Jet-ski, Dunaharaszti, Jet-power, női futam 1

2015.06.02.
Galéria képek: 

Mesél a szakértő – Ennek a fele sem tréfa

2015.06.02.
Még áprilisban jelent meg lapunk hasábjain a Mesél az eladó című írásunk. Ebben megígértem, hogy bővebben is kifejtem a Renault Master ügyet, vagyis, hogy hogyan lesz egy csaknem 150 ezer km-t futott autóból majdnem 75 ezres kocsi. Már az újfajta kivitel - pofás Kell egy autó Közeli jó barátom évekkel ezelőtt úgy döntött, megcsinálja a saját vállalkozását. Asztalosműhelyt nyitottak, és a bolt szépen lassan fel is futott. Egy régi, „kikémélt” T4-es Transporterrel oldották meg a fuvarokat, gyakran a külföldieket is. Hiába volt a T4-es leharcolt, egy nap hajnalán lába kelt a parkolóból Dunakeszin. Persze a kocsinak se híre, se hamva, a bolt viszont igényelte a szállítási kapacitást. Körbejárták a lehetőségeket, a hitel opciókat és elkezdték nézegetni az autókat is. Ha már mindenképpen beszerzés van, akkor olyan autót szerettek volna, amely hosszútávon is megbízható, néhány lépéssel korszerűbb, mint a régi Volkswagen, és sokáig nem kell majd nagyobb összegekért javíttatni. Mivel hitelt mindenképpen fel kellett venniük, már nem akartak azon spórolni, hogy magasabb km-es kocsit szereznek be. A kiszemelt példány A típusok közötti keresgélésben végül a Renault Master – Opel Movano típuspár mellett tették le a voksukat, amely kapható megfelelő méretű dobozzal – hiszen fontos volt a hosszú raktér a cég profilja miatt. A piacon a Movano-k eléggé alulreprezentáltak, maradt a francia márka által gyártott verzió, a Master. 2,3 literes dCi motor 125 lóerővel, középmagas és a négy közül a harmadik leghosszabb kivitel. A Budapest XVI. kerültében található kereskedésben több alkalmas modellt is árusítottak, mindet hasonló 70-80 ezer km közötti futással. Jó hosszú, jó magas (L3H2) A kereskedésben segítőkészek voltak. Átvállaltak a hitelügyintézéstől az átírásig minden adminisztratív teendőt és az autó napokon belül munkába tudott állni. A vevő – tudatos vásárló lévén – be is vitte a szervizbe, hogy biztos, ami biztos nézzék át a kocsit. A márkaszervizben lekérdezték a járművön eddig elvégzett karbantartásokat is, és akkor jött az első meglepetés. Nem teljesen laikus vevő Mivel a vevővel annak idején együtt koptattuk az iskolapadot, tudom, hogy ő is konyít azért a kocsikhoz. Így ellenőrizte például az abroncsok kopottságát és a gyártási idejüket is. Tény, hogy a gumik állapota alapján hihető volt a futásteljesítmény. Megnézte még az ülések, a kormány és a gombok kopottságát, de semmi nem utalt rá, hogy a 74.000 km ne lenne valós. Még a motorja is szépen jár szerencsére, ami nem is csoda, hiszen hordták szervizbe, máris mondom hogyan. A DOT szám elárulja mikor készült az abroncs - stimmelt. A tulajdonos tudhatja, a vevő nem A márkaszervizekben a legtöbb esetben elérik a márka világszerte egységes rendszerben nyilvántartott adatait, köztük az olajcsere szervizek-nél beírt futásteljesítmény adatokat. Barátomat immár tulajdonosként ki is szolgálták ezekkel az információkkal. Megnyugtatták, hogy minden rendben, a kocsit rendszeresen hordták a karbantartásokra – 10 alkalommal. Nem volt őszinte a tulajdonos mosolya, mert a fenti adatokból az következik, hogy a kocsi valahol a 150.000 km környékén járhat, a vételkor leolvasott hetvennégyezer kilométer helyett. Aki ismeri a dCi motorok lelkivilágát, az tudja, hogy 150.000 km után minden gondmentes nap ajándék. Persze ez sincsen kőbe vésve, a nagynyomású befecskendezők (vagyis a porlasztócsúcsok) általában ilyen futásteljesítmény után kezdenek fáradni. A porlasztócsúcs, ha meghibásodik, jobb esetben javítható és akkor még kihúzza egy darabig, rosszabb esetben azonnali cserét igényel, és sajnos a precíz alkatrész ára is elég „precíz”: Százezer forint környékén alakul és négy darab van belőle… Egy jól felszerelt darab: még zsinór nélküli kihangosító is van benne Egyéb furcsaságok Az átverés biztos tudatában a vevő persze visszamehetne reklamálni a kereskedőhöz, de papírok alapján az eladó személye nem volt annyira egyértelmű. Az adás-vétel pillanatában jó sok papírt kellett aláírni. Voltak ugye a hitelezéshez szükséges papírok, a szerződés és még valami. A még valami egy olyan papír volt, amelyben a vevő hozzájárul ahhoz, hogy a hitelösszeget ne az a (jogi) személy kapja, akitől a járművet megveszik, hanem egy másik. Hogy ez a csere milyen jogcímen történt, azt ne kérdezzék, mert nem tudom. A lényeg, hogy a reklamáció így már nem annyira egyszerű, hiszen akitől vettük, annak nem fizettünk és fordítva. Ügyvéd legyen a talpán, aki ezt majd kibogozza. A szervizkönyv A kocsit vezetett szervizkönyvvel együtt árulták. Igen ám, de a szervizkönyv nem volt jelen az átvétel pillanatában. Éppen nem találták, vagy nem is tudom mi történt vele, de azt mondták, ahogy előkerül, szólnak. Nem szóltak, de a tulajdonos visszament és kérte a dokumentumot. Érdekes lett volna összevetni a márkaszerviz által megadott futásteljesítményekkel. Végül kerítettek valami szervizfüzetet és átadták a tulajdonosnak. A tulaj még ott belenézett a füzetbe és kiszúrta, hogy a füzetben lévő járműazonosító (alvázszám) nem egyezik meg a kocsiéval, úgyhogy azonnal reklamált. (Kár, hogy nem maradt a kezében a dokumentum, mert azért az még egy adu lenne a kezében.) Visszavették a füzetet, hogy biztosan összekeverték valamelyik másik autóéval, de a sajátja csak nem került elő. Andris, rá tudtok nézni? Amikor a sötét fellegek egész hada sorakozott fel a fejük felett, felkerestek, hogy a kocsiból próbáljuk meg kiolvasni a tárolt futásteljesítményeket. Februárban járt bent nálam az autó, amellyel akkorra már mentek vagy ezer kilométert. A vizsgálat pillantanában ezt mutatta a km-óra Rátettük a diagnosztikát. Rövid kutatás után meg is mutatta a kocsi valószínűleg igaz futásteljesítményét. Az aktuálisan kijelzett 75.229 km-t két helyen ellenőriztük le a jármű komputerében. A jármű műszercsoportja által tárolt érték a diagnosztikával is megegyezett, de a motorvezérlésben (és más helyeken is) elfelejtették manipulálni a rendszert, így gyorsan kiderült az igazság: az autóban 149.136 km volt éppen. Felül a műszerből, alul a vezérlőegységből kiolvasott érték - nem egyeznek. Nagyon nem. Ha nem látszana rendesen a képen, a vezérlőegységben tárolt futásteljesítmény 149.136 km! Térjünk kicsit vissza akkor az abroncsokra. A 150 ezer km mindenképpen nyomott hagyott volna a gumikon, tehát azokat megfelelő profilmélységű kerekekre kellett cserélni az eladás előtt. Figyelni kell még arra is, hogy a gyártási idő (DOT szám) megfeleljen a kocsi forgalomba állítás időpontjának. Megfelelt. Ügyes. A profilmélység is megfelelő Mindez megelőzhető Kérdeztem a barátomtól, hogy miért nem a vásárlás előtt kerestek meg? A válasz persze az volt, hogy nem volt idő ilyesmire, mert gyorsan kellett a kocsi. Ez a vizsgálat nagyjából 10 percet vesz igénybe, az átverés miatt pedig, azóta is álmatlan éjszakák, szervizekbe és kereskedésbe járás viszi a drága időt és persze a pénzt is. Megint csak oda tudok kilyukadni, hogy a használtautó vásárlás nem játék, és sajnos hazánkban nagyon egyszerű a csalók hálójába akadni. Legyünk okosabbak és vizsgáltassuk át még a vásárlás előtt a hőn áhított csodát.

Negyedével csökkent a tehergépkocsi-balesetek száma

2015.06.02.
A közúti áruszállításhoz kapcsolódó túlvezetés visszafogása és a törvényben szabályozott pihenőidő betartásának biztosítása érdekében 2006 óta az Európai Unió rendeletben írja elő a sofőrök vezetési idejét rögzítő digitális tachográf használatát a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek számára. Az 561/2006EK rendelet bevezetése előtt az Európai Unió területén a tehergépjárművek által okozott közúti balesetek száma évről évre emelkedett. A szabályozás életbelépését követően ez a negatív trend megfordult: az Európai Bizottság adatai alapján 2006 óta jelentősen, közel 25%-kal csökkent az ilyen jellegű káresemények száma. A járművezető vezetéssel, illetve pihenéssel töltött idejét elektronikus úton rögzítő digitális tachográf használata számos kötelezettséggel jár a szállítmányozó vállalatokra és a járművezetőkre nézve egyaránt. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a tachográfhoz tartozó sofőrkártya adatokat 28 naponta, a tachográf memóriaadatok pedig 90 naponta kell letölteni. Ehhez azonban a járművezetőknek hosszú, több száz vagy ezer kilométeres, amúgy felesleges utakat kell megtenniük, sok esetben rakomány nélkül. Ezek a kitérők jelentős üzemanyagköltséggel, a járműkapacitás csökkenésével és a környezetet terhelő károsanyag-kibocsátással járnak. A digitális tachográf adatok távoli letöltése és a feleslegesen megtett utak kiküszöbölése érdekében fejlesztett ki a WebEye egy innovatív telematikai megoldást, az eTachograph-ot. A hazai fejlesztésnek köszönhetően lehetővé vált a sofőrkártyán, illetve a tachográfban tárolt adatok távoli letöltése Európa bármely pontjáról, így a járművezetőknek már nem szükséges hosszú utakat megtenniük az adminisztrációs kötelezettségek teljesítése érdekében. A fuvarozó vállalatok emellett bármikor információt kaphatnak a sofőrök hátralévő vezetési és pihenőidejéről, illetve a rendszer azonnali riasztást küld a megengedett vezetési idő túllépéséről. Ennek köszönhetően megelőzhetővé váltak a túlvezetés miatt bekövetkezett balesetek, és ez igazolhatóan hozzájárult a közlekedésbiztonság javításához. A túlvezetésnél is nagyobb problémát jelent napjainkban a sebességhatár túllépése. A hazai utakon bekövetkezett balesetek harmadát, mintegy 33%-át a gyorshajtás okozza az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának legfrissebb jelentése szerint. Ennek visszafogásában szintén segítséget nyújtanak a WebEye megoldásai. A rendszer használatával a fuvarozó vállalatok vezetői automatikus riasztásokat állíthatnak be a sebességhatár átlépése esetére, ami lehetővé teszi az azonnali közbeavatkozást, ezáltal is csökkentve az esetleges balesetek és bírságok számát. – A digitális tachográf használatát előíró rendelet bevezetése igazoltan hozzájárult a közlekedésbiztonság javításához. Ahhoz, hogy a fuvarozó vállalatok maradéktalanul, de a kiadások jelentős növelése nélkül teljesíteni tudják az uniós előírásokat, mára már elengedhetetlen a korszerű telematikai megoldások használata – mondta Nagybalyi Nándor, a WebEye International értékesítési és marketing igazgatója.

Kapós Európában az új Ford Mustang

2015.06.02.
A Fastback és Convertible karosszériaváltozatokban gyártott Mustangra eddig már több mint 2600 megrendelés érkezett. A típus mindig is híres volt teljesítményétől, s a vadonatúj Ford Mustang sem okoz csalódást, hiszen az 5,0 literes V8-as motorral hajtott modell öt másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsít 0-100 km/órás sebességre, s ugyanez a sprint a takarékosabb 2,3 literes EcoBoost motorral sem tart hat másodpercig. A világ legtöbb (több mint nyolcmillió) Facebook-lájkját begyűjtő Ford Mustang mintegy 9000 dalban, TV-műsorban és számítógépes játékban szerepelt, s a mozivásznon olyan hollywoodi sztárokkal együtt jelent meg, mint Will Smith, Nicholas Cage, Jason Statham és Tom Cruise; egyik legemlékezetesebb alakítása pedig Steve McQueen nevéhez fűződik az 1960-ban forgatott Bullitt című legendás filmben. – Az új Mustang minden idők egyik legnagyobb várakozással övezett autója, ezért számunkra is felemelő érzés, hogy végre az európai vásárlók is megismerhetik a hamisítatlan Mustang-élményt – fogalmaz Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. A tízféle látványos fényezéssel, köztük az exkluzív Sompetition Orange és Triple Yellow árnyalatokban is megrendelhető Ford Mustang letisztult vonalvezetése hűen tükrözi az autó lényegét, megőrizve a legfontosabb formai elemeket, amelyekről az európai rajongók ma is tévedhetetlenül felismerik a klasszikus Mustangot: a nyújtott, látványosan formázott motorházat és a rövid hátsó részt. A Convertible változat többrétegű szigeteléssel kialakított vászonteteje nemcsak elegáns megjelenést biztosít, hanem a kellemetlen zajokat is kiszűri az utastérből. Hátrahajtott tetővel a kabrió előkelően karcsúnak tűnik.

Az Altera megvásárlásával az autóiparban is erősít az Intel

2015.06.02.
A vételár 16,7 milliárd dollár, az Altera részvényesei 54 dolláros árfolyamon adják el részvényeiket. Az akvizíció a legnagyobb lesz az Intel 47 éves történetében. A tranzakció lezárására hat-kilenc hónapon belül kerülhet sor. A tervet mindkét vállalat felügyelőbizottsága elfogadta. Az Intel a személyi számítógépek és szerverek piacán a legnagyobb integrált áramkörgyártó vállalat, az Altera pedig a mobil hálózati berendezésekben és az autóiparban használt félvezető áramkörök terén az egyik legnagyobb piaci szereplő. A két vállalat már hosszú ideje folytat együttműködést egymással, az Intel áramköröket gyárt az Altera számára, míg az utóbbi csak azok tervezésével foglalkozik, a gyártást más vállalatoknál rendeli meg. A kivásárlási árfolyam nagyjából megfelel annak, amit az Altera egy korábbi tárgyalási fordulóban, az idén áprilisban elutasított, de 11 százalékkal haladja meg a papír pénteki tőzsdei záróárfolyamát. Amióta a Wall Street Journal március végén először beszámolt a két cég között folyó tárgyalásokról, az Altera részvényének árfolyama már 56 százalékkal emelkedett.
Címkék: 

Több mint 700 millió forintból bővíti kerékpárút-hálózatát Eger

2015.06.02.
Közlésük szerint a város vezette konzorcium, amelynek tagja az EVAT Zrt. és az Agria Adu Kft. is, az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében nyert 500 millió forintot. Ezt az összeget egészítette ki Eger 220 millió forinttal. A Kerékpárral a Bükkön át – Kerékpárral a városon át projekt keretében Eger – a meglévő szigetszerű kerékpárutak összekötésével – összefüggő hálózatot épít ki az év végéig. Ez a déli, egerszalóki elágazótól vezet a megyeszékhelyen keresztül a már meglévő, Felsőtárkányig tartó kerékpárútig, majd innen tovább a bükki, kijelöléses szakaszon át egészen Lillafüredig, illetve Miskolctapolcáig. A Bükkben – ahol az országos közút mentén kitáblázott kerékpáros útvonal áll rendelkezésre – tíz kilométerenként kerékpáros pihenőket hoznak létre. Egerben megépül mintegy tíz kilométernyi kerékpárút, KRESZ táblákat helyeznek ki és akadálymentes útszegélyeket is létesítenek. Közleményükben felidézik: Egerben jelenleg 4,2 kilométernyi, nem összefüggő kerékpárút áll rendelkezésre.

Bessenyey negyedik a Velenje Rallyn

2015.06.02.
Igen sikeres hétvégét zárt a HELL Racing Team versenyzőpárosa az ERT bajnokság szlovéniai fordulóján. A Renault Clio R3T-vel induló magyar egység az abszolút értékelés negyedik, a kétkerék-hajtású autók második helyezését szerezte meg a Velenje Rally-n, amivel a második pozícióba jött fel az ERT abszolút értékelésében. Bessenyey Zoli (Bzzz) ismét nagyon boldogan fejezte be a versenyt, hiszen a lengyel-magyar szerelőcsapat, illetve a még csak második versenyes Renault Clio is újra bizonyított. Az új versenyautó ismét igazolta, hogy miért erre eset a csapat választása, hiszen a sokkal erősebb négykerékhajtású autókkal is felvette a versenyt. A többnyire száraz körülmények között rendezett gyorsaságikon a páros ismét folyamatosan tudott gyorsulni, ezzel pedig a kezdeti hatodik pozícióból nagyon gyorsan a negyedik helyre dolgozták fel magukat. Bár a verseny végére egy kisebb felhőszakadás okozott egy kis izgalmat, összességében Bzzz tovább tudta folytatni az év elején eltervezett fejlődési ütemet, újra ki tudtak próbálni pár új beállítást. A csapat következő versenye a július közepén megrendezett Bulgár Rally lesz, ahol ismét az erős pontszerző helyeket célozza meg a magyar páros.
Címkék: 

30 milliós luxusautót foglaltak le Nagylakon

2015.06.02.
Egy román férfi jelentkezett kilépésre a nagylaki határátkelőhelyen a hétvégén egy román rendszámú autószállító-jármű vezetőjeként. A határrendészek az ellenőrzés során megállapították, hogy a tréleren szállított német honosságú Mercedes S300 típusú gépkocsi szerepel a Schengeni Információs Rendszerben. A nagy értékű személyautót a tulajdonos engedélye nélkül hozták el Németországból, ezért a német hatóságok elrendelték a körözését. A rendőrök lefoglalták a járművet. Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Iroda felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.
Címkék: 

Dózer és repülő az autómúzeumban

2015.06.01.
Tűzoltójárművek és munakgépek a rekorder kamion szomszédságában A szerző felvételei Acélos embléma Húszmillióhoz közelít a Volvo által gyártott személyautók száma, az első modell 1927. április 14-én készült, nem véletlenül színes a márka története, aminek megismerésére a göteborgi múzeum a legalkalmasabb. Már a név és embléma megszületése is érdekes: a Volvo latin szó jelentése „gördülök”. Ennek magyarázata, hogy egykor golyóscsapágy márkanévként szolgált, aztán a tervezők a Volvo autók szimbólumaként a vas jelét választották, vagyis egy kört, átlós nyíllal, azért ezt, mert úgy gondolták, hogy ez kapcsolja össze a tartósságáról ismert svéd acélt és autót. Rászolgált a márka a megbízható jelzőre, igaz, a modernizált embléma már nem csak a tartósságra, minőségre, de a biztonságra és tetszetős formatervezésre való törekvéseket is jelképezi. 2006 óta a vas szimbólum a Volvo Cars és az AB Volvo közös emblémája, vagyis nem csak személyautókat, hanem buszokat, haszonjárműveket és munkagépeket is fémjelez. Raliautók és pályaversenygépek sarka Az első Volvo teherkocsi és személyautó, az  ÖV40-es, jobbra egy Volvo trakor Nyolcvannyolc éve indult Az első prototípus tesztelése 1926-ban kezdődött, az ÖV4-es sorozatgyártása 1927-ben indult, akkoriban egy év alatt 297 autót gyártott a Volvo, mely 23 év alatt jutott el a százezredik darabhoz. Ennek a mennyiségnek a gyártásához jelenleg három hónap sem kell. A kocka korszakot váltotta következő modell: a PV36-os erősen emlékeztetett az áramvonalas Chrysler Airflow-ra, a ferde-hátú PV444-es pedig már igaz tömegautó lett. 2006 végéig 14 476 279 autót állított elő svéd cég, mely 2007 decemberében ünnepelte 15 milliomodik gépkocsiját: a jubileumi darab egy C70-es Volvo volt. A legnépszerűbb modellből, a 200-as sorozat változataiból 2,86 millió készült 1974 és 1993 között, ezek jelentős része az USA piacán kelt el. Napjainkban különösen sikeresek a Volvo sportterepjárók, például az XC90-es sorozat, melynek legújabb változatát hamarosan a magyar piacon is bevezetik. Hetvennél kevesebb műanyagkarosszériás roadster készült Személykocsi után teherautó Az ősi Volvókból jó néhány ma is fut útjainkon, van olyan kombi, ami igáslóként szolgál, de vannak szépen restaurált darabok is, ám a teljes kollekcióért Göteborgba kell utazni. A város is szép, a tengeröbölben található márkagyűjtemény is gazdag, és nemcsak autókban. Az első személykocsi egyik oldalán parkol az ÖV4-es alapjaira épített LV4-es teherjármű, másik oldalán egy traktor, mely a Volvo által 1950-ben felvásárolt BM cég első dízelmotoros gépe. Az LV4-es teherautó vázára épített 16 személyes buszt az Arvika Vagonfabrik: 2 literes s 28 lóerős motorral hajtott társaskocsi a Treskog-Gunnarskog-Arvika vonalon közlekedett. A szomszédos teremben állnak az 1832-ben alapított Volvo Construction Equipment munkagépei. Az első svéd szuperszonikus vadászgép Draken Jet A Volvo márka történetének és kiállításának része a SAAB J35J Draken, mely a svédek első szuperszonikus vadászrepülőgépe: a 8,2 méter hosszú gép gyorsulásával vetekszik a Vad Viking, vagyis az 1600 lóerős tuning kamion, mely álló helyzetből négy másodperc alatt gyorsult százra és 270 km/órás sebességre képes. A Volvo truck 2007-ben világcsúcsot állított fel azzal, hogy egy kilométeres távon ért el 158,8 km/órás tempót. Könnyűépítésű LCP személyautó és tanulmánybusz Koncepciók minden kategóriára A szuper-technikát képviselik a futurista járművek: van minden hagyományos tervezési koncepciót félre rugó tanulmánybusz és kamion, az 1972-es villanyautó, az 1974-es VESC biztonsági modell, az 1976-os taxi koncepció és az 1983-as ultrakönnyű négyszemélyes LCP személykocsi, melyben a a hátsó ülésekben a menetiránynak háttal utaztak az utasok. Egyetlen példányban készült a DC1-es városi autó, melyet 2000-ben mutattak be, de nem került sorozatgyártásra. Természetesen nem hiányozik a kollekcióból az Amazon, az Angyal filmekből ismert 1800-as Coupé és a legendás ES Sportkombi. Igazi kincsek a különleges kétajtós kupék, melyekből jutott a svéd királyi családnak is. Aztán itt áll a kék színre fényezett műanyag karosszériás P1900-as, melyből mindössze hatvanhét darab készült 1954 és 1957 között, többsége ma is működőképes, tulajdonosaik külön klubot alakítottak. Egyke maradt a 2000-ben bemutatott városi tanulmány mini A Volvo múzeum címe: Arendals Skans, 418 78 Göteborg, Svédország http://www.volvomuseum.com Címeres kupé Céginformációk A Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Mára a Volvo Cars az egyik legismertebb és legelismertebb autó márka, amelyből 2014-ban a világ mintegy 100 országában 465.866 autót értékesítettek. A Volvo Cars 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában áll. A cég 1999-ig a svéd Volvo Group tulajdona volt, majd az amerikai Ford Motor Company vásárolta meg. A Geely Holding 2010-ben szerezte meg a Volvo Cars-t. 2014 decemberében a Volvo Cars világszerte több mint 25 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. A Volvo Cars székhelye, a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően a svédországi Göteborgban működnek. A Volvo Cars kínai székhelye Sanghajban található. A cég fontosabb autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium) és Csengduban (Kína) működnek; a motorokat Skövdében (Svédország) és Zhangjiakouban (Kína) gyártják. míg a karosszéria-elemeket Olofströmben (Svédország) állítják elő. Éves eredmények A 2014. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye 2252 millió svéd korona volt (2013-ban: 1919 millió svéd korona). Az időszak árbevétele összesen 129.959 millió svéd koronát tett ki (2013-ban 122.245 millió svéd korona). A 2014. naptári évben a márka globális eladásai rekord értéket értek el; a 465.866 darab értékesített gépkocsi 8,9 százalékkal haladja meg a 2013-as év eredményét. A rekord magas értékesítési darabszám, illetve üzemi eredmény lehetővé tette a Volvo Car Groupnak, hogy folytassa a globális átalakulási terv finanszírozását.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója