt is megszokhattuk, hogy az Alpinánál kicsit módosítanak az összkerékhajtás hangolásán vagy az elektronikus diffi zárásán. Új keresztmerevítő gondoskodik róla, hogy jobban kommunikáljon a sofőrrel az autó hosszú és nehéz orra, míg az egyedi futómű feszesebb futást ígér, és jobb stabilitást nagy tempónál, ami Németországban igenis szempont. Odabent egy sor jelvény és aláírás emlékezik meg az alapítóról. Minden bizonnyal ez lesz a világ egyik legexkluzívabb, legdrágább Alpina modellje, ennek megfelelően már újkorában sem olcsó: 92,6 millió forint a B8 GT listaára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Boltbajárós vagy futárautó? - 1996 Suzuki Swift GLS használtteszt

2025.01.19.
A mi autónk. Egyszerűen ennyi. Egyetlen mondat. Három szó. Mindenki tudja, miről beszélünk. És megkockáztatom, a legtöbb embernek ugyanaz a kicsi, aranyos tömegautó jut eszébe a szlogen hallatán. A Suzuki Swift. Nem fogják tudni, hogy ez papíron a második, majd harmadik generáció, nem fogják tudni, hogy az eredeti neve Cultus, vagy, hogy ezer másik néven is létezik az amerikai kontinenstől egészen Indiáig. Az viszont tudni fogják, hogy ez a mi autónk. Mert tényleg az. Ismerős látvány, nem? A Suzuki Swift volt az első autó, amelyet Magyarországon tömegesen gyártani kezdtek a rendszerváltás után és 1992-ben szinte tényleg aprópénzért lehetett kapni a modellt, így aki csak tudott, vett is belőle. Szüleim sosem voltak nagy suzukisok, nagybátyáim annál inkább. Vagy 5-6 kocsit számoltak össze, amit húszas éveikben birtokoltak és amelyek mindegyike Swift volt. Volt piros ötajtós, volt babakék háromajtós, volt szedán és hatchback. Volt amelyiket összetörték, másikat eladták, a harmadik kiégett. És ezek a sztorik nem egyedülállóak. Biztos vagyok benne, hogy a magyarok többségének családjában vagy ismerősi körében volt Swift-tulajdonos, sokaknak még most is ott áll a ház előtt vagy a garázsban ez a már részben oldtimerkorú modell. Mondhatni a magyar kultúra része. Nagymamák járnak vele a boltba. Fiatal srácok veszik első autónak. Futárok villognak le vele százharmincnál a belső sávban. Nincs korosztályi vagy nemi kategóriája az autónak, mert mindenféle embert láttam már a volánja mögött. Nemrég bő három hónapig nekem is lehetőségem volt hasznáni egy Swiftet, nem is akármilyet, a GLS kivitelt, ami a csúcsmodellnek számított. Ezek voltak a tapasztalataim: Ikon születik? Ahogy említettem, a Suzuki híres modellje eredetileg Cultus néven született 1983-ban, amely egy kicsi, kompakt autó volt, amit a japánok aztán különböző neveken a General Motorson keresztül Amerikába is elvittek. 1988-ban kerekítettek a vonalain és debütálták Európában is, Swift névtáblával. Jobb felfüggesztés és több kivitel is jött az új generációval, és több motorváltozat is. Az alapmodell a Suzuki G-motorcsaládjának 1.0 literes variánsa volt, de később lett 1,3-as, 1,5-ös és 1,6-os kivitel is. A kisautó jól teljesített Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában is. Az áttörés aztán a keleti blokk felbomlásával érkezett meg, mivel a Szovjetunióval szövetséges európai országok éheztek a nyugati piac autóira és bár voltak, akik az Opelekre, Fordokra, sőt, akár a Mercedes-Benzekre hajtottak, a legtöbbek azzal is megelégedtek, ha az autójuk megbízható volt. Erre épített a Suzuki, és 1992 szeptemberében meg is kezdődött a Swift gyártása Esztergomban. És a magyarok vitték is (és még viszik ma is). Azért mert olcsó volt. Mert strapabíró volt. Mert keveset fogyasztott. Mert könnyű volt szerelni. Mert rengeteg alkatrész volt hozzá. Azért, mert volt. Megbízható 1,3 literes, soros négyhengeres. Bájos külső, harminc év nyomával 1996-ban kapott ráncfelvarrást a modell, új hűtőmaszk, más fényszórók kerültek az autóra, illetve a belső is új kinézetet kapott. A forma ugyanaz maradt, a '90-es évek kissé buborékszerű, formás, kerekded alakját kapta a Swift és bár voltak nála szebb autók, kétségkívül van valamiféle bája. Pontosan ezt az autót vezettem én is. Azzal, hogy a hűtőmaszk nem egyetlen fekete csík lett, hanem egy keretbe foglalt "orr", az autó sokkal több karaktert kapott. A Suzuki logó megmaradt a rács felett, de vannak olyan modellek, ahol gyárilag a rácsra szerelték, ez a későbbi, kétezer után autókon figyelhető meg. A ráncfelvarrás utáni hűtőmaszk sokkal karakteresebbé varázsolta az autó elejét. Bármilyen irányból nézi is az ember, azonnal felismerhető. Nem kell látni a logót, maga sziluett, de akár egyetlen fényszóró is meszziról kiabálja a Swift nevet. Amerikában ugyanúgy láttam Swiftet, persze Geo Metro néven, de a formavilág nem különbözik. A szedán verzió valamivel kockább, de a három- és ötajtós modellek igazán egyediek. A vízcsepp formára törekedtek a tervezők, azaz elöl egy rövidke motortért követi az utasfülke, amely aztán az ötödik ajtóban kerekedik le hátul. 3,74 méter hosszú az egész autó, szélessége 1,59 méter. Szinte bárhol lehet vele parkolni, elfér a szűkös utcákon és könnyen lehet érezni a méreteit. Vízcsepp forma, vagyis valami hasonló. A Swift sok modellje már benne van az oldtimerkorban, azaz elmúlt harminc éves. Ennek a kocsinak még várnia kell egy évet, de önámítás lenne azt állítani, hogy egy kis kozmetikával megkapja a plakettet. Ez egy nagyon jó állapotban lévő autó. Sokkal rosszabb sorsú Swiftek is léteznek, főleg a fenti okok miatt. Ha valamiből sok van és olcsó, sokan nem vigyáznak rá. Biztosan van olyan Swift, ami patika állapotú és kaphatna oldtimer okmányokat, és talán van is olyan, aki meg is csináltatja. Eltérő színek, régi matricák lenyomata és egy indokolatlan hibrid felirat tanúskodnak a ki tudja hány korábbi tulajdonosról. A legtöbb Swift azonban nem ilyen. Ezen a modellen is rengeteg apró szépséghiba van. Az oldalsó műanyag ajtógumi hiányzik, a motorháztetőn ősrégi matrica maradványai, amit kiszívott a napfény. Kisebb-nagyobb horpadások ajtórányitásból vagy parkolásból származóan. Ez egy használt autó. Használták. Minden nap. Valahogy azonban ez is a bűbáj része. A használtság csak hozzáad a varázshoz. Igazi retro A belső pedig igazi '90-es évek. A mintás szövetülések, az utángyártott, kazettás rádió és a mindent beborító műanyag. Azonban az ülés kényelmes, a rádió, ha recsegve is, de szól és a GLS kivitelnek köszönhetően elektromos ablakemelők, belülről nyitható csomagtartó, állítható fényszórók, központi zár és ami mai füllel igen vicces, fordulatszámmérő gondoskodik a maximális komfortról. Nem mondom, hátul kicsit szűkös a hely, a motorhang százharmincnál kicsit zavaró, nincs légzsák és a gombok fele vagy nem működik, vagy éppen soha nem is működtet semmit, de az autó lassan harminc éves korában is pöccre indul. Nem eszik olajat, nem forral vizet, a fűtés is megy. Másra van szükség? Rengeteg gomb és tekerő. A fele nem is működik. A motortérben egy sima 1,3 literes, négyhengeres benzinmotor található, ami 68 lóerőre képes. Ez igazán nem hangzik soknak, de a 755 kilós össztömegű autót játszi könnyedséggel megmozgatja. Gyors? Nem. Viszont hihetetlenül jól fogyaszt. 6 liter körül eszik vegyes használattal. Megjártam vele Pozsonyt is, ahol négyen ültünk benne, azaz majdnem másfélszeresére nőtt a tömege, és így is, szolid 120-130 km/órás tempónál is 7,5 liter körül fogyasztott. Bár nem sok a hely hátul, négy ember papíron el kell, hogy férjen. A csomagtartó 250 literes, de le lehet dönteni a hátsó üléseket, így kétszeresére nő a pakolható tér. Ez is pontosan az, amit az autó ajánl, nem több, nem kevesebb. A hétvégi bevásárlás, néhány táska vagy dobozok simán beférnek, de ha valaki nagyobb bútort szeretne szállítani, vagy elutazna pár napra a családdal, akkor lehetséges, hogy csalódni fog. Ez egy szaladgálós autó, megbízható és kezelhető. Ahogy mondani szokás, csak tankolni kell. Ide azért befér a bevásárlás. Vagy dobozok. Vagy egy bőrönd. Van hely, na. A Swift harminc év távlatából A Suzuki Swift valóban méltán ismert. Persze, folklórjának része az, hogy ezernyi rendőrségi felvétel, Facebook-hirdetés vagy furcsa történet kapcsán láthattuk, de ezzel jár az, ha valami tucatautó. És a szó jó értelmében. Az, hogy itthon gyártották, szintén hozzátesz. Sokak első megvétele óta a családban tartják, van például az utcánkban egy idős bácsi, akinek kettő is van. Egy könnyen fenntartható autóról beszélünk, ami pontosan azt nyújtja, amit első ránézésre várnánk. Egyszerű megbízhatóságot. Mindent összevetve egy nagyon egyszerű és szerethető autóról van szó. Ezernyi Suzuki Swiftet láttam már életemben, volt köztük nagyon szép, jól karbantartott, forgalmin még átengedhető, szakadt és bontrásra ítélt állapotú is. Gyárit és tuningoltat. Feltűnőt és szolidat. Feketét, fehéret, meggypirosat, rózsaszínt, kékeszöldet. Ezek az oldtimer korú járgányok a mindennapjaink részei, tényleg mindenkinek van valamilyen sztorija ezzel a modellel kapcsolatban. Kis karbantartással is tökéletesek arra, amire építették őket. Harminc év távlatában is azt lehet mondani, hogy mennek, mint a veszedelem. Néha kissé megfontoltan, vagy éppen a belső sávban araszolnak, de mennek. Fenntartom, hogy tíz, húsz vagy akár újabb harminc év múlva is menni fognak.  Képek forrása: a szerző

Új ügyvezető igazgató a rácalmási Hankook-gyár élén

2025.01.19.
,,Megtiszteltetés számomra, hogy hosszú idő után ismét ismét itt dolgozhatok. Bízom benne, hogy ügyvezető igazgatóként is sikerrel kamatoztathatom a közel három évtizedes tapasztalatomat, annak érdekében, hogy továbbiakban is folyamatosan megújuljon, fejlődjön a Hankook prémium abroncsokból álló termékpalettája, és a továbbiakban is kiváló minőségű, megbízható abroncsokkal szolgáljuk ki vásárlóinkat. Ahogyan eddig pályafutásom során, úgy a rácalmási üzem vezetőjeként is erre kívánok koncentrálni. Bizonyos vagyok benne, hogy minden munkatársam partner lesz ebben” – mondta el Lim Ho Taek, a Hankook Tire rácalmási üzemének frissen kinevezett ügyvezető igazgatója. Lim Ho Taek 1995-ben csatlakozott a Hankook Tire-hez. Karrierjét a vállalat kutatás-fejlesztési központjában kezdte Koreában, ahol a teherautó- és autóbuszabroncs területen foglalkozott a különböző gumikeverékek fejlesztésével. Első külföldi megbízatását 2005-ben kapta a Hankook isztambuli irodájában, ahol technikai és minőségi kérdésekben képezte és segítette a vállalat munkatársait és ügyfeleit. A Hankook európai központjában, Neu-Isenburgban, a Hankook műszaki csapatánál töltött ideje alatt 2008-ban részt vett a rácalmási gyár minőségbiztosítási rendszerének bevezetésében, majd különböző technológiai és minőségügyi vezetői pozíciókat töltött be a vállalat európai központjában. 2018-ban kinevezték a szöuli globális központ minőségirányítási osztályának vezetőjévé, 2019-től 2020-ig pedig a vállalati innovációs részleg igazgatójaként dolgozott. 2020-tól alelnöki pozíciót tölt be, először a szöuli, majd a deajeoni üzemben. 2023 végén tért vissza Magyarországra a rácalmási üzem gyártási igazgatójaként. Lim Ho Taek 2024. december 1-én vette át a hazai üzem ügyvezető igazgatói pozícióját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ausztriában is drágult a közlekedés 2025-ben

2025.01.19.
A munkáltatók minden szolgálati céllal megtett kilométer után mostantól 50 centet térítenek meg az autósoknak. A sofőrök utasaikért további 15 centtel számolhatnak. Több támogatás jut a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is: a kerékpáros kilométerelszámolás éves felső határa a korábbi 1500 kilométerről megduplázódik, így 3000 kilometerre nőtt, míg a gyalogosoknál a szolgálati út minimumát egy kilométerre csökkentették. Fotó: klimaticket.at Az autópálya-matricák drágábbak lettek: az éves vinyetta ára most 103 euro 80 cent személyautókra, a 10 naposé 12 euro 40 centre emelkedett. Aki csak egy adott napon hajtana fel az autópályára, annak 9 euro 30 centet kell fizetnie. Fontos tudnivaló, hogy az online vásárolt kéthavi és éves vinyetták csak a vásárlás utáni 18. naptól érvényesek. A Klimaticket szintén többe kerül: a teljes árú éves bérlet ára 1.179 euro 30 cent a kezdvezményesé pedig 884 euro 20 cent. Bécsben tíz centtel emelkedik a parkolás óradíja.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója