Ha haszongépjármű, akkor Ford?

2014.12.29.
Ha haszongépjármű akkor Ford? Erre a kérdésre minden ötödik hazai kishaszongépjármű vásárló igennel felel, a Ford ugyanis 20%-os piaci részesedéssel vezeti a magyarországi kis- és középhaszon-gépjármű piac értékesítéseit. Mindez természetesen nyilvánvalóan nem véletlen: a márka, amely az idei évvel teljesen megújította haszongépjármű kínálatát, elképesztően erős modell portfólióval rendelkezik, amelynek tagja a 2013-as ’Év Pickupja’ díjat elnyert Ranger épp úgy, mind a 2013-as ’Év Haszongépjárműve’ címet elhódító Transit Custom vagy a 2014-es ’Év Haszongépjármű címet megszerző Transit Connect.Érdemes megjegyezni azt is, hogy ez a bravúr korábban egyetlen gyártónak sem sikerült: korábban még senki nem tudta két egymást követő évben elhozni a rendkívül nagy presztízst jelentő nemzetközi elismerést. Ráadásul a márka haszongépjármű kínálatát elismerő számos díj sorába nemrégiben egy hazai cím is bekerült: a Camion Truck&Bus magazin olvasóinak szavazatai alapján a 2,5-3,5 tonnás kategóriában a Ford Transit lett a 2014-es ’Év Haszongépjárműve’ cím birtokosa Magyarországon.Tény, hogy a Transit Courier és a Transit Connect egyaránt szegmensének legalacsonyabb üzemben tartási költségeit produkálja: a 75 lóerős 1.5-ös turbódízel motorral szerelt, Transit Courier 19,71 Ft/km-es, a 95 lóerős 1.6-os turbódízel motorral Transit Connect SWB 22,43 Ft/km-es átlagköltséggel végzett kategóriája első helyén.– A DEKRA tanulmány eredménye a Transit Courier és a Transit Connect esetében is egyértelműen igazolja, hogy a két modell nem csak piacvezető termékjellemzőket, hanem kategória első üzemben tartási költségeket is kínál – hívja fel a figyelmet Nagy András, a Ford magyarországi haszongépjármű értékesítéseiért felelős igazgató.– A Ford magyarországi értékesítéseinek mintegy egyharmadát teszik ki a haszongépjárművek, amelyeknek nagy része vállalatok részére történik, azaz flottaértékesítés. Az elmúlt években egyre inkább megfigyelhető trend, hogy a vállalkozások a beszerzési és amortizációs költségek mellett nagyobb hangsúlyt helyeznek az üzemben tartási költségekre, az üzemanyag-fogyasztásra, szervizköltségekre, ami a haszongépjármű felhasználók esetén fokozottan érvényes – avat be Dalos Attila a Ford magyarországi flottaértékesítési igazgatója.

Vincze Ferenc, Kuti Péter: diadal a Hungaroringen

2014.12.29.
Hétfőn már kora reggel folytatódott a Hungaroringen a Szilveszter Rallye, amely a 16. verseny a viadal történetében. Az már a harmadik gyorsaságin kiderült, idén nem lesz címvédés, ugyanis a tavalyi győztes Turán Frigyes, Zsíros Gábor duó váltóhiba miatt kiesett.A versenyen – melyen majd tízezer néző izgult az utolsó másodpercig – végig a Vincze Ferenc, Kuti Péter duó vívott hatalmas csatát az ifjabb Cseh Vilmos, Németh Gergely kettőssel, mindketten három-három szakaszt nyertek a két nap alatt. A győzelem az utolsó szakaszon dőlt el az előbbi páros javára, mivel Cseh Mitsubishijét egy másik, a közönségnek autózó versenyző nem engedte el, így a hibátlanul száguldó Vinczéék végül a 3,4 másodperces hátrányukat 10,3 másodperces előnyre változtatták.„Nagyot meccseltünk egymással, és sajnálom, hogy végül egy ilyen peches dolog döntött kettőnk között. Bulizni jöttünk, de az első méterektől kezdve eredménycentrikusan versenyeztünk. Nagyon örülök a sikeremnek, és ez a győzelem ugyanolyan büszkeséggel tölt el, mint bármelyik másik korábbi” – jelentette ki Vincze Ferenc, aki korábban szlalom Európa-bajnok is volt, és jövőre az országos bajnokság I. osztályában szeretné bizonyítani a gyorsaságát.Alig lehetett megvigasztalni ifjabb Cseh Vilmost, miután az utolsó szakaszon történtek miatt Németh Gergely navigátorral végül a második helyre szorultak. „Végig nagyon jól mentünk, ott álltunk egy nagy siker kapujában, erre tessék… Ha úgy lettünk volna másodikok, hogy nagy hajrával feljövünk a harmadik helyről, maradéktalanul boldog lennék. Végig komolyan vettük a viadalt, nyerni akartunk. Jövőre mindenképpen visszajövünk, hogy sikerüljön az álmunk” – fogalmazott ifjabb Cseh Vilmos, aki a tervek szerint szintén az ob I. osztályában folytatná 2015-ben.Ifjabb Kiss László viszont hatalmas mosollyal az arcán nyugtázta a célba érve, hogy meglett az eredménye a nagy hajrájának, hiszen Varga Zsuzsanna navigátorral együtt végül sikerült megszerezniük az abszolút harmadik helyet. „Büszke vagyok arra, hogy a tavalyi hatodik helyünk után idén odaértünk a dobogóra, ráadásul mindkét autónk célba ért. Azért Tomi öcsém megmutatta, mit tud az utolsó szakaszon, hiszen amíg én élet-halál harcot vívtam a harmadik helyért, addig ő az általam ledobott, használt gumikon adott nekem négy tizedet. Zsuzsi nagyon jól dolgozott végig, hibátlanul navigált, így teljesülhetett az álmunk ezzel a harmadik hellyel” – árulta el ifjabb Kiss László, akinek öccse, Kiss Pál Tamás végül a 22. lett összetettben, ám ha a hétfői első két szakaszon nem lettek volna technikai gondjai, vélhetően a legjobb tíz között zárt volna.A másik testvérpárbajt ifjabb Ranga László nyerte Péterrel szemben: előbbi a 7., míg utóbbi a 12. pozícióban zárta a 16. Szilveszter Rallye-t. További érdekesség, hogy a kamionos Európa-bajnokságon remeklő ifjú Major Benedek, navigátorával, Váradi Alexandrával megnyerte kategóriája (H7) összetettjét egy Lada VFTS-sel.A 16. Szilveszter Rallye abszolút végeredménye1. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) 41:12.3, 2. ifjabb Cseh Vilmos, Németh Gergely (Mitsubishi Lancer EVO IX) +10,3 mp, 3. ifjabb Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX) +27,5 mp, 4. Vincze Márton, Szedő Csaba (Mitsubishi Lancer EVO IX) +31,4 mp, 5. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +35,9 mp, 6. Matics Mihály, Viczena Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +41,4 mp.A verseny teljes végeredményét – kategóriánként – megtekintheti mindenki a rallylive.hu portálon.

Autólopás! CRE-228 Opel Vectra

2014.12.29.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: CRE-228-Gyártmány: Opel-Típus: VECTRA 1,6 i-Kivitel: SZEDÁN-Gyártási év: 1992-Motorszám: c16nz02s85735-Alvázszám: v0L000087N5329102-Szín: zománckék-Lopás időpontja: 2014 december 29-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Thököly út 97-101.

Autólopás! ER BL 14 VW Touran - fekete

2014.12.29.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (német): ER BL 14-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Touran-Gyártási év: 2007-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 december 27-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Vérhalom u. 33/c-Megjegyzés: Német rendszám.

Autólopás! 9B9 5786 Skoda Octavia kombi - antracitszürke

2014.12.29.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (cseh): 9B9 5786-Gyártmány: Skoda-Típus: octavia tdi-Kivitel: kombi-Gyártási év: 2010-Motorszám: ACBXEX01-Alvázszám: TMBGS61ZXB2032633-Szín: antracitszürke-Lopás időpontja: 2014 december 28-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Zilah u 2-Megjegyzés: CZ rendszámos kombi sötétszürke octávia, igen jó állapotban, enyhe sérülés a jobb küszöb hátsó részén, tolatóradaros hátsó lökhárító nem gyakori,

Sencsenben is már csak sorsolás vagy árverés útján lehet új autót venni

2014.12.29.
A több mint 10 millió lakosú Sencsen már a hetedik a kínai nagyvárosok sorában, amelyek az elviselhetetlen szmog és a forgalom csigalassúsága miatt korlátozzák az üzembe helyezhető autók számát. A McKinsey tanácsadócég szerint 2020-ra Kínában több mint húsz városban haladja meg az autósűrűség az egy kilométernyi útszakaszra jutó 250 gépkocsit, ami további városokat késztethet hasonló korlátozások bevezetésére.Legutóbb idén a kelet-kínai Hangcsou szabott felső határt az évente forgalomba hozható autók számának, és már hosszabb ideje hasonló korlátozás van érvényben Pekingben és Sanghajban is. Megfigyelők szerint a szaporodó korlátozások arra késztethetik a kínai autógyárakat, hogy a gyérebben lakott nyugat-kínai tartományokban keressenek piacot termékeiknek.

Növelte tehergépjármű-eladásait a Daimler

2014.12.29.
Az évet a Daimler előreláthatólag közel 500 ezres értékesítéssel zárhatja a tavalyi 484 ezer után. Észak-Amerikában 19 százalékkal, Japánban 16 százalékkal növelte tehergépjármű eladásait a cég. Kínában négy százalékkal csökkentek a Daimler eladásai, Latin-Amerikában egyötödével, Európában pedig 11 százalékkal kevesebb járművet adott el idén, mint tavaly.Wolfgang BernhardA Daimler konszern forgalmának mintegy negyedét a haszongépjármű-gyártás adja. A Daimler haszongépjármű részlegének igazgatója, Wolfgang Bernhard a Reuter hírügynökségnek adott interjúban konkrét értékesítési tervet nem mondott 2015-re, óvatos bizakodásának adott hangot viszont az eladások várható alakulását illetően.

A régiek mellett az új matricatípusok is elérhetők lesznek január elsejétől

2014.12.29.
- Az újév első napjától a megszokott időalapú matricák mellett (10 napos, havi, éves) az autósok az új megyei matricát is megvásárolhatják - áll a szakminisztérium közleményében. A megyei matricával egy megye gyorsforgalmi útjai rendkívül kedvező, évi 5 ezer forintos áron használhatók. Az új matricatípus január 1-től 1500 helyen lesz elérhető az autósok számára.A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél az útdíjszedési rendszerek 2015. január elsejétől esedékes változásaihoz szükséges informatikai fejlesztés a tervezett ütemben halad. A korábbiak mellett a megyei matrica és más új matricatípusok (D2, U) a szokott értékesítési csatornákon válthatók meg: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatain, az ematrica.autopalya.hu oldalon valamint a viszonteladók jelentős részénél (pl. benzinkutakon).A megyei matrica 2015. január 1-től 1500 értékesítési ponton válik elérhetővé, ezek listája 2014. december 31-től megtalálható a nemzetiutdij.hu oldalon. Február 1-től minden korábbi értékesítési ponton meg lehet majd vásárolni az új matricákat. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik az újonnan díjkötelessé váló szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak.A rendszeres autópálya-használat egy megyében a korábbi közel 43 ezer forint helyett a jövő évtől mindössze 5 ezer forintba kerül, így a munkahelyükre ingázók, az akár több megyényi távolságból pl. a fővárosba autózók kiadásai a töredékükre csökkennek. Az autósok egyéni kalkulációik alapján mérhetik fel, hogy maradnak a számukra bevált szolgáltatásoknál, vagy az új alternatívával élve csökkentik úthasználati költségeiket. A személygépkocsikra jelenleg is elérhető matricatípusok ára egyébként három éve változatlan, és januártól sem emelkedik.Korábban írtuk:Kurucz Éva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ismeri az elfogadott kormányrendelet tartalmát, a rendszer január 1-jétől esedékes változásaihoz szükséges, egyébként kis léptékű informatikai fejlesztés folyamatosan zajlik, a tervezett ütemben halad. 2015. január 1-jétől - azaz csütörtöktől - az új matricatípusok hozzáférhetővé válnak - közölte a szóvivő, kijelentve: "nem lesz csúszás".Korábban írtuk:– A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni – írta a Magyar Nemzet.Az újság hétfői cikkében emlékeztet: a kormányrendelet tervezete szerint autónként évente 5000 forintba kerül a megyehatáron belül használható matrica, amelyet sokaknak már január elsejétől igénybe kellene venniük. Különösen azoknak érdekes ez, akiknek például a fővárosba járásért eddig nem kellett fizetniük. Még nem tudni azonban, mikortól lehet az újfajta matricát megvásárolni.A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján vasárnap még semmi nem utalt a változásra. A benzinkutaknál is azt közölték, arra készülnek, hogy január elsején a jelenleg kaphatók mellett árulják majd a megyei matricát is, de a pontos szabályokról még nem kaptak tájékoztatást.

Szilveszter Rallye – a Vincze Ferenc, Kuti Péter duó áll az élen

2014.12.29.
Vasárnap egy gyorsasági szakasszal megkezdődött a Hungaroringen a Szilveszter Rallye, amely a 16. verseny a viadal történetében. A rekordmezőnyből a leggyorsabban egy Mitsubishi Lancer EVO IX R4-es volánja mögött Vincze Ferenc – Kuti Péter navigálásával – teljesítette a 7,5 kilométert. (A japán márka egyébként uralta a napot: az első tíz helyből kilencet ugyanis Mitsubishit vezető pilóta szerezte meg.)Jól ment a Lancer Vinczéék alattA második helyen a Balogh János, Holczer Dávid, míg a harmadikon a Botka Dávid, Mihalik Péter kettős végzett. A címvédő Turán Frigyes egyelőre a hetedik helyen várja a folytatást Zsíros Gábor oldalán, míg az abszolút magyar bajnok Kazár Miklós, Szőke Tamás duó nyolcadikként zárta a szakaszt.Az igencsak hideg idő ellenére több ezer ember figyelte az esti sötétségben rendezett száguldozást. Az utolsó célba érkezett versenyző után egy Pazar tűzijátékkal zárult a vasárnapi versenynap. Folytatás hétfőn.A 16. Szilveszter Rallye hétfői időterve2. gyorsasági szakasz 8 km 7:43 (első autó) – Hungaroring külső3. gyorsasági szakasz 7,5 km 7:56 (első autó) – Hungaroring belsőSZERVIZ4. gyorsasági szakasz 8 km 10:59 (első autó) – Hungaroring külső5. gyorsasági szakasz 7,5 km 11:12 (első autó) – Hungaroring belsőSZERVIZ6. gyorsasági szakasz 8 km 13:45 (első autó) – Hungaroring külső7. gyorsasági szakasz Superfinal 7,5 km 13.58 (első autó) – Hungaroring belső

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója