Meghalt Bencze Tibor

2025.11.21.
Bencze Tibor  első szakmai végzettségét 1966-ban jogelőd intézményünkben, Budapesten, az Újhegyi úton működő Felsőfokú Gépjármű-közlekedési Technikumban szerezte. 1967-ben lett az alma mater munkatársa, s 2005-ig aktívan vett részt a gépészmérnök-jelöltek képzésében. Fél évszázada, 1975-ben az Újhegyi úti  Gépjármű-közlekedési Tagozat Győrbe, a Szigetköz természeti értékeit megjelenítő, látványosan épülő révfalui kampuszra költözött. A tagozat a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Gépész Intézeteként folytatta munkáját. Az oktatási tevékenység az autó- és vasútgépész szakok mellett 1976-ban a győri RÁBA Magyar Vagon- és Gépgyárral kialakított szoros együttműködéssel, a járműgyártási képzéssel bővült. Az elméleti oktatás gyakorlati ismereteinek forrását, terepét Győrben a jelentősen modernizált, új együttműködésekkel gazdagított laboratóriumok jelentették. Bencze Tibor friss gépészmérnökként a gépjárműszerkezetek üzemeltetésének, fenntartási kérdéseinek az intézményen belül és kívül elismert szakembere lett. Naprakész, szemléletesen átadott szakmai ismeretei gépészmérnök-jelöltek generációinak jelentettek szilárd és alapos mérnöki felkészültséget. A győri gyakorlati mérnökképzésben, különösen a járműszerkezetek fenntartásával foglalkozó szakemberek karrierépítésében meghatározó ismeretkört jelentett Bencze Tibor labormérnöki, laborvezetői munkája - írta méltatásában az egyetem.  

Minden, amit a bécsi karácsonyi vásárokról tudni érdemes

2025.11.21.
Fotó: www.wien.info.hu A bécsi advent idén is varázslatos élményeket kínál: november folyamán sorra nyitják kapuikat a karácsonyi vásárok, összesen 14 helyszínen több mint 900 standdal várják a látogatókat. A város különböző vásárai mind-mind saját, egyedi hangulatot és programkínálatot nyújtanak. Tradíciók és újdonságok A szezont november elején a Schönbrunni kastély karácsonyi vására indította. A hagyományos attrakciók – mint az óriáskerék, a körhinta és az ismert jégpálya – mellett idén szénalabirintussal bővült a kínálat. Ezt követte a Stephansplatzon található karácsonyi falu, amely lenyűgöző környezetével vonzza a látogatókat. A Bécsi Egyetem Campusán rendezett karácsonyi vásárban új attrakciók is várják a vendégeket: varázsshow-k, fényekkel kivilágított meseösvény és különböző körhinták. A diákokra is gondoltak: minden kedden a „Student X-Mas Tuesday" keretében a puncs kedvezményes áron fogyasztható. A vásárszezon fénypontjai November 14-én egyszerre nyolc karácsonyi vásár nyitotta meg kapuit, köztük a nagy népszerűségnek örvendő Spittelberg, Rathausplatz és Bécsi Egyetem Campus és ekkor nyitott meg a város egyik legrégebbi vására, a Belvedere is. A teljes szezon november 21-én a Karlskirche előtti művészeti advent vásárral indul, ezzel hivatalosan is megnyílik a város összes 14 karácsonyi vására 911 standdal. Újdonságok és különleges helyszínek Újdonságként idén a látogatók élvezhetik a Riesenradplatz téli vásárát, valamint a Böhmischer Prater „Winterzauber" hangulatát, távol a turisták forgatagától. Egyedülálló esemény lesz az „All you can Eat & Drink" karácsonyi vásár a Prater főutcáján, ami teljesen új élményt ígér. Klasszikusok amik ideiglenesen szünetelnek Idén nem nyit a MuseumsQuartier és a Maria-Theresien-Platz vására, mivel az építkezések miatt ezek a helyszínek felújítás alatt állnak. A nagy múzeumok bejáratait akadálymentesítik, és a MuseumsQuartier nagy udvara is megújul. A jégpálya viszont idén is várja a látogatókat, a MuseumsQuartier előtti téren. Ugyancsak elmarad a Palais Liechtenstein adventi vására, amely sok bécsi számára a karácsonyi időszak meghatározó része volt, a szervezők gazdasági okokkal indokolták a döntést.      

A Xiaomi feljavította idei autókiszállítási előrejelzését

2025.11.20.
A Lei Jun vezérigazgató arról számolt be, hogy idén 400 ezerre növelik a kiszállítandó járművek számát, miután a 350 ezres eredeti éves tervet a héten teljesítik. A Rekordot döntő Xiaomi A Xiaomi a harmadik negyedévben rekordszámú, 108 ezer 800 járművet szállított ki. Az elektromos járművekkel és mesterséges intelligenciával foglalkozó részleg 700 millió jüan (98 millió dollár) nyereséget termelt július-szeptemberben. A Xiaomi csütörtökön az 500 000. elektromos járművének piacra dobását ünnepelte. A cég tavaly április elején kezdte meg SU7 sportos elektromos autója kiszállítását. Nyár elején írtuk, hogy a Xiaomi elektromos autókkal foglalkozó üzletága (Xiaomi EV) történelmi mérföldkövet jelentett be: az SU7 Ultra szériamodell 7:04,957 perces eredménnyel beállította a leggyorsabb köridőt az elektromos, E-szegmensű járművek kategóriájában a Nürburgring Nordschleifén. Az opcionális pályacsomaggal felszerelt Xiaomi SU7 Ultra már első próbálkozásra beállította a rekordot a Zöld Pokolban, és ezzel a nagyteljesítményű elektromos járművek vitathatatlan éllovasa lett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Posta abszurd találmánya riadalmat kelthet sok családban

2025.11.20.
Az olasz Posta, a Poste Italiane, által kifejlesztett jármű első ránézésre egy bukásra ítélt koncepció, a gyerekjáték kategóriában. Azután, ha több időt szánunk a részletekre, láthatjuk, hogy nincsenek rajta sem szélvédők, sem ablakok. Tehát, hiányzik róla mindaz, ami a vezetéshez elengedhetetlen (még a játékautókon is). Mármint, a hagyományos vezetéshez, ami megköveteli az embert a volánnál. De ehhez nem kell személyi erőforrás. Az olasz posta színeiben tündöklő, élénksárga csodabogár ugyanis egy önvezető, elektromos microcar.   BOXi a neve és levelek, valamint csomagok kézbesítésére tervezték. Teherbírása eléri az 500 kg-ot. A drive-by-wire technológia jegyében elektronikus jeleket használ funkcióinak vezérlésére, mint például a kormányzás, a fékezés és a gyorsulás, a hagyományos mechanikus vagy hidraulikus csatlakozások helyett. (Ez a technológia nagyobb pontosságot, üzemanyag-hatékonyságot és integrációt tesz lehetővé a fejlett vezetéstámogató rendszerekkel és az autonóm vezetéssel. Ugyanakkor aggályokat vet fel a kiberbiztonsággal és az elektronikus rendszer meghibásodása esetén az ellenőrzés teljes elvesztésének lehetőségével kapcsolatban.) BOXi jelenleg a tesztelési fázisban fut, amely során a kis sebességű manőverekre és az érzékelők kalibrálására összpontosítanak egy ellenőrzött környezetben a Modena Innovation Hub-ban, ezután kipróbálják a járművet egy 600 méteres városi útvonalon, hogy dinamikusabb forgatókönyvben szimulálják a teljes szállítási áramlást. Forrás: insideevs.it  

Néhány év alatt 30 százalékkal nőtt a vállalati járműflották költsége Európában

2025.11.20.
Kiemelték, a növekedés hátterében több, egymást erősítő piaci tényező áll. Az új járművek beszerzési ára 2020 óta átlagosan 15-25 szálékkal emelkedett, ami már önmagában megemelte a flották induló költségszintjét. Ezzel párhuzamosan a finanszírozási és lízingdíjak a kamatok változásával 2-4 százalékponttal nőttek, érezhetően megterhelve a havi kiadásokat. Az energiapiac volatilitása tovább fokozta a költségnyomást, az üzemanyagárak 2020-hoz képest 20-35 százalékkal magasabb szinten stabilizálódtak, míg az üzleti áramtarifák időszakonként 30-60 százalékos emelkedést mutattak. A használtautó-piac ingadozó maradványértékei további kockázatot jelentenek, akár 10-15 százalék eltérés is előfordulhat a szerződéses ciklus végén, ami jelentősen befolyásolhatja a teljes életciklusra vetített költségeket. Agárdi Marianna, az Arval Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban stabilnak és kiszámíthatónak tartott költségtételek ma már folyamatos változást mutatnak, ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a költségszerkezet átláthatóságára és a valós idejű adatelemzésre. Ez nem csupán operatív flottakezelési kérdés: a mobilitás mára stratégiai pénzügyi tényezővé vált, amely közvetlenül befolyásolja a vállalati döntéshozatalt és a hosszú távú üzleti tervezést is. A közleményben részletezték, hogy a TCO-növekedés különösen erősen érinti azokat a szervezeteket, amelyek nagy futásteljesítményű vagy regionális, logisztikai feladatokra használt flottát üzemeltetnek. A jelentés arra is rámutat, hogy míg az autófenntartás költségei a magántulajdonú járművek esetében is érezhetően emelkedtek, a TCO emelkedés mértéke és hatása elsősorban a vállalati flottáknál mérhető pontosan, ahol a finanszírozási modellek, a maradványérték-kockázat és az energiaárak közvetlenül beépülnek az üzemeltetési szerződésekbe. Az Arval Mobility Observatory tanulmánya 2020 és 2025 közötti flottaköltség-adatok, piaci mutatók és makrogazdasági trendek elemzésén alapul, az Európai Unió és az eurózóna országaiból származó statisztikákra és piaci mutatókra épülnek. A TCO modellek számítása a Eurostat, az Európai Bizottság Energetikai Főigazgatósága, valamint európai autópiaci indexek adatait használja.  
Címkék: 

Itt a Hilux kilencedik generációja, hidrogénnel is táplálkozik

2025.11.20.
A japán gyártó minden eddiginél szélesebb hajtáslánc-kínálattal dobja piacra a patinás modellcsalád legfiatalabb sarját: a klasszikus dízel és benzines motorok mellett immár elérhető lesz a 48 voltos hibrid, a tisztán elektromos (BEV), sőt, hidrogén változat is. Az új Hilux megjelenése a Tough and Agile formanyelvet követi, amelyet szögletes vonalak és határozott élek jellemeznek. Az elektromos változat különleges hűtőrácsot, egyedi könnyűfém felniket, valamint új hátsó és oldalsó fellépőket kapott. A modell kizárólag dupla kabinos kivitelben lesz elérhető, négy teljes értékű ajtóval. A belső tér modernizálása jegyében új középkonzol, 12,3 colos digitális műszerfal és akár ugyanekkora érintőképernyős multimédiás rendszer várja a vezetőt. A hátsó utasok számára vezeték nélküli töltés és USB-portok állnak rendelkezésre. A terepüzemmódok és az összkerékhajtás vezérlői egy helyre kerültek, a könnyebb kezelhetőség érdekében. A Hilux történetében először elektromos szervokormányt kapott, ami pontosabb irányíthatóságot, jobb manőverezhetőséget biztosít egyenetlen terepen. A vezetéstámogató rendszerek kínálata is bővült, a felszereltségtől és a piac igényeitől függően. Az év végén piacra kerülő elektromos Hilux megőrizte elődje strapabíró, terepre optimalizált alvázát, és külön védelmet kapott az akkumulátor a sérülések és a víz ellen. Érdekesség, hogy a gázlómélység megegyezik a belső égésű motorral szerelt változatéval. A Multi-Terrain Select rendszer révén az elektromos Hilux képes alkalmazkodni a különféle terepviszonyokhoz, a fékrendszer és a nyomatékszabályozás segítségével. A hajtáslánc egy 59 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorra épül, amely két tengelyen keresztül biztosít állandó összkerékhajtást: az első tengelyen 205 Nm, a hátsón 268,6 Nm nyomaték áll rendelkezésre. A WLTP szabvány szerinti a hatótáv körülbelül 240 kilométer. A 48 voltos lágyhibrid változat gyártása 2026 tavaszán indul. A rendszer egy 2,8 literes dízelmotorra épül, amelyhez egy motor-generátor, egy inverter és egy lítium-ion akkumulátor társul, amely a hátsó ülések alatt kapott helyet. A jármű akár egy tonna rakományt is szállíthat, és 3,5 tonnás utánfutót képes vontatni. A hibrid komponenseket extrém körülményekre tervezték: a motor-generátor elhelyezése lehetővé teszi a 0,7 méter mély gázlók biztonságos átszelését. Digitális kijelzők segítik a vezetőt a nehéz terepen való közlekedésben, míg a panoráma kamerarendszer a pontos parkolást és manőverezést támogatja. A belső égésű motorok továbbra is fontos szerepet játszanak a Hilux kínálatában. A 2,8 literes dízel fokozatosan leváltja a korábbi 2,4 literes változatot, miközben a 2,7 literes benzines motor is megmarad a palettán. A Toyota 2028-ra tervezi a hidrogén üzemanyagcellás Hilux bevezetését, amely a vállalat hosszú távú céljait tükrözi a tiszta energiaforrások terén. A japán gyártó hisz abban, hogy a hidrogén kulcsszerepet játszhat a fenntartható mobilitás jövőjében. A Hilux első generációja 1968-ban jelent meg Japánban, és azóta a modell nyolc generáción keresztül fejlődött, vagyis a globális autópiac ritka matuzsálemének mondható.  A Hilux Ausztráliában évek óta a legnagyobb darabszámban eladott jármű, Afrikában és Dél-Amerikában is legendásan megbízható terepjáróként tartják számon, de Európában is előszeretettel használják a mezőgazdaságban és az iparban.
Címkék: 

Erős harmadik negyedévet zárt a Schaeffler

2025.11.20.
A Schaeffler-csoport honlapján közzétett adatok szerint a vállalat bevétele 5,826 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, ami árfolyamhatásoktól megtisztított bázison 1,3 százalékos éves szintű növekedést jelent. A rendkívüli tételek előtti EBIT (kamatfizetés és adózás előtti eredmény) 264 millió euróra emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakában elért 206 millió euróról. A rendkívüli tételek előtti EBIT-árrés 4,5 százalék volt az egy évvel korábbi 3,5 százalék után. A Schaeffler csoport 2025-re 23-25 milliárd eurós árbevételre, valamint 3-5 százalékos, rendkívüli tételek előtti EBIT-arányos nyereségre számít. A jelentés szerint 2025. szeptember 30-án a vállalat alkalmazottainak száma világszerte 112 035 fő volt, szemben a tavaly év végi 115 055-tel. A vállalatcsoport több mint 250 telephellyel rendelkezik 55 országban. A Schaeffler a világ egyik legnagyobb családi vállalata és Németország egyik leginnovatívabb vállalata - olvasható a vállalat honlapján.  

Jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet a cserbenhagyó autós

2025.11.20.
Dobó Dénes közölte, határozatával a törvényszék helybenhagyta a Püspökladányi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt kiszabott elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ügy lényege szerint a vádlott érvényes gépjárművezetői engedély hiányában - mivel őt a Püspökladányi és a Hajdúszoboszlói Járásbíróság is jogerősen eltiltotta a közúti járművezetéstől - 2022 júniusában személygépkocsival közlekedett Püspökladány lakott területén kívül, a 4-es főúton, Debrecen felől Karcag irányába. A vádlott a gépkocsiban egyedül tartózkodott, a járművel neki felróható okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol gépjárműve bal első része frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárral. Az ütközést követően a személygépkocsi kissé balra tartva tovább sodródott a bal oldali útpadka irányába, ahol jobb első részével nekiütközött a sértett motorját követő, mögötte szabályosan közlekedő másik motorkerékpár elejének - tájékoztatott a szóvivő. A közlemény szerint az ütközések következtében a vádlott járműve megpördült, majd megállt, a motorkerékpárok az út melletti árokba hajtva felborultak. A balesetet követően a vádlott kiszállt a személygépkocsiból, és a helyszínről futva, ismeretlen helyre távozott anélkül, hogy segítséget nyújtott volna. A baleset következtében az egyik motoros a helyszínen életét vesztette, míg a másik nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett - írta a bírósági szóvivő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új MAN autóbuszok állnak forgalomba Budapesten

2025.11.20.
A Budapesti Közlekedési Központ által megrendelt és az ArrivaBus által üzemeltetett járművekből összesen 24 kezdi el a munkát a következő napokban; az új buszok többek között a belvárost átszelő 105-ös vonalon szolgálják a fővárosban közlekedők kényelmét. Kifejtették, hogy a MAN Lion’s City 12C buszok 27 kényelmes ülőhellyel és tágas belső térrel rendelkeznek; a háromajtós, alacsonypadlós, légkondicionált járművek a legmodernebb utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve, nagyfelbontású külső LED-kijelzők és belső, színes TFT-monitorok segítik az utazók tájékozódását. A járművek megfelelnek az Euro VIe környezetvédelmi normának, amely az Európai Unió egyik legújabb és legszigorúbb kibocsátási szabványa, azaz jelentősen csökkentik a károsanyag-kibocsátást és a zajterhelést. Az új buszok teljes hosszban alacsonypadlósak, a második ajtónál rámpával rendelkeznek, és tágas multifunkcionális teret alakítottak ki a kerekesszékkel, vagy babakocsival közlekedők számára. A buszok kommunikálnak a látássérültek közlekedését segítő távirányítókkal, az utastéri jelzőgombokat pedig Braille-írással látták el - tájékoztattak. Közölték azt is, hogy az automata ajtóvezérlés és az infraérzékelők sem hiányoznak a MAN Lion’s City 12C buszokról, amelynek ajtói élvédelmi rendszerrel is rendelkeznek, hogy biztonságosabbá tegyék az utascserét, ennek köszönhetően nem fordulhat elő, hogy bárkit odazárjon az ajtó. A teljes utasteret kamerarendszer felügyeli a biztonságos utazás érdekében, a beépített utasszámláló szenzorok pedig pontosabb forgalmi adatokat szolgáltatnak. A modern autóbuszok a legújabb közlekedésbiztonsági technológiákkal is felszereltek: holttérfigyelő rendszer, tolatókamera, éberségfigyelő, táblafelismerő és gyalogosvédelmi asszisztens segíti a járművezetők munkáját - áll a közleményben.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója